Interjúk (Felnőtt)


Korábbi interjúk időrendi sorrendben lefelé!


Lászka Balázzsal (2022.01.08.)

asrgazgyar.fw.hu
Amikor nyáron a keret nagy része kicserélődött, és úgy tűnt, hogy sikerült a mennyiség mellett minőséget is igazolnunk, gondolom nem ilyen őszre számítottál!...

Lászka Balázs
Abszolút nem ilyenre számítottunk. Jöttek rutinos játékosok, és úgy gondoltuk, hogy velük kiegészülve egy stabil csapatjátékot tudunk kialakítani az őszre. A felkészülésünk felemásra sikeredett, mert nehezítették későn igazolások, erőnlétben lévő lemaradások, nyaralások, eligazolások. Ezek mind-mind hátráltatták a közös munkát, miattuk nem voltunk képesek folyamatosan azzal a játékosállománnyal dolgozni, amivel szerettünk volna, és ezek a tényezők okozták a sérülésekkel, eltiltásokkal kiegészülve azt a helyzetet, hogy az első pár fordulóban nem tudtunk a legerősebb felállásunkban pályára lépni. Azt sejtettük, hogy mindezek, illetve már eleve a nehéz sorsolásunk tükrében a bajnokság eleje nehéz lesz, de akkor is mindannyian ennél jobb kezdésben bíztunk.

asrgazgyar.fw.hu
A Testvériség elleni nyitó fordulóban jól álltunk bele a meccsbe, teljesen pariban voltunk a végül remek őszt futó Tesivel, aztán a 22. percben jött egy váratlan hiba, majd közvetlenül a szünet előtt még egy, és onnan sajnos már nem volt visszaút!... Ez a vereség mennyire nyomta rá a bélyegét a következő találkozókra?

Lászka Balázs
Az utolsó edzőmérkőzésünkön látottakból kiindulva egyértelműen jobb játékot és eredményt reméltünk, ám ha figyelembe veszem, hogy mindig igencsak görcsösen kezdjük a bajnokságokat, akkor erre azért valamelyest számítani lehetett. Azonban két olyan súlyos egyéni hibára, mint amit a Tesi ellen az első félidőben elkövettünk, nehéz felkészíteni egy csapatot. Szünetben megpróbáltuk rendezni a sorainkat, ami valamelyest sikerült is, mert a második játékrészben tudtuk iránytani a játékot, de sajnos a szépítéshez, vagy esetleg az egyenlítéshez nem volt meg bennünk a kellő tűz. Itt még nem is gondoltunk arra, hogy ez a meccs mennyire meg fogja határozni a következő öt-hat bajnokinkat. A rákövetkező héten nem lehetett semmi panasz az edzésmunkára, a vereség ellenére nagy elánnal vetették bele magukat a srácok a munkába, és a második fordulóban egy kiváló őszt futó REAC ellen végig pariban voltunk, viszont kaptunk egy szerencsétlen gólt, amit érzésem szerint kiegyenlíthettünk volna, de Nagy Robi lábában maradt a döntetlen. Persze nem tudhatom, hogy ez mekkora lökést adott volna a csapatnak, ami tény, hogy nem sikerült, így két vereséggel a hátunk mögött fogadhattuk a fiatalokkal felálló Budafokot, akik ellen úgy mentünk ki a pályára, hogy mindenképpen nyerni kell. Nagyon nagy elánnal és önbizalommal kezdtük a találkozót, melynek bő negyedóra alatt mégis eldőlt a sorsa, mert a vendégek háromszor megkontráztak bennünket, illetve kihasználták egyéni hibáinkat. Az egy borzasztó könnyen odaadott meccs volt, amit egy aprócska siker követett a Budapest Kupában, de nagyon hamar jött utána az osztály legerősebb csapata, a Pénzügyőr elleni mérkőzés, sima 4-0-ás vereséggel. Itt már lehetett érezni a fiúkon egy pici bizonytalanságot, feszültséget, de még mindig nem volt nagy probléma. Utána viszont egy olyan Unionétól kaptunk ki, amely nem a legjobb összeállításában lépett pályára, egy félidőn keresztül jól játszott, 0-2-re vezetett, és hiába birtokoltuk többet a labdát a második játékrészben, komoly gólhelyzetet mégsem tudtunk kialakítani. Ezzel pedig sorozatban már az ötödik vereségünket szenvedtük el úgy, hogy közben még gólt sem rúgtunk. A MUN SE elleni meccset mindenképpen meg kellett volna nyernünk, mivel nem sikerült, ezért itt már egyértelműen ki lehetett mondani, hogy nagyon rosszul alakult az ősz első fele. Mindezek ellenére még ekkor sem éreztem nagy pánikot a csapaton, mert tudtuk, hogy ezután jönnek a nyerhető mérkőzések.

asrgazgyar.fw.hu
Tény, a sorsolásunk sem segítette a kezdeti időszakot, de sokszor úgy érződött, mintha nem lenne a csapatnak játéka, és azon túl, hogy a hatodik fordulóig gólképtelenek maradtunk, igazából alig jelentettünk veszélyt az ellenfelek kapujára. Ezt a kispadról hogyan láttad, élted meg?

Lászka Balázs
Kívülről tényleg úgy tűnhetett, hogy az együttesnek nincsen semmilyen játéka, pedig bőven gyakoroltuk az edzéseken. Nem akarok ez alól kibúvót keresni, de az első kérdésednél említett nehézségek tényleg nem könnyítették meg a helyzetünket. Horváth Gabi négymeccses eltiltással érkezett hozzánk, Lakatos Balázs esküvő miatt nem tudott az elején részt venni az edzéseken, többen meg nyaralás miatt. Völgyi Dani és Czinege Bence eligazolt, sérüléshullám is sújtott bennünket, hiszen Cséka Krisztofer, majd Kocsis Máté már az elején kiesett az ősz hátralévő részére, Buhály Geri pedig minden bizonnyal be is fejezte az aktív játékot miatta. Szóval a tervezett kezdőcsapatból így hat-hét meghatározó játékos nem tudott pályára lépni, nem számíthattunk rájuk, ami nagyban nehezítette a munkánkat. A Csepel meccs, azaz a hetedik forduló után tudatosítottuk magunkban, és úgy is készültünk az idény második felére, hogy a hátralévő, könnyebbeknek ígérkező meccseken mindenképpen megfelelő mennyiségű pontot kell gyűjtenünk. Az, hogy a támadójátékunk az első hét fordulóban igencsak halovány képet festett, annak is betudható, hogy a fenti okok miatt azok a játékosok is hiányoztak, akik a támadások befejezéséért vagy segítéséért lettek volna felelősek. Kolozsvári Laci a nyitó fordulóban megsérült, az első hat-hét bajnokin sérülten játszattuk, ez is rányomta a bélyegét az előre játékunkra, de vitathatatlan, hogy az öt forduló alatti nulla gól nehezen magyarázható, és volt min javítanunk a továbbiakban.

asrgazgyar.fw.hu
Aztán a 8. fordulóban a Tintahalak ellen mintha változott volna valami, elkezdtünk futballozni, és akár még nyerhettünk is volna a Szabadkikötőn. Az addigi ötvédős, szélen felfutós helyett négyvédős rendszert kezdtél alkalmazni. Mi történt?

Lászka Balázs
A hetedik fordulót követően kicsit átszerveztük a csapat játékát, illetve szerkezetét. Ezt részben kényszerűségből tettük, részben abban a reményben, hogy javulni fog vele az eredményességünk. A védelemben több sérültünk és eltiltottunk volt, elől pedig végre bevethettük a friss igazolás Tóth Bálintot, akivel a támadójátékunk repertoárja nagyban bővült, hiszen egy játékos is sokat hozzá tud tenni ahhoz, hogy többféle támadási variáció közül választhassunk. A Tintahalak ellen tehát áttértünk a 4-2-3-1-es alap és 4-4-2-es támadó felállásunkra, ami úgy gondolom, hogy az előző bajnokságban még NB III-as ellenfelünkkel szemben is már érződött a játékunkon. Hiába nem mi birtokoltuk többet a labdát, de szerintem a nagyobb helyzetek előttünk adódtak, és az együttesen már látni lehetett azokat a jeleket, amik az utolsó hét fordulóban egyre szembetűnőbbekké váltak. Az eredményesség ennek ellenére a hátralévő meccseken is sok kívánnivalót hagyott maga után. Itt Tóth Bálint szerepe elég fontos volt, valamint a kényszerűségből center pozícióba feltolt Tóth Gerié, aki várakozáson felül oldotta meg ezt a feladatot. Továbbá úgy érzem, hogy Balogh Petinek a középpályára kihozatalával is javult a támadójátékunk. Sajnálom, hogy a THSE elleni találkozót nem tudtuk megnyerni, mert az még nagyobb lökést adhatott volna a továbbiakra, mint amit a döntetlen adott.

asrgazgyar.fw.hu
Rendszeresen visszatérő megállapítás, hogy a hétközi edzéseinken sok játékosunk parádés teljesítményt nyújt, amiből a hétvégén semmi sem látszódik. Ilyen rossz versenyzőtípusok, és ennyire összenyomja őket a tét?

Lászka Balázs
Sajnos több olyan játékosunk is van, akik hétközben nagyon jó teljesítményt nyújtanak, az edzéseken remek csapatösszjátékot és egészen a támadózónáig való kitűnő labdakihozatalokat mutatnak, viszont a tétmérkőzéseken ez nem jön ki belőlük. Nem is a versenyzőtípus hiányát mondanám erre, hanem inkább azt, hogy kicsit görcsössé válnak, amit a kezdeti eredménytelenségünk, valamint a hibázástól való félelem csak fokozhatott náluk. A téli felkészülésünk egyik nagy feladata lesz, hogy ezeket a problémákat orvosoljuk, illetve olyan játékosokat játszassunk egymás mellett, akik kommunikációban is tudják segíteni a másikat, amitől reményeink szerint kevesebb hibát fognak elkövetni. Bízom benne, hogy ez sikerülni fog, a kevesebb hiba miatt a csapatjátékunk javul, ezáltal jóval eredményesebbek leszünk a tavasszal.

asrgazgyar.fw.hu
A meccsek utáni nyilatkozataidban többször elhangzott, hogy nagyon sajnálod a mérkőzést, vagy az, hogy csak magunknak köszönhetjük a vereséget/győzelem elmaradását. Egymást követő bajnokikon is teljesen más arcát tudta mutatni az együttes. Vajon mi hiányzik ahhoz, hogy tartósan jó színvonalon és eredményesen tudjunk játszani?

Lászka Balázs
Igen, sajnos szintén visszatérő probléma, hogy egymást követő mérkőzéseken nem tudunk ugyanazon a jó szinten futballozni, azaz hullámzik a teljesítményünk. Ez is a BLSZ egyik szépsége, itt nem profi játékosok játszanak, sok mindenen múlhat, hogy egy csapat mit nyújt a hétvégén. Múlik például azon, hogy a játékosok hogyan érkeznek meg egy-egy bajnokira, miként tudtak hétköznap felkészülni rá, hogyan képesek csapatként együtt játszani. Ha megnézzük, szinte nem akadt két olyan egymást követő meccsünk az ősszel, amiken ugyanabban a felállásban léptünk volna pályára, amihez az említett sérülések, eltiltások és a játékosok munkahelyi elfoglaltságai is hozzájárultak. Nagyon fontos lenne, hogy ugyanaz a szűk számú, 12-13 játékos tudjon egymás után két-három találkozót is lejátszani (sőt, akár már a felkészülést együtt végigvinni), mert ezzel a játékosok egyéni tudása kellő mértékben és megfelelő hatékonysággal párosulhatna a csapatjátékunkkal, mivel a kettő egymást erősítené. Remélem, hogy egy bővebb kerettel ez a problémánk is meg fog oldódni a tavaszi mérkőzésekre, azaz jól és tartósan jól fogunk játszani, amibe ugyan vereségek is becsúszhatnak, de ha tartósan tudsz hozni egy stabil szintet, az már sokkal jobb, mintha ingadozó teljesítményt nyújtasz, és egyszer nyersz, egyszer pedig nagyon kikapsz.

asrgazgyar.fw.hu
Mindössze 11 pontot szereztünk az ősszel, de ez lehetne jóval több is, ha például a MUN és Ikarus meccs végén jobban koncentrálunk, vagy az Építők, Pestszentimre, SZAC meccseken jobban használjuk ki a helyzeteinket. Hogyan tudnánk ezekben a szegmensekben fejlődni a tavasszal? Különösen a góllövés terén!...

Lászka Balázs
Ez a 11 pont, illetve a 13 lőtt gólunk valóban roppant kevésnek tűnik, nyilván nem vagyunk elégedettek velük. Az utolsó hét fordulóban olyan együttesekkel játszottunk, akikkel minimum egy szinten vagyunk, ha nem jobbak vagyunk náluk, így mindenképpen több pontot kellett volna szereznünk ellenük. Az említett MUN és Ikarus elleni mérkőzések a végén mentek el a védekező zónánkban elkövetett súlyos egyéni hibáknak köszönhetően. Az Építőkkel egy ki-ki meccs volt, a végén igazságos döntetlennel, de Pestszentimrén végig irányítottunk, ott illett volna nyernünk, a SZAC-on meg nem lett volna szabad kikapnunk, sőt, igazából ott is győznünk kellett volna. Ha pedig a szerintem két, rossz focit bemutató csapat meccsén nem szenvedünk vereséget a Vízműveken, akkor alsó hangon 6-7-8 ponttal többünk lenne, és igencsak előkelő helyen állnánk a bajnokságban. Nagy gondunk a góllövés, a helyzetek kihasználása. Úgy gondolom, hogy nem volt sok helyzetünk a mérkőzéseinken, de amik igen, azok jórészt ordítóan nagyok voltak, és mégsem tudtuk őket értékesíteni. Bízom benne, hogy az új igazolásokkal, illetve visszatérő játékosainkkal ez a probléma meg fog oldódni, továbbá el tudjuk kerülni a könnyelműen kapott gólokat, ami szintén sokat javítana az eredményességünkön.

asrgazgyar.fw.hu
A sorsolásunk értelemszerűen tavasszal sem könnyíti meg a kezdeti időszakot, de már ekkor is muszáj lesz pontokat szereznünk, utána pedig papíron könnyebb ellenfelek jönnek. Szerinted hány pontra lesz szükségünk a biztos bennmaradáshoz, ami az NB III-as RKSK jelenlegi kieső helye és a BLSZ I. bajnokának elképzelhető osztályozós kudarca miatt három csapatot is érinthet?

Lászka Balázs
Valóban, a sorsolásból fakadóan a tavaszi rajtunk ugyanolyan nehéz lesz, mint az őszi volt, de nekünk már ezeken is pontokat kell szereznünk, és olyan játékot nyújtanunk, hogy a további mérkőzésekre is magabiztosak maradjunk. Az első 7-8 fordulóban meg kell mutatnunk azoknak az erős csapatoknak, akik ősszel könnyen vertek bennünket, hogy annál bizony jobbak vagyunk, mint amit akkor láttak tőlünk. Ha ezeken a találkozókon sikerülne győzelmeket/döntetleneket elérnünk, akkor az idény második felének kellő önbizalommal vághatnánk neki, és meg tudnánk alapozni, hogy ott egy magabiztos, nyugodt játékot játszva végül a középmezőnyben zárhassuk a szezont. Jelenleg nem azt nézzük, hogy a végén hányan fognak kiesni, sokkal inkább a minél jobb szerepelésre koncentrálunk, de úgy gondolom, a bajnokság zárásakor kb. 30 ponttal kellene rendelkeznünk ahhoz, hogy ne kelljen nagyon izgulnunk. Ha el tudjuk érni a középmezőnyt - ami a vezetőség minimális elvárása is -, azzal szerintem már elégedettek lehetünk. Őszintén remélem, hogy eredményes lesz a felkészülésünk, sikeres tavaszt tudunk produkálni, és ezzel minden Gázgyár-szimpatizánsnak örömet okozunk.


Borbély Lászlóval (2022.01.04.)

asrgazgyar.fw.hu
A 2016-os BLSZ I-es bajnoki címünk óta eltelt öt és fél évben a szezonok zárásakor fokozatosan egyre hátrébb csúsztunk a tabellán (2017: 3., 2018: 4., 2019: 7., 2020 - félbeszakadt: 13., 2021: 12.): előbb az élmezőny mögött, utána a középmezőnyben, majd elég hirtelen az alsóház tetején találtuk magunkat. Mik ennek a folyamatnak a fő okozói? A keretünk azért ekkorát nem gyengült akkori önmagához képest...

Borbély László
Nagyon összetett a kérdés. Egyrészt nem szabad elfelejteni, hogy nagyon nagyot erősödött a BLSZ I. mezőnye az elmúlt öt évben, ami biztos, hogy önmagában jelentős ok. Másrészt a mi játékosaink - akik az akkori keret magját alkották - mondjuk úgy, hogy idősödtek azóta, és talán már nem játszanak olyan hatékonyan, mint azokban az időkben, tehát az ő teljesítményük is más, mint akkor volt. Ehhez hozzátartozik, hogy a keret további tagjai folyamatosan változtak, és igazából egy-két kivételtől eltekintve nem tudtunk olyan új játékosokat bevonzani, akik hosszútávon, eredményesen beépültek volna a csapatba. A mostani szezonra szerettük volna a keretet komolyabban megerősíteni, ám több, előre nem látott vagy várt dolog miatt ez sajnos nem egészen úgy sikerült, ahogyan elterveztük. Ha az őszi záró tabellára tekintünk, akkor azt láthatjuk, hogy ha csak néhány ponttal többünk lenne, máris a nyolcadik-kilencedik helyen állhatnánk, tehát az élcsapatokat leszámítva nincsen olyan nagy különbség az együttesek között, és összességében nem annyira tragikus a jelenlegi helyzetünk. De megismétlem: ez egy nagyon összetett kérdés, és a fentiek mind okai annak, hogy nem úgy szerepelünk, mint korábban. Meg lehet nézni: az akkori élcsapatok közül a THSE-Sashalom ugyan feljutott az NB III-ba, azonban jelenleg a 43. sz. Építőkkel együtt a mezőny második felében, vagy mi az Ikarusszal a bajnokság alsó részében foglalnak-foglalunk helyet. Ez valószínűleg természetes fluktuáció is, és egy normális része a futballnak, hogy változnak az élcsapatok. Sok lett az új együttes, akik vagy az NB III-ból estek ki (REAC, Pénzügyőr, Csepel), vagy alulról jöttek fel (Kelen, BVSC), és olyan tőkeerővel rendelkeznek, ami miatt rögtön vagy nagyon hamar bajnokesélyesekké váltak, és mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ott tartunk most, ahol.

asrgazgyar.fw.hu
Az nyilván nem túl szívderítő folyamat, hogy a pénz ennyire "beette" magát egy amatőr bajnokságba, a mi anyagi lehetőségeink pedig igencsak korlátosak, arról nem is beszélve, hogy saját magunknak kell fenntartanunk a sporttelepet. Mennyire tudunk "úszni az árral", Illetve mindezek tekintetében mennyire reális a mostani alsóházi szereplésünk?

Borbély László
Az elmúlt időszakban az NB III. lényegében egy félprofi osztállyá változott, ahol egyes játékosok többszázezres fizetéseket is kapnak, és csomó helyen 150-200 ezer forint körüli az alapfizetés. Sajnos tudomásul kell venni, hogy a folyamat a BLSZ-be is begyűrűzött, és a BLSZ I-ben is vannak olyan csapatok, ahol ilyen összegekről hallani, azaz 150-200 ezer forintokról, amit kifizetnek egyes labdarúgóknak. Biztos, hogy ez nem szolgálja az amatőr labdarúgás érdekeit. Sokan nem nagyon látnak bele, talán nem is akarnak belegondolni, mondjuk mi sem verjük nagydobra, de Mankó Ferenc szakosztályvezetővel évről-évre azon dolgozunk, azért küzdünk, hogy anyagilag életben tartsuk a sportegyesületet, és mellette még sikeresek is legyünk a felnőtt csapattal, illetve az utánpótlásban. Egyáltalán nem egyszerű feladat, kihívás ez, de eddig még mindig sikerült továbblépnünk, és azért azt se felejtsük el, hogy ha a felnőtt csapat eredményei mostanában nem is olyan szépek, az utánpótlásban az elmúlt időszakban több jó szereplés is volt, van olyan játékosunk például, aki ma már a Honvéd Akadémia tagja. Továbbá a sporttelep is sokat fejlődött, szépült, erre is büszkék lehetünk. Azt gondolom, ki lehet mondani, hogy a felnőtt csapat őszi szereplése reális, de annyival feltétlenül kiegészítve, hogy ha nem lennének a sérültjeink, hiányzóink, akkor a középmezőnyben kellene elhelyezkednünk.

asrgazgyar.fw.hu
A nyáron célzottan olyan igazolásokat sikerült véghezvinnünk (sokan mentek, sokan jöttek), amikkel deklaráltan azt a célt tűztük ki, hogy elmozduljunk egy stabil középcsapat irányába. Ehhez képest a helyzetünk nem változott, sőt, valamivel még rosszabb is, mint a korábbiakban.

Borbély László
A fő ok egyértelműen az, hogy alapvetően nem a mi általunk nyáron megálmodott keret játszott az ősszel. Az eredetileg elképzelt csapat sérülések és utolsó pillanatban történt eligazolások miatt rengeteg helyen változott, ami tetézte azt, hogy a sok új érkező és távozó miatt amúgy is időre lett volna szükségünk az összeszokáshoz. Csak a legfontosabb neveket sorolom a már ténylegesen összeállt keretből. Völgyi Dániel az első forduló után olyan visszautasíthatatlan ajánlatot kapott az NB III-ból, hogy elengedtük. Czinege Bence a Vecsés elleni edzőmeccsünkön olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy Pest megye bajnok ellenfelünk szerette volna leigazolni, ezért a szakmai fejlődése érdekében őt is elengedtük. Cséka Krisztofer az utolsó előtti felkészülési mérkőzésen szenvedett bokaszalag szakadást, Kocsis Máténak pedig a harmadik fordulóban szakadt el a térdszalagja, így az ősz további részében egyikük sem tudott pályára lépni. Lajos Laci lába továbbra sem jött rendbe. Buhály Gergőnek már az átigazolásakor tudtuk, hogy van egy kis sérülése, és ugyan elkezdte a felkészülést, de rásérült a lábára, amivel neki is véget ért az idénye. A szélső posztra nagy reményekkel érkezett Cene Kristóf munkahelyi elfoglaltsága miatt kényszerült távol maradni, míg Nagy Henrik már az elején lemorzsolódott a csapatból. Mindebből jól látszik, hogy igen sok olyan játékosunk volt, akik az előzetes terveinkkel ellentétben végül mégsem tudtak a csapat segítségére lenni. De vannak további tényezők is. Kolozsvári Laci az egész szezonban sérüléssel bajlódott, ezért nem tudott olyan játékot produkálni, amilyet szerettünk volna látni tőle. Horváth Gábor eltiltást hozott magával Ráckevéről, amit le kellett töltenie. Lakatos Balázs legénybúcsú, majd esküvő miatt hagyta ki a felkészülés nagy részét, ahogyan Rézinger Botond is jelentős százalékban hiányzott róla. Szóval csak nagy nehezen álltunk össze, és mindez oda vezetett, hogy nem tudtuk az a játékot, elképzelést megvalósítani, amit szerettünk volna. Másra készültünk, például eleve Völgyi Dániel feladata lett volna a pontrúgások elvégzése, akivel máris kiesett egy fontos láncszem. Kénytelenek voltunk tehát az idény közben átalakítani a játékunkat, mivel a fent említett események miatt már nem tudtuk azt a labdabirtokló támadófutballt játszani, amit eredetileg szerettünk volna. Plusz a sorsolásunk is nagyon szerencsétlenre sikeredett: az első hét fordulóban játszottunk az őszt első hat helyen befejező csapattal, illetve az utolsó helyezett MUN SE-vel.

asrgazgyar.fw.hu
Balló Harold és Fehér Kende eligazolásával csapatunk tavaly lőtt góljainak mintegy fele is távozott, de talán joggal hihettük, hogy az újak majd pótolni tudják a hiányukat. Ehhez képest mi lőttük a bajnokság második legkevesebb gólját: ha a Svábhegy elleni 5:2-őt nem számítjuk, akkor tizennégy meccsen mindössze nyolcat. Ez is az egyik oka annak, hogy jelenleg ott állunk, ahol?

Borbély László
Igen, visszafogottabb szereplésünk másik komoly oka kétségtelenül a támadójátékunk eredménytelensége, a nagyon-nagyon kevés rúgott gól. Sajnos Kendét és Harit nem sikerült pótolnunk. Kolozsvári Lacitól vártuk volna leginkább a góllövést, de ahogy már mondtam, sokat bajlódott sérüléssel, egyszer meg le is betegedett, és így nem tudta hozni azt a gólmennyiséget, amit reméltünk tőle. Bár a többiek előtt is adott volt a lehetőség, hogy két-három gólt szerezve betöltsék a Kende és Hari mögött hagyott űrt, az összképet figyelembe véve nem tudtak felnőni a feladathoz. Azt gondolom, hogy eleve nem akadt sok helyzetünk, de amik mégis, azokat rendszerint kihagytuk. Ha a SZAC elleni mérkőzésre gondolok, ahol 1-0-ás vereséget szenvedtünk, vagy azokra a meccseinkre, amik döntetlennel végződtek, szinte mindig volt helyzetünk, csak éppen nem rúgtuk be. Ez vezetett végül ahhoz, hogy ilyen kevés gól rúgtunk, ráadásul az elején a védelmünk sem működött megfelelően. A védekező játékunk aztán az ősz derekára nagyjából összeállt, ám az előre játékunkba több egyéniség kell, több kockázat, több odafigyelés, úgyhogy azon dolgozunk, hogy a télen megerősítsük ezt a területet. Örömteli, hogy Cséka Krisztofer tavaszra visszajön a sérüléséből, de van konkrét kiszemeltünk a támadó posztra.

asrgazgyar.fw.hu
A szakosztályvezetés keze jóval kötöttebb a téli szünetben az igazolások tekintetében. Mennyire lehet ilyenkor erősíteni a kereten?

Borbély László
Vitathatatlan, hogy ilyenkor sokkal nehezebb igazolni. Két játékos van, akikkel személy szerint már megegyeztünk, reméljük, hogy a mostani egyesületeik elengedik őket, de rajtuk kívül is van néhány kiszemeltünk, akiket mindenképpen szeretnénk idehozni. Őket nem számítva is biztosan lesznek majd egyéb érkező, "beeső" játékosok. Az a véleményem, hogy ha tudunk három jó játékost igazolni, akkor az már segíthet bennünket a céljaink elérésében, azaz a tabellán való előrelépésben, és a nyolcadik-kilencedik körüli hely megszerzésében. Szóval a téli időszakban is azon dolgozunk, hogy megerősítsük a keretet.

asrgazgyar.fw.hu
Kérlek, értékeld viszonylag röviden többi csapatunk (U16, U14, U13, Bozsik korosztályok) őszi szereplését, helyzetét!

Borbély László
Az utánpótlás esetében nagyon nehéz a dolgunk, mert a motivációt állandó jelleggel fenn kell tartani a fiatal játékosokban. Ez egyáltalán nem könnyű, mert aki tényleg ügyes és nagyon jó, az előbb-utóbb továbblép egy akadémiára vagy kiemelt klubba, míg nekünk a többiekből - akik nem akarnak profi labdarúgók lenni - kell  csapatot kovácsolnunk, és hiába van köztük sok ügyes játékos is, az iskola, a különórák, majd középiskolában már a barátnők, egyéb kihívások elszívó hatása miatt folyamatosan motiválni kell őket ahhoz, hogy létszámban és minőségben is meglegyünk. Ha kevesen vannak edzésen, vagy nem olyan jó színvonalú a játék a játékostársak miatt, az gyengítheti, de ha megfelelő a létszám vagy a játék élvezeti értéke, az erősítheti a kohéziót, a csapatszellemet, az összetartást, így a játékosok számát, minőségét. Azt gondolom, hogy Balogh Péter nevét ki kell emelnünk, aki lényegében most már utánpótlás szakági vezetőként vagy főkoordinátorként istápolja az utánpótlás csapatainkat. Nagyon hálásak vagyunk neki ezért, Völgyi Dani vidékre szerződése után a nehéz és hányattatott sorsú U16-os együttesünket is átvette, így Marján Gyurival, valamint Kolozsvári Lacival kiegészülve az U16, U14, illetve U13-as korosztályainkat is gardírozza. A teljesítményükkel alapvetően elégedettek vagyunk, a klubvezetésnek amúgy sem a bajokságban elért helyezésük számít, hanem az fog majd dönteni a későbbi sorsukról, hogy hány játékost tudnak kinevelni, akit majd a felnőtt csapat keretébe fel lehet vinni és ott számításába lehet venni. A kicsik is nagyon szépen szerepelnek a Bozsik-tornákon, egyedül a legkisebb U7-es korosztályban vagyunk kevesen, ott a jövőben óvodával való együttműködésben szeretnénk minél több gyereket bevonni. Úgyhogy az utánpótlással is dolgozunk, ott sem egyszerű a helyzetünk, hiszen két olyan nagy sportegyesület (III. kerületi TVE, Mészöly Focisuli) közelségében, árnyékában kell működnünk, amik utánpótlás téren sokkal magasabb polcon helyezkednek el a mostani Bozsikos ranglétrán, ám ennek ellenére is próbáljuk a mi kis műhelymunkánkat folytatni és minél jobbá tenni. Minden kedves játékosunknak, családjuknak, a szülőknek (akik az utánpótláskorú labdarúgóinkat hozzák-viszik), szurkolóinknak, a csapat körül dolgozó edzőknek, önkénteseknek, segítőknek a korábbiaknál sikeresebb és a koronavírus világjárvány által megtépázottnál nyugodtabb új esztendőt kívánok!


Balogh Péterrel (2021.12.30.)

asrgazgyar.fw.hu
A nyári igazolásaink után minden bizonnyal Te is lényegesen jobb őszre számítottál, mint amilyen végül lett belőle! A sok tényező közül szerinted min mentek el leginkább az előzetes várakozások? Mindent egybevetve reális a mostani helyezésünk?

Balogh Péter
Mindenki sikeresebb szereplésben bízott, de sajnos ismét bebizonyosodott, hogy mindenhez idő kell. A nyáron sokan távoztak és sokan érkeztek, ami ahhoz vezetett, hogy nem volt összeszokva a csapat. Az utóbbi időben több meghatározó játékos is elment tőlünk, főleg a támadó szekcióból, ami rányomta bélyegét a góljaink számára. Mind Sergő Marci, mind Balló Harold, mind Fehér Kende hiánya megmutatkozott ebben a szegmensben. Nyilván nem reális a mostani helyezésünk, de ami történt, már megtörtént, dolgozni kell az eredményesebb tavaszért!

asrgazgyar.fw.hu
A szezont elég egyértelműen pont kétfelé lehet osztani, ahol a 8. forduló jelenti a választópontot. Az első hét meccsünkön játszottunk az őszt 1-6. helyen záró csapatokkal, illetve a MUN SE-vel. Ezeken mindössze egy pontot szereztünk, és legtöbbször abszolút kilátástalannak tűnt az előre játékunk, hátul meg rendszeresen érkeztek a hibák. Belülről ez hogyan érződött?

Balogh Péter
Ezzel nem nagyon lehet vitatkozni, tényleg nagyon rosszul kezdtük az őszi idényt. Mivel természetszerűen minden meccsnek úgy mentünk neki, hogy nyerni akarunk, az idény első fele óriási csalódást okozott mindenkinek, önbizalom nélkül pedig elég nehéz meggyőzően előrefelé játszani. Az egész csapat szenvedett, ami odáig vezetett, hogy a védekezésünk és a támadó játékunk is mélyen valós tudása alatt teljesített. Belülről is borzasztó volt ezt látni és érezni, nem csak kívülről!

asrgazgyar.fw.hu
Öt forduló után igen gyászos, 0-15-ös gólkülönbséggel álltunk, és a kapott góljaink döntő többsége a védelmünk baloldaláról érkezett. Miért nem sikerült ezt a csapatrészünket már a szezon kezdetétől stabilizálnunk?

Balogh Péter
Elemzésbe szerintem fölösleges lenne belemenni. A gólok többségét sajnos egyéni hibákból kaptuk, de ez nem a baloldal vagy a jobboldal hibája, ebben mindannyian ludasak vagyunk. A futball csapatsport: ha egyikünk hibázik, akkor a társaknak kell kisegíteni és megakadályozni, hogy az ellenfél gólt szerezzen. A számok önmagukért beszélnek (15 meccs: 13 rúgott, 31 kapott gól). Bízom a sikeresebb tavaszi szereplésben.

asrgazgyar.fw.hu
A Tintahalak elleni találkozótól jöttek a könnyebb ellenfelek, de a pontok nem olyan mértékben, mint ahogyan reméltük, az egyhez még tíz adódott hozzá. Ebből az időszakból mik jelentik a legnagyobb hiányérzetet? Mi kellett volna ahhoz, hogy több pontot szerezzünk?

Balogh Péter
Nyilván kevesebb gólt kellett volna kapnunk és többet szereznünk, de ezt bárki megmondja. Viccet félretéve: a mostani BLSZ I-ben nincs olyan, hogy könnyebb ellenfél, minden meccs kőkemény fizikai és taktikai csata. Jó lett volna persze, ha több meccset nyerünk és nem öt döntetlent játszunk, de ezen már nem tudunk változtatni.

asrgazgyar.fw.hu
Az elején részben kényszerből is a védelemben játszottál, utána viszont hol védekezőbb, hol támadóbb feladatokkal a középpályán. Utóbbi pozícióban azért lényegesen jobban ment a játék! Ebben egyetérthetünk?

Balogh Péter
A középpályán mindig is komfortosabban mozogtam, de ezen nincs mit csodálkozni, hiszen világ életembe középső középpályást játszottam. Az utóbbi években viszont többször kellett belső védőként szerepelnem, amit néha sikerült megoldanom, néha pedig sajnos nem. A csapat érdekei az elsők: ha a védelemben kellett játszanom, akkor ott játszottam, soha nem duzzogtam emiatt. Az idei szezonban sajnos sok volt az egyéni hibám, amiből több esetben gólokat is kaptunk. Azzal, hogy feljebb léphettem, újra elkezdtem "élvezni" a focit, szabadabban játszhattam és szervezhettem a csapat játékát. Bőven van még mit csiszolni a középpályás játékomon, hogy hasznos legyen az együttes számára.

asrgazgyar.fw.hu
Csapatkapitányként nyilván Te vagy az elsőszámú kapocs Lászka Balázs vezetőedzőnk és a játékostársaid között. Mennyire hálás feladat ez? Mennyire sikerült az együtt töltött két év során egymáshoz csiszolódnotok?

Balogh Péter
Balázzsal már az elején megtaláltuk a közös hangot, de ez sosem ment át "bratyizásba", tőlem is ugyanúgy megköveteli a figyelmet és a fegyelmet, mint a többiektől. Amikor nem szerepel sikeresen egy csapat, ott előbb-utóbb nyilvánvalóan feszültség keletkezik az öltözőben, ám ezt a mi esetünkben szerencsére sikerült megfelelően kezelnünk "házon belül". Csapatkapitányként érhető módon különösen nem könnyű egy ilyen szituáció, de egy másodpercig sem bánom, hogy immár több éve én vagyok a felnőtt csapat kapitánya, és tűzbe mennék bármelyik csapattársamért, mind a pályán, mind azon kívül.

asrgazgyar.fw.hu
Mi az oka annak, hogy az edzésen mutatott jó játékot csak nagyon ritkán sikerült átmenteni a bajnokira?

Balogh Péter
Ez egy nagyon jó kérdés, ha tudnánk, értelemszerűen tennénk ellene, de mindenképpen ezen kell változtatnunk valamit a tavaszi idényre ahhoz, hogy a bajnokikon is megmutassuk "valós arcunkat", és megfelelően betartsuk a Balázstól érkező taktikai utasításokat.

asrgazgyar.fw.hu
Milyen területeken és miben kell a leginkább változtatnunk ahhoz a tavaszra, hogy a következő szezonban is megőrizzük BLSZ I-es tagságunkat?

Balogh Péter
Mindenen változtatnunk kell. A csapategység a legeslegfontosabb, utána jöhet a többi... Mint már mondtam: bízom a sikeresebb tavaszi szereplésben, de ehhez nagyon sokat kell tennünk mind az edzéseken, mind a bajnokikon. Fontos, hogy mindenki átérezze: igenis ez egy család, ez egy közösség, amiért mindent meg kell tenni, mind a pályán, mind azon kívül. Kevés csapatnak van ilyen pályája, ilyen szurkolói, ilyen családja, mint nekünk. Aki magára ölti a Gázgyár mezt, ki kell tennie szívét-lelkét a pályára.

asrgazgyar.fw.hu
Térjünk át az utánpótlás csapatainkhoz. Völgyi Dániel előre nem kalkulált nyári távozása után gyors megoldás kellett, ezért az U14-es mellett elvállaltad az U16-os korosztály edzői pozícióját is. Alapból is elég bizonytalan volt a helyzet a felkészülés kezdetekor, ami ettől csak fokozódott…

Balogh Péter
A nyári felkészülés sajnos az utánpótlásban is elég hányattatott módon zajlott. Már az U12/U13/U14-es brigádot is nehéz volt összerázni, így Dani váratlanul bejelentett távozása jó nagy pofont jelentett a klubnak. Az U16-os korosztály amúgy így elég nehéz éveken van túl, mind eredményesség, mind létszám tekintetében, ami csak tetőzte a problémát. Szinte gondolkodás nélkül vágtam bele az idősebb korosztállyal való munkába. Többen mondták, hogy ez nem kivitelezhető, meg csak "megégetem" magam, de egy másodpercig sem érdekeltek a negatív dolgok. Tartozom ennyivel a srácoknak és az egyesületnek, hogy a nehéz helyzetben is megpróbálok segíteni és minden tőlem telhetőt megtenni.  Az U14-nél pedig Marján Gyurival - úgy gondolom - szépen haladunk, ezért bíztam benne, hogy az U16-nál is sikerül közösséget építeni és erősíteni a srácokat.

asrgazgyar.fw.hu
A sikeres tavalyi szezon után (2. hely) volt valami elvárás az U14-es csapattal szemben? Mennyire alakult át az együttes?

Balogh Péter
A tavalyi szezonban elért 2. hely tényleg nagy csapatsiker volt. Most jóval erősebb bajnokságban szerepelünk, ahol nincsen könnyű meccs. Sokkal kiegyenlítettebb a mezőny, ezért minden mérkőzés nagyban szolgálja a srácok fejlődését, elvárás helyezés szempontjából nincsen. Páran távoztak a klubtól, de sikerült feltöltenünk a létszámot, így bőven van merítési lehetőség és tehetséges játékos. A 3. helyen fordulunk a télen, ami nagyon jónak mondható, azonban az eredmény önmagában mit sem ér, ha nem érzik jól magukat a Gáznál. Minden hazai meccs után van csapatösszetartás, ezzel is erősítjük a közösséget, ami nélkül semmit sem érne a futball.

asrgazgyar.fw.hu
Beszéltünk már az U16-osokról, de maga az ősz hogyan sikerült? Létszámgondokról is lehetett hallani a szezon kezdetekor, van valami pozitív változás e tekintetben?

Balogh Péter
Az U16 azért speciális helyzetű, mert kötelező korosztály, vagyis nélkülük nem indulhatott volna a felnőtt a BLSZ I-ben. Mikor átvettem a munkát, mindössze 8-10-en voltunk az edzéseken, így jól jött, hogy az első két fordulóban nem volt meccsünk, utána pedig szerencsére sikerült összerakni a srácokat. Az U14-ből ugyan néhány játékosnak fel kellett játszania az első pár fordulóban, de ezt is megoldottuk. Az elején hitehagyott brigád képét festették, azaz olyanét, akik nem hisznek magukban és egymásban, ám úgy gondolom, hogy a győzelmeknek nagyban köszönhetően ez mára sokat változott pozitív irányban. Persze továbbra is van hová fejlődnünk, ám bízom benne, hogy még több örömben lesz részünk a tavasz folyamán. Remélem, hogy a téli szünetben sikerül 4-5 játékost le/átigazolni a csapathoz, akikkel nagyobb lenne a merítési lehetőségünk. Jó lenne, ha pár éven belül lennének majd olyanok, akik ebből a garnitúrából bemutatkozhatnak a Gázgyár felnőtt csapatában, mivel az utóbbi években sok tehetséges játékost veszítettünk el az U16-ból, ezen mindenképpen változtatnunk kell. Ezúton is szeretném megköszönni Marján Gyuri munkáját, aki mindig mindenben a rendelkezésemre állt, valamint Kolozsvári Lacinak is, aki jó párszor segített az edzések megoldásában. Végezetül pedig szeretnék sikerekben és egészségben gazdag boldog új évet kívánni mindenkinek, a sérültjeinknek pedig mihamarabbi felépülést! Hajrá Óbuda! Hajrá Gáz!


Lászka Balázzsal (2020.12.30.)

asrgazgyar.fw.hu
A magyar futballtársadalom az 1999/2000-es bajnokságban kezdett megismerni, amikor 21 évesen tíz bajnoki mérkőzésen szerepet kaptál az NB I-es Ferencvárosban. Érdekesség, hogy az ekkor szerzett egyetlen gólodat „rokoncsapatunk”, a Gázszer ellen szerezted. Milyen út vezetett az NB I-ig?

Lászka Balázs
A labdarúgás szeretete egészen fiatalon, már hatéves koromtól magával ragadt, és azóta sem engedett el. Ifista éveimet a Ferencvárosban, valamint a Szent István utánpótlásgárdáiban töltöttem, kiváló edzőkkel és játékostársakkal körülvéve. Ahogy kiöregedtem a Szent István ifi csapatából, visszakerültem a Ferencvároshoz, azon belül is a junior együtteshez. Innen vittek fel az első csapathoz, ami egyik pillanatról a másikra történt, miután a felnőtt akkori vezetőedzője, Mucha József egy pénteki edzésen szólt, hogy számítana rám. Így velük edzettem, és másnap már kezdőként léptem pályára a Gázszer elleni idegenbeli mérkőzésen. Még izgulni sem volt időm, mert rögtön a hatodik percben, az első labdaérintésemből gólt szereztem. Szerintem minden játékos álma így bemutatkozni az NB I-ben, ami nekem szerencsére megadatott, és egy életre szóló élményként maradt meg bennem.

asrgazgyar.fw.hu
És mi volt az oka annak, hogy végül nem tudtál megragadni az Üllői úton, inkább Pápa felé vetted az irányt? Milyen időszakot jelentett számodra ez a Kispest-Honvéddal tarkított, vegyesen első és másodosztályban eltöltött hét év?

Lászka Balázs
Miután fiatal játékosként folyamatosan játszottam a Ferencváros első csapatában, ahol a bajnokik mellett a hazai és nemzetközi kupában is szerepet kaptam, nagyon feldobódott állapotba kerültem. Sajnos ekkor jött azonban egy súlyos sérülés, ami miatt az ősz hátralévő részét ki kellett hagynom, illetve edzőváltásra is sor került a felnőtt együttesnél. Mivel meglehetősen lassan haladt a felépülésem, tavasszal elég keveset játszottam, ezért abban maradtunk a vezetőséggel, hogy a több játéklehetőség reményében egy erős csapatnál fogom folytatni kölcsönben. Így kerültem először a Pápához, majd egy féléves kispesti kitérő után vissza a Fradihoz. Ekkor a Pápa végleg kivásárolt a szerződésemből, és már nem kölcsönjátékosként folytattam náluk. Szép hét évként tekintek vissza erre a periódusra!

asrgazgyar.fw.hu
Ezt követte hét év Budaörs, a végén már az NB III-ban, illetve négy év REAC, az utolsóban már a BLSZ I-ben, köztünk ellenünk is. Mennyire alakult ez tervezetten, és mikor kezdett körvonalazódni benned, hogy edzősködni szeretnél?

Lászka Balázs
Akkoriban az NB I-ben még nem voltak olyan rendezettek a viszonyok, mint manapság, ezért a jövőmre is gondolva, 2007-ben búcsút intettem Pápának, és Szűcs Misi barátom invitálására az NB II-es Budaörsben folytattam a pályafutásomat. Nagyon jó társaság fogadott, Lucsánszky Tamás személyében remek edzővel dolgozhattam együtt az itt eltöltött ugyancsak eredményes és szép időszakban. Ennek vége felé, illetve a REAC-ba igazolásomkor már kacsingattam az edzői pálya irányába, és tudatosan képeztem is magamat a játékos pályafutásom utáni időkre. Bár ekkor még csak körvonalazódott bennem az edzősködés lehetősége, tudtam, hogy ezt majd szívesen csinálnám. Szóval komolyabban 35 évesen kezdtem el foglalkozni a kérdéssel.

asrgazgyar.fw.hu
A 2018/19-es szezont egy elbukott NB III-as osztályozó után a REAC másodedzőjeként kezdted, de két 0-0-ás bajnoki után a harmadik fordulóra te lettél a vezetőedző. Az utolsó fordulóban a Kelen elleni, bajnokságról döntő ki-ki meccset elveszítve a REAC vezetősége felállított a kispadról. Bántott a dolog? Ezután lettél a Ferencváros U17-es csapatának edzője?

Lászka Balázs
Az a véleményem, hogy a pechesen sikerült első két forduló után egy taktikailag és erőnlétileg nagyon jól felkészített csapatot vehettem át Balogh Lászlótól. A Vízművek elleni vereséget követően kifejezetten sikeres, 26 bajnoki mérkőzéses sorozatot produkáltunk, veretlenül. A Kelennel szembeni hétpontos hátrányunkat a bajnokság végére sikerült is ledogoznunk, ám egy számunkra sajnálatos ki-ki mérkőzésen kikaptunk tőlük az utolsó fordulóban. Mivel a vezetőség kifejezett célját, az NB III-ba való feljutást nem tudtuk elérni, így elváltak útjaink, de úgy gondolom, hogy nem haraggal történt mindez, mert mind a mai napig nagyon jó a közöttünk lévő viszony. Ez a történet sajnos így alakult! Nyilván bántott a dolog, hiszen az egész éves munkánkat tett tönkre ez a Kelen elleni egy vereség, emiatt nem tudtuk a szezonunkat megkoronázni. Bár fájó pontként maradt meg bennem, de az élet megy tovább, nekem is tovább kellett lépnem. Szerencsére nem maradtam sokáig munka nélkül, mert ismét Szűcs Misi barátom révén a Ferencváros U17-es csapatának lettem az edzője. Ez abból a szempontból is nagyon hasznos része lett kezdődő edzői pályafutásomnak, hogy egészen más feladatot kíván meg tizenhét éves srácokkal dolgozni, mint felnőtt labdarúgókkal. Sokat köszönhetek a Ferencváros utánpótlásának abból a szempontból, hogy olyan új dolgokat tanultam meg, amik a taktikai elképzeléseimet szélesítik, és olyan területekre láttam rá, amikre addig nem. Ugyan nem töltöttem el még sok időt a Ferencváros U17-es korosztályánál, de ez alatt is nagyon sok mindent elsajátítottam, így érzésem szerint mindenképpen megérte ide szerződnöm.

asrgazgyar.fw.hu
2019 őszén, Molnár Zoli távozása után kerestünk meg, mint lehetséges következő vezetőedzőnket. A felkérést elfogadtad, de ősszel a Fradis feladataid miatt még nem álltál rendelkezésre. Hogyan történt a megkeresés? Mennyit kellett gondolkoznod rajta?

Lászka Balázs
Mankó Ferenc és Borbély László kerestek meg, hogy üljünk le beszélgetni a vezetőedzői posztról. Örömmel mentem el a találkozóra, ahol egy nagyon szimpatikus jövőképet vázoltak fel előttem az ASR Gázgyár együttesével kapcsolatban. A csapatot nem kellett bemutatni, hiszen a REAC-cal játszottunk ellenük, és így nagyjából ismertem őket, illetve a futballjukat. Családias jelegű közegbe invitáltak, a rövid megbeszélés zárásaként pedig egymás tenyerébe csaptunk, azzal a feltétellel, hogy nekem a Ferencvárosnál ellátott feladataimat össze kell tudnom egyeztetni az új pozícióval. Ezt úgy lehetett megoldani, hogy tavasztól veszem át a gárda teljes értékű irányítását, azaz, hogy minden edzésen és meccsen ott tudjak lenni, mert csak így láttam értelmét az egésznek. A Ferencváros vezetőségével sikerült megállapodnom a kérdésben, áldásukat adták a másik feladatomra, így 2020 januárjától ezt is 100 %-ban el tudom látni.

asrgazgyar.fw.hu
A tavaszi idény kezdete előtt azt mondtad, hogy „...feladatunk, hogy az együttes mérkőzésről-mérkőzésre fejlődjön, legyen egy erős csapatjátékunk...”. Erre a koronavírus okán félbeszakított és befejezett bajnokság miatt mindössze két lejátszott bajnokival értelemszerűen nemigen volt mód, és így mindez őszre tolódott. A nyilvánvaló hátrányokon kívül volt ennek a kényszerszünetnek valami haszna is? Például hosszabb ideig tudtatok készülni, és gyakorolni az eltervezett játékot?

Lászka Balázs
Szerintem az első közös felkészülésünk nagyon jól sikerült, megfelelő létszámmal, megfelelő körülmények között. Persze akkor még nem láthattuk, hogy mi vár ránk a tavaszi idényben, ami végül egy csonka, számunkra két bajnoki mérkőzést hozó fél szezont hozott. Ez arra adott lehetőséget, hogy zárt kapuk mögött ugyan, de tovább tudjunk együtt készülni, gyakorolni, és csiszolni a csapat játékát, immár a műfűről visszatérve, a saját pályánkon. Ugyanakkor bajnoki, illetve edzőmérkőzéseket nem játszhattunk, ami az éles szituációk miatt ekkor a legfontosabb lett volna, így értelemszerűen nem segítette a csapatépítést sem nálunk, sem a többi klubnál. Időnk tehát volt, készülni és gyakorolni tudtunk, amit elterveztünk, azt úgy vélem, hogy rendben végrehajtottuk, csak a meccsszituációk hiányoztak. Azok meg teljesen mások, mint az edzéshelyzetek, ezért a magas színvonalú edzésmunkát látva hiába éreztük azt a stábbal, valamint a vezetőséggel közösen, hogy az együttes megfelelő ütemben fejlődik és halad az eltervezett irányba, ezt bajnoki mérkőzésen nem tesztelhettük, nem állt rendelkezésünkre valós viszonyítási alap. Ekkor még nem tudhattuk, hogy ebből a kényszer szülte állapotból inkább előnyünk vagy hátrányunk származik-e majd.

asrgazgyar.fw.hu
Az őszt három elhalasztott meccsel végül a 10. helyen zártuk. Augusztus óta rendszeresen előkerülő téma, hogy a játékunk valamelyest folyamatosan javul (reflektálva az előző kérdésnél felvetett nyilatkozatodra), de egyszerűen sosem azt a képet mutatja, mint edzésen. Mi lehet az oka, hogy nem jön ki az a csapatból, ami a játékosok tudása alapján benne van?

Lászka Balázs
A mérkőzésről mérkőzésre javulás szellemében készültünk az őszi idényre is, amire az együttes egy része kicserélődött, de a gerince megmaradt. Nyolc-tíz játékos érkezett, többnyire fiatalok ifi csapatoktól, akiket úgy kellett beépítenünk, hogy hosszú távon is segítséget jelentsenek a Gázgyár felnőtt gárdájának. Azt gondolom, hogy az edzőmérkőzéseken a játékunk megfelelő ütemben és minőségben fejlődött. Persze nem tudhattuk előre, hogy pontosan mit is várhatunk az újjaktól, és azt sem, hogy a felkészülési mérkőzéseken mutatott jó teljesítményüket át tudják-e vinni a bajnokságra, illetve az ifjúsági és BLSZ I-es felnőtt futball közötti játékbeli és mentális különbséget meg tudják-e különösebb gond nélkül ugrani. Ezek mindenkiben kérdésként merülhettek fel, amire csak november végére kaptuk meg a teljes, egyértelmű választ, ami az volt, hogy néhány fiatalunknak mindez sajnos nem igazán sikerült. A lehetőséget megkapták, amivel nem minden játékos és minden mérkőzésen tudott élni, de ezzel együtt mi, az edzői stáb azért és azon dolgozunk, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük. Minden egyes mérkőzéssel és edzéssel rutinosabbak lesznek, ami reményeink szerint tavasszal már látszódni fog rajtuk, és a csapatunk játéka is össze fog állni annyira, hogy jól szerepeljünk. A vezetőkkel, edzőkollégákkal mindannyian meg vagyunk róla győződve, hogy ez sikerülni fog.

asrgazgyar.fw.hu
Ugyanígy meccsről-meccsre felmerülő elem, hogy elől nem tudjuk belőni a helyzeteinket, hátul pedig menetrendszerűen (akár egy meccsen többször is) komoly, gólt eredményező védekezési hibákat követünk el. Nyilván ezek javítása elengedhetetlen a jobb szerepléshez!...

Lászka Balázs
A gólszerzéssel valóban komoly hadilábon álltunk a bajnokságban, aminek több összetevője van. Egyrészt az, hogy a rutinosabb, minőségibb támadók csak nagyon kevés edzésen tudtak jelen lenni, illetve sokat bajlódtak sérüléssel, egyedül Balló Haroldra lehetett folyamatosan számítani, és ő sem kimondott center. Mivel az ősz folyamán nagyon sűrűn jöttek egymás után a mérkőzéseink, ezért amennyire lehetett, Haroldot is igyekeztünk pihentetni, de nagy szükségünk volt a játékára, így sokat használtuk, és egy idő után érthetően elfáradt. Másrészt több meccsen tudtunk sok helyzetet kialakítani, ám rendszeresen elszórakoztuk azokat, könnyelmű megoldást választottunk. Ezzel szemben hátul a góljainkat - bár összességében nem kaptunk sokat belőlük - általában nem kijátszott, nagy helyzetből kaptuk, hanem súlyos egyéni hibákból, amiket az ellenfelek legtöbbször kíméletlenül kihasználtak. Ezeknek a hibáknak a kijavítása, ahogy a támadások befejezésének a pontosítása is a téli felkészülés feladata lesz.

asrgazgyar.fw.hu
A papíron gyengébb csapatok elleni meccseinket úgy-ahogy hoztuk, de a velünk legalább azonos erősségű vagy erősebb együttesek ellen (kivéve 43. sz. Építők) jó, ha döntetlent értünk el. Ezek alapján mondhatjuk, hogy körülbelül a helyünkön vagyunk, vagy nem ez a realitás?

Lászka Balázs
Igen, ez így van, nekem az egyik szívfájdalmam is, hogy úgymond bravúreredményt nem értünk el a bajnokságban, és a tabella elején lévő együttesektől (mondjuk a Csepel és a Pénzügyőr elleni meccsünk elmaradt) nem tudtunk pontokat szerezni. Ami nekem ezek közül is a legjobban fáj, az a REAC elleni vereség, illetve a kötelezőnek számító mérkőzések közül a Csep-Góllal szembeni döntetlen. Mind akét találkozót meg kellett volna nyernünk.  A Budafok II-től elszenvedett vereség sem esett jól, de ott már mentális problémák is adódtak a csapattal. Ezek az elhullajtott pontok nagyon hiányoznak az őszi összmérlegünkből, mert velük sokkal jobb helyen állnánk, de ezek nélkül valóban kijelenthető, hogy reális a mostani helyezésünk.

asrgazgyar.fw.hu
Jelen állás szerint 2021. február 9-én, este lesz a következő (elhalasztott) bajnokink a Svábhegy ellen, majd a következő hét közepén Bp. Kupa forduló. Gondolom, mindezek tükrében korán kezdjük a felkészülést?!

Lászka Balázs
A felkészülésünket január 4-én kezdjük, ami úgy fog kinézni, hogy heti három edzésünk lesz a Vízművek műfüvén, illetve egy vagy kettő edzőmeccsünk. Igen, a bajnokság számunkra a bepótlandó három mérkőzés miatt meglehetősen korán rajtol, és mivel a pályánk március közepéig biztosan nem alkalmas játékra, ezért az eredetileg hazai bajnokijainkat vagy műfűre visszük, vagy valószínűbb, hogy a pályaválasztói jogot felcseréljük. De erre nem lehet majd hivatkozni, hogy esetleg emiatt lennénk az általunk elvártnál kevésbé eredményesek! A Budapest Kupát is be fogjuk iktatni a felkészülésbe, ám természetesen ott is szeretnénk sikeresen helytállni.

asrgazgyar.fw.hu
A Magyar Kupában és selejtezőiben ismét sikerült jól szerepelnünk! Ezzel a részével elégedett vagy az eddigi szezonnak?

Lászka Balázs
Én is úgy gondolom, hogy az ősz legnagyobb pozitívuma a Budapest Kupában való szereplésünk. Azért egy nagyon pici hiányérzetem akad! Ahogyan eljutottunk a Kaposvár elleni mérkőzésig, addig megemelem a fiúk előtt a kalapomat, tényleg jól teljesítettek, koncentráltan futballoztak, nyerték a meccseket, ami a továbbjutáshoz kellett. A Kaposvár elleni meccsen nyílván esélyesebb volt az NB II-es ellenfelünk, de egy picit nagyobb odafigyeléssel, illetve bátrabb játékkal sokkal jobb eredményt is elérhettünk volna, és akkor tényleg tökéletesnek mondhatnám a kupaszereplésünket. Keseregni valóm persze így sincsen, úgyhogy dicséret illeti a srácokat.

asrgazgyar.fw.hu
Mire számítasz a tavasztól (elmaradt meccsek, Budapest Kupa, bajnokik)?

Lászka Balázs
A csapattól mind játékban, mind a támadások vezetésében, mind védekezésben, és így a pontok gyűjtésében is egyértelműen előrelépést várok! Továbbá a mögöttünk lévő csapatokat mindenféleképpen meg kell tudnunk verni, az előttünk levőkkel pedig ki-ki mérkőzést játszanunk, és nagyon szeretném, ha az első három-négy helyezett ellen képesek lennénk bravúrt, bravúrokat felmutatni. Ha ezek a várt eredmények megvalósulnak, akkor szerintem abba a pozícióba fogunk kerülni, amit a vezetőség, illetve mi, edzők is szeretnénk. A legfontosabb azonban továbbra is az, hogy a csapat fejlődjön, mérkőzésről mérkőzésre jobb és tudatosabb legyen a játéka, ebben az esetben pedig szép tavasz elé nézhetünk.


Borbély Lászlóval (2020.12.27.)

asrgazgyar.fw.hu
A mostani (vírus)helyzetben különösen fontos kérdés - bár tudom, elsősorban nem a te, hanem Mankó Feri asztala a terület - a klub anyagi helyzete. Az óbudai önkormányzat nemrég megváltoztatta a kerületi egyesületek támogatását, így a korábban éves szinten kapott 5 millió forintot jelenleg nélkülöznünk kell. Ezen felül a gazdasági élet visszaesése a TAO-támogatási keretünk feltöltésének egész biztosan nem fog kedvezni. Mekkora mértékben érint ez rosszul bennünket? Mennyire állunk stabil lábakon?

Borbély László
Nem titok, hogy az ASR Gázgyár sportegyesület mögött nem áll semmilyen szponzor vagy mecénás, hanem költségvetésünk alapjait a TAO (társasági adó) támogatási rendszere, az önkormányzati támogatás, pályázatok és a játékosok által befizetett képzési díjak adják. Az is abszolút legyen egyértelmű mindenkinek, hogy az egyes játékosok után fizetett képzési díj messze nem fedezi azt az egy főre vetített költséget, amit egy utánpótláskorú játékosra költünk. Az sem titok, hogy az elmúlt években az önkormányzat ötmillió forinttal támogatott bennünket, díjazva az utánpótlásban hosszú idő óta kifejtett tevékenységünket. Ennek kiesése igen érzékenyen érint bennünket, és emiatt került sor arra, hogy az UDSE utánpótlás sportegyesületet sokkal nagyobb óraszámban fogadtuk be a pályánkra. Emiatt történt az is, hogy néhány dolgot át kellett értékelnünk az egyesület gazdasági életében, de összességében véve az őszt mindenféle gond nélkül sikerült befejeznünk, és a 2021. tavaszi idényre is megvan a költségvetésünk. Még úgy is, hogy figyelembe kellett vennünk a sportpálya nagyon leromlott állapotát, amihez az UDSE többlethasználata nagyban hozzájárult, így azt szeretnénk a felére csökkentetni. Ez ügyben már tárgyalásokat folytatunk az UDSE-vel, akikkel továbbra is jó, korrekt a viszonyunk, és élő szerződésünk van. Ez a költségvetési probléma az oka annak, hogy az UDSE nálunk játszik, és saját csapataink edzési időpontjait meg kellett változtatunk. A támogatás hiányának talán ez a legnagyobb problémája, hogy az utánpótlás csapataink edzési időpontjait erősen behatárolta, amin szeretnénk változtatni a jövőben. Amúgy mi a költségvetésünket igazából a TAO-hoz viszonyítjuk, nem kimondottan a naptári évhez. Szóval biztosítva látjuk a klub anyagi helyzetét a rendelkezésre álló lehetőségek mellett.

asrgazgyar.fw.hu
U19-es gárdánk meglehetősen hányattatott őszi idényen van túl, novemberig mindössze három bajnokit tudott lejátszani a COVID következményeként, ezért november végétől három hétre eléggé besűrűsödtek a mérkőzései. Szerencsére a felnőtt keret 20 éven aluli játékosai is be tudtak segíteni a játékukkal, főleg miután nekik hamarabb véget ért az ősz! Mi a jelenlegi szakmai koncepció az U19-el? Azért az látszik, hogy innen nem túl könnyű bekerülni az első csapatba!...

Borbély László
Az U19-es együttesben mostani formájában nagyon sok olyan fiatal labdarúgó van, akik nem az ASR Gázgyárban szocializálódtak. Annak idején ez azért alakult így, mert a Kuncz Botondék féle gárda létszáma nagyon lecsökkent, és nem tudtak volna egy egész csapatra való játékost kiállítani, akikkel el lehetett volna indulni a bajnokságban. Emiatt ekkor sok új játékos érkezett, akik másfél éve vannak itt nálunk. Változatlanul az a cél ezzel a csapattal, hogy az alsóbb korosztályunkból kiöregedve senkinek se kelljen abbahagynia a futballt, aki tovább szeretne játszani. Mivel jelenleg sem túl bő a létszámuk, így most télen is szeretnénk néhány játékost igazolni hozzájuk, és megerősíteni a keretüket. Viszont ez a nem túl nagy létszámú keret tisztességesen jár edzésre, főleg az idősebbek, pont inkább a fiatalabbakkal van itt probléma ilyen téren. Tehát szeretnénk továbbra is együtt tartani és versenyeztetni őket, és mivel U21-es korig lehet ebben a korosztályban pályára lépni, ezért hosszabb időre is kitolható az itt szerepeltetésük.

asrgazgyar.fw.hu
A magam részéről azt az álláspontot képviselem, hogy utánpótlásban nem számít az eredmény, de az azért mégis szembetűnő, hogy a tavaly tavasszal bajnok U14-es korosztályunk a félbeszakadt, előző U15-ös kiírásban még dobogó közeli helyen állt, most pedig U16-ban tök utolsó, elég nagy mínuszos gólkülönbséggel! Az együttest irányító Ivancsó Dávidot a pár éve még NB I-ben játszó Völgyi Dániel váltotta a kispadon. Mi történt itt az elmúlt másfél évben? A játékosok nyílván nem lettek ügyetlenebbek!

Borbély László
Ez egy nagyon összetett kérdés, így egy picit távolabbról szeretném megközelíteni! Míg 15-20 évvel ezelőtt bármilyen osztályban szereplő klub (még a legkisebb falvakban is) ki tudott egy olyan ifjúsági csapatot állítani, amiben 16-18 éves játékosok voltak, addig a fiatalabb korosztályt sokkal nehezebb feladatot jelentett összetoborozni. Ez a helyzet mára megfordult! A Bozsik-program létszámnövelése miatt az U7, U9, U11-es korosztályokba nagy számban áramolnak be a gyerekek, így sokan vannak, és korán elkezdik a futballt. Ez ugyan jó dolog, de most már évek óta az a tapasztalatunk, hogy az U14-es korosztály után egy nagyon erős lemorzsolódás kezdődik. Ennek oka egyrészről az iskolaváltás, hiszen a játékosok ekkor kerülnek középiskolába, ahol új impulzusok érik őket, másképpen és többet kell tanulniuk, új baráti társaságok alakulnak ki, szerelem, más érdeklődési kör megjelenése stb. Szóval 14 éves kortól 16-17 éves korig egyfajta szenzitív időszakba kerülnek, melynek során komoly mértékű lemorzsolódás történik. Másrészről minden bizonnyal mi is követtünk el hibákat, akár a múltban, akár konkrétan ezzel a csapattal kapcsolatban, és egy picit talán elaltatott bennünket az a tudat, hogy két évvel ezelőtt az U14-es bajnokságban ez a mostani U16-os korosztály bajnoki címet szerzett. Ha azonban a dolgok mélyére nézünk, akkor mindenféle bántás nélkül kijelenthetjük, hogy bár minden bajnokságban szerzett első hely megsüvegelendő teljesítmény és tiszteletet parancsol, ez a csapat az U14-es Budapest bajnokság 4. csoportjában lett aranyérmes. Már ebben a korosztályban is vannak olyan klubok, amik kiemelt NB III-as, vagy akár NB II-es szinten szerepeltetik az együtteseiket, és mivel Budapesten négy csoport is indult, ezért a 4-esbe például a Kelen SC-nek, BVSC-nek, vagy más, nagyobb utánpótlás nevelő klubnak már csak a második, harmadik számú csapata kapott besorolást, ahol nyilván nem az adott klub legügyesebb játékosai szerepelnek. Itt lettünk bajnokok, aminek következtében öt-hat meghatározó játékosunk elszerződött a csapattól, vagy pedig abbahagyta, illetve nem járt edzésre. Az eligazoltak közül többekre büszkék vagyunk, hiszen van köztük például olyan (Lajcsik Vencel - a szerk.), aki mára a Honvéd Labdarúgó Akadémiáján játszik, és nyílván dicsőség lenne nekünk is, ha egyszer majd profi szerződést kapna. Már az előző szezonban sem szerepeltek olyan jól, az év elején edzőváltás történt. Ivancsó Dáviddal leültünk megbeszélni a dolgokat, megköszöntük az eddigi munkáját, de figyelembe véve Dávid munkahelyi elfoglaltságait és a csapat állapotát, az edzőváltás mellett döntöttünk. Abban mint klubevezetés biztosan hibázunk, hogy ennyire önbizalomhiányos lett a csapat, és viszonylag későn találtuk meg Völgyi Dániel személyében azt az edzőt, akivel kapcsolatban jelenleg azt látjuk, hogy szakmailag és morálisan előre tudunk lépni. Alapvetően leginkább mentálisan van a csapat nagyon rossz állapotban, ebből kellene valahogy kikecmeregnünk. Hozzáteszem még, hogy mostanra, az U16-os bajnokságra már az ellenfelek nem második-, harmadik-, vagy negyedikszámú utánpótláscsapatával találkozunk, hanem sokszor az elsővel, vagy ahhoz nagyon hasonlóval. Mi ezekkel a gárdákkal nem tudjuk felvenni a versenyt, ráadásul lyukak is vannak a csapatunkban, ahol olyan játékosok szerepelnek, akik nemrég kezdték el a labdarúgást, vagy jelenleg még nincsenek megfelelő fizikai, technikai, taktikai állapotban. Azon dolgozunk, hogy ezen javítsunk, illetve a nyáron (télen nagyon nehéz igazolni) az UDSE-ből lesznek olyan játékosok, akik nem fogják ott folytatni, akik közül 5-6 jó képességűvel szeretnénk megerősíteni az együttest a következő szezonra. Ezen a nagyon nehéz tavaszi idényen kell túllennünk, de bízunk benne, hogy Völgyi Dániel vezetésével ezt tisztességgel meg fogjuk tudni oldani. Itt most tényleg az a legfontosabb, hogy a sok vereség és nehéz meccs hatására még lejjebb került önbizalmat helyre tudjuk billenteni, mert azért annál több van ebben a gárdában, minthogy szerzett pont nélkül fejezze be az őszt. Ezen csak közösen lehet segíteni, de az kijelenthető, hogy azoknál, akik tisztességesen járnak edzésre, a befektetett munka előbb-utóbb meg fog térülni. Ennél a korosztálynál már arra is gondolnunk kell, hogy el kell kezdenünk felépíteni a játékosokat olyan szempontból, hogy előbb-utóbb akár a felnőttben is bemutatkozhassanak. Erre jó példa az itt játszó Veres András, aki jelenleg klubunk egyik legtehetségesebb utánpótlás-játékosa.

asrgazgyar.fw.hu
Ezzel szemben az U14 a Bozsik-korosztályból feláramló újakkal feltöltve második helyen áll, és hasonlóan eredményesnek tűnnek, mint akiknek az örökébe léptek. Velük meg vagytok elégedve? Kellene valamit másképpen csinálni, hogy velük ne történjen meg ugyanaz, mint a mostani U16-al?

Borbély László
Ez egy nagyon ügyes korosztály, ahol sok tehetséges játékosunk van, és mindenképpen el kell kerülnünk, hogy ugyanazt az utat járják be, mint a mostani U16. Hozzájuk hasonlóan ők is a Budapest bajnokság egyik csoportjában szerepelnek most kiválóan, ami tényleg remek dolog, de a legfontosabb az, hogy egyben tartsuk őket. Meg kell próbálnunk őket profibban, szakszerűbben menedzselni, hogy ne történhessen meg az, ami az elmúlt években, hogy sokan lemorzsolódnak közülük. Ez lesz a legnagyobb feladatunk! Itt ragadnám meg az alkalmat annak megemlítésére, hogy az MLSZ a jövőben az utánpótlás csapatoknak akkreditációt ír elő, és az MLSZ Budapesti Igazgatósága tíz egyesületet kért fel elsőként, hogy vegyenek részt ebben az akkreditációban, amibe mi is bekerültünk. Ennek mindenféle velejárója mellett részfeladata például a szakmai filozófia és munka átgondolása, amit így most mi is jobban átgondoltunk, átgondolunk. Egyéves folyamatról van szó, ami most ősszel kezdődött, és jövő év júniusáig tart. Különböző anyagokat kell elkészíteni, különböző dolgokra kell felkészülni, és mindezek közül szerintem a legfontosabb az, hogy kialakítsuk azt az új szakmai keretet, amiben az U14-ből kikerülő játékosok se fognak lemorzsolódni. Ennek az első lépései már megkezdődtek, de nagyon meg van kötve a kezünk a pályahasználat tekintetében, pláne jelenleg, amikor januárban-februárban műfüvön tudunk csak edzeni, és a COVID fertőzés miatt az alacsonyabb korosztályoknál a lekötött szerződéseink ellenére sem tudunk a tornaterembe bejutni. Úgyhogy most egy picit hányattatott sorsú a dolog, de amint visszatérünk a Gáz-pályára, szeretnénk azt az ősszel elindított rendszert folytatni, hogy a heti két csapatedzés mellett egy mozgáskoordinációs, gyorsaságfejlesztős, futóiskolás típusú „erőnléti” foglalkozáson is részt vegyenek a játékosok. Akik pedig igénylik, azoknak a sok NB I-es mérkőzést megjárt Völgyi Dániel-Lászka Balázs duó vezetésével kiscsoportos formában elindítottunk egy egyéni képzést. Mindez azt jelenti, hogy próbáljuk növelni az edzésszámot, igyekezve ezt a szegmenset is erősíteni, hogy még jobb szakmai munkát tudjunk végezni. Emellett viszont nagyon fontos, hogy eközben csapatként, közösségként is együtt tudjanak dolgozni, és az összetartozás erősítésével reményeink szerint a csapaton belüli kohéziós erőt olyan szintre tudjuk növelni, ami az U14 és U16 közötti időszak lemorzsolódását minimálisra csökkentheti.

asrgazgyar.fw.hu
Néhány szót még a Bozsik-korosztályokról, azaz a legfiatalabbakról, akiknek a vírus miatt több tornájuk is elmaradt. Korábban szó volt róla, hogy kevés a gyerek! Most megvannak darabra és tehetségre is?

Borbély László
Valamennyivel kevesebb gyerek van, mint az elmúlt években. Úgy látjuk, hogy más egyesületek, sportágak, érdeklődési körök elszívó ereje miatt a jelenlegi létszám nem akkora, mint szokott lenni. Az U7-es korosztályt mondjuk minden évben nehéz feltölteni, ők a nagycsoportos ovisok és az elsős iskolások. Az U9-et már könnyebb, és rendszeresen az U11-ben vannak a legtöbben, főleg azért, mert vannak, akik később jönnek, nem kezdik el hat-hétévesen a focit. Azt tudom mondani, hogy jelen pillanatban nem panaszkodhatunk, mert mindhárom csapat tekintetében megvan a szükséges létszám, persze mindig lehet erősíteni, még több játékost bevonzani a rendszerbe. Az említett akkreditációnak része egy olyan program is, melynek részeként szeretnénk néhány óvodával és iskolával a következő egy-másfél évben együttműködési szerződést, vagy valamilyen megállapodást kötni, hogy erősítsük a kerületi oktatási intézményekkel a kapcsolatokat, és jobban be tudjunk vonzani a fiatal játékosokat. Meglátjuk, hogy az akkreditációnk befejeződése után mit kell javítani a programunkon, és azt hogyan bírálják el. El tudom azt is képzelni, hogy egy-két külső helyszínen kihelyezett képzést indítunk, és néhány óvodában/iskolában ASR Gázgyáros focisulit fogunk működtetni, ahol az első pár évben az edzések is zajlanának, majd ahogy nőnek a gyerekek, úgy fogjuk őket átvinni a Gáz-pályára. Tehát azt tudom mondani, hogy erre is van elképzelésünk, de jelenleg alapvetően elégedettek vagyunk a létszámmal.

asrgazgyar.fw.hu
Térjünk át a felnőttre! Lászka Balázs egy éve lett hivatalosan is csapatunk vezetőedzője, bár a tavaszi idény korai lefújása (mindössze két lejátszott bajnokival) miatt korántsem tekinthető teljes értékűnek ez az egy év. Mennyire vagytok elégedettek a munkájával, a csapattal? Ha nem is elvárás, de volt-e esetleg konkrétan kimondott cél helyezés szempontjából a szezon kezdete előtt? Tervezünk-e valamilyen változtatást a játékunkban tavaszra?

Borbély László
Balázs az ideérkezésével abszolút új lendületet tudott adni a felnőtt csapatnak. Nagyon nehéz a félbeszakadt szezont megítélni, és célkitűzést mondani a BLSZ-es bajnokságra, mert egy csapat néhány igazolással óriásit tud előrelépni játékerősség tekintetében. Szóval nehéz ezt előre belőni, de egyértelműen az volt a cél, hogy az első hatba kerüljünk a bajnokság végén, és még most is úgy érezzük, hogy ennek elérésére a három elmaradt mérkőzésünket is figyelembe véve reális esélyünk van. Hiányérzetünk az ősz tekintetében igazából a REAC, Csep-Gól, Budafok II. elleni idegenbeli mérkőzésekkel kapcsolatban van, amik közül különösen előbbi kettőn több pontot kellett volna szereznünk. Kétségtelen, hogy ez a COVID helyzet nagyon rányomta a bélyegét csapatunk játékára. Balázzsal abszolút elégedettek vagyunk, bár kétségtelen tény, hogy lehetett volna kicsivel sikeresebb is az őszi szereplésünk, de tisztában vagyunk vele, hogy sok új játékos érkezett, és sok új embert kell beépíteni. Ami nagyon fontos, és szakmailag már értékeltük, illetve januárban folytatjuk az értékelését, ahol próbáljuk a jövőt is pontosítani, az a Balázs által elvárt sok labdatartáson, hátulról történő játékfelépítésen alapuló játék. A kérdés az, hogy ez a keret megfelel-e annak, hogy erre építsük fel a mérkőzést, vagy pedig finomítani kell a taktikán, figyelembe véve a játékosainkat?! Jelenleg úgy gondoljuk, hogy valamennyire finomítani kell majd a játékunkon a tavaszra az eredményesebb szereplés érdekében, hogy a játékrendszerünk, a támadási és védekezési sémáink kompatibilisebbek legyenek a keret összetételével. Bízunk a csapatban, de úgy tűnik, kicsit mást kell majd játszanunk a sikeresebb szerepléshez.

asrgazgyar.fw.hu
Ha a csapatrészeket egyenként végigvesszük, akkor a kapuban Schritt Martin várakozáson felüli teljesítményt nyújtott, pedig Zubány Gabi kiválásával nem volt egyszerű dolga!

Borbély László
Zubány Gabi betegsége, majd kiválása miatt Schritt Martin került előtérbe, aki nagyon jól megállta a helyét, de vele együtt elégedettek vagyunk az őt alkalmanként helyettesítő Lehel Dáviddal is. Mindketten megbízhatóak voltak a mérkőzéseken, és jól dolgoztak a kapusedzéseken.

asrgazgyar.fw.hu
A védelmünk Lajos Laci változatlan hiányával eléggé képlékenyen alakult: a belső posztokon Balogh Peti sokáig sztenderd volt, de mellette többen is váltakoztak, a végén már Fehér Kende is itt kapott szerepet. Különösen a Budafok elleni 4-2-es vereségen látszott, hogy meglehetősen labilisak vagyunk hátul. Mi az oka ennek? Elfáradtunk volna az ősz végére?

Borbély László
Azt tudom mondani, hogy csapatkapitányunk, egyben egyesületünk egyik legmeghatározóbb tagja, Balogh Peti, aki szinte minden mérkőzésen játszott, és azokat magas színvonalon majdnem mindig végig is játszotta, az idény végére egyértelműen elfáradt. Viszont nem nagyon volt lehetőségünk pihentetni őt, mert mindig akadtak olyan sérültek vagy eltiltottak a védelemben (pl. Scheiber Bence, Kanyó Martin), akik miatt Petinek szerepelnie kellett, nem is kevésszer és nem is keveset. Az idény vége felé többen már a COVID miatti edzés (nem) látogatottság miatt is kiestek, így egy picit tényleg elfáradtunk ezen a poszton, és igazából nem találtuk meg azt a belső védő párost, amivel még hatékonyabbak lehetnénk. Kényszermegoldásból fordult elő, hogy egyes játékosokat a belső védő posztján játszattuk, ám hosszú távon nyílván nem megoldások. Lajos Laci visszatérése ebben a kérdésben biztosan segíteni fog, azonban két év kihagyás után fokozatosan kell majd őt visszaszoktatnunk a játékba, hiszen az egészsége a legfontosabb. Úgyhogy ezen e területen valóban kellene valamit lépnünk, de évek óta nem találunk megfelelő minőségű játékost erre a posztra, pedig nagyon szeretnénk!

asrgazgyar.fw.hu
Ennek ellenére a tizenkét lejátszott bajnoki meccsünkön összességében nem kaptunk sok gólt, viszont annál kevesebbet lőttünk! Állandó gólfelelősünk, Sergő Marci balesete, majd munkahelyi elfoglaltságai miatt nemigen járt edzésre, ez a formáján is meglátszott, a szintén gólszerzési szerepkörrel leigazolt Szabó Ákos pedig sokat volt sérült, ritkán játszott, és sok labdát akkor sem kapott, amiből igazán veszélyes lehetett volna. A 14 lőtt gól elég kevés, és igen jól szemlélteti a támadásépítési, illetve helyzetkihasználási nehézségeinket az a tény, hogy ebből a legtöbb (négy) gólt szerző Fehér Kende mindegyik góját szögletrúgást követően szerezte! Ebben hogyan tudnánk javulni?

Borbély László
Ez a kérdés inkább Lászka Balázs asztala, hogy hogyan tudnánk elől javulni és több gólt lőni! Mondjuk úgy, hogy nálunk három játékos tud centert játszani (Sergő Márton, Szabó Ákos, Tamáska Péter), akik alig álltak rendelkezésre az ősszel. Sergő Marci élete olyan fordulatot vett, hogy a munkahelyi elfoglaltsága és az azzal összefüggő vírushelyzet miatt rém hektikusan tudott csak részt venni a csapat munkájában. Ő egy nagyon fontos, képzett és jó játékosa ennek a csapatnak, de az életkora miatt nagyon fontos, hogy leedzett állapotban legyen, ami most nem történt meg, és a jó alapkészségei ellenére csak árnyéka volt korábbi önmagának. Az ő esetében kiemelten fontos, hogy edzésben legyen, és abban is maradjon. Szabó Ákos sérüléssel bajlódott, és igazából egyetlen egy meccsen tudta csak megmutatni a valós képességeit, amikor a MUN SE ellen a Magyar Kupa utolsó selejtezőkörében pályára lépett, és nagyon szép gólt rúgott. Ő abszolút alkalmas lenne erre a taktikus center játékra, de egy korábbi sérülése kiújult, aztán a COVID miatt önkéntes házi karanténban kellett lennie, utána pedig a térde fájt. Szóval neki is nagyon hektikusan alakult az ősz, de ha rendesen tudna edzésre járni, akkor nagyon sokat várnánk tőle. Tamáska Peti esete hasonló, aki Ákosnál is fiatalabb, de sérülés és a COVID miatt neki is sokat ki kellett hagynia. Mindezek tükrében a centerjátékunk folyamatosan változott, és másoknak kellett elől helyt állniuk, illetve a két szélen is többfajta felállással próbálkoztunk. Véleményem szerint itt az lenne a legfontosabb, hogy akik benne vannak a keretben, egészségesek legyenek, és azok is maradjanak, hogy rendesen tudjanak edzeni, játszani, amivel kialakulhatna végre egy olyan ütőképesebb csapat, amely több gólt tudna rúgni, mert tényleg kevés gólt szerzünk.

asrgazgyar.fw.hu
Az előző évhez hasonlóan most is a Magyar Kupa szereplésünk jelentette az ősz legnagyobb pozitívumát. Rontja vajon a jövőbeni ismételt főtáblára jutási esélyeinket, hogy a továbbiakban nem lesz külön augusztusi kupaselejtező kör, hanem a Budapest Kupa elődöntőjébe jutás kvalifikál a legjobb 128-ba?

Borbély László
Azt gondolom, hogy rontja az esélyeinket a Magyar Kupa selejtező helyetti Budapest Kupa kvalifikáció, hiszen utóbbiban csak egyszer kerültünk döntőbe, míg az előbbi, nem is olyan régóta működő rendszer keretei között kétszer is sikerült a főtáblára jutás.

asrgazgyar.fw.hu
Elnézve az NB III. jelenlegi állását, meglehetősen jók az esélyek, hogy akár három budapesti csapat is kipottyan szezon végén a BLSZ I-be. Ennek ellenére remélhetőleg nem leszünk érdekeltek a kiesés elleni küzdelemben, de könnyebb dolgunk egészen biztosan nem lesz a jövőben sem, mint most. Szeretnénk-e, és a lehetőségek tükrében tudunk-e erősíteni a keretünkön, vagy megpróbáljuk a jelenlegi állományból kihozni a legtöbbet? Melyek azok a posztok, ahol mindenképpen erősítésre szorulnánk?

Borbély László
Őszintén szólva, ezzel a kerettel nem tudom elképzelni, hogy kiesési gondjaink legyenek, de mindenképpen szükségünk volna egy nagyon jó képességű, sztenderd belső védőre. Valamint még a belső középpályára is jól jönne egy olyan játékosa, aki a védekezésben és támadásban is mondjuk ilyen box to box szinten tudna részt venni. Továbbá amennyiben a centerjátékosaink nem gyógyulnak fel, akkor oda még egy gólerős játékost el lehetne képzelni. Azonban alapvetően azt gondolom, hogy a játékunk pontosításával, finomításával is el lehet érni javulást ezeken a posztokon. Nagyon komoly játékosmozgásra semmiképpen sem számítok!

asrgazgyar.fw.hu
A vírushelyzet, a zárt kapu és a mérkőzéshalasztások közel sem teszik ideálissá a jelenlegi feltételeket, de mindezek ellenére remélhetőleg a bajnokság tavasszal rendben be fog tudni fejeződni, a mi részünkről vajon milyen eredménnyel?

Borbély László
Az, hogy a három elmaradt bajnokinkat február 20-ig le kell játszanunk, szerintem nem nagyon erősíti a helyzetünket, mert nem hiszem, hogy február 6-val kezdődően annyival jobb lesz majd a vírushelyzet Budapesten, illetve az országba, mint amilyen novemberben volt. Mindenestre ebből a helyzetből kell tudnunk kihozni a legtöbbet, és meglátjuk, hogy hogyan fogunk tudni felkészülni a korai kezdésre. Én abban bízom, hogy kicsit stabilabbá válik a játékunk, hiszen a nagyon sok fiatal játékosunk most már egy fél éves felnőtt tapasztalattal a háta mögött fog pályára lépni. Szóval remélem, hogy erősödni fogunk, és ha minden meccsünket le fogjuk tudni játszani, akkor el tudjuk érni a kitűzött hatodik helyet a szezon végére!


Fehér Kendével (2020.12.21.)

asrgazgyar.fw.hu
2020 decemberét írjuk, így immár több mint 15 éve annak, hogy az ASR utánpótlás megkezdte az átköltözést Csillaghegyről a Sujtás utcába, és becsatlakozott a Gázművek égisze alá. Abból a csapatból - igaz két korosztályból - a ’94-es Mankó Gergő, illetve a ’96-os Fehér Kende, azaz te kerültetek be, és maradtatok is meg mára a felnőtt csapatban. Miként kerültél az ASR-be, és hogyan emlékszel vissza erre a kezdeti időszakra?

Fehér Kende
Igen, valóban jó régen történt már mindez! Ami engem illet, körülbelül kilenc éves koromban kerültem az ASR-be, méghozzá úgy, hogy ezt megelőzően Márk bátyámmal a Krúdy Gyula Általános Iskola focicsapatában pallérozódtunk, szereztük meg az alapokat. Úgy emlékszem, hogy itt már nagyon korán megkezdtük a futballt, amely nekem és testvéremnek óvodás kora óta az életünk részét képezte, illetve nekem képezi is mind a mai napig. Miután két-három éve itt játszottunk, először az akkori Krúdys csapattársainktól hallottunk arról, hogy alakulóban van egy másik III. kerületi egyesület, ahová a szüleim előbb a testvéremet vitték le a ’94-es korosztályba. Mivel pozitívak voltak a tapasztalataik, úgy döntöttünk, hogy csatlakozom én is az ASR-hez, az iskolai bajnokságok és kisebb tornák köréből egy szinttel magasabbra lépve, a további fejlődésem érdekében.

asrgazgyar.fw.hu
Aztán az utánpótlásban a ’94/’95-ös korosztály szép sikereket, köztük bajnoki címeket ért el, téged pedig hamar felvittek közéjük, az idősebbekhez. A korosztályodból addig is rendszerint kiemelkedtél? Melyik szezon maradt meg ezek közül leginkább az emlékezetedben, és miért?

Fehér Kende
Itt annyi kiegészítéssel élnék, hogy miután testvéremet követve átigazoltam az ASR-be, egyből a két évvel idősebb korosztályba kerültem, és itt játszottam állandó jelleggel, hol többet, hol kevesebbet. A bajnoki címeknek én is részese lehettem, remek, sikerekkel teli időszak volt, többször én is betaláltam az aranyérmeket hozó szezonokban. Ezek közül a legszebb emlékem, amikor a bajnokság végéhez közeledve csereként álltam be a BVSC ellen idegenben 2-1-re megnyert meccsen. Borbély Laci edzőnk itt azzal a mondattal küldött be az utolsó negyed órára, hogy életem meccsét kell játszanom, és miután pályára léptem, fejeltem egy gólt, amely végül a győztesnek bizonyult. A következő évben (2010/11) ismételten bajnokságot nyertünk, ám az előzőt élményben már nem tudta felülmúlni a második bajnoki címet hozó szezonunk. Szép időszak volt ez, de talán így idősebb fejjel elmondható, hogy a barátságok, amik ebből az időszakból erednek, és a mai napig fennállnak, sokkal többet jelentenek számomra. Ezekért hálásabb vagyok az életnek, ugyanakkor természetesen jó érzés volt már ilyen fiatalon megtapasztalni, hogy milyen érzés bajnokságokat nyerni. Ami pedig az én korosztályomat illeti: bár az ASR-nek volt ekkor ’96-os csapata, a fejlődésem érdekében az idősebbek közé kerültem, és itt is játszottam le utánpótlás éveim legnagyobb részét. A saját korosztályomban csupán időszakonként játszottam vissza, illetve volt egy fél évem, amikor önnön megfontolásból tartósan, annak érdekében, hogy a megfelelő játékidőt megkaphassam. Ezzel az volt a célom, hogy fejlődjek, és tovább tudjak igazolni egy még jobb csapatba, azonban szerencsére végül a maradás mellett döntöttem, és ezt abszolút nem bántam meg. Visszakerültem az idősebbek közé, majd hamarosan jött a felnőtt futball, így a maradásomat mind a mai napig a lehető legjobb döntésemnek tartom.

asrgazgyar.fw.hu
2012 őszén kényszerű fiatalításba kellett kezdenünk a BLSZ I-be kiesett felnőtt csapatnál, aminek te is "áldozatául estél", hiszen alig 16 évesen bemutatkozhattál a budapesti első osztályban, pár meccs után gólt is lőttél, amit tavasszal még öt követett. Mondhatjuk, hogy gyorsan belerázódtál a felnőtt labdarúgásba? Mennyire érezted magad felkészültnek rá?

Fehér Kende
Úgy érzem, elmondható, hogy a felnőtt fociba sikerült gyorsan beilleszkednem, bár az akkori, hirtelen bekövetkezett események miatt időnk sem nagyon volt arra, hogy felmérjük, milyen helyzetbe is kerültünk ilyen fiatalon. Az egyik edzésen még a hétvégi, ifjúsági bajnoki mérkőzésre készültünk, majd a következő napon már a BLSZ I. osztályú felnőtt bajnoki meccsre kellett fókuszálnunk. Mindezt úgy, hogy a felnőtt mellett természetesen a korosztályos bajnoki mérkőzéseket is le kellett játszanunk, így jött össze nekem a szezon végére 47 tétmérkőzés. Hétvégenként tehát két mérkőzés várt ránk: egy szombaton, egy pedig vasárnap. Összességében pár meccs kellett ahhoz, hogy felvegyem a felnőtt bajnokság ritmusát, és fiatal korom ellenére sikerült egy jó szezont produkálnom, ami megalapozta a később mutatott teljesítményemet.

asrgazgyar.fw.hu
A BLSZ II-ben eltöltött két szezonunkban mindkétszer te lőtted a második legtöbb gólunkat (14+18 gól), ráadásul eközben majdnem egy évet kihagytál az MLTC ellen szerzett térdszalag-szakadásod miatt. A tavasz eleji visszatérésed nagyon kellett nekünk, mert a nyolc meccsen szerzett 18 gólodnak nagyban köszönhetően sikerült magunk mögött tartanunk a riválisokat, és második helyen visszajutnunk a BLSZ I-be.  Egyetértesz azzal, hogy ez volt a legjobb időszakod a felnőtt csapatban, amikor a legjobban ment a játék? A Közterületnek lőtt öt gólod - ha jól gondolom - felnőtt szinten az egyéni rekordod?!

Fehér Kende
Valóban, ebben a két szezonban sikerült rengeteg gólt szereznem, azonban sajnos - ahogy te is említetted - 2014 márciusában jött egy komoly sérülés, amikor elszakadt a bal térdemben a keresztszalag. Ez 17 évesen megváltoztatatta mind az élethez, mind pedig a futballhoz való hozzáállásomat. Mivel addig minden héten volt legalább négy-öt edzésem, illetve a hétvégi mérkőzésem, óriási változás jelentett, hogy egyik pillanatról a másikra nemhogy focizni, még futni sem tudtam, és sokáig az orvosok csupán minimális mozgást engedélyeztek. A sérülésem alatti időszakban megkomolyodtam, úgy éreztem, hogy minden addiginál jobban akarok futballozni és gólokat lőni. Mentálisan nagyon megerősödtem, és talán ez alatt az időszak alatt értem meg igazán a felnőtt futballra és a felnőtt életre egyaránt. Szintén sokat segített, hogy a felépülésem alatt érkezett Metzger Tibor-Horváth Laci edzőpáros részéről végig éreztem a bizalmat, azt, hogy várják a visszatérésemet, pedig korábban csak távolról ismertük egymást. Ez nekem plusz erőt és elkötelezettséget adott ahhoz, hogy mielőbb visszatérjek, és a lehető legtöbbet hozzam ki a játékomból, ami utólag elmondható, sikerült. Úgy fogalmaznék inkább, hogy a legeredményesebb időszakom volt ez a felnőtt csapatban, hiszen sok gólt sikerült szereznem, de a játékom később forrt ki, és tisztult le igazán. A Közterület elleni mérkőzés egyértelműen pályafutásom legjobb meccse volt, valóban egyéni rekordot állítottam be az ottani öt gólommal.  Apró szépséghibája a történetnek, hogy a találkozó 48. percéig már sikerült megrúgnom mind az öt gólt, és az ellenfél védői annyira megharagudtak rám, hogy elhatározták, minden követ megmozgatnak annak érdekében, hogy ennyi gól után ne hagyjam el épségben a pályát. Ezt észlelte egyik csapattársam (kis Deka - Dékány Dani), aki szólt Mecinek, hogy talán ideje lenne lecserélni a sérülés elkerülése érdekében, aki le is hozott a meccs 61. percében.

asrgazgyar.fw.hu
Feljutó csapatként rögtön bajnokságot nyertünk a BLSZ I-ben, amihez magasan a legtöbb gólunkkal (19-el) járultál hozzá az egész szezon során. Mi volt annak a gárdának a fő erőssége, ami miatt sikerült véghezvinnünk ezt a bravúrt?

Fehér Kende
Az előző kérdésnél már félig szóba került, így a válaszadást nem kerülhetem meg: én sokkal inkább ezt a BLSZ I-es bajnoki szezonomat gondolom a felnőtt pályafutásom csúcsának! Egy minden szempontból tökéletes csapatban játszhattam, amelyben én lőttem a legtöbb gólt, ráadásul bajnokságot is nyertünk. Gyakorlatilag nem volt gyenge pontunk, és amellett, hogy egyénileg is jó képességű játékosokból állt a csapat, elképesztően összetartó társaságot alkottunk, ami annak a gárdának az igazi erejét adta. Mindenki csúszott mászott a pályán a győzelemért, tényleg őszintén úgy gondolom, hogy ez volt a legjobb csapat, amiben valaha játszottam. Remélem, egyszer még lehetőségünk lesz hasonlóan sikeres időszakot átélnünk a jelenlegi együttessel! Úgy gondolom, hogy talán ez a fajta mentalitás az, ami most hiányzik a csapatból, és ami elválaszt minket attól, hogy újra komoly tényezők legyünk a bajnokságban.

asrgazgyar.fw.hu
2016 óta nem tudtunk bajnoki magasságokba eljutni, a dobogó környékéről most már reálisan a középmezőny valamely szegletébe tartozók vagyunk. Ennek fő oka a pénz nagyobb szerepének megjelenésével párhuzamosan az NB III-ból kiesett budapesti csapatok, és így a BLSZ I. erősödése. A pályán is ennyire érzékelhető (volt) a bajnokság színvonalának növekedése? Pénz és így komolyabb erősítések nélkül meg kell elégednünk azzal, hogy a legjobb helyezésünk maximum valahol az élmezőny mögött lehet?

Fehér Kende
A bajnokság színvonalát illetően természetesen egyértelműen érezhető a drasztikus emelkedés. A korábbi helyzethez képest annyi változott, hogy míg akkor volt 3-4 kiemelkedő csapat, akiket követett 6-7 körülbelül azonos képességű, valamint 4-5 gyengébb gárda, és csak elvétve született meglepetés-eredmény a bajnokságban, addig jelenleg van egy-két kiemelkedő (a Kelen SC mindenképpen, és talán a Csepel is), akik a bajnokság többi csapatához képest magasabb színvonalat képviselnek, míg az összes többi együttes nagyjából azonos szinten áll. Éppen ezért minden mérkőzés nehéz, bárki képes bárkit legyőzni, ám azt gondolom, hogy mindenképpen jobb egy ilyen bajnokságban futballozni, és szembesülni hétről hétre folyamatos kihívásokkal, mint szezononként maximum tíz igazán nehéz meccset lejátszani. Azt viszont semmiképpen sem mondanám, hogy meg kellene elégednünk az élmezőny mögött kullogással! Az a személyes véleményem - és ezzel biztosan nem vagyok egyedül -, hogy nagyon jó lenne még egyszer átélni egy 2015/16-oshoz hasonló bajnoki menetelést! Illetve miért futballoznánk hétről-hétre, ha nem azért, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a hétvégékből?! Megelégedni tehát semmiképpen sem szabad, a jövőben azon kell majd dolgoznunk, hogy újra tényező legyen a Gázgyár a bajnokságban!

asrgazgyar.fw.hu
Pár nap híján szinte pontosan öt év különbséggel, tavaly márciusban az Építők ellen a másik térdszalagod is elszakadt. Mi volt az eltérés a két szituáció, a sérülés és az abból való felépülés között?

Fehér Kende
Az első térdszalag-szakadásomat követően sokáig úgy nézett ki, hogy egyszer s mindenkorra letudom a sérüléseket, elvétve hagytam csak ki meccset a két térdszalag-szakadás közötti időben. A rehabilitációt sikeresnek éreztem, fizikálisan teljes mértékben rendben voltam. Jött azonban 2019. március 23-án az Építők elleni bajnoki, ahol körülbelül a mérkőzés második percében, a mi térfelünkön az ellenfél jobb hátvédje mögülem érkezve indokolatlanul nagy erőbedobással elvitte kívülről a jobb térdemet. Éreztem, hogy valószínűleg nagy a baj, de kezdetben bíztam abban, hogy megúszom enyhébb következményekkel. Azonban két nappal a sérülést követően az MRI vizsgálat sajnos kimutatta, hogy ezúttal a jobb térdemben szakadt el a keresztszalag. A két eset között az alapvető különbséget az jelentette, hogy míg első alkalommal egy rossz mozdulat/lépés következtében sérültem meg egy egyébként is rossz minőségű talajon, addig a másodiknál egy rúgást kaptam, amelyet abban a testhelyzetben sérülés nélkül megúszni gyakorlatilag nem lehetett. Mindkét esetben 8-9 hónapot jósoltak a felépülésemre, amit első alkalommal sikerült is tartanom, ám a másodiknál már nem volt ilyen egyszerű a helyzet! A gyógyulásom sokáig a tervek szerint alakult, még az első szakadásom utáninál is nagyobb erőbedobással dolgoztam, hogy újra játékra alkalmas legyek. Már az orvosoktól, gyógytornászoktól is megkaptam az engedélyt a fokozatos terhelés megkezdésére, amikor novemberben, gyakorlatilag a második edzésemen, egy gyakorlat során a korábban műtött térdemben leszakadt a porc, amely újabb műtéttel és majd fél éves kihagyással járt. Kétségkívül ez a fél év volt a legnehezebb időszak, amit átéltem eddigi pályafutásom során, és nem is a sérülés súlyossága miatt, hanem azért, mert amikor már ott álltam a visszatérés kapujában, és arra készültem, hogy talán az utolsó őszi fordulóban játszhatok is, újra visszaestem. Ráadásul a pontos diagnózis kiderüléséig hosszas, idegőrlő hetek, hónapok teltek el, de szerencsére a csapattársak, a barátaim és a családom segítségével átvészeltem ezt a nehéz időszakot, és idén nyár óta megint ott lehetek a pályán.

asrgazgyar.fw.hu
Ahol az edzőmeccseken jöttek a gólok is! Sőt, négy találatoddal a mostani szezon közel felénél úgy vezeted a házi góllövőlistát, hogy az elején pár fordulót ki kellett hagynod, és újabban többször játszol balhátvédet, vagy bal belső védőt, mint középpályást. Mi szükség volt erre a váltásra? Nem vétek elpazarolni a játékodat a védekezésre?

Fehér Kende
A nyáron szerencsére ismét elkezdhettem a teljes értékű edzéseket, bár a rengeteg kihagyás miatt nagyon hosszú ideig voltak problémáim, mivel körülbelül kéthetente mindig előjött egy újabb fájdalom, amely megakadályozott abban, hogy teljesíteni tudjak. Így újabb heteket kellett kihagynom, és be kell vallanom, ekkor többször megfordult a fejemben a futball végleges abbahagyásának gondolata. Sokszor tettem fel magamnak a kérdést: vajon megéri-e erőltetnem ezt az egészet úgy, hogy folyamatosan sérült vagyok?! Végül júliusban adtam magamnak egy olyan ultimátumot, hogy ha nem sikerül nyár végére 100%-os állapotba kerülnöm, és minden gond nélkül edzenem, illetve játszanom, akkor befejezem a labdarúgást. Szerencsére gólokkal indítottam a szezont, augusztusban mind a bajnokságban, mind a Magyar Kupa selejtező második fordulójában betaláltam, majd bejutottunk a Magyar Kupa főtáblájára is, ez pedig olyan nagy lökést adott, ami meggyőzött, hogy nem fejezhetem be, folytatnom kell! Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy ezt követően, szeptember első felét újabb sérülés miatt ki kellett hagynom, de ekkor már dolgozott bennem az az érzés, hogy ha a visszatérés még a sérülések közepette is ilyen jól sikerült, akkor jöjjön egy amolyan utolsó utáni esély! Így érkezett el a szeptember 19-i Magyar Kupa főtábla mérkőzés a Gesztely ellen, amelyre sikerült magamat összeraknom. Ennek azért is örültem nagyon, mert nekem a korábbi sérülésem miatt előző évben kimaradt a nagyszerű Magyar Kupa főtábla menetelés, így idén már semmiképpen sem szerettem volna lemaradni róla. Ezen a meccsen csereként ültem a padon, és még nem voltam száz százalékos állapotban, azonban Lóska Csabi meccsvégi kiállítását követően Balázs úgy döntött, hogy engem dob be belső védőbe a hátralévő tíz percre. Szerencsére nagyszerűen sikerült a beugrás, megnyertük a meccset és továbbjutottunk. Ezt követően a szezon során sokat beszélgettünk Balázzsal a belső védő pozícióját illetően. Elmondta, hogy a keretben jelenleg nincsen igazán belső védő, illetve ezen a poszton elsődlegesen labdabiztos, jól passzoló játékosokat szeretne játszatni, és úgy gondolta, illenék ebbe a képbe, ezért kipróbált engem leghátul. A döntését teljes mértékben elfogadtam, nincs vele különösebb problémám, még úgy sem, ha valahol tudom, én valójában szélső vagyok. Számomra ennyi sérülés után minden perc ajándék a pályán, és ezt a többieknek is sokszor elmondtam már az öltözőben. Szóval, ha ebben a pozícióban tudok az együttes hasznára lenni, akkor itt játszom, a lényeg, hogy játsszak, és amiben csak tudom, segítsem a srácokat. A gólok meg szerencsére hátulról is jöttek, így nem szenvedett akkora hátrányt a csapat a kieső góljaim miatt, bár elképzelhető, hogy elől még több gólt szerezhettem volna, de ezt már sohasem tudjuk meg.

asrgazgyar.fw.hu
Azzal, hogy így is te lőtted a legtöbb bajnoki gólunkat, illetve, hogy nem az eredeti posztodon játszatnak hátul, azért elég jól leírja, hogy a gólszerzéssel és a védekezéssel is gondjaink vannak idén! Erről hogyan vélekedsz?

Fehér Kende
Igen, idén mindkét téren komoly problémáink vannak, ez egyértelmű. Úgy gondolom, hogy minden mérkőzésen megvoltak a gólszerzési lehetőségeink, csak valahogy mindig kihagytuk azokat, annak ellenére is, hogy az edzéseken sokat gyakoroljuk a helyzetkihasználást. Ezzel szemben ellenfeleink a védekezésben elkövetett hibáinknak a többségét azonnal gólra váltották. Sajnos a sérülések, illetve eligazolások következtében a belső védő posztja gyakorlatilag kiürült, így most már alapvetően kényszermegoldásról beszélhetünk, bárki is játszik ebben a pozícióban. Elől viszont nincsenek ilyen problémáink, sok játékosunk szerepel támadó jellegű szerepkörben, és el is jutottunk a helyzetek kialakításáig, ám az esetek többségében kihagytuk azokat. A védekezéshez még annyit fűznék hozzá, hogy az a mérkőzések nagy részében alapvetően rendben volt, még úgy is, hogy többségében olyan játékosok szerepelnek ott, akiknek nem ez az eredeti pozíciójuk. A kapott góljaink nagy része közvetlenül nem a védelem összetételének számlájára írható, hanem sokkal inkább azoknak az óriási egyéni hibáknak az eredménye, amelyekből nem egyszer olyan gólokat kaptunk, amiket még alacsonyabb osztályokban sem lenne szabad. Ezeket mindenképpen ki kell majd küszöbölnünk, ha eredményeket akarunk elérni!

asrgazgyar.fw.hu
A kiesés veszélye azért most nem fenyeget bennünket annyira, mint a tavalyi szezonban, bár van egy pár kiesőjelölt budapesti csapat az NB III-ban, amik növelhetik majd a BLSZ I-es kiesők számát... Mi nem működött Molnár Zoli alatt, ami miatt előző ősszel nagyon nem ment a csapatnak?

Fehér Kende
Amikor Zoli 2018 októberében átvette az együttest, nagy lökést adott nekünk, gyakorlatilag szárnyaltunk, nyertünk majdnem minden meccsünket, és - ha jól emlékszem - csak februárban kaptunk ki vele először. Ezt követően azonban a kezdőcsapatunk közel fele, öt ember kiesett (köztük én is), és ezen a szinten kevés csapat tudja negatív következmények nélkül átvészelni azt, ha ennyi stabil embere egyszerre dől ki, ráadásul nem is egy-két mérkőzésre, hanem fél, illetve egy évre. Innentől kezdve Zoli nagyon nehéz feladat előtt állt - személy szerint sajnáltam is a kialakult helyzet miatt -, és mivel a csapat gyengén teljesített, valamint igazán komoly erősítés sem érkezett a nyáron, meg is pecsételődött a sorsa. Tehát az abban az időben nyújtott gyenge teljesítményünk fő okát mindenképpen abban látom, hogy a csapat nem bírta el a sok kieső játékos hiányát.

asrgazgyar.fw.hu
Te is úgy gondolod, hogy a jelenlegi játékoskeret erősségét nézve a 10. helynél azért valamennyivel előrébb kellene lennünk, ha a valós tudásunkat nézzük? Szerinted mi kell(ene) ahhoz, hogy tavasszal a jelenleginél jobban szerepeljünk, és feljebb tudjunk lépni a tabellán?

Fehér Kende
Megmondom őszintén, a jelenlegi Gázgyár egy nagyon kétarcú csapat! Az edzéseken olyan jelenetek, küzdelem és hajtás van, hogy az ember csak kapkodja a levegőt, illetve úgy érzi, mintha magasabb osztályban játszana. Ezzel szemben visszatérő probléma, hogy az esetek többségében a hétközi edzéseken nyújtott kiváló teljesítményt nem sikerül átvinni a hétvégi mérkőzésre, és ebből szoktak jönni aztán a vereségek, döntetlenek, kínkeserves győzelmek. Kérdésedre a választ tehát kétfelé bontanám: ha úgy teljesítenénk a bajnokikon, mint ahogyan az edzéseken tesszük, akkor kétség sem férne hozzá, hogy ott lennénk az első ötben, ha viszont a meccseken nyújtott teljesítményünket vesszük figyelembe, akkor sajnos reális a jelenlegi helyzet. Úgy gondolom azonban, ha januárban sikerülne egy jó felkészülést produkálnunk, és a játékosok végre a bajnoki meccseken is valós tudásuknak megfelelően szerepelnének, akkor mindenképpen előrébb fogunk kerülni, a tabella hátsó részéről szó sem lehet! Személy szerint a megoldást abban látnám, hogy közösségként kellene fejlődnünk, minden játékosnak (fiatalnak, idősnek egyaránt) be kellene állnia a sorba, és egyfelé húznia végre azt a bizonyos szekeret. Sajnos ezzel kapcsolatosan éreztem kisebb problémát a szezon során. Az itt lévő játékosoknak megvan a képességük, kicsit az együvé tartozás érzését kellene erősíteni bennük. A Gázgyár egy tradicionális klub, mindenki számára megtiszteltetésnek kellene lennie, hogy ebben az egyesületben játszhat, és ha ezt mindenki átérezné, akkor nem lehetne gond.

asrgazgyar.fw.hu
Nemrég fejezted be jogi tanulmányaidat a Pázmány Péter Egyetemen, tehát akár már doktornak is szólíthatunk! Mik a közeli és távlati tervek e téren? A focit emiatt - bízom benne - nem kell abbahagynod!

Fehér Kende
Igen, sikerült elvégeznem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karát, amelyet követően a Bánáti Ügyvédi Iroda ügyvédjelöltjeként dolgozom december eleje óta. Ami a jövőbeli terveimet illeti: ügyvédként szeretnék tevékenykedni, addig azonban a következő három évemet ügyvédjelöltként töltöm, szerencsére egy olyan helyen, ahol minden feltétel adott ahhoz, hogy megfelelő ismereteket szerezzek a jogi pályán, mind a három év múlva esedékes szakvizsga eredményes teljesítéséhez, mind pedig a későbbi ügyvédi tevékenységem folytatásához. Ami a futballt illeti, jelenleg egy dolog biztos: gyermekkorom óta életem részét képezi, és azt szeretném, hogy ez így is maradjon! Természetesen terveim között szerepel a folytatás, annál is inkább, mert számos barátra tettem szert a csapatból, akikkel örülnék, ha továbbra is együtt játszhatnánk. Továbbá van egy másik személyes célom is, ami felnőtt szinten a századik gólom elérése lenne a Gázgyárban, amihez még 16 találat hiányzik, addig pedig nem szívesen vonulnék vissza. Mindehhez azonban meg kell majd találnom a megfelelő összhangot a munka, illetve a futball között! Hajrá Gáz!!!


Borbély Lászlóval (2019.12.23.)

asrgazgyar.fw.hu
A bajnoki meccseink utáni nyilatkozataidban nagyjából már kiveséztük a helyzetünket, úgyhogy most nyúljunk vissza kicsit korábbra! Így utólag visszagondolva: voltak már tavasszal vagy a nyári alapozás során előjelei annak, hogy ősszel ilyen visszafogott bajnoki szereplést fogunk produkálni?

Borbély László
Igazából nem tudok rosszat mondani Molnár Zolira, sem emberileg, sem szakmailag. Ennek ellenére meg kell állapítanom, hogy sajnos az ő szakmai elképzelései nálunk nem működtek. Így utólag azt gondolom, hogy a szakmai vezetés tekintetében talán már nyáron váltanunk kellett volna, és akkor lehet, hogy könnyebb lett volna az őszünk.

asrgazgyar.fw.hu
Miben látod a vártnál lényegesen rosszabb szereplés fő okait? Tizenöt forduló után szinte teljesen megegyezik a rúgott-kapott góljaink száma a tavalyiéval, csak ellentétes előjellel (2018: 30-17 +13, 2019: 17-31 -14)!

Borbély László
A rossz szereplésünknek azért számos oka van! A rendkívül sok kapott gólunk a tavalyinál lényegesen gyengébb csapatvédekezésünk köszönhető. Folyamatos sérülések, eltiltások nehezítették, hogy összeálljon a védelmünk, ami egymást követő két meccsen nem tudott ugyanabban az összeállításban felállni, a két belső védő poszt közül pedig egyiket sem tudtuk állandósítani. Az előre játékunk sem volt az igazi, amiben itt is sok minden közrejátszott.

asrgazgyar.fw.hu
A fiatalítás is szempont volt a nyári igazolásaink során, többek között azért is, mert Molnár Zoli taktikájához sokat kellett futni, főleg a széleken. Ennek ellenére az idény közepére egyértelművé vált, hogy fizikális gondjaink vannak, és nem bírjuk végig a kilencven percet! Hogyan látod ezt a kérdést, és mennyire váltak be az új igazolásaink?

Borbély László
Igen, fiatalítottunk, egy sokat futó játékot akartunk kialakítani. Ahhoz, hogy adott esetben megkontrázzuk az ellenfél játékát, Zoli azt kérte, hogy ürítsük ki a középpályát, és viszonylag magas labdákkal ívelgessünk felfelé, föltolva a két szélső játékosunkat. Így lényegében a három támadóhoz még két ember csatlakozott a széleken, tehát összesen öten voltak fent. Azonban nem volt elég terület, nem tudtuk tartalommal megtölteni ezt a fajta játékot. Az én megítélésem szerint ez is közrejátszott a gyengébb támadójátékban. A nyáron nagyon sok új játékos érkezett, és az ő beépítésük is lassabban haladt, mint szerettük volna. Július közepén, végén elkezdődött a munka, augusztusban nagyon sok erőnléti edzéssel. Szerintem egy jó rajtot vettünk, de azután a kupamérkőzésekkel a szerdai meccsek is bejöttek a képbe. A köztes edzéseken sokszor talán a kelleténél indokolatlanul több volt a regeneráció, és én is így éreztem, hogy az első hét forduló után szétesett az erőnlétünk. Ha nem is tartottunk minialapozást (mert arra nem volt idő), de az utolsó hét-nyolc fordulóra az erőnlétünkön javítani kellett. Tudtuk, hogy a fiatal játékosaink beépítéséhez idő kell, vannak jó tulajdonságaik és hiányosságaik. A jókat ki kell emelnünk a játékukban, a hiányosságokat pedig pótolni kell. Ugyanakkor a régi húzójátékosaink közül is sokan sérüléssel vagy eltiltással bajlódtak, így nem volt meg az a váz (nem a játéktudásuk vagy a hozzáállásuk miatt), amire támaszkodva a fiatalokat egyesével eredményesen be lehetett volna vetni, hanem sok új játékost kellett egyszerre játszatni. Az, hogy mennyire válnak be, igazából tavasszal fog majd kiderülni. Egy-ketten távoztak, a többiek előtt itt a lehetőség, hogy bebizonyítsák, lehet rájuk számítani a jövőben is.

asrgazgyar.fw.hu
Végül miként született meg a döntés, hogy Molnár Zoli távozik a kispadunkról, és te veszed át a tűzoltó szerepét?

Borbély László
Zoli leváltásának gondolta az ősszel folyamatosan érlelődött bennünk, de a gyengébb bajnoki teljesítmény mellett mindig volt egy kiugró kupaeredmény (Magyar Kupa siker a Csepel, majd a Makó ellen), ami úgymond megmentette Zolit, és akkor Mankó Ferivel úgy éreztük, hogy ezeknek a sikereknek a hatására talán megindulunk felfelé, azonban sajnos nem így történt. Végül úgy döntöttünk, hogy változtatni kell, annak ellenére is, hogy nem volt meg időközben az az új edző, akit azonnal be tudtunk volna vetni. Ráadásul olyan kritériumoknak kellett megfelelnie, hogy valamennyire az osztályt és a játékosokat is ismerje. Ez nem volt egyszerű, ezért született meg az a döntés, hogy az őszi idény hátralévő részére én veszem át az együttes irányítását Horváth Lacival és Sebestyén Örssel kiegészülve.

asrgazgyar.fw.hu
Az idény első felében játszottunk a könnyebb ellenfelekkel, a másodikban a nehezebbekkel, és mindkét szakaszban öt pontot gyűjtöttünk. Mennyivel több pontot szerezhettünk volna féltávig, ha a novemberi arcunkat mutattuk volna? Mely meccsekkel kapcsolatban van hiányérzeted?

Borbély László
Hipotetikus kérdésekre igazából nem tudok válaszolni, de nem kerülöm meg a felvetést. Annyit mondanék, amit az évzárón elmondtam a játékosoknak, azaz, hogy a maximumnak kell lennie a minimumnak, tehát a megfelelő odaadás, hozzáállás a minimum. Ha úgy játszottunk volna az ősz első felében, mint a másodikban, ilyen lelkesedéssel, odaadással, még ha esetleg gyengébb futballt is mutatunk, akkor is minden bizonnyal több pontot gyűjthettünk volna. Az idény második felében is van hiányérzetem. Az egyik a SZAC meccs volt, az új vezetés nyitómérkőzése, ami egy kiállítást követően nem sikerült jól. A másik talán a REAC, ami úgy érzem, hogy számomra is a fordulópontot jelentette, mert utána rázódtam bele jobban ebbe a szakmai munkába. Azt gondolom, hogy a csapatteljesítmény az utolsó mérkőzéseken érezhetően javult, mindegyikben benne volt, hogy tudunk pontot, pontokat szerezni, talán a REAC meccs kivételével. Egy nagyon jó Újpest ellen nem voltunk rosszak. Egy elől lévő Pénzügyőr ellen abszolút volt olyan időszakunk, amikor az ellenfél védekező játékában a pánik jelei mutatkoztak, tehát veszélyt tudtunk teremteni. A Csepel ellen a kiállításig benne voltunk a mérkőzésben. A Vízművek meccsben is több volt, mert a nagyobb helyzetek alapján nyerhettünk volna. Véleményem szerint, teljesen reálisan nézve több pontot elhullajtottunk, és mondjuk még két pontot megérdemeltünk volna, hogy ne tíz, hanem tizenkét ponttal menjünk a téli szünetre.

asrgazgyar.fw.hu
Az ősz szinte egyetlen pozitívuma a Magyar Kupa szereplésünk, ahol a legjobb 64-be bejutva az NB II-es Győri ETO-val szemben estünk csak ki. Itt mi volt a különbség a bajnoksághoz képest, hogy erőn felül tudtunk teljesíteni (lsd. Csepel, Makó elleni győzelmek)?

Borbély László
A Magyar Kupa eddig elérhetetlen álom volt számunkra. Most a selejtező első fordulójában, a Szent Pál ellen egy megnyert mérkőzést az utolsó percekben döntetlenre mentett ellenfelünk, viszont a büntetőpárbajból az eddig elvesztett négy után ezúttal "kivételesen" mi jöttünk ki győztesként, ami szerintem lökést adott a továbbiakhoz. A Csep-Gólt ugyan nem annyira szép játékkal és könnyedén vertük meg itthon, de a Csepel ellen nagyon felszívta magát a csapat. Ott tényleg a legszebb arcukat mutatták a játékosok, illetve a kispad is, és megérdemeltük, hogy kicsit szerencsénk is legyen, így hoztuk a 0-1-es győzelmet. A Makó ellen talán az egész ősz legjobb játékát mutattuk. Nagyon bátran kezdtünk, gólt szereztünk, helyzeteink is voltak, de azért, ha a mérkőzés vége fele kiegyenlített volna a Makó, és hosszabbítás következik, akkor úgy érzem, hogy a továbbiakban lehettek volna erőnléti gondjaink. Összességében azonban egy nagyon szép mérkőzés volt. A Győr ellen picit pechesek voltunk, azt leszámítva, hogy az ellenféltől kiállítottak egy játékost kicsivel a szünet előtt, ami azért segített, de ott is sérülésekkel küszködtünk. Ezekre a Magyar Kupa mérkőzésekre nagyon felpörgött a csapat, amit át tudtunk ültetni az utolsó néhány fordulóra, hogy ugyanezzel a lelki állapottal lépjenek pályára a játékosok egy normál bajnoki mérkőzésen is. Hozzáteszem, hiába a hozzáállás, ha a játék viszont akadozik! Például az Ikarus ellen, ahol azt éreztem, hogy a mi csapatunk jobb az ellenfélnél (a játékosokat is tekintve), azonban az Ikarusnak is volt két-három nagy helyzete, amivel megnyerhette volna a találkozót. A fiúk az ilyen típusú mérkőzésen érezték a tétet, a nyomást, én nem is mindenki tudott a képességeinek megfelelően játszani, hanem visszafogottabb teljesítményt nyújtott. Úgyhogy ebben van előrelépni valónk, hogy az ilyen fontos meccseken, ahol velünk nagyjából azonos, vagy esetleg kicsivel gyengébb játékerőt képviselő csapatok ellen mérkőzünk meg, ott is biztos lábbal játszunk, és behúzzuk a három pontot. A Magyar Kupa menetelést mindenképpen a Zoli számlájára írom, és itt is szeretném a munkáját elismerni, mert valahogy ezekre a kupamérkőzésekre nagyon jól fel tudta készíteni a csapatot, illetve a játékosokat felrázni. A Pestszentimrével is főtáblás volt annak idején.

asrgazgyar.fw.hu
Jövőre teljes mértékben Lászka Balázs veszi át az első csapat irányítását. Hogy jött ő képbe, és mik az elvárások vele szemben?

Borbély László
Komoly kiválasztási folyamat előzte meg az új vezetőedző kinevezését. Öt-hat jelöltet hallgattunk meg. Kritérium volt, hogy - mondjuk így - az ASR Gázgyár szellemiségébe illeszkedő szakembert hozzunk ide, tehát kommunikációban, felkészültségben, emberi kvalitásokban egy bizonyos szintet üssön meg. Előnynek számított, ha valaki ismeri a bajnokságot, annak csapatait. Azt gondolom, hogy Lászka Balázs végül is azért nyerte el a bizalmunkat, mert egy fiatal, ambiciózus edző, bár felnőtt csapattal még nincs olyan komoly tapasztalata, de egy meccs kivételével a REAC-nál is nagyon jó munkát végzett. A Ferencváros U17-es csapatánál is dolgozik, a legmodernebb edzői, edzésszervezési gyakorlatokat, tudást sajátítja el a Ferencvárosnál, és a felnőtt futball felé szeretne egyre jobban orientálódni, most még tanul a Fradinál. Így találtunk egymásra, hogy nálunk van lehetősége az önálló munkára. Azt szeretnénk, hogy együtt sikeresek legyünk, valamint a védekezésünk további erősítése mellett labdatartásban, támadójátékban, a "játszó" futballban tudjunk előrébb lépni, hiszen mégiscsak egy amatőr osztályról van szó, ahol a játékosok és a szurkolók is élvezni szeretnék a Gázgyár futballját. Akkor is, ha nem minden mérkőzést tudunk megnyerni, de minden mérkőzésen látszódjon ez az irányvonal a játékunkban.

asrgazgyar.fw.hu
A tavasz folyamán remélhetőleg Fehér Kende és Lajos Laci is visszatérhet majd a csapatba, ami nyílván erősítést jelent. Várhatók-e téli igazolások, és reális veszély-e a kiesés?

Borbély László
Szokták mondani, hogy az életben egy biztos dolog van, a halál (van egy másik is, a rendőr - a szerk.). A kiesés is benne lehet abban az esetben, ha az ellenfeleink annyival több pontot gyűjtenek, de véleményem szerint reálisan -akkor is, ha nem változik a keretünk - a biztos bennmaradást el kell tudnunk érni. A legpesszimistább számítás szerint is a csapat játékereje a 8-10. hely környékén van. Nagy a deficitünk pontok tekintetében, tehát innen már nehéz lesz őket utolérni, de ettől függetlenül messzemenőkig bízom a szakmai vezetésben és a játékosokban, hogy biztosan meglesz a bennmaradás, azonban ezért minden meccsen meg kell majd tenni a maximumot. Kisebb változások lehetnek, egy játékosunk van, akit már most megkeresett egy másik klub egy nagyon jó ajánlattal. Azt mondanám, hogy kvázi senki sem pótolhatatlan, de azért néhány rutinos játékos kiesése gondot okozhatna. Nehezebben lehet igazolni télen, de már most dolgozunk rajta, neveket azonban még nem tudok mondani, csak annyit, hogy már most hét-nyolc játékos van felírva, akik vagy Balázson, vagy Horváth Lacin, vagy rajtam keresztül kerültek képbe. A III. kerületi TVE-vel való együttműködés keretében is körvonalazódik két játékos, akiknek az ügyében januárban lesz megbeszélés. A BVSC-ből is van egy kevesebbet játszó játékos, akit szeretnénk megszerezni. A Pénzügyőrben is van néhány játékos, akiket bizonyos (nem emberi vagy szakmai) okból kifolyólag nem tartanak ott. Velük is szeretnénk majd beszélni, és még van egy-két egyéb kiszemeltünk is. A keretből Keszthelyi Gergő és Lukács Dani távozott, a többiek pedig január harmadik hetében kezdik el a felkészülést Balázzsal, heti két edzőmeccsel, szerda-szombat ritmusban, egészen a Pénzügyőr elleni Budapest Kupa és az Unione elleni bajnoki mérkőzésig.

Kende és Laci tavasz eleji visszatérése számunkra maga lenne a csoda. Egyik játékost sem fogjuk sürgetni, mert az egészségük a legfontosabb. Bízunk benne, hogy hamarosan bevethetők lesznek, de majd csak akkor fogunk tudni számolni velük, ha ténylegesen játékra jelentkeznek, és még azután is eltelhet egy kis idő, amíg formába lendülnek.

asrgazgyar.fw.hu
Kérlek, hogy zárásként röviden véleményezd többi csapatunk őszi teljesítményét!

Borbély László
A kettes csapat teljesítményét jóra lehet értékelni. Szerintem játéktudásban sokszor jobbak az ellenfelek, és az eredményes szereplésük elsősorban a csapategységen múlik, amiben Porvay Jánosnak elévülhetetlen érdemei vannak. Úgy gondolom, hogy az aktuális eredmény főleg attól függ, hogy a játékosok mennyi pluszenergiát tudnak beletenni edzésre járásban és a mérkőzéseken való ottlétben. A biztos bennmaradás az elvárás a II-es gárdával szemben, amin eddig jó úton haladnak, így elégedettek vagyunk velük, és büszkék a sikereikre.

Az U19-es együttes várakozáson felül teljesít. Sok játékos elment a tavalyi bajnokcsapatból, helyükre az ASI-ból (Angyalföldi Sport Iskolából) érkeztek néhányan, illetve U17-U16-osok kerültek fel fiatalként az U19-es keretbe. Itt most egy más koncepció alapján dolgozunk, ezért sokkal inkább az az elvárás Horváth Laci irányában, hogy a felnőtt futballra készítse fel a játékosokat. Ettől függetlenül persze fontos az eredményesség a csapat összetartása, kohéziós erejének növelése szempontjából, hiszen a sikeresség mindig jobb, mint a sikertelenség. Szóval itt is messzemenőkig elégedettek vagyunk! A játékosok közül páran már a felnőtt kettes csapatunkba is felkerültek, illetve ha a felnőtt keretben lévő fiatalok ott esetleg kevesebb játéklehetőséget kapnak, akkor az U19-ben is tudnak játszani. Szerintem jó az együttműködés a csapatok között.

Az U15-ösökkel is alapvetően abszolút elégedettek lehetünk véleményem szerint. Két remek képességű, meghatározó játékosuk igazolt el tőlük a nyáron, akik közül Brandner Dani új klubjában az ősz játékosa lett. Nagyon nagy veszteséget jelentenek, és egy kicsit keserű szájízzel engedtük el őket, mert az az álláspontunk, hogy aki tényleg magasabb szintre lép, azt szívesen elengedjük, de nem megbántva és elismerve az ott folyó szakmai munkát, ilyen képességű labdarúgók a Budai FC-nél komolyabb utánpótlás egyesületbe, akár NB I-es klub utánpótláscsapatába is bekerülhettek volna, ahol a tehetségüket igazából kitudják bontakoztatni. Oda tényleg őszinte örömmel engedtük volna el őket, tettek annyit a klubért, hogy ezt megérdemeljék. Ezért nem értettem egyet a játékosok vagy a szülők döntésével, de nem haragban váltunk el. Mindenesetre két komoly játékos kiesett Ivancsó Dávid csapatából, ám ennek ellenére talán egy meccs kivételével - amikor tudásuk alatt játszottak -összességében jó mérkőzéseket vívtak, és nem lehetünk velük elégedetlenek.

Az U13-as, illetve a kis Bozsikos korosztályok is szép sikereket szoktak elérni a Bozsikos tornákon, úgyhogy azt gondolom, hogy ott is teljes nyugalom és rend van. Kétségtelen tény, hogy komoly konkurencia itt a közelünkben a III. kerületi TVE és a Mészöly Focisuli, ami nehézséget okoz, hogy minél több fiatal játékost tudjunk bevonzani az ASR Gázgyár kötelékébe. Köszönöm Balogh Peti, Sanyi és Gyuri bácsi munkáját is, és itt megragadva az alkalmat, szeretnék boldog, békés karácsonyt és sikeres új esztendőt kívánni a kollégáknak, a klub játékosainak, a szülőknek, a szurkolóknak és minden budapesti sportbarátnak!


Balogh Péterrel (2019.12.22.)

asrgazgyar.fw.hu
Csapatkapitányi szemszögből milyen volt megélni a felnőtt csapat elmúlt fél évét?

Balogh Péter
Nyílván nehéz megélni a sikertelenséget, annak ellenére, hogy a Magyar Kupa főtáblára jutás végre sikerült (amióta itt vagyok, most először), ami azért nagy dolog!

asrgazgyar.fw.hu
Idén sajnos több meghatározó játékosunk is kiesett hosszabb-rövidebb időre (elég csak Lajos Lacit vagy Fehér Kendét megemlíteni), téged sem került el egy apróbb sérülés. Ezek mennyire játszottak szerepet abban, hogy elől-hátul egyaránt igencsak gyengén teljesítettünk?

Balogh Péter
Egyértelmű, hogy szerepet játszottak, ez nem is kérdés! Egy csapat életében, ha kiesik három-négy kulcsjátékos, az rányomja a bélyegét a szereplésére, sajnos nálunk is ez történt. Baksa Bálint, Lajos Laci, Fehér Kende, Erdei Viktor… arról nem is beszélve, hogy kisebb sérülések is voltak a szezon alatt, mint például az enyém is.

asrgazgyar.fw.hu
Több meccsen is az oldalt előreívelgetős játékot erőltettük (meglehetősen mérsékelt sikerrel), amikor együttesünknek sokkal inkább a rövidpasszos, kombinatív játék fekszik. Egyetértesz ezzel a kijelentéssel?

Balogh Péter
Szerintem a szakmázásba ne menjünk bele! A csapatnak kutyakötelessége, hogy az adott felállásában és taktikával játszva mindent megtegyen a győzelemért. Ez az, amit sokszor nem éreztem!

asrgazgyar.fw.hu
Többször annyira meddő volt a támadójátékunk, és szegény Sergő Marci egyedül szenvedett elől az ellenfél védőivel, hogy te próbáltál hátulról nagykeresztekkel valamit kezdeményezni. Belülről is ennyire kilátástalannak tűnt a dolog?

Balogh Péter
Voltak nehéz meccseink az ősszel, és lesznek még tavasszal is. Sergő Marci olyan típusú játékos, aki mindent megtesz a győzelemért, amire abszolút lehet építeni. Rajta kívül nem éreztem azt senkin, hogy benne lenne a gól a játékában. Ez a nagyobb baj!

asrgazgyar.fw.hu
Több fiatalt próbáltunk beépíteni az együttesbe, látszólag mérsékelt sikerrel. Szerinted mennyit tudnak még javulni nyári igazolásaink, és ti, "öregek" mit tudtok tenni annak érdekében, hogy jobban beilleszkedjenek a társaságba? Nyílván ehhez az ő affinitásukra is szükség van!

Balogh Péter
Mi, akik már régebb óta itt vagyunk, úgy gondolom, hogy segítjük a fiatalok beilleszkedését, de nekik is akarniuk kell idetartozni, és nem csak a csapattársak, hanem a KÖZÖSSÉG felé is! Ebbe beletartoznak a szurkolók, a II-es csapat, az utánpótlás együttesek és természetesen a vezetők, edzők, büfés, fotós, intéző, továbbá mindazok, akik a Gázgyár család tagjának érzik magukat. Ez a klub erről ismert, és ezt igenis meg kell őrizni! A gyerekekbe is ezt próbáljuk belenevelni. Úgy gondolom, hogy párszor én is lehettem volna keményebb, szigorúbb a fiatalabbakkal szemben, de ez nyilván nem könnyű. A sikertelenség alatt én is egyértelműen feszültebb voltam, és többet vártam mindenkitől, még magamtól is. Ez vezetett vitákhoz, ordibálásokhoz, türelmetlenséghez. Remélem, a Gáz-indulót a tavaszi idényre már mindenki kívülről fogja fújni!

asrgazgyar.fw.hu
Tudom, hogy abszolút elítéled a visszafelé mutogatást, és ennek a kérdésnek sem ez a mozgatórugója, de szerinted mi az, amiben Molnár Zoli hibázott, amiért nem jöttek be az elképzelései?

Balogh Péter
Ezt jól tudod, ez így is van, visszafelé nem szabad köpködni! Be kell látni, hogy mik a csapatunk képességei, és az elképzelésekből mit tudunk ténylegesen megvalósítani a pályán hétről-hétre. Zoli hitt bennünk, de a többségünk sajnos tudása alatt teljesített, és nem hitt magában. Sok sikert kívánok ezúton is Molnár Zolinak!

asrgazgyar.fw.hu
Új edzőnkkel, Lászka Balázzsal már sikerült a csapat jelentős részének összeismerkednie. Milyenek az első benyomások? Mi az, amiben Balázs komoly előrelépést jelenthet együttesünk számára?

Balogh Péter
Balázst a pályáról is ismerem, és ugye a REAC edzőjeként is meccselt ellenünk. Páran még nem találkoztak vele, ezért volt jó dolog, hogy már bemutatkozott, és edzéseket is tartott nekünk. Csak jókat tudok mondani róla, bízom benne, hogy vele mindenben előre fogunk lépni, és fejlődünk!

asrgazgyar.fw.hu
A BLSZ I. idén igencsak megerősödött, de ha valós tudásunkat tudnánk nyújtani, akkor hol lenne a helyünk ebben a mezőnyben?

Balogh Péter
Erről kár is beszélgetni, mert nincsen HA! Meg kell mutatnunk, hogy egy jó csapat vagyunk, és helyünk van a BLSZ I. osztályban!

asrgazgyar.fw.hu
Az általad irányított U16-os csapatot idén U17-esként már nem indítottuk el. Helyette az U13 vezetését kaptad meg. Mik az eddigi tapasztalatok? Milyen a brigád? Milyenek voltak a Bozsik tornák?

Balogh Péter
A tavalyi év nagyon keservesre sikeredett az eredmények szempontjából. Sajnos nem lett volna értelme indítani U17-es együttest. Öt éven keresztül vittem a srácokat, jó érzéssel tölt el, ha eszembe jutnak, de ennek most így kellett alakulnia. Kértem Mankó Ferit és Borbély Lacit, hogy legyen edzőként egy picit "könnyebb" dolgom, azaz ne kelljen minden hétvégén bajnokira menni, nagy nehézségek árán összeszedni a létszámot stb…. Így adódott az U13-as csapat irányítása. A szülői munkaközösség fantasztikus, és szerencsére a gyerekek is nyitottak a fejlődésre. Ami fontos, hogy jól érezzék magukat a Gáz-pályán, illetve átérezzék azt, hogy itt mindenki számít, aki ehhez az egyesülethez tartozik. A Bozsik tornákon látszik a csapat fejlődése, ami persze egy jó visszajelzés, de természetesen van még miben és hová előrelépni.

Végezetül hagy kívánjak mindenkinek boldog karácsonyt és egészségben, sikerekben gazdag új évet! A sérültjeinknek pedig mihamarabbi gyógyulást és visszatérést! Hajrá Óbuda! Hajrá Gáz!


Horváth Lászlóval (2019.12.21.)

asrgazgyar.fw.hu
Lajos Noémi nyári távozása után felnőtt csapatunk másodedzői posztja mellett U19-es együttesünket is megkaptad. Hogy esett rád a választás? A tavalyi csapatból elég sokan abbahagyták a futballt. Egy utánpótlás-bajnokcsapatot átvenni mennyire hálás feladat?

Horváth László

Nem tudom, hogy miként esett rám a választás, erre a kérdésre a korrekt választ Borbély Laci tudná megadni. Felkértek egy feladatra, hogy alakítsak ki egy új csapatot, mert Noémi együttese a nyáron szétszéledt. Saját U15-ösökkel és új játékosok igazolásával (pl. az Angyalföldi Sportiskolából több játékos is jelentkezett) a feladatom az lett, hogy a felnőtt labdarúgásra készítsem fel a játékosokat, ismertesem meg velük azokat a követelményeket, amikkel egy-két éven belül szembesülni fognak.

Mivel ténylegesen nem a bajnokcsapatot vettem át, ezért a második kérdés esetünkben nem releváns!

asrgazgyar.fw.hu
Nemrég kaptad meg a legfrissebb edzői papírokat, és bár jó régóta edzősködsz, gondolom ez az első "hivatalos" vezetőedzői megbízatásod?! Van-e kialakult edzői filozófiád?

Horváth László

Az első edzői papíromat még 1989-ben kaptam meg (ez harminc éve volt…), a másodikat 2012-ben, a harmadikat pedig 2017-ben. Emellett 1992-93-ban tanultam két évet labdarúgó szakedzői szakon az akkori Testnevelési Egyetemen. Az idő tájt törölték el az egyetem képesítési jogosultságát, és vezették be a licenc rendszert. Valóban ez az első hivatalos vezetőedzői pozícióm, és nagyon élvezem, hogy senki nem szól bele a munkámba, csak az irányvonalak vannak megadva, de azok végrehajtásban szabad kezet kaptam. Ebben is nagyom korrekt az egyesület vezetése. Van egy koncepció, amivel maximálisan egyetértek: prioritás az első csapat, utána az U19 és a második csapat. Ezeknek az érdekeknek kell aládolgozni.

Azt gondolom, hogy mindenkinek van egy edzői filozófiája, amit szeretne játszatni a csapatával, de maradjunk a realitások talaján! Ha eredményes munkát akarok végezni, akkor nálunk a kerethez kell kialakítani a játékrendszert. Ami elvárás minden körülmények között, az a kiváló fizikai állapot, a megalkuvást nem tűrő, akaratos játék és a párharcok megnyerése. Egyébként a labdabirtoklás, a stabil, csapat szintű védekezés és a gyors támadójáték, letámadás az, amit szeretnék viszontlátni a mindenkori csapatomtól.

asrgazgyar.fw.hu
Mivel másodedzői tapasztalatot jócskán szereztél az elmúlt tíz évben, ezért feltételezem, hogy már most jól össze tudod hasonlítani: mennyivel másabb egy felnőtt csapatnál edzősködni, mint egy ifinél?

Horváth László
A felnőtt labdarúgásban sokkal nehezebb, mert eredménycentrikus az elvárások miatt. Ott nincs idő tanítgatni, képezni a játékosokat, sok az ego, jó politikusként kell tudni lavírozni, mert könnyen megbillen a kispad, amit vagy a játékosok, vagy a vezetők billentenek meg. U19-ben nincs eredménykényszer, itt az a cél, hogy évente egy-két hasznos játékos be tudjon épülni a felnőtt keretbe, és erre látok is reális esélyt!

asrgazgyar.fw.hu
Amennyiben csak a helyezéseteket nézem, akkor úgy fest, hogy nagyon nem gyengült a keret, mert a téli szünetben második helyen álltok, három pont lemaradásban attól a Pestszentimrétől, akikkel szemben kvázi bajnoki döntőre került sor az elmúlt szezon utolsó fordulójában. Elégedett vagy az ősszel látottakkal?

Horváth László

Szerintem a keret nagyon sokat gyengült! Elég, ha csak arra gondolok, hogy 19 éves játékosokat 15-16 évesekkel kell pótolnunk, akiktől felelőtlenség lenne olyat elvárni, mint két-három évvel idősebb társaiktól. A feladatom az, hogy ezeket a fizikai és képességbeli különbségeket sok edzéssel, csapategység kialakításával ellensúlyozzam. Szerencsés vagyok, mert a kicsik (én nevezem így a 15-16 éveseket, nem megbántva őket) tehetségesek, szorgalmasak és kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkeznek, mindenki ide való az ASR családba!

Ismertek! Sosem vagyok teljesen elégedett, sokat veszekszem, de jobbító szándékkal teszem, mert hiszek abban, hogy mindig lehet jobb. Viszont imádom a srácokat, mivel mindenben partnerek, ők is hisznek a kemény munkában, és így egymást inspiráljuk. Többet kaptam vissza tőlük az ősz folyamán, mint amire az első két hét után számítottam. Büszke vagyok rájuk, mert mindenki fejlődött valamilyen téren: volt, aki magatartásban, volt, aki játékban, volt, aki fizikailag. Edzőkollégáim már több játékost is temettek, vagy maga a játékos akarta abbahagyni a futballt, de erre végül rácáfoltak, és mind hasznos tagjai lettek a közösségnek. Csak egy példát mondanék a sok közül! Zsömbörgi Ádám abba akarta hagyni, és végül nagy nehezen kezdte el a felkészülést is, ma pedig a II-es csapat egyik alapembere amellett, hogy az U19 meghatározó játékosa. Azt gondolom, rövidesen az első csapat ajtaján is kopogtatni fog!

asrgazgyar.fw.hu
A Pestszentimrével hazai pályán döntetleneztetek a nyitó fordulóból elhalasztott meccsen, emellett az egyetlen pontvesztésetek a Budatétény elleni, ugyancsak hazai 1-3-as vereség. Mi történt ezeken a mérkőzéseken?

Horváth László

Ha a Pestszentimrével korábban játszottunk volna, akkor veszítünk, mert még egy folyamat elején tartottunk, és az első bajnokitól az utolsóig fejlődtünk. Reális döntetlent született, és talán itt voltam a legelégedettebb a csapattal, mert olyan akartról és elszántságról tett tanúbizonyságot, ami ritkán nyilvánul meg futballpályán. Az a mérkőzés mindannyiunk számára igazi katartikus élmény volt. A Budatétény ellen esélytelenek voltunk, mert míg ők fizikailag sokkal erősebb csapattal, addig mi hiányos kerettel álltunk ki, és egy sajnálatos kiállítás is megpecsételte a sorsunkat. De a vereségből sokkal többet lehet tanulni, mint a győzelmekből!

asrgazgyar.fw.hu
Mennyire összeegyeztethető egymással az első csapat másodedzői és az U19 vezetőedzői posztja? Hány tréningetek van egy héten?

Horváth László

Amíg hazai pályán, a Sujtás utcában edzünk, addig maximálisan összeegyeztethető, csak fárasztó. A téli felkészülés nehezebb, és sokkal több logisztikát igényel, de meg fogom oldani. Alapesetben három tréningünk van egy héten, amit a külső körülmények néha befolyásolnak, azonban igyekszünk alkalmazkodni hozzájuk.

asrgazgyar.fw.hu
Hogyan készültök a tavaszra? Mik az elvárások? Egyáltalán vannak-e ilyenek?

Horváth László

A tavaszra egyéni edzésekkel (Sebestyén Örs szakmai iránymutatása mellett), közösen (sátorban, teremben, műfüves pályán) és edzőmérkőzések kombinációjával készülünk. Elvárás nincs, csak a fejlődés és a szakmai célok megvalósítása! A csapat az első négy hely valamelyikére van predesztinálva, és rajtunk múlik, hogy végül melyik lesz az. Fontosobbnak tartom azonban, hogy mindenki jól érezze magát, megtalálja a számításait, ne sérüljön meg, fejlődjön emberileg és szakmailag, valamint tovább erősödjön a baráti társaság.

asrgazgyar.fw.hu
Tavaly ősszel, Metzger Tibi távozása után egy meccsen (a RAFC ellen 5-0-án) te irányítottad az első csapatot, utána Molnár Zoli, majd legutóbb Borbély Laci mellett ültél a kispadon, tavasszal pedig Lászka Balázs lesz a "főnök". Hogyan élted meg ezt a kicsivel több, mint egy évet a felnőttnél?

Horváth László

Metzger Tibi távozása szíven ütött, hiszen nem titok, hogy köztünk nem csak szakmai a kapcsolat, hanem mentoromnak, barátomnak is tekintem (pedig nehéz ember ő is és én is). Utólag azt gondolom, kár, hogy elment, de megértem a döntését, mert abban a pillanatban úgy érezte, ezzel segít leginkább a csapaton.

Molnár Zolival nem volt nehéz együtt dolgozni, mert kevés feladatot adott, szinte mindent ő csinált, a döntéseket egyedül hozta, és határozott elképzelései voltak, amikből nem engedett.

Borbély Lacival válságmenedzselést tartottunk. Azt gondolom, hogy sikeresen, mert nem estünk teljesen szét, pedig zömmel a táblázat első harmadában elhelyezkedő csapatokkal játszottunk, néhol eredményesen, néhol tisztességesen. Lacival könnyű volt, mert nagyon egy rugóra jár az agyunk, hasonlóan látjuk a problémákat, és általában a megoldást is. Ő nehezen vette fel a ritmust a hosszú kihagyása után, aztán jöttek a munkahelyi gondjai is, de mindig lehetett rá számítani. Ritka korrekt vezető, akihez lojális vagyok.

Az elmúlt egy évet úgy éltem meg, hogy figyeltem, és minden pillanatban igyekeztem az egyesület segítségére lenni. Előző télen lett volna lehetőségem váltani, mert adódott egy komoly kihívás, de a vezetőséggel való egyeztetés után végül maradtam, mert "a mi kapcsolatunk túlmutat egy szakmai kapcsolaton, mondhatni baráti"!


Ivancsó Dáviddal (2019.12.20.)

asrgazgyar.fw.hu
Az előző szezonban bajnok U14-es csapatod egy évet öregedve idén már nagypályán, az U15-ben indult. Könnyen sikerült átállni a nagyobb játéktérre?

Ivancsó Dávid
Egyáltalán nem! Már nyáron megnehezítettük a saját dolgunkat azzal, hogy a felkészülés folyamán a 20 fős keretből csupán 8-12 játékosra számíthattam az edzéseken, ami nem éppen ideális helyzet egy ekkora lépés megtétele előtt. Sajnos nulla edzőmeccsel a lábunkban ugrottunk neki a bajnokságnak, mivel csak az utolsó hetekre álltunk össze. Ezért is volt ennyi halasztásunk az elején. Átállásunk a nagypályára ugyan még jelenleg is tart, de ha sikerül egy jó téli alapozást elvégeznünk, akkor a jelenleginél előkelőbb pozícióban fogunk végezni a bajnokság végén!

asrgazgyar.fw.hu
Két húzóemberetek, a 69 gólos Brandner Dani, illetve Lajcsik Vencel nyáron az MLSZ II. osztályú Budai FC-be igazoltak át. Mennyire érzi meg az együttes a hiányukat, és mennyit változott a keret az új szezonra?

Ivancsó Dávid
Várható volt, hogy a sikeres bajnoki szereplés után kapnak megkereséseket a játékosaim, de én ennek kifejezetten örültem, mert ha szeretnék elérni az álmaikat, akkor előbb-utóbb szintet kell lépniük. Volt megkeresés a Vasastól és a Honvédtól is, ám egyik megfigyelt játékosomra sem akartam semmit ráerőltetni. Bár mindegyik megkeresettnek elmondtam a nézőpontomat, egy ekkora döntés meghozatalában senkit sem akartam hátráltatni. Az eligazolt játékosok végül ugyan nem NB I-es utánpótláscsapatban folytatják, de én ennek ellenére a mai napig változatlanul támogatom, és figyelemmel kísérem őket.
Összességében három remek játékosom távozott a nyáron, mert ide sorolnám még Jakab Ricsit is, aki szintén továbblépett. 69 gólt, illetve olyan agilitással rendelkező játékosok eligazolását, mint ők, természetesen megérez egy csapat. Az egyik legfontosabb feladatomnak ezért pont azt tartottam, hogy az ő hiányukat minél kisebb mértékben érezzük meg, és úgy gondolom, hogy ez sikerült! Olyan játékosok léptek elő a sorban, akik tavaly még epizódszerepet kaptak, most pedig a csapat húzóemberei.
A keretünk a tavalyihoz képest egy kicsivel szűkebb lett. Nyári igazolásunk kettő volt: Tóth Dani, aki sérülése miatt kevesebbet játszott eddig, de vele sokat nyerhetünk a következő fél szezonban, illetve Albert Bence, akinek ugyan van még lemaradása, de már most is a csapat megbízható tagja!

asrgazgyar.fw.hu
Míg az U14-ben több mint negyven csapat játszott négy bajnoki csoportban, addig az U15-ben mindössze húsz csapat van két osztályban. Ok, hogy a kilenc emberhez képest kettővel több van a kezdőben, de nem kevés ez a csapatszám? Mindössze kilenc bajnokitok volt az ősszel…

Ivancsó Dávid
Ha megnézzük az idősebb korosztályú bajnokságokat, akkor láthatjuk, hogy egyre kevesebb csapat indul. A srácok nyilvánvalóan előbb-utóbb válaszút elé érkeznek az életükben, ahol sajnos nagy többségük a sportot szorítja majd a háttérbe. Régóta a magyar labdarúgás egyik legnagyobb baja, hogy a gyerekek évről-évre morzsolódnak le, amire állandó, hatékony megoldást eddig még nem találtak ki. Manapság, ha egy csapat három cserével el tud menni idegenbe, az már nagy dolognak számít. Nekünk szerencsére ilyen problémánk nincsen!
Maradva a mi bajnokságunknál: a csapatok közötti utazási távolság idén rendkívül nagy lett, mivel Pest megyéből jó pár csapatot áttettek hozzánk. Mindez azért is szomorú, mert ezek szerint ott nem jött össze egy bajnokságra való csapat, ami Budapesten is csak épphogy…

asrgazgyar.fw.hu
A nullapontos Pilisi LK elleni meccsünk végeredménye 32-0 lett a javunkra, de a többiek is szépen megszórták őket (-137-es gólkülönbség…). Az ilyen meccseknek mi értelme van?

Ivancsó Dávid
Edzőként nem vagyok oda az ilyen meccsekért, mert szeretek minden mérkőzést megélni, a magaménak érezni, és az ehhez hasonló meccseken ezeket a dolgokat nagyon nehéz megtalálni. Azzal viszont nem értek egyet, hogy ne lenne értelmük! Sőt! Korlátok közé sem szeretem szorítani a csapatomat, hogy ilyenkor például legfeljebb háromérintővel játszhatnak. Két dolgot szoktam kérni tőlük olyankor, ha tudjuk, hogy egy nagyobb arányú győzelem várható: egyrészt a nagyképűség semmilyen jelét nem szeretném látni rajtuk, másrészt a helyzeteket könyörtelenül használják ki. Az ilyen meccseken az ellenfelet ezzel a két dologgal lehet megtisztelni, vagyis ha ugyanolyan komolyan veszed, mint egy rangadót. Tavaly például az utolsó fordulóig úgy volt, hogy a gólkülönbségünkkel fogjuk tudni megnyerni a bajnokságot, szóval ez is egy motiváló tényező lehet számunkra!

asrgazgyar.fw.hu
A tíz csapatból a negyedikek vagytok, az első kettőtől kaptatok ki, a két tabellaszomszédotokkal pedig döntetleneztetek. Reális a jelenlegi helyezésetek?

Ivancsó Dávid
Pillanatnyilag reális. Ahogy már említettem, a nyári alapozásunk a fent leírt dolgok miatt nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, így azt a célt tűztem ki a srácok elé, hogy tavaszra maradjunk lőtávolon belül a dobogó legfelső fokától, ami – úgy gondolom – sikerült. Néhány szóban az előttünk lévőkkel játszott meccseinkről: a Mogyoród és a Városgazda ellen nagyon rossz arcát mutatta a csapat, viszont a Gloriettel egy olyan mérkőzést játszottunk, aminek ha csak az eredményét látja valaki, akkor legyint egyet, hogy sima volt, viszont ha kint lett volna, és látja a találkozót, akkor tudná, hogy alakulhatott volna fordítva is az eredmény! A jó hír az, hogy mind a három említett ellenfelünket otthon fogadjuk jövőre. Az is erőt kell adjon, hogy most hét, tavaly télen hat ponttal voltunk ugyanígy lemaradva az első helytől, és ugye tudjuk mi, lett a vége… :)

asrgazgyar.fw.hu
Brandner Dani szerepét Ujvári Domos vette át, aki 38 góljával magasan vezeti a góllövőlistát, nem kis részben a Pilisnek lőtt 17 góljának köszönhetően. Hányan vannak, akik a tavalyi évhez képest szintet léptek?

Ivancsó Dávid
Úgy gondolom, hogy három-négy játékosomnak sikerült, ami sajnos elég csekély szám, de megint csak a nyári dolgokhoz tudnék visszakanyarodni. Jó páran stagnálnak, visszalépést azonban senkinél sem tapasztaltam. Nyilván mindebben én is hibás vagyok, ám úgy gondolom, hogy ezt egy jó téli alapozással helyre tudjuk billenteni.

asrgazgyar.fw.hu
Mit vársz a tavasztól? Van deklarált célotok, vagy "csak" az, hogy a lehetőségeitekhez képest a legjobban szerepeljetek?

Ivancsó Dávid
Cél mindig van, ami jelenlegi lehetőségeinkhez képest egyértelműen az, hogy az idei sikerünket megismételve jövő nyáron is a bajnoki címet ünnepelhessük! Egyéni célok terén pedig az, hogy az általad is említett szintlépést minden egyes játékosom meg tudja tenni.

asrgazgyar.fw.hu
Közben az első csapattal nem futottatok túl jó őszt... Hogyan látod az ottani történéseket?

Ivancsó Dávid
Huh, hát sajnos ennek az okainak a fejtegetéséről szólt ez a fél év. Szurkolótól kezdve, játékoson át, jó pár Gázgyár érzelmű személlyel bezárólag sokakat hallottam véleményezni a jelenlegi helyzetünket. Mindenkinek volt olyan, számomra új véleménye, amivel egyetértettem, és olyan is, amivel nem. Szerintem ez egy elég komplex probléma, nem lehet egy dologra leszűkíteni. Sokszor az az alapdolog hiányozott, ami korábban az egész közegünket jellemezte, az a csapatszellem, az a csúszok-mászok a társamért elv, ami nélkül nem lehet eredményt elérni. A friss igazolásoknak is elég döcögősen sikerül átérezniük azt, hogy milyen egyesülethez kerültek. Az is tény, hogy mi, régi motorosok sem hoztuk azt a szintet, amit kellett volna. Az elmúlt évek, az eredményeink mutatják, hogy elég sikeres csapatnak mondhatjuk magunkat, de most egy olyan fél évet kellett átélnünk, amiben nincsen rutinunk, és ez okoz is frusztrációt, önbizalomhiányt. Szó, ami szó: az egész csapatnak a felkészüléstől kezdve szintet kell lépnie!
Ettől függetlenül voltak pozitív pillanataink, meccseink is, amikből lehetne erőt meríteni, de szerintem nem szabad. Ezt a fél évet szépen el kell felejteni, ahogy van, és Balázzsal egy új fejezetet nyitni a csapat történetében!

asrgazgyar.fw.hu
A foci és az edzősködés mellett természetesen dolgozol is. Miként tudod összeegyeztetni ezeket egymással?

Ivancsó Dávid
Van egy nagyon jó, rugalmas munkahelyem, ami mellett könnyen összeegyeztethető. Igaz, kicsit szűkös az időbeosztás, mert a meló és a gyerekek között egy órám, míg a gyerekek és a saját edzés között 10-15 percem van pihenni, fejben kicsit átállni a következő feladatra. Nyílván vannak esetek, amikor ez az egész valamelyest monotonná válik, de ezért is szeretek a lehetőségeimhez képest minél többet kikapcsolódni, programokon részt venni.
Zárásként szeretnék köszönetet mondani, hiszen lassan mégiscsak itt az új év!... Először is köszönöm a kérdéseidet Pisti! Köszönöm az egész családomnak, hogy egyre több meccsre látogatnak ki, és külön köszönöm édesanyámnak, hogy mindenben támogat! Eckstein Gabinak, hogy mindig jó hangulat van a büfében, Csavera Józsinak az intézkedéseiért, Müller Lacinak az őszinte szavaiért, Pénzes Tominak, hogy az előbb említett emberekkel esőben-sárban ott voltak a csapat mellett! Wimmi Ferinek a lábaink karbantartása miatt, Sebestyén Örsnek, Sergő Marcinak a különedzésekért, Lóska Csabinak meg csak úgy! :D Hochstein Andrásnak a képekért, Erőss Gabinak a videókért. Maminak – akit nagyon várunk vissza – mielőbbi gyógyulást kívánok! Nem utolsó sorban pedig csapatkapitányunknak, Balogh Petinek, aki kitartóan próbálja összetartani közösségünket, illetve az összes szülőnek, hogy lelkesen hozzák a srácokat edzésre!
Kívánok mindenkien boldog, békés karácsonyt, és olyan új évet, amilyet szeretne magának!


Tóth Barnabással (2019.12.15.)

asrgazgyar.fw.hu
Idén eddigi tíz találatoddal magasan te vagy a legeredményesebb góllövőnk. Az előző szezonban, egy osztállyal lejjebb az egész bajnoki évben lőttél tizenötöt. Ebből nehéz nem arra következtetni, hogy jó őszi idényt produkáltál. Ezt te is így érzed?

Tóth Barnabás
Igen, határozottan jobban sikerült az ősz, mint az előző év, bár azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy tavaly kb. 10 meccset (ősszel 6-ot), tehát a szezon harmadát ki kellett hagynom különböző okok miatt. Ettől függetlenül azért maradt bennem némi hiányérzet, mert sajnos jó pár gólt és ezáltal értékes pontot "bennhagytam" az őszi idényben. Na de majd tavasszal!

asrgazgyar.fw.hu
Tavalyi őszi házi gólkirályunk, Dornai Norbi kiválásával, és szezonvégi legjobb gólszerzőnk, Brand Krisztián önmagához képesti mérsékelt eredményessége miatt nagyon kellettek a góljaid. Csapatunk mindössze húsz találatának pont a felét te szerezted. Szerinted mitől tudnánk tavaszra javulni a lőtt gólok tekintetében?

Tóth Barnabás
Szerintem Jani jól látja a dolgot, én is főleg azt érzem, hogy nem vezetünk elég sok veszélyes és tudatos támadást, hanem sokszor inkább csak improvizálni próbálunk. Szerintem ebben sokat tudunk fejlődni, és fogunk is a téli felkészülési időszakban.

asrgazgyar.fw.hu
Hogyan alakult eddigi pályafutásod? Korábbi csapatoddal, a Budakeszi SC-vel egy csoportban szerepeltetek az ASR Gázgyár II-vel. Volt-e köze a "közös" meccseknek ahhoz, hogy 2018 nyarán hozzánk igazoltál?

Tóth Barnabás
A Pénzügyőrben lehúztam két évet 12-14 éves koromban, utána abbahagytam a nagypályás focit, egészen 2016-ig. A Budakeszi mint szülővárosom adta magát, mivel rengeteg játékosa gyerekkori haverom is volt egyben. A Gázgyárat igazából Eckstein Gabin keresztül ismertem meg, először még csak egy kispályás bajnokság keretében. Aztán 2018 tavaszán volt egy 2-2-es meccsünk a Sujtásban, amivel a Budakeszivel lényegében kiestünk a BLSZ III-ból, és a meccs után Gabi megkérdezte, hogy lenne-e kedvem a következő szezonban csatlakozni az együtteshez. A választ pedig ma már tudjuk, ugye! :)

asrgazgyar.fw.hu
Porvay Jánostól mint edzőtől már kérdeztem, ám tőled is szeretném tudni, hogy belülről, játékos szempontból miben másabb a BLSZ II. a BLSZ III-nál?

Tóth Barnabás
Én is azt látom, hogy itt szinte már mindegyik csapat versenyképes, nincsenek lefelé kilógó klubok, mint a BLSZ III-ban. Érezhetően komolyabban veszik az együttesek ezt az osztályt, ezért sokkal nehezebb győzni is. Nem véletlen, hogy legtöbbször csak egy góllal nyertünk vagy kaptunk ki.

asrgazgyar.fw.hu
A BLSZ II-be jutás nyilván még jobban összekovácsolta az együttest, de milyen a közösség, és milyen a kapcsolatotok az I-es csapattal?

Tóth Barnabás
Szerintem a közösség kiemelkedően jó, nehezen tudom elképzelni, hogy lenne Budapesten nálunk összetartóbb brigád. Ez igaz az I-es és a II-es csapat közötti viszonyra is, nem véletlen, hogy gyakran ki szoktunk járni egymás meccseire szurkolni. Szerintem ezt azért nem sok klub mondhatja el magáról.

asrgazgyar.fw.hu
Az I-es csapat sok hiányzója miatt idén tavasszal hatszor is szerepelhettél a BLSZ I-ben, kétszer kezdőként. Milyen benyomásokat tett rád a budapesti első osztály, és van-e olyan irányú szándékod, hogy tartósan az I-es csapatban kapjál helyet?

Tóth Barnabás
Igen, tavasszal volt szerencsém bemutatkozni a BLSZ I-ben, illetve a Budapest Kupában is, rögtön egy parázs kupameccsen, a Kelen ellen. Ha a BLSZ II-re azt mondtam, hogy egy sokkal szervezettebb, erősebb bajnokság, akkor a BLSZ I-re ez hatványozottan igaz. A legnagyobb különbség az alacsonyabb osztályokhoz képest talán a tempó és az állóképesség. Nyilván jól esett, hogy számítottak rám az I-es csapatnál is, és ha megint úgy alakulna, akkor szívesen besegítek, amennyire tudok, de most elsősorban a II-es csapatra és a BLSZ II-re koncentrálok, aztán majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő!

asrgazgyar.fw.hu
A pályán kívül mivel foglalkozol? Általában hány edzésre tudsz lejárni egy héten? Azokon milyen feladatokat szoktatok csinálni?

Tóth Barnabás
A British Telecom nevű angol cégnél dolgozok a pénzügyi részlegen. Próbálok legalább két, ha időm engedi, akkor három edzésre lejárni. Részben emiatt is hagytam abba ősszel a kispályás focit, mert az már túl sok lett volna. Janira nem lehet azt mondani, hogy ne lenne kreatív, sokszor vadiúj feladatokkal kísérletezünk, amik miatt alapvetően változatosak az edzések.

asrgazgyar.fw.hu
Kényes kérdés következik! Milyen a kapcsolatotok edzőtökkel, Porvay Jánossal? Mik Jani pozitív és negatív tulajdonságai?

Tóth Barnabás
Mint már az előző kérdésnél is leírtam: Jani sokszor hoz új feladatokat, amivel próbálja változatosabbá, élvezhetőbbé tenni az edzéseket. Nem tudom, vajon egyetért-e velem ebben, de szerintem a legértékesebb tulajdonsága a lelkessége mellett az, hogy el tudja fogadni, ha hibázott valamiben, és kész is rajta változtatni. Emellett következetes: például engem is többször kihagyott a meccskeretből, amikor előtte huzamosabb ideig nem tudtam edzésre járni. :) Negatívumaként talán azt tudom felhozni, hogy sokszor nem mer annyi kockázatot vállalni, mint amennyi adott szituációban esetleg szükséges lenne. Szerintem néha muszáj lenne jobban hinni magunkban, és támadóbb szellemben, több kockázatot vállalva játszanunk.

asrgazgyar.fw.hu
A szezon végén mivel lennél elégedett személyesen és a csapat szempontjából?

Tóth Barnabás
A csapat szempontjából jó lenne az első öt-hatban végezni, azzal szerintem már elégedett lenne mindenki. Erre van is reális esély, ha a fentebb leírt dolgokban fejlődni tudnánk. Érdekes módon eddig minden szezonban sokkal jobban sikerült a tavaszom az őszhöz képest, így ha ezt a tendenciát tartani tudnám, azzal szerintem már elégedett lennék a szezon végeztével.


Porvay Jánossal (2019.12.11.)

asrgazgyar.fw.hu
Egy osztállyal feljebb, immár a BLSZ II-ben játszva végeztetek az őszi idény végén 16 csapatból a 10. helyen. Azt kaptad, amire számítottál?

Porvay János
A másodosztálytól igen. Szoros, kiegyensúlyozott bajnokság, a stabilan vezető RAFC-nak sem mindig voltak könnyű győzelmei. A csapattal a rajt előtt öt fordulónként 6-7 pontban "egyeztünk" meg, amit végül is alsó hangon teljesítettünk a 18 ponttal.

asrgazgyar.fw.hu
Mi lőttük a legkevesebb gólt a mezőnyből, mindössze húszat. Ilyen rossz a helyzetkihasználásunk?

Porvay János
Nem is a helyzetkihasználás az elsődleges probléma. Sajnos kevés góllal kecsegtető támadást vezetünk. Ezen mindenképpen javítanunk kell tavasszal!

asrgazgyar.fw.hu
Három, jól elkülöníthető szakaszra bontható az őszötök. Az első hét fordulóban a legnagyobb különbségű (6-2-es) hazai győzelmeteket körbebástyázta négy vereség, utána sorozatban négy, egygólos győzelemmel egy remek szériát produkáltatok, majd zárásként jött öt meccs, két ponttal, és két nagyobb vereséggel. Hogyan alakultak ilyen szinuszgörbésen a dolgok?

Porvay János
Ezen a szinten sok csapat produkál hullámvölgyeket, sajnos mi is. Egyik szakaszban sem csináltunk semmit másként, egyszerűen csak így jött ki a lépés.

asrgazgyar.fw.hu
Mik a fő különbségek a BLSZ III. és a BLSZ II. között? Bármilyen szempontból!

Porvay János
Több a jó csapat, a képzettebb, motiváltabb játékos. Míg a BLSZ III-ban három-négy csapattal tudtunk csak nagyobb iramú mérkőzést játszani, addig itt egy pillanatnyi kihagyás is megbosszulja magát.

asrgazgyar.fw.hu
Növeltétek az edzések számát, ha jól tudom, ugye?

Porvay János
Igen, amivel nyílván több edzés jut egy játékosra is, de van még hová fejlődni ezen a téren. Az ideális az lenne, ha legalább kétszer nagy létszámban tudnánk edzeni, és így több idő jutna taktikai feladatokra is.

asrgazgyar.fw.hu
Nyáron kifejezted az irányú reményedet, hogy ifi játékosok is felkerülnek a csapatba. Ez végül csak Boros Mátéval (az előző szezonban 55 gólt lőtt az U19-ben) és Zsömbörgi Ádámmal történt meg. Hogyan vélekedsz a teljesítményükről? Jönnek majd mások is?

Porvay János
Máté jól kezdte a szezont, utána viszont behúzta a kéziféket. Reméljük, a télen kiengedi. Ádám, ha ilyen alázatosan és vagányan folytatja, talán hamarosan az első csapatnál is feltűnik majd! A lehetőség mindenki előtt adott, de elismerem, hogy a munkán kívül szerencsére is szükség van ahhoz, hogy valaki megkapja az esélyt a feljebb lépéshez.

asrgazgyar.fw.hu
Adja magát a kérdés: hová tűnt tavalyi házi gólkirályunk, Dornai Norbi? Az ő hiánya mennyire érződik?

Porvay János
Szerencsére Tóth Barna méltóképpen tudta pótolni. Norbi góljai hiányoznak, de a foci most kiszorult az életéből.

asrgazgyar.fw.hu
Jelen állás szerint jövőre vissza kell lépnetek a BLSZ II-től, mert nem lehet csak egy osztály különbség egy klub két csapata között. Biztos ez már? Miként érint(ett) titeket  a hír?

Porvay János
Soha semmi sem biztos, de ha végül így lesz, akkor szerintem ez nem egy jó döntés! Nyílván nem teljesen "egészséges", ha sok tartalékcsapat van egy-egy bajnokságban, de biztos vagyok benne, hogy létezik köztes megoldás is. Nekünk emiatt duplán fontos a jó tavasz, mert ha mégis bekövetkezne a dolog, akkor az lenne nagy fricska a döntéshozóknak, ha az élbolyból esnénk ki.

asrgazgyar.fw.hu
Ha viszont tisztán a tabellát vesszük alapul, akkor csak három csapat esik majd ki a szezon végén. Reálisabb a középmezőny, vagy előfordulhatnak kiesési gondjaink? Melyik a csapat ősszel mutatott igazi arca?

Porvay János
Mindegyik a mi arcunk! Ha tavasszal végig a rosszabbikat mutatjuk, csak akkor végezhetünk a tabella hátsó felében.


Molnár Zoltánnal (2019.07.02.)

Lezárult a 2018/19-es szezon. A tényszerűség kedvéért: a csapat a hetedik helyet szerezte meg a bajnokságban, a Budapest Kupában pedig az elődöntőig jutott.

Az együttest 2018 októberében vettem át, így az addigi teljesítményéről nem tudok, és nem is szeretnék nyilatkozni. Az őszi idény utolsó hat mérkőzésén irányítottam a csapatot, amely kétségkívül remekül sikerült, és győzelmi sorozatunknak köszönhetően év végére a hatodik helyre tornáztuk fel magunkat a tabellán. A téli alapozás alatt nagy reményekkel készültünk a tavaszi idényre, a felkészülésünk jól sikerült - NB III-as, illetve erős Pest megyei csapatokkal játszottunk -, a tavaszi szezon kezdeti eredményei is ezt igazolták. Sajnos sorozatos sérülések sújtottak bennünket, kulcsfontosságú embereink estek ki a játékból. Ennek következtében rögtön a szezon elején át kellett értékelnünk a célokat, és szerveznünk a csapatot. Előtérbe kerültek az odáig peremen lévő fiataljaink, nagyobb teher hárult egészséges kulcsjátékosainkra, és kettes csapatunkból is többen érkeztek visszatérően a segítségünkre. A tavasz első felében ki is tett magáért a csapat: mind a bajnokságban, mind a Budapest Kupában kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Tartottuk a közvetlen élmezőny mögötti pozíciónkat, illetve a kupában az elődöntőig meneteltünk, ahol a későbbi bajnok és kupagyőztes Kelen ellen csupán 11-esek választottak el bennünket a döntőbe jutástól.

Utólag elemezve a történteket, ez volt az a pont, ahol - főleg néhány kulcsjátékosunk számára - kissé lecsökkent a motiváció, így a szezon hátralévő mérkőzéseit összességében gyengébb koncentráció, teljesítmény, és ebből következően eredmény is jellemezte. A tavaszi idény utolsó három mérkőzése pedig kimondottan méltatlanra sikerült.

A 2018/19-es szezon a sikeres szériánkról, tapasztalatok gyűjtéséről, fiatal játékosaink fejlődéséről, kettes csapatunk több játékosának előtérbe kerüléséről, és a konzekvenciák levonásáról szólt. Keretbe foglalva az összegzést: a szezon abszolút pozitív élménye a későbbi bajnok és kupagyőztes Kelen SC őszi legyőzése, valamint az NB III-as Salgótarjáni BTC elleni 6-1-es diadalunk, amely még akkor is értékes, ha ez egy felkészülési mérkőzés volt.

Zárva a tanulságokat: taktikai fegyelmünk, szervezettségünk, koncentrációnk és hitünk az egekbe tud emelni minket, ezek hiánya viszont a pokolba taszít.

A következő szezonunkra előrevetítendő: minden játékosunknak meg kell értenie, hogy az élet változik, a múlt már csak a múlt, akár dicső, akár kevésbé fényes. Új szezon kezdődik, tiszta lappal. Csak a jelen és a jövő számít, illetve az elvégzett munka! Meg kell őriznünk az előző szezonban tapasztalt értékeinket, és tanulni az elkövetett hibáinkból. Fenn kell tartanunk a tabellán hátul lévők elleni kiegyensúlyozott teljesítményünket, eredményességünket, és a következő szezonban vívott rangadóinkon sokkal eredményesebben szerepelni, mint tavasszal.

A 2019/20-as kiírásra a következőket várom: fiataljaink további fejlődését, kulcsjátékosaink felelős teljesítményét, újoncaink zökkenőmentes beépülését, sérültjeink terv szerinti és tökéletes meggyógyulását, valamint a korábban megszokott, határozott védekezésünk visszatérését - mely egyértelmű értékünk volt az őszi győzelmi szériánk alatt -, továbbá csaptunk sebességének a növekedését. Ezen értékekhez igazodnak az új igazolásaink is!

Az új BLSZ I-es bajnokság további erősödése várható, ennek ellenére az élmezőnybe várom a csapatomat, bármilyen helyezést is jelentsen ez. Optimistává tesznek a meglévő, értékes játékosaink megtartása, és a várható érkezők is!


Lajos Noémi (2019.06.18.)

A mostani történetünk - ahogy már sok interjúban és értékelésben említettem - 2016 februárjáig nyúlik vissza. Ez az elmúlt szezon mindannyiunk számára különleges volt, hiszen augusztusban azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a dobogón végezzünk. Amikor szeptemberben elindult a bajnokság, a 2. fordulóban, a Csep-Gól otthonában vereséget szenvedtünk, pedig jól játszottunk, de mégis ott hagytuk a három pontot. Október végén a Mészöly Focisuli pályáján szintén kikaptunk. Az őszi dobogó második fokán fordultunk, egy pont hátránnyal az éllovas Mészöly mögött. Jött a téli szünet, és a félévzáró beszédemben először mondtam azt, hogy bajnokesélyes csapatom van. Ám ez a tél valahogy más volt, mint a többi, mert egy decemberi napon ígéretet tettem, hogy bajnokcsapatom lesz! Annyira hittem ebben, hogy bárkinek, aki rákérdezett a felkészülés alatt a céljainkra, csak annyit mondtam: bajnokok leszünk, annak ellenére is, hogy nem sikerült jól a téli felkészülés!

Márciusban elrajtolt a tavaszi idény. Az első fordulóban nagyon rosszul játszottunk, de hoztuk a kötelezőt. Innentől kezdve talán csak egy olyan mérkőzésünk volt, amin nem játszottunk jól, és végül döntetlen lett az eredmény Pestújhelyen. Teltek-múltak a fordulók, majd azt konstatálhattuk, hogy a Pestszentimrével karöltve minden rangadót és kötelezően hozandó meccset sikerrel abszolváltunk. Az FFC legyőzésével már biztossá vált számunkra a második hely, azt hiszem itt egy picit megnyugodtam. Az utolsó előtti fordulóban a Fenomenon csapatát fogadtuk, akik ugyan kicsit megizzasztottak minket, de sikerrel vettük az akadályt, és innentől már csak egy kérdés volt: ki nyeri a bajnoki döntőt? Az a furcsa helyzet állt elő ugyanis, hogy az utolsó fordulóban került sor a Gázgyár-Pestszentimre mérkőzésre, ami gyakorlatilag mindenről döntött. Kértük a szövetséget, hogy három játékvezetőt küldjön, ne ezen múljon egyik csapat egész éves munkája sem. A szövetség az érmeket és a kupákat is kiadta, amiket fantasztikus érzés volt látni a mérkőzés előtt. Sokat készültünk erre a pillanatra, lelkileg talán sokkal többet, mint fizikálisan. Már hétfőn felírtam a kezdőcsapatot egy papírra, bár gondoltam, hogy vasárnapig lesz változás, de egy cseppet sem bánom, hogy így alakult. A taktikai értekezleten próbáltam minden érzelemtől mentesen, csak és kizárólag a feladatra koncentrálni.

Itt most engedtessék meg egy rövid kis kitérőt tennem azzal kapcsolatban, hogy miért is beszélek érzelmes és fontos pillanatokról?! 2018 októberében úgy döntöttem, hogy csak a szezon végéig vállalom az U19 irányítását. Közben ráadásul több játékosom is jelezte felém, hogy utolsó szezonját játssza, utána befejezi a pályafutását. Tudtuk tehát, hogy ez az utolsó mérkőzés mi mindent jelent számunkra. A taktikai értekezleten mondtam a srácoknak, hogy tegyenek bele mindent, és együtt dobbanjon a szívünk a kilencven perc során! Még többet is beletettek, mint azt bárki is gondolta volna! 1-0-val fordultunk a félidőben, és 5-0 lett a vége. Minden egyes gól és az azt megelőző pillanatok csodálatosak voltak. A hármas sípszó elhangzása után pedig ünnepelhettük a közös sikert, nekünk szólt a „We are the champions”, nekünk kiabálták, hogy bajnokcsapat, mi locsolhattuk szét a pezsgőt. Katartikus, fantasztikus, mindenek feletti érzés volt! A szezon végére tizenkét játékosom maradt, így önerőből nem lehettünk volna bajnokok, és ezúton is szeretném megköszönni az U16-os csapat játékosainak, hogy a rendelkezésünkre álltak, illetve vezetőedzőjüknek, Balogh Péternek a segítő szándékot! Továbbá természetesen a felnőtt csapat ifi korú játékosainak is köszönettel tartozunk, akiket Molnár Zoli kollégám adott oda a rangadóinkra. Beszámolómat azzal zárnám, hogy két fordulóval a vége előtt úgy döntöttem: nem csak az U19-es csapat éléről, hanem a klubtól is távozok, pontosabban, pihenek egy kicsit.

Szeretném megköszönni a vezetőség töretlen bizalmát a 3,5 év alatt, kollégáimnak a segítséget, és itt emelném ki Balogh Pétert, aki a 3,5 év során nem csak a játékosok rendelkezésre bocsájtásában segített, hanem nagyon sokszor lelkileg is mellettem állt egy-egy nehezebb pillanatban! Köszönöm Káli Bence asszisztens edzőmnek és csapatkapitányomnak, hogy hittél bennem, és mindenben támogattál! Köszönöm Molnár Zolinak, aki megtanította, hogy kis célokkal csak középszerű lehetek, nagy célokkal pedig Bajnok!


Ivancsó Dávid (2019.06.16.)

Szeretném ott folytatni, ahol a téli interjút abbahagytuk, de előtte még kiemelnék néhány dolgot az akkor leírtakból.

Tavaly nyáron abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy rengeteg ismerős arccal és nagyon sok új játékossal is találkoztam az alapozásunk első edzésén. A felkészülés során közel 35 játékosról kellett eldönteni, hogy közülük kire számíthatok bajnokin, kire Bozsik tornán és kire mind a kettőn. Volt olyan játékos, aki bajnokin ugyan kevés lehetőséget kapott, de a Bozsikon meccsben tudott maradni, sőt olyan is akadt, akire csak Bozsikon számítottam, ám jó teljesítményével bekerült a bajnoki keretbe. Már a második közös hetünkön edzőtábort tartottunk, ahol a srácok rengeteget dolgoztak, és ahol kitűztem eléjük a szezonra vonatkozó célunkat, azaz a bajnoki cím megnyerését. Lehet, hogy az első bajnoki szezonunkra ez túl magas lécnek tűnt pár embernek, azonban rengeteg potenciált és tüzet láttam a játékosaimban. Tudtam, hogy nem fognak cserbenhagyni, és szorgalmasan követnek majd a kijelölt úton. Az alapozásunk összességében jól sikerült, motiváltan vártuk a bajnoki rajtot, ami nem úgy sült el, ahogyan elképzeltük... Először a CSHC otthonába látogattunk, ahol a 2-0-ról való felállásunk sem volt elég, és 4-2-es vereség formájában otthagytuk a három pontot. Én is rosszul álltam bele a mérkőzésbe, illetve jó pár játékosomnak a sportorvosija sem készült el időben, továbbá az "első bajnokis" megilletődöttség is látszódott a srácokon. Nem kerítettünk nagy feneket a dolognak, hiszen ettől is szép a labdarúgás, hogy a következő héten már lehet javítani. Ekkor az Újbuda csapatát fogadtuk, ahol ismét kétgólos előnyt adtunk ellenfelünknek, amit megint sikerült ledolgoznunk, viszont újra 2-4-re kaptunk ki. Tüzes, remek mérkőzés volt, ahol kis szerencsével az egy pontot otthon tarthattuk volna. A meccs után biztos voltam benne, hogy velük fogunk harcolni az első helyért. Ezután a két találkozó után komoly feladatot jelentett tartani a gyerekekben a lelket, hogy így is esélyesek vagyunk az aranyra. A következő héten éreztem, hogy valami pozitív irányban változott. Tipikus esete volt ez annak, amire azt szokták mondani: "megráncigálták az oroszlán bajszát". Még nagyobb elánnal edzettünk, és végre mind a 18 játékosom bevethető volt. Attól a héttől kezdve nem találtunk legyőzőre. Erőss Gábor ekkor ajánlotta fel, hogy videóra veszi a mérkőzéseinket, amiből egész évben profitáltunk. A felvételeket a srácokkal visszanézve rá tudtam világítani, hogy elsősorban min kell javítanunk, és persze a pozitív dolgokat is erősítettem bennük. Második helyen zártuk az őszt, hat pont lemaradással az Újbudával szemben. Ígéretemet betartva, az évet a csapat egy közös vacsorával zárta, szülőkkel és a szakmai stábbal karöltve.

Januárban elrajtolt a téli felkészülés, "nomád" körülmények között. A füves pályánk kímélésére való tekintettel a bajnoki rajtig sajnos el kellett hagynunk otthonunkat, és műfüves pályán készülni, hóban-fagyban, saját öltöző nélkül. Nagyszerű érzés volt ekkor megtapasztalni, hogy ilyen viszontagságok közepette is nagy létszámban tudtunk készülni, jó pár edzőmeccsel színesítve a heteinket. Minden egyes edzésen egyetlen egy dologra koncentráltunk: bajnoki döntővel kezdjük a tavaszt. Hogyha nyerünk, lefaragunk három pontot a hátrányunkból. Más opció nem is létezett. Személy szerint örültem, hogy ilyen korán játsszunk rangadót, mert így olyan lendületet kaphatunk egy esetleges győzelemtől, ami kitarthat a bajnokság végéig. És ezt meg is kaptuk: végig dominálva, nagyszerű játékkal, 7-3-as győzelemmel hazahoztuk a három pontot. Örömködni ugyanakkor nem sok időnk maradt, mert a következő héten azt a CSHC-t fogadtuk, aki az első fordulóban elkapott minket. Már az első percben vezettek a csepeliek, de - utólag visszagondolva - a szezon legjobb játékával megfordítottuk az eredményt, és hét gólig meg sem álltunk. Annak tudatában álltunk bele a további meccsekbe, hogy le fogjuk dolgozni az Újbudával szemben megmaradt három pont hátrányunkat. Voltak olyan meccsek, amiket nagy gólkülönbséggel hoztunk, és olyan is, ahol több kezdőjátékosom egyszerre esett ki, mégis győztünk. Ez is azt erősítette, hogy van tartása a csapatnak. Minden klappolt, remekül edzettünk, mindenki jó formát mutatott, az "elszállás" legkisebb jelét sem láttam. Tényleg minden rendben volt! Majd jött a Budai FC elleni mérkőzésünk, ahol az egész csapat borzasztó napot fogott ki, egy szögletvariációnknak köszönhetően azonban 1-1-re mentettük az első félidőt. A szünetben a lelki fröccs sem rázta fel a csapatot, illetve a bíró is sújtott minket egy véleményes góllal. 3-1-nél teljesen elvesztettük a kontrollt, és bár az utolsó percben olvadt a hátrányunk, de későn ébredtünk. A meccs után nehéz volt bármit is mondani. Arra kértem a srácokat, hogy másnapra engedjék el a vereséget, ne rágódjanak rajta, majd jövő héten "kivesézzük" a történteket. Magamban is rendeznem kellett a gondolatokat, átértékelni bizonyos dolgokat. Nyilván a bajnokság háromnegyedénél, az aranyért folyó küzdelemben egyetlen egy vereség is pontot tehet az egész történet végére. Egyértelmű volt, hogy nagyban megcsappantak a győzelmi esélyeink, mégis valamilyen szinten még mindig hittem benne, és ugyanezt kértem a játékosaimtól is. Majd ha lefújják az utolsó meccsünket, meglátjuk mit sikerült elérnünk, de addig egy percre se adhatjuk fel. Amíg matematikailag lehetséges, addig hinnünk kell az első helyben! Onnantól kezdve próbáltam nyugalmat árasztani a padról, már nem idegeskedtem. Szerettem volna minden terhet levenni a srácok válláról. Tudtam, hogy innentől kezdve már nem hibázunk, a kérdés csak az volt, hogy vajon az Újbuda is így tesz-e? Vereségünk után egy hónappal három pontra visszakapaszkodtunk rájuk. Mivel a gólkülönbségünk messze jobb volt az övéknél, ezért egy esetleges botlásukat követően az első helyre kerülhettünk. Az utolsó hazai mérkőzésünk után kaptuk a hírt: átvettük a vezetést a tabellán! A záró fordulóban is nyertünk, de még nem ünnepelhettünk, mert ha riválisunk a hátralévő két meccsén lő 38 gólt, akkor megelőz bennünket, így egészen az évzáró napjáig nem tudtuk, hogy a dobogó melyik fokán fogunk végezni. Délután azonban jött a hír, hogy végül nemcsak gólkülönbséggel, hanem pontelőnnyel is nyertük az U14-es kiírást, mert a Testvériség döntetlent játszott az Újbudával!

Szeretném megköszönni a szakmai stábnak az egész éves munkáját, a szülőknek, hogy kitartóan hozták a gyerekeket edzésre, ha esett, ha fújt! Mérhetetlenül büszke vagyok a játékosaimra, hogy az együtt töltött második szezonunkat is széppé varázsolták! Elhitték, hogy ezt a bajnokságot nehéz helyzetből is meg tudjuk nyerni. Ezúton is köszönöm Nekik!!! Hogyha jövőre folytatódik a közös munka, hasonló dolgokra fogunk készülni, de ez még a jövő zenéje...


Porvay Jánossal (2019.06.15.)

asrgazgyar.fw.hu
Az ötödik fordulótól a tabella élére álltatok, és azt többé már nem is engedtétek ki a kezetekből. Belülről - gondolom - nem tűnt ilyen egyszerűnek a dolog?!

Porvay János
A téli szünetben azt mondtam, hogy sok múlik majd a felkészülésen. Ez nagyszerűen sikerült, végig nagy létszámban tudtunk edzeni két hónapig. Erősödtünk is az első csapatból Tóth Ricsivel, a sérülések, eltiltások pedig továbbra is elkerültek bennünket, úgyhogy - így utólag - talán nevezhetném egyszerűnek is a dolgot. Persze e mögött mindenki részéről rengeteg munka volt.

asrgazgyar.fw.hu
Mikor érezted azt, hogy jó eséllyel megvan a bajnoki cím? A legnagyobb rivális Erdért utolsó pillanatos legyőzése azért belőled is szokatlanul heves érzelmeket váltott ki…

Porvay János
A Margitsziget elleni peches döntetlen (utolsó pillanatban kihagyott 11-es) után a csapattal leültünk átbeszélni az előttünk álló feladatokat. Utána mindenki "rátett még egy lapáttal", ami kellett az Erdért legyőzéséhez. Az az utolsó pillanatos győztes gól sokáig megmarad a fejekben, és egy örök közös élmény lesz mindenki számára. Azután a meccs után szerintem rajtunk kívül már mindenki tudta, hogy mi leszünk a bajnokok, mi viszont csak a 33 FC elleni találkozó után ünnepeltük meg.

asrgazgyar.fw.hu
Tudom, hogy nem szereted túlzottan kiemelni a csapatrészek szerepét, de az azért elég egyértelműnek látszik, hogy főleg a védekezésünknek köszönhetjük a sikert, hiszen huszonhat meccsen mindössze tizenkilenc gólt kaptunk, a második legjobb mutatóval rendelkező pedig már kétszer ennyit.

Porvay János
Sőt! Tavasszal idegenben nem is kaptunk gólt. Aki látta a meccseinket, az tudja, hogy nálunk mindenki részt vett a támadások felépítésében és a védekezésben is. Azt gondolom, másképpen ez nem is működhet.

asrgazgyar.fw.hu
A BLSZ II. előbb, már augusztus közepén elindul. Mikor kezditek a felkészülést, tervezel a heti kettőnél több edzést?

Porvay János
Július 15-én kezdünk közösen az első csapattal, amihez már előre is köszönöm Molnár Zoli segítségét. A kérdés második felére most még nem tudok válaszolni.

asrgazgyar.fw.hu
Várhatók-e erősítések? A jelenlegi keret szerinted mire lenne képes egy osztállyal feljebb? Mik a várakozásaid a következő szezonra? Cél a biztos bennmaradás?

Porvay János
Erősítés, új impulzus mindig kell! Reméljük, ifi játékosok is felkerülnek a keretünkbe, de mindenképpen szétnézünk majd a játékospiacon is. Mivel a jelenlegi keret nem a végleges, így nem tudok pontos célkitűzést megfogalmazni, ráadásul még az is bizonytalan, hogy kikből áll majd a 16 csapat a BLSZ II-ben. Minél több pontot szeretnénk gyűjteni, és ki akarom hozni a csapatból a maximumot!


Sergő Mártonnal (2018.12.21.)

asrgazgyar.fw.hu
Nyáron szerződtél együttesünkhöz, azon belül is akkori legnagyobb hiányposztunkra, befejező csatárnak. Mindig is támadó akartál lenni?

Sergő Márton
Amióta az eszemet tudom, csatár vagyok. Máshoz nem is nagyon értek. Emlékszem, még gyerekként volt egy edzőm, aki mindig azt mondta: fiam, a félpályán túl vissza ne gyere! Szóval sosem volt kérdés, hogy máshol játszanék.

asrgazgyar.fw.hu
A Pomáz megye II-es gárdájában öt éven keresztül nagy mennyiségben termelted a gólokat, amit két éve egy osztállyal feljebb, de már Veszprém megyében, a Balatonfüredben is folytattál. Hogyan emlékszel vissza a pomázos időszakra, és miért igazoltál onnan ’Füredre?

Sergő Márton
Pomázra úgy kerültem, hogy egy komolyabb sérülés miatt másfél éve nem futballoztam. Fiatal koromban volt egy edzőm, aki akkor a város felnőtt csapatát irányította. Felhívott, hogy nincs-e kedvem elmenni hozzájuk. Nagyon jól éreztem magam, jöttek a gólok, szerettek a szurkolók. Aztán jött egy telefonhívás egy menedzsertől, hogy ’Füreden keresnek csatárt. Soha nem találkoztam vele, azt mondta, ő látott engem, és rám gondolt. Megegyeztem mind a csapattal, mind a feleségemmel, és nyár végén már ott laktunk Csopakon, Balatonfüred mellett. Életem eddigi talán legszebb éve volt. Vártuk első gyermekünket, gyönyörű helyen laktunk, szuper hangulat volt az öltözőben. Így nem nehéz gólokat lőni.

asrgazgyar.fw.hu
Tavaly visszatértél a "környékre", hiszen átszerződtél a Pest megye I-es Szentendréhez, ahol viszont "csak" öt bajnoki találatig jutottál. Mi történt?

Sergő Márton
Megszületett Soma. Mint mondtam, minden szuper volt ’Füreden, de kicsit messze voltunk a rokonoktól. Akármennyire is nem szerettem volna onnan eljönni, ez volt az ésszerű döntés. Szentendrei lakos vagyok, és a város csapata akkor jutott fel a megyei I. osztályba. Itt is remek barátokat szereztem, ám a vezetőséggel nem találtuk meg a közös hangot. Én abszolút ennek tudom be a gólok számát. Görcsös voltam, nem szerettem edzésre járni, és egy bennmaradásért küzdő csapatban nem hálás feladat csatárnak lenni.

asrgazgyar.fw.hu
Milyen elvárásokkal érkeztél hozzánk?

Sergő Márton
Számomra a Budapest bajnokság teljesen ismeretlen volt. Soha nem játszottam még itt, nem ismertem a csapatokat. A bajnoki rajt előtt nem tudtam még, mire vagyunk képesek. Tavaly télen játszottam a Szentendrével egy edzőmeccset az ASR ellen, összesen ennyi tapasztalatom volt a csapatról. Akkor azt vontam le, hogy egy szervezett, kulturált csapat.

asrgazgyar.fw.hu
Feltételezem, jobb őszi rajtra számítottál, mint amilyet végül produkáltunk?!

Sergő Márton
Szerintem senki nem számított ilyen rajtra. Mint mondtam, nem ismertem a csapatokat, de utólag visszanéztem a tabellát, és látom, hogy olyan helyeken hagytunk pontokat, ahol nagyon nem illett volna.

asrgazgyar.fw.hu
Újonnan érkezettként - gondolom - letisztultabban látod az őszi idény két, ellentétesen sikerült fele közötti különbség okait. Mit tapasztaltál az edzőváltás előtti és utáni időszakban?

Sergő Márton
Okot nem hiszem, hogy nagyon keresni kell. Én teljesen biztos vagyok abban, hogy Metzger Tibor is mindent azért csinált úgy és ahogy, mert jót akart a csapatnak. Az, hogy ezt a lépést megtette, minden tiszteletem. Ahogy a tabella is mutatja, jót tett a váltás. Hogy miért, szerintem mindegy is. A hangulat pedig szerintem nem az edzőtől függ, hanem a szerepléstől. Ha tudjuk, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint amit mutatunk, feszült lesz a hangulat.

asrgazgyar.fw.hu
Nyolc bajnoki találatoddal vezeted a házi góllövőlistát, de talán nem sértelek meg vele, ha azt állítom, hogy jó pár gól benned is maradt?!

Sergő Márton
Nem sértesz meg, maradt. :)

asrgazgyar.fw.hu
Kifejezetten kellemetlen típusú csatár vagy a védők számára. Hogyan jellemeznéd a játékodat?

Sergő Márton
Nagyon csúnya játékom van, de ha egy csapat hozzászokik, ki lehet használni. Szeretem a párharcokat, imádok fejelni és a levegőben játszani. Jobban kedvelem a magas labdákat, mint a lapos passzokat. Szeretem, ha az ellenfél nézői velem foglalkoznak, mert az azt jelenti, jól csinálom a dolgomat. Régebben nagyon sok lapot kaptam feleslegesen. Erre kifejezetten figyelek az utóbbi években, szerintem egyre több sikerrel.

asrgazgyar.fw.hu
Tavasszal mivel lennél elégedett mind a csapatot, mind saját magadat tekintve?

Sergő Márton
Fél szezon után ki merem jelenteni, hogy csak a bajnoki címmel lennék elégedett. Magam felé annyi elvárás van, hogy jó játékkal tudjam ehhez segíteni a csapatot. Jó érzés sok gólt rúgni, de még jobb bajnokságot nyerni! Hajrá Gáz!


Lajos Noémivel (2018.12.18.)

asrgazgyar.fw.hu
Amikor nyáron beszélgettünk az U19-es csapatról, azt mondtad, hogy nagy szükséged lenne egy jobbhátvédre. Úgy látom, hogy valahogy csak sikerült orvosolni a problémát, ha ilyen jól alakult az ősz, és a tizennégy csapatból harmadik helyen teleltek!

Lajos Noémi
A nyáron változás történt a csapat keretében: ketten is eligazoltak az ebben a korosztályban legnehezebben pótolható hátvéd posztról. Olyan játékost kellett találnom erre a pozícióra, akinek megvannak a képességei ahhoz, hogy meg tudjon oldani a pályán bármilyen feladatot. Így esett a választásom Kótai Tomira, aki eleinte nem igazán örült a döntésemnek, de aztán jöttek a csapatnak az eredmények, és szerintem elég árulkodó, hogy végül ő lett a félév egyik legjobb játékosa. Kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtott.

asrgazgyar.fw.hu
Egy pont a lemaradásotok az első helyezettől, csak az előttetek lévő Mészöly Focisulitól és Csep-Góltól szenvedtetek vereséget, a többi találkozótokat megnyertétek. Nyerhető meccsek voltak ezek?

Lajos Noémi
Tulajdonképpen ebben a 14 csapatos mezőnyben 5 olyan csapat van, ami jelentős játékerőt képvisel (Mészöly Focisuli, Csep-Gól, Issimo, Pestszentimre, ASR Gázgyár), és mind az öten esélyesek vagyunk a dobogó három helyének valamelyikére. Óriási rangadókat játszottunk ezzel a négy együttessel, és itt szeretnék egy pillanatra kitérőt tenni! A felnőtt I-es csapat körül történt változásokból rengeteget tudtunk profitálni, hiszen azok a játékosok, akik nem, vagy csak kevés lehetőséghez jutottak az I-esben, azok a hétvégén nálam játszottak. Rendkívül jó mentalitással, szem előtt tartva a mi céljainkat küzdöttek a csapatért. Szeretném kiemelni az őszi idény legizgalmasabb és legfordulatosabb mérkőzését, amit Pestszentimrén játszottunk. Frenetikus érzés volt onnan haza hozni a 3 pontot, és ebben nagy szerepet játszott Molnár Zoli, akinek ezúton is köszönöm, hogy rendelkezésemre bocsátotta az I-es csapat ifi korú játékosait, és természetesen maguknak a srácoknak (Ritzl Bence, Papp Milu, Marján Gyuri, Lattes Roli) is köszönöm! Remélem, hogy ez a jól működő koncepció átültethető lesz majd a tavaszi szezonra! A többi csapat esetében - nem lebecsülve őket - nagyrészt csak kötelező győzelemről beszélhettünk.

asrgazgyar.fw.hu
Az előző szezonokban mindig említetted a csapatra jellemző hektikusságot. Ez a jelek szerint tovatűnőben van?

Lajos Noémi
A hektikusság az eredményesség szempontjából egyáltalán nem volt jellemző ránk ebben a félévben, de a játékunkban azért még felfedezhető. Azonban az a csapat, amelyik egy szezonban három mérkőzést is 1-0-ról meg tud fordítani, abban iszonyatos küzdőszellem és erő van.

asrgazgyar.fw.hu
A 78 rúgott gólotokból Boros Máté 22-t lőtt, és még hárman állnak tíz gól felett. Az előző évekhez képest jobbak vagyunk a gólszerzés területén, vagy azért van még hová javulnunk?

Lajos Noémi
Amióta ennek a csapatnak vagyok az edzője, soha nem volt ilyen zseniális támadósorom: kivétel nélkül gólerős és fantasztikus játékosok. A góllövésben természetesen van még hová fejlődni, mert rengeteg a kimaradt helyzetünk. Talán a mérkőzés elején az első szituációkra kellene jobban koncentrálni, és akkor hamarabb eldönthetnénk a meccseket.

asrgazgyar.fw.hu
A kapusokkal, védelemmel mi a helyzet?

Lajos Noémi
Kapusaink egészen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, akik felesben védték végig az idényt. A védelem egy sarkalatos pontunk, ezért nagyon remélem, hogy tavaszra minden sérültünk felépül, és nem kell majd kényszermegoldásokat alkalmaznunk.

asrgazgyar.fw.hu
Káli Bence és László Gergő tavaly játszottak a felnőtt II-es csapatában is. Idén azért nem, mert az előző szezonhoz képest sokkal több meccsetek volt?

Lajos Noémi
A II-es csapat a nyáron elég sok embert igazolt, így telítetté vált a keretük, a miénk pedig igen szűkös volt. Sajnálom viszont, hogy még mindig nincsen meg az erre vonatkozó végleges koncepció, de ami késik, nem múlik, én reménykedem benne!

asrgazgyar.fw.hu
Hány játékosodról feltételezed, hogy odakerülhet a felnőtt I-es csapat közelébe?

Lajos Noémi
Két játékosomról biztosan gondolom. László Gergő már a téli felkészülés alakalmával is az I-es csapattal fog edzeni, és hogy oda be tud-e kerülni, csak rajta múlik. Remélem sikerül neki, mert képességei adottak hozzá, hogy észre vétesse magát.

asrgazgyar.fw.hu
Reális cél lehet tavasszal a bajnoki cím, vagy ennyire azért ne merjünk nagyot álmodni?

Lajos Noémi
Abban, hogy én most arról beszélhetek, hogy bajnokesélyes csapatom van, rendkívül sok embernek van szerepe! Ez három év kőkemény munkája, és egy erős csapatmagé, amivel 2016 februárja óta együtt dolgozom. De mindenki más is, aki azóta megfordult a csapatban, illetve segítette a munkámat mint asszisztens edző (Lajos Laca és Sejbi) hozzá tett ahhoz, hogy ma ide jutottunk. És nem kihagyva a sorból: van egy nagyszerű csapatkapitányom, aki összefogja a csapatot, akinek ezúton is köszönöm, hogy az idei félév közepétől asszisztens edzőm lett! :) Visszatérve a kérdésre: az első helyet fogjuk célba venni a bajnokságban, nincs más hátra, mint előre!

asrgazgyar.fw.hu
Információim szerint a szezon végén befejezed az U19-es csapat irányítását. Igaz-e ez, és mi ennek az oka? Vannak más terveid?

Lajos Noémi
Október elején jeleztem a vezetőségnek, hogy júniusig, tehát szezon végéig maradok az U19-es csapattal. Döntésemnek több oka is van! Egyrészt a tanári foglalkozásom már nagyon sok időt elvesz, ráadásul osztályfőnök is lettem, és estére sokszor érzem, hogy türelmetlen vagyok az edzéseken. Másrészről több játékosom is jelezte, hogy nekik valószínűleg ez lesz az utolsó szezonjuk. Azt gondolom, a srácoknak és nekem is szükségem van valamilyen szinten a váltásra. Remélem, hogy a vezetőség megtalálja számukra azt az embert, akire felnéznek majd, és hozzá tud tenni ahhoz, hogy egyszer felnőtt játékosok váljanak belőlük. Azt mindenkinek tudni kell, hogy ezt a döntést - úgy érzem - muszáj volt meghoznom, és szerintem mindenkinek az érdekét fogja szolgálni. De nagyon szeretem a csapatomat, minden tagját egytől-egyig! Egy külön kis család vagyunk! :) Hogy velem mi lesz a továbbiakban, az még nem dőlt el, a vezetőség felajánlotta, hogy gondolkodjak másban. Annyit elárulhatok, hogy ha folytatom mint edző, akkor biztos vagyok benne, hogy mostani asszisztens edzőmmel, Káli Bencével szeretnék együtt dolgozni.

Szeretném megköszönni a csapatomnak a kemény és odaadó munkát, amit ebben a fél szezonban produkált! Köszönöm, hogy szorult helyzetekben a kollégák kisegítettek játékosokkal! Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!


Dornai Norberttel (2018.12.16.)

asrgazgyar.fw.hu
Remélem jók az infóim, hogy gyerekként játszottál az ASR kispályás utánpótláscsapatában... Hogyan emlékszel vissza azokra az időkre?

Dornai Norbert
Igen, hatéves koromban az akkor induló ASR-ben kezdtem el focizni. Nagyon kedves emlékeim vannak erről az időszakról, mert tulajdonképpen azokon a tornákon éreztem először, hogy a futball több, mint jópofa labdázgatás: ez egy igazi érzelmekkel teli küzdelem.

asrgazgyar.fw.hu
Ha minden igaz, akkoriban még kapus voltál. Miért mentél ki a mezőnybe?

Dornai Norbert
Jól tudod, kapusként kezdtem a pályafutásomat, 15 éves koromig védtem az UTE-ben, a Fradiban és a Vasas akadémián. Ebben az időben eljutottam a korosztályos válogatottságig, de mérkőzést nem játszottunk, mert ennek a korosztálynak nem voltak versenyei. Ekkor úgy éreztem, kint szeretnék játszani, és inkább rúgni akartam a gólokat, mint kapni.

asrgazgyar.fw.hu
Legutóbb a BLSZ II-es BVSC-ben játszottál. Miért igazoltál hozzánk? Nem visszalépés ez számodra?

Dornai Norbert
2018-ban új edző érkezett, aki olyan poszton számított volna rám, amit én nem igazán érzek, ezért eligazoltam. A BLSZ I-es, illetve BLSZ II-es csapatok ekkor már túl voltak a felkészülés javán, és nagy részük komplett brigáddal várta a bajnoki rajtot, viszont hallottam, hogy a BLSZ III-ban játszó ASR Gázgyár II. komoly bajnoki álmokat szövöget. Az osztálykülönbség mindig is osztálykülönbség marad, de úgy gondolom, hogy ezen a szinten senki sem akkora sztár, hogy bárkinek is szégyen legyen alacsonyabb osztályban játszania.

asrgazgyar.fw.hu
Mennyivel és miben gyengébb a BLSZ III. a BLSZ II-höz képest?

Dornai Norbert
Szerintem a Budapest bajnokság mind a négy osztályában vannak jó játékosok, csak ahogy osztályonként lépünk lefelé, egyre kevesebb ezeknek a játékosoknak a száma. A BLSZ II. első hat csapata képvisel nagyobb játékerőt a mi BLSZ III-as csoportunk első három helyezettjénél.

asrgazgyar.fw.hu
Milyen közösségbe érkeztél? Ismertél már valakit a csapatból?

Dornai Norbert
Az ASR Gázgyár mindkét csapatában köztudottan családias a légkör, amiről ideigazolásom után meg is győződtem, és ismerős arcokkal is találkoztam.

asrgazgyar.fw.hu
Számítottál rá, hogy a téli szünetben ilyen jól állunk majd?

Dornai Norbert
Igen! Ha csak ezen a szinten is, de én versenyszellemben gondolkodom, és azért jöttem ide, hogy megnyerjük a bajnokságot.

asrgazgyar.fw.hu
Tizenhárom szerzett gólod legtöbb a csapatból, ennek tükrében hogyan vélekedsz saját teljesítményedről?

Dornai Norbert
Természetesen nagyon örülök a tizenhárom rúgott gólomnak, de ahogy visszagondolok, kb. hét-nyolc gól bennem maradt, amiért egy kicsit bosszús vagyok.

asrgazgyar.fw.hu
Mivel lennél elégedett a szezon végén?

Dornai Norbert
A bajnoki címmel!


Ivancsó Dáviddal (2018.12.14.)

asrgazgyar.fw.hu
A Bozsik tornák évei után idén már bajnokságban indultok az U14-es együttessel. Nem is akárhogyan: tíz győzelem mellett két vereséggel a második helyen teleltek. Miben látod az eredményességetek okát?

Ivancsó Dávid
Szeretek messziről indulni, most se teszek másként, mert ez az eredmény nem fél év munkája.  Négy évvel ezelőtt vettük át a srácokat Balogh Péterrel, „zöldfülű” edzőkként. Peti volt a vezetőedző, én pedig a másodedző. Heti három edzéssel és kéthetente egy Bozsik rendezvénnyel tudtunk készülni a háromnegyed pályára. Első és legfontosabb feladatunk az volt, hogy a magatartásbeli gondokat rendbe tegyük, illetve, hogy azt a fajta mentalitást, amit mi is képviselünk Petivel, átadjuk nekik: küzdj, csússzál-másszál a csapattársadért, a Gázgyár Családért. Bozsikos éveinkben csak nyomokban vettük észre ezt a hozzáállást. Következő két szezonra kettévált a brigád. A nagyobbak háromnegyed pályán, majd később nagy pályán mérettették meg magukat hétről-hétre, míg a kisebbek maradtak a Bozsikon, de volt nem egy olyan játékos, akiket mind a két helyen szerepeltettünk. Már itt nagy változásokat tapasztaltunk pozitív irányban, ám még mindig azt éreztem a játékosainkon, hogy jó képességekkel rendelkeznek, képesek jól is játszani, azonban a küzdés még messze elmaradt az általunk elvártól. Előfordultak meccsek, amikor bátortalanul, félve játszottunk, és olyan érzésem volt, mintha „úrifocit” játszanánk. Lehet, erős szavakat használok, de úgy gondolom, hogy már kiskorban is egy útravalót mindenképpen át kell adni a gyerekeknek: élvezd a játékot a legnagyobb alázattal! Következő évben váltott szerepekben dolgoztunk tovább: a nagyobbaknál maradt az eredeti helyzet, azaz Peti volt a vezető-, én a másodedző, míg a kisebbeknél fordított helyzet állt elő. Az első félévem vezetőedzőként nem alakult túl jól. Tehetséges játékosokat kaptam és ideális létszámmal tudtunk készülni, ennek ellenére rengeteget kellett fegyelmezni, mind az edzéseken, mind a Bozsikokon. Sokkal több volt a gyerekekben, mint amit mutattak magukból. Nyilván az én hibám is, hogy ezt nem tudtam belőlük kihozni. Télen pedzegettem kollégámnak, hogyha nyárig nem tudom a saját képemre formálni a csapatomat, akkor lemondok. Úgy gondolom, egy edzőnek az a legfontosabb, ha minden ideális.
Februárba nagy hírt kaptunk! Meghívtak bennünket az Erdélyben megrendezésre kerülő Székely-Magyar utánpótlástornára! Attól a perctől kezdve minden egyes sprintet, feladatot azért csináltunk, hogy nyáron majd megálljuk ott a helyünket! Rajtam is és a gyerekeken is pozitív változást vettem észre, volt egy plusz motiváció a mindennapokban! Erdélyben olyan teljesítményt raktak le a srácok, olyan pozitív löketet kaptak, ami a mai napig tart. Ez is szerepet játszott abban, hogy a második helyen telelünk az első bajnoki évünkben. Megbeszéltük az év elején, hogy nagy célokat tűzünk ki, minden adott a jó szerepléshez. Az állomány nagy részével már régóta dolgozunk, és hozzájuk kaptunk még 10-12 játékost, akiknek nagy része korukból adódóan még Bozsikon szerepel. Felkerülő játékosokból volt olyan, akit bajnokin is be tudtam vetni: Vajnay Vendelt, Dévai Gergőt és Potzner Mártont. Húsz játékosból válogathattam hétről hétre, akik mind minőséget képviselnek. Akik nem fértek be adott hétvégén a keretbe, de koruknál fogva még tudtak menni Bozsikra, azok oda mentek, hogy játékba maradjanak, és egy ottani esetleges jó teljesítménnyel akár már a következő héten elvihettem őket bajnokira. Nagyon jó dolgokat láttam a pályán, olyan elemek köszönnek vissza hétvégén, amiket az edzéseken gyakoroltunk, de ami ennél is fontosabb: olyan mentalitással mentek ki a srácok a pályára - kettőt leszámítva - minden egyes félidőre (sosem egész meccsben gondolkozom, hanem félidőkben), amit elvártunk: minden áron győzni akartak! Olyan játékosokkal dolgozhatunk együtt, akik jobbak akarnak lenni, akik csúsznak-másznak egymásért, tehetséges és nagyszerű gyerekek! Jól sikerült a nyári felkészülésünk, minden adott volt, de az első két mérkőzést elrontottuk… Mind a kettőn hiányzott jó pár olyan játékosunk, akik utána végig kezdőként léptek pályára. A CSHC ellen megilletődötten játszottunk, én is rosszul álltam bele a meccsbe, így közösen otthagytunk három pontot. Az Újbudát egy cserével fogadtuk hazai pályán, ahol így is egy ki-ki meccset játszottunk, az X reálisabb lett volna. Összességében célunkat, a dobogót teljesítettük, amivel elégedett vagyok. A következő félévben nem lebeghet más a szemünk előtt, minthogy a hat pontot ledolgozzuk az elsővel szemben. Mi lehetne más célunk, mint a bajnoki cím??? Köszönöm a gyerekeknek, szülőknek és kollégáimnak ezt a fél évet!

asrgazgyar.fw.hu
Játékosaid egy részével részt vettetek a már említett, nyár eleji, Erdélyben megrendezett III. Székely-Magyar Utánpótlástornán, ahol derekasan helyt állva a 8. helyen végeztetek. Akkor is és az előbb is a srácok pozitív mentalitásbeli változásáról beszéltél. Mondanál erről többet?

Ivancsó Dávid
Az erdélyi torna örök emlék marad, nemcsak nekünk, hanem a gyerekeknek, szülőknek is. Nem akarok róla sok mindent mondani, mert több helyen meséltem már róla, például egy veled készített korábbi interjúban is (ennek végeredménye az Óbuda Anziksz 2018. őszi számában olvasható – a szerk.). Az aranyágról egy ponttal lemaradva az általad is leírt 8. helyen végeztünk. A srácok minden nap, a meccsek után programokon vettek részt, amit itt is köszönök Hochstein Andrásnak! Ahogy az előző kérdésnél is írtam, a mai napig látom a gyerekek szemében a tüzet minden egyes mérkőzés előtt. Örülök, hogy Petivel közösen a habitusunkat át tudtuk nekik adni. A mérkőzésekre úgy küldjük ki őket, hogy az adott meccs egy BL döntő, és nem érdekes, mi volt azelőtt, vagy mi lesz két hét múlva. Éljék meg minden egyes pillanatát a jelennek, a mérkőzésnek, élvezzék a futballt! Edzésekre is lelkesen jönnek, az első két meccstől eltekintve szinte majdnem mindig 20 főből rakhattam össze a 12-13-as meccskeretet hétvégére. Nagyon kevés csapat mondhatja el magáról, hogy sokszor az edző van kellemetlen helyzetben, amikor a 20-ból 20 játékosa odateszi magát az edzéseken, és utána el kell tudni döntenie, hogy kit vigyen el közülük a hétvégén.

asrgazgyar.fw.hu
Rátérve játékoskarrieredre: korábban többször szó volt róla, hogy esetleg NB III-as csapathoz igazolsz át tőlünk. Min hiúsult meg végül a dolog? Van ennek még most is realitása?

Ivancsó Dávid
Volt, amikor a megkeresett csapat mondott nemet, volt, amikor nem tudtunk megegyezni az anyagiakban, és olyan is előfordult, hogy a távolság miatt nem váltottam. Természetesen van még realitása, nem mondtam le semmiről! Hogyha lesz megkeresés, akkor át fogom gondolni az ajánlatot, ahogy eddig is tettem.

asrgazgyar.fw.hu
Az elmúlt idény első felében szokatlanul keveset játszottál, sokszor csak csere voltál vagy az sem. Hogyan élted meg ezt az időszakot?

Ivancsó Dávid
Nem egyszerű erről még beszélni se... Nehezen... Labdarúgói éveim alatt talán a legnehezebb időszakom volt ez a két hónap. Nagyon nehéz volt kívülről nézni a társaimat, barátaimat, legfőképpen azokon a mérkőzéseken, amikor nem tudtunk nyerni, és nem segíthettem a csapaton. Úgy éreztem, hogy az edzők lemondtak rólam, a vezetőség részéről sem éreztem támogatást. Nyilván én is tehetek ezen időszak alatt történtekről, de úgy érzem, ez nem csak az én hibám volt. A múltat elengedtem, úgy gondolom, hogy ettől csak erősödtem, most már maximálisan az új érára koncentrálok! Itt szeretném megragadni az alkalmat, és megköszönni a csapat azon tagjainak, illetve csapatunk szurkolóinknak, akik mellettem voltak ezalatt a nehéz időszak alatt is!

asrgazgyar.fw.hu
Metzger Tibi távozása óta viszont folyamatosan kezdő vagy. Milyen változásokat hozott számodra és a csapat számára Molnár Zoli érkezése?

Ivancsó Dávid
Az első héttől kezdve maximálisan éreztem Zoli bizalmát, ami rengeteget számít nekem. Minden játékos csak úgy tudja a maximumot nyújtani, hogyha érzi a bizalmat. Ez egyenesen arányos azzal, hogy az egészséges önbizalmam is visszatért a pályára. Játékostársaimon azt vettem észre - beleértve magamat is -, hogy feloldódott az a fajta görcsösség, ami jellemezte a csapatot a bajnokság első felében. Elkezdtük újra élvezni a labdarúgást, és újra tudunk egymásért küzdeni. Ez az a két dolog, ami újra az egekig emelhet bennünket, oda, ahol a helyünk van!

asrgazgyar.fw.hu
A Testvériség elleni utolsó pillanatos fordításunk során hosszú idő után lőttél ismét akciógólt, amivel egyenlítettünk. Jó volt látni, hogy újból harap a csapat, és felszabadultan játszik. Ennyit számított az edzőváltás?

Ivancsó Dávid
Minden gólom különleges számomra, de ez egy jutalom volt az élettől azért, hogy azt a kéthónapos időszakot kitartóan, becsülettel végigcsináltam. Nem kenyerem "visszafelé köpködni". Nagyon sok mindent köszönhetek én is és az egész klub is Metzinek. A családias környezetet ő alakított ki, és a sikereit sem veheti el senki. Pár évvel ezelőtt úgy fogalmaztam, hogy csukott szemmel követtük, tűzbe mentünk volna érte kételyek nélkül. Sajnos az utolsó egy évében egyre több ilyen kétely merült fel, mind az ő és mind a játékosok részéről. Attól függetlenül, hogy milyen helyzetbe voltam az utolsó fél évében, úgy gondolom, érett az edzőváltás. Kellett új impulzus a csapatnak, egy olyan személy, aki a helyére vezetheti a csapatot. Zoli személyében érkezett egy olyan ember, akiért az egész csapat újra tud küzdeni, és nemcsak érte, hanem egymásért is!

asrgazgyar.fw.hu
Szerinted miben kell javulnunk tavaszra, hogy még jobbak legyünk?

Ivancsó Dávid
Nagyképű vagy sem, de semmiben! Képességeink adottak a céljaink eléréséhez, hogyha ezen az úton tudunk továbbhaladni, amelyen Zolival elindultunk, és ugyanezzel a mentalitással megyünk ki minden egyes mérkőzésre, ahogy tettük az elmúlt hat mérkőzésen, akkor el fogjuk érni a céljainkat!

Zárásként szeretnék köszönetet mondani! Huh, hát hol is kezdjem?... Először is köszönöm Pisti a lehetőséget és a remek kérdéseket, örülök, hogy kicsit a szűk nyilvánosság elé tárhattam ezt a változatos félévemet. Köszönöm édesanyámnak, csapattársaimnak, barátaimnak, szurkolóinknak, akik kiálltak mindig mellettem, és támogatták egész évben a csapatot! Wimmi Ferinek az ostor lábaink miatt, Eckstein Gabinak a türelméért és a jó hangulatért, Maminak a hatalmas türelméért, Müller Laci és Csavera Józsi nagy hangjáért. Sebestyén Örsnek, aki besegített a gyerekekhez is, Sergő Marcinak, mint csatáredzőnek, Tóth Ricsinek a Bozsikokért, Rizzónak a kapusokért, Fehér Kendének a szurkolásért - ja és a két edzéstartásért :) - , Lóska Csabinak a vakvarjúkért. Csokonyai Árpinak, hogy a Halival mindig jöttek meccselni, bármikor hívtuk őket! Sok mindenkit kiemelhetnék még, de Balogh Péter barátommal, kollégámmal így teszek: jóban-rosszban ott volt mellettem, amit köszönök! Ja, és azt is, hogy 25 gyerekkel megoldottad péntekenként a tizenhatoson belül! :) Békés, boldog karácsonyt és Gázgyár pontokban gazdag, sikeres boldog újévet kívánok mindenkinek!


Balogh Péterrel (2018.12.11.)

asrgazgyar.fw.hu
Kezdjük a kisebb falattal! A jelenlegi U16-os korosztály vezetőedzőjeként tavaly még U15-ösökkel versenyeztetek egy évvel idősebbekkel. Emiatt sok pofont kaptatok, de a szezon végén három csapatot is sikerült megelőznötök. Akkor nagyon büszke voltál a fiúkra. Annak ellenére, hogy mostanra "belenőttetek" a korosztályba, mégis rosszabb eredményeket értetek el az idei ősszel (1 győzelem, 12 vereség). Tudom, hogy nálunk elsősorban nem az eredmények a fontosak, de mégis mi az oka ennek?

Balogh Péter
A tavalyi szezonnal elégedettek voltunk (a hozzáállással, valamint helyenként a mutatott játékkal is), annak ellenére, hogy még előkelőbb helyen is végezhettünk volna. Tavaly 11 csapat volt a bajnokságban, ami idénre 17-re nőtt. A színvonal és a csapatok minősége is javult. Ennek ellenére azt mondhatom, hogy a csapat mentalitása hagyott kívánni valót maga után, továbbá a gyáva, bátortalan, lelketlen játékot említeném meg. Az a mag, ami tavaly is játszott, nagyrészt egyben maradt, tehát a keret sem cserélődött ki, viszont akik tavaly az akkori U17-ből visszajátszottak, nagyon sokat tettek hozzá a csapat teljesítményéhez. Sajnos előfordult, hogy létszámgondokkal is küszködtünk, ami idáig nem volt megszokott a Gáznál. Nagyon csalódott vagyok az eredmények miatt, még akkor is, ha a gyerekeknek mindig hangsúlyozzuk, hogy minket nem az eredmény, hanem a hozzáállás és a küzdeni akarás érdekel.

asrgazgyar.fw.hu
Jelen pillanatban hogy látod? Hány játékos fog tudni odaférni ebből a garnitúrából a felnőtt első vagy második csapata keretébe?

Balogh Péter
Húúúúú... erre most nem is tudom, hogy mit mondjak. Vannak tehetséges és szerencsére szorgalmas játékosaink is. Van, aki már a felnőtt csapat edzésén is részt vett (Szabó Krisztián kapus, elsősorban a kapushiány miatt), és vannak, akik már az U19-ben is lehetőséget kaptak (Dézsi Ádám, Horváth András). Mindig kiemeljük Ivával (Ivancsó Dávid másodedző - a szerk.), hogy annak örülnénk a legjobban, ha innen jó páran felkerülnének majd a felnőtt futball világába, legyen az akár NB I. vagy BLSZ IV. Ahhoz viszont alázatosnak kell maradni, és mindent megtenni az edzéseken, meccseken. Remélem, hogy páran be fognak mutatkozni a felnőtt csapatainkban is, de ahhoz nagyon sokat kell még dolgozniuk. Megtiszteltetés, ha valaki játszhat a Gázgyár II-es vagy I-es csapatában, vagy akár valamelyik utánpótlás együttesében - ezt így kell felfognia minden egyes játékosnak, aki a klub mezét viseli.

asrgazgyar.fw.hu
Az alattatok lévő korosztályban Ivancsó Dávidék viszont nagyon jól szerepelnek. Ebből a csapatból fogsz mostanság játékosokat felhívni, hogy szokják a magasabb szintet, vagy majd mindent a maga idejében?

Balogh Péter
Fantasztikus, amit az U14 produkál. Sok munka van ebben, és nagyon örülünk neki, hogy látjuk az eredményét. Pár játékos már játszott az U16-os csapatban, és abszolút hozzátesznek a játékhoz, így bízom benne, hogy tavasszal is tudnak majd szerepelni az U16-os bajnokikon. Az U16-nak nem nagyon volt ideje átszokni a nagypályára, és egyből belecsöppentek a „nagypályás” futballba, míg a mostani U14-nek már most lehetősége van megbarátkozni a nagypályával, így reméljük, ez az előnyükre fog majd válni a következő szezonban.

asrgazgyar.fw.hu
Most jön a rágósabb rész, az első csapat! Az erősítésnek szánt igazolásaink ellenére felemásan kezdtük, és annál is rosszabbul folytattuk a bajnokságot, te is hol bekerültél a kezdőbe, hol nem. Mi változott az előző évekhez képest?

Balogh Péter
Már a tavaszi idény is méltatlan volt a Gázgyár nevéhez és nívójához. A nyári felkészülés viszonylag jól sikerült, de a keretbővítés sajnos nem sült el jól. "Visszafelé soha nem köpködök" - ez nálam aranyszabály. Nem áll módomban kritizálni az edzők döntéseit: elfogadtam, ha csere voltam, elfogadtam, ha csak keveset játszottam, de nyílván nem értettem egyet a döntéssel, se mint játékos, se mint csapatkapitány. Nyílván a vezetőedző nem saját maga ellensége, ha minden meccsen tökéletesen játszottam volna, és lőttem volna mellette egy-két gólt, meg adtam volna egy-két gólpasszt, nem lett volna kérdés a szerepeltetésem. Rossz volt látni a csapat játékát kívülről, és bántott, hogy nem segíthettem a pályán.

asrgazgyar.fw.hu
A negyedik forduló után laikus számára is láthatóvá váltak a problémák, hiszen nem szokott nekünk a Hegyvidék/Svábhegy egy félidő alatt hármat rúgni!...

Balogh Péter
Ami sajnos a legrosszabb dolog volt abban az időszakban, hogy megbomlott a csapategység. Az eredmények hűen tükrözték a csapaton belüli viszonyokat: aki kezdő volt, de előbb lecserélték, az azért, aki csere volt és kevesebbet játszott, az azért, aki pedig nem játszott vagy keretben sem volt, az pedig azért volt elégedetlen. Mindenkinek akadt valami kisebb-nagyobb baja, ami nyílván az eredményesség rovására ment, ez pedig nem volt megszokott a Gáznál. A Svábhegy elleni első félidei teljesítményünk gyengére sikeredett, de sajnos nem csak azon az egy meccsen játszottunk lelketlenül és hitehagyottan...

asrgazgyar.fw.hu
A Csep-Gól elleni vereségünk után Metzger Tibi lemondott. Sikeres négy és fél év után mi romlott meg közte és köztetek, azaz a csapat között?

Balogh Péter
Nagyon sok mindent köszönhetünk a Metzinek, én és a Csapat is. Vakon bíztunk benne, meghaltunk volna érte és egymásért a pályán. Ami a Gáz-indulóban benne van ("a Gázművek győzelemért a pokolba is elmegyünk..."), azt nem csak énekelgettük, hanem komolyan is gondoltuk, és tettünk érte. Sok csatát nyertünk meg Metzivel, ami sikerekkel és élményekkel párosult. A Gázgyár családról nem csak beszélt, hanem meg is valósította, és hitt benne. Ezúton is szeretnék mindent megköszönni, és további sikereket kívánni Metzinek! Remélem, még találkozok vele a jövőben, nagyon sok mindenben segített és támogatott engem, amiért nagyon hálás vagyok!
A nyári és az őszi időszak méltatlan volt hozzánk, nem is nagyon beszélnék róla. A legnagyobb bajt szerintem az okozta, hogy Metzi "elvesztette" az öltözőt, és ez vált a kudarcok fő okozójává. Megromlott az a barátias, családias légkör, ami az egésznek az alapját jelentette.

asrgazgyar.fw.hu
Milyen volt az öltözői hangulat ekkor, és milyen változást hozott ebben, illetve a játékunkban új edzőnk, Molnár Zoli személye?

Balogh Péter
Gondolhatod milyen volt az öltözői hangulat... Nem volt vidám, annyit elárulhatok. Az edzőváltás új impulzust hozott mindenki számára. Zoli visszaadta nekünk a higgadtságot és a magabiztosságot, ami a hátralévő győzelmek kulcsát jelentette. Az öltözőbe érezhetően lazább és oldottabb lett a hangulat, a sikerekkel pedig egyértelműen nőtt az önbizalmunk is. Az egész csapatra jó hatással voltak a történések, így jól jöttünk ki az edzőváltásból.

asrgazgyar.fw.hu
Utolsó hét őszi meccsünkből hatot megnyertünk, egyen döntetleneztünk, és feljöttünk hét pontra a tabellát vezető REAC-ra. Hogy tudott az addigi szereplésünkben ilyen gyökeres fordulat bekövetkezni?

Balogh Péter
A játékunk letisztult, valamint újra élveztük a futballt. Ez egy lényeges dolog, hiszen amatőr futballról beszélünk, amit elsősorban élvezned kell ahhoz, hogy akard is csinálni. Az eredmények önmagukért beszélnek, minden jól sült el, de ami a leges-leges-legeslegfontosabb, hogy ismét egymásért küzdöttünk a pályán. Igazi jó „gázgyáros” légkörben újra küzdünk és segítjük egymást, mindenki tesz valamit a csapatért és a másikért. Soha nem szabad elfelejteni, hogy ez egy nagy Család, egy nagy közösség. Itt mindenki egymásért van, ha valakinek problémája van, akkor felkaroljuk, és segítünk neki. Az U7-től a felnőtt csapatig mindenki számít, és mindenki fontos a Klubnál, mind a Vezetők, mind az Edzők, mind a Játékosok, mind a Büfés, mind a Szurkolók, mind a Fotósok, mind a Szülők, a Testvérek, Barátok, Családok... Bízom benne, hogy ezt mindenki átérzi, és látja, hogy csakis ilyen szemléletben működhet a Klub és a futball az ASR Gázgyárnál!

asrgazgyar.fw.hu
Az őszi lendület kitarthat tavaszra is? Molnár Zolival végigcsinálva a téli alapozást mire lehetünk képesek a szezon második felében?

Balogh Péter
Miért is ne tarthatna? Eddig is sokat edzettünk, és keményen edzettünk, a téli alapozás is tartogat számunkra kemény pillanatokat, de állunk elébe, had szóljon! Örs (Sebestyén Örs erőnléti játékos-edzőnk - a szerk.) már riogatott minket pár futós résszel, de sebaj, eddig is túléltük, szóval nem lesz baj! :))) Hiszek a csapat erejében, és hiszek abban, hogy sikeres tavaszi szezon előtt állunk. Van pár elvarratlan szál a Budapest Kupában, a döntő elvesztése óta visszavágyunk oda, remélem ez idén újra megvalósul, a bajnoki cím pedig mindenki szeme előtt ott lebeg még. Senki nem lebecsülendő ebben az osztályban, mert csak jó csapatok vannak a BLSZ I-ben, szóval minden meccs egy rangadó lesz!
Megragadva a szót, elsőként a sérültjeinknek szeretnék mihamarabbi felépülést és visszatérést kívánni! Baksa Bálint, Ivancsó Dávid, Lóska Csaba: nem elsumákolni a téli alapozást! :))) Valamint szeretnék kellemes karácsonyi ünnepeket és egészségben, sikerekben gazdag boldog újévet kívánni a Gázgyár család minden tagjának! Hajrá ASR!!! Hajrá Gáz!!!


Porvay Jánossal (2018.12.09.)

asrgazgyar.fw.hu
A BLSZ IV-ből tavaly feljutott csapatként, mindössze egy év BLSZ III-as tapasztalattal a hátatok mögött különösen jól szerepeltetek az ősszel, hiszen két pont előnnyel vezetitek a bajnokságot az Erdért előtt. Benne volt ez a pakliban a szezon kezdetekor?

Porvay János
A tavalyi volt a tanulóévünk, mostanra sikerült belerázódnunk az osztályba. A szezon kezdetekor úgy gondoltam, hogy négy-öt csapatnak lesz esélye a bajnoki címre. Ide soroltam magunkat is.

asrgazgyar.fw.hu
Sikerült tehát alkalmazkodni a BLSZ III. magasabb színvonalához? Mik a fő különbségek a két osztály között?

Porvay János
Nagyon nagy különbség van a két osztály között. A BLSZ III-ban a csapatok tele vannak képzett játékosokkal. Ezt támasztja alá az is, hogy az első hét-nyolc csapat mérkőzései - egy-két kivételtől eltekintve - nem hoztak nagy gólkülönbségű eredményeket.

asrgazgyar.fw.hu
A harmadik legtöbb gólt rúgtuk (45), és magasan a legkevesebbet (11) kaptuk. A meccseiteket látva kimondható, hogy hátul viszonylag rendben vagyunk, de elől még szükséges további javulás a sikeres tavasz érdekében?

Porvay János
Minden mindennel összefügg. Csak akkor van esélyed kevés gólt kapni, ha elől jó játékosaid vannak, és csak akkor tudsz sok gólt rúgni, ha hátul stabil vagy.

asrgazgyar.fw.hu
Miben léptünk előre tavalyi önmagunkhoz képest? Az edzéslátogatottsággal továbbra is elégedetlen vagy?

Porvay János
Az edzéslátogatottsággal csak akkor leszek elégedett, ha mindenki tudja teljesíteni a heti két edzést. A jó helyezés kulcsa az új igazolások és az volt, hogy szinte az összes játékosom nagyon sokat fejlődött tavaly óta mentálisan, taktikailag, sőt volt, aki még technikailag is!

asrgazgyar.fw.hu
Új igazolásaink közül a BVSC-től érkezett Dornai Norbi 13 góljával vezeti a házi góllövőlistát (egyben ötös holtversenyben az összetettet is). Az ő aktuális teljesítménye mennyire van hatással a csapat játékára és fordítva?

Porvay János
Norbi nagyon jó hozzáállású játékos. Minden edzésen jelen volt, és hamar befogadták a csapatba. De badarság lenne csak az ő "nyakába varrni" az őszi elsőséget. Pont azért vagyunk jók, mert ha egy játékosnak éppen nincs jó napja, van helyette mindig másik. Ehhez persze szerencse is kellett, hiszen elkerülték a csapatot a sérülések.

asrgazgyar.fw.hu
A második helyen telelő Erdérttel igazságosnak tűnő döntetlent játszottunk, míg a harmadik 33 FC-től balszerencsésnek nevezhető vereséget szenvedtünk, egyaránt idegenben. Mik a meglátásaid a két találkozóval kapcsolatban?

Porvay János
Az Erdért elleni meccs igazi rangadó volt. Mind a két fél megnyerhette volna, igazságos döntetlen született. A 33 FC elleni vereség fájó pont. Mentálisan egy nagyon nehéz ellenfélre készítettem fel a csapatot, ehhez képest az egyik legsimább mérkőzésünk lehetett volna. Lehet, ha egy kicsit lazábban vesszük a hetet, koncentráltabban tudtunk volna játszani. Nem baj! Ebből is tanultam/tanultunk.

asrgazgyar.fw.hu
Mi kell ahhoz, hogy szezon végén is az első helyen tartózkodjunk?

Porvay János
Szerintem a téli felkészülésen nagyon sok fog múlni. Erővel és csapatként az összes ellenfelünknél jobbak vagyunk, ha ezt a bajnoki rajtig meg tudjuk őrizni, akkor ember legyen a talpán, aki megállít minket!!!


Molnár Zoltánnal (2018.12.07.)

asrgazgyar.fw.hu
Először is kérnék egy rövid bemutatkozást! Mesélj picit magadról és a játékos pályafutásodról! Milyen ember Molnár Zoltán?

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán a céltudatos munkában, a teljesítményben hisz. Szeret alkotni, nagy dolgokat célul tűzni és elérni azokat. Játékos pályafutásomtól sokat kaptam. Első fontos momentuma az volt, hogy már tizennégy évesen Nógrád megye első osztályában lejátszottam első felnőtt bajnokimat, aztán a közép-magyar serdülő válogatott csapatkapitánya lettem, majd a Vácban és a Honvédban játszottam utánpótlás szinten. Rövid Honvéd első csapatánál töltött időszak után Soroksáron, Szigetszentmiklóson és Vecsésen fociztam, többnyire az NB II-ben, de játszottam éveket Ausztriában, és futsal magyar bajnok is voltam az akkoriban meghatározó Rubeola Csömör csapatával.

asrgazgyar.fw.hu
Mikor kezdett el körvonalazódni előtted, hogy szeretnél edző lenni? A legutóbbi, Pestszentimrén eltöltött időszakodra hogyan emlékszel vissza?

Molnár Zoltán
Hogy őszinte legyek, már egész fiatal koromban összefogtam, szerveztem csapatot – akkoriban még a helyi lakótelepi grundról –, illetve tartottam edzéseket, és országos szinten is elismert kispályás csapattá váltunk. Ez a tízes éveim vége felé volt. Valami már akkor mocorgott bennem. Több mint tíz évvel ezelőtt – amikor az NB II-es Vecsésben fociztam Pisont Istvánnál – az akkori U13-as csapatnál kaptam először lehetőséget az edzősködésre. A sérülések elkezdték nehezíteni a futballomat, így egyre intenzívebben helyeztem a fókuszt az edzői pálya felé. Utánpótlás csapatok, futsal felnőtt csapat után jött a lehetőség Urbán Flórián mellett pályaedzőként a Vecsés felnőttben. Meghatározó volt edzői pályámban ez az időszak. A Flóri mellett töltött időszak magas szintre emelte a látókörömet az edzői szakmában.

Pestszentimrére kezdetben utánpótlás vezetőnek mentem. Nagy tervek, célok voltak az akkor összetartó vezetőség tagjai között. Az élet úgy hozta, hogy az első csapatot a BLSZ II-es bajnokság tízedik helyén kellett átvennem, végül pedig a bajnokságot feljutó helyen fejeztük be. Ezt követően, a BLSZ I-ben előbb nyolcadik, majd egy évre rá a tízedik helyen végeztünk, és kétszer Budapest Kupa elődöntőig meneteltünk, valamint Magyar Kupa főtáblára jutottunk egy kimagaslóan fiatal átlagéletkorú csapattal. A pestszentimrei utánpótlás sikeres építésére is büszke vagyok, és arra a koncepcióra, amiben sok tehetséges fiatal tudta megmutatni és elismertté tenni magát felnőtt szinten. Sikeres három évet hagytam magam mögött idén nyáron.

asrgazgyar.fw.hu
Számítottál rá, hogy hamar lesz új munkád? Hogyan ért klubunk megkeresése?

Molnár Zoltán
Több megkeresésem volt, de mindenáron nem akartam új feladatba beleugrani. Június óta a civil életem építését helyeztem előtérbe. Metzger Tibor lemondása abszolút váratlanul ért, hiszen éveken keresztül vezette sikeresen a csapatot, még ha most a bajnokság elején be is ragadt az együttessel. Az ASR Gázgyár brand a budapesti labdarúgásban, az az összefogás és vezetés is példaértékű, ami a klubnál működik. A megkeresésre az élethelyzetem miatt ugyan kértem néhány nap gondolkodási időt, de aztán természetesen nagy megtiszteltetéssel mondtam igent.

asrgazgyar.fw.hu
Nyilván korábbról ismertél bennünket, hiszen egy bajnokságban szerepeltünk a Pestszentimrével, de milyen benyomásod, képed alakult ki rólunk?

Molnár Zoltán
Amit az előzőekben is említettem: jól működő háttérmunka, szimpatikus, de mégis ellenfeleknek nyomasztó közeg, jó képességű játékosok alkotta csapat, kiváló szakmai munka, a régmúlt és a közelmúlt történelme. Ezek mind-mind branddé tették a budapesti labdarúgásban az ASR Gázgyárt. A pozitív véleményem azóta csak erősödött.

asrgazgyar.fw.hu
Az előzetes várakozásaidhoz képest milyen volt a fogadtatás, milyen csapatot „kaptál kézhez”?

Molnár Zoltán
Mindenki segítőkészen és szeretettel fogadott. A múlttal nem foglalkoztam. Meg akartam minél előbb ismerni a csapatot, és megtalálni a megoldást a sikeres szereplésre. Nagy segítségemre volt Horváth Laci kollégám, és az, hogy kivétel nélkül sikeréhes, győztes mentalítású, remek képességű játékosokat kaptam kézhez.

asrgazgyar.fw.hu
Miként sikerül(t) a saját arculatodra formálni az együttest?

Molnár Zoltán
Ezt a külső szemlélőktől kellene megkérdezni. Az én szempontomból a munkához remekül állt a csapat, és jó úton haladunk afelé, hogy az elképzeléseim szerint működjünk a pályán.

asrgazgyar.fw.hu
Az irányításod alatt lejátszott hat meccsünkből ötöt megnyertünk, egyen döntetlent értünk el. Elégedett vagy ezzel, illetve a mutatott játékunkkal?

Molnár Zoltán
Elégedett vagyok. Úgy érzem a fejlődés folyamatos volt, a mérkőzéseken a mi szándékaink domináltak, ami győzelmeket eredményezett.

asrgazgyar.fw.hu
Hogyan tervezed a téli felkészülést? Jobban „belenyúlsz” a csapat játékába?

Molnár Zoltán
A megkezdett úton haladunk tovább. NB III-as és Pest megye első osztályú ellenfelek ellen csiszoljuk a játékunkat tovább, és készülünk fel a tavaszi eredményes folytatásra.

asrgazgyar.fw.hu
Mit vársz a tavaszi idénytől? Mire lehetünk képesek? Mik a célkitűzéseink?

Molnár Zoltán
A sikeres folytatást várom a csapattól, amely képes nemes célokat elérni, így az első helyet vesszük célba a bajnokságban, a Budapest Kupában pedig a kupa megnyerését.


Balogh Péterrel (2017.12.22.)

asrgazgyar.fw.hu
Most akkor, hogy is van ez? Van U15 és U13-as csapatunk is, aminek Te és Ivancsó Dávid vagytok az edzői, fordított szereposztásban?

Balogh Péter
Pontosan! Jó barátok lettünk „Iva bával”, ezért a Borbély Laci - Mankó Feri páros felajánlotta nekünk, hogy így oldjuk meg az edzősködést. Egymás tudtán kívül nem hozunk meg semmilyen döntést, mindent megvitatunk a gyerekekről. Elég feszített a tempó, de úgy gondolom, minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy mind a ketten maximálisan oda tudjunk figyelni a gyerekekre, és segítsük a fejlődésüket. Szerencsére ők is partnerek voltak ebben, ami megkönnyítette a munkánkat.

asrgazgyar.fw.hu
Az U13 Bozsik tornákon vesz részt, az U15 pedig már bajnokságban indult?

Balogh Péter
Így van! Az U13 csak Bozsik tornákon szerepelt, ahol sajnos nem túl jó csoportba kerültünk, ezért kevés erős ellenfél van a tornáinkon. Mint utólag kiderült: az MLSZ indított U12-es és U13-as bajnokságot is, amit felettébb furcsállunk, mert akkor minek kötelező a Bozsik torna? Az U15-ös csapat komoly feladat elé lett állítva, akárcsak mi, edzők, mivel a BLSZ U16-os bajnokságba kellett benevezni a brigádot.

asrgazgyar.fw.hu
Az U13-al a Bozsik tornákon milyen eredményeket értetek el?

Balogh Péter
Nem tudnám felsorolni a pontos statisztikánkat, de a meccsek majdnem mindegyikét megnyertük, néha jól játszva, néha viszont gyengén muzsikálva. Többet várunk el a gyerekektől, mivel jó pár tehetség bújik meg ebben a korosztályban!

asrgazgyar.fw.hu
Ahogy előbb említetted: az U15 az U16-os bajnokságban versenyez! Miért, amikor van U15-ös kiírás is?

Balogh Péter
A felnőtt csapat nevezési feltétele volt, hogy az egyesületnek rendelkeznie kell U16-os utánpótlás együttessel. Ezt nem volt egyszerű feladat beadagolni a srácoknak és a szülőknek, ám segítségünkre volt ebben Borbély Laci („mentorunk” :D), így sikerült mindenkivel megértetni a helyzetet. Köszönjük a támogatást és a segítséget!

asrgazgyar.fw.hu
Sajnos több bajnokin is kiütéses vereséget szenvedtetek. Hogy hat ez a fiatalok pszichéjére?

Balogh Péter
Egyértelmű, hogy senki sem szereti a kudarcokat, amiket mind átélni, mind feldolgozni nehéz. A legfontosabb mottónk - ami szerintem az egész ASR család mottója - az „együtt sírunk, együtt nevetünk” történet most megmutatta a foga fehérjét. Nem gondoltam volna, hogy a gyerekek töretlenül fognak edzésekre és meccsekre járni, sőt még többet akarnak edzeni és focizni. Voltak olyan vesztes meccseink, amik után az ellenfél edzője jött oda hozzánk gratulálni, hogy milyen jómentalitású, bátran játszó fiatal csapatunk van! Így természetesen Ivával együtt a vesztes meccs után is büszke voltam rájuk. Az pedig fantasztikus dolog, hogy 8 pontot tudtunk szerezni, hiszen sokan nem hittek ebben szezon előtt és közben sem. Ez egy nagy család, ezért a szülők szerepe is kiemelkedő, és nekünk nagy szerencsénk van, hogy ők maximálisan támogatnak bennünket, illetve a srácokat. Nagyon fontos nálunk a csapatszellem! Aki ismer, az tudja: abban hiszek, hogy ez sok mindenen át tud lendíteni, a magánéletben és a sportban egyaránt. Úgy látom, a gyerekek ezt kezdik megérteni, hiszen jó barátságok alakultak, alakulnak ki, ami nagyon jó jel!

asrgazgyar.fw.hu
A tabellára tekintve a tizenkettőből a kilencedik helyet sikerült elérnetek. Hasonló eredményekre számítasz tavasszal is, mint ősszel?

Balogh Péter
Bízom benne, hogy a BLSZ átgondolja a jelenlegi U16-os bajnokság lebonyolítását, és támogatja azt az ötletet, hogy kettészedje a bajnokságot alsó- és felsőházra. Pontszerzésileg nincsenek elvárások, azt szeretném, hogy senki se morzsolódjon le, és mindenki otthon érezze magát a Gáz-pályán. Bátran kell játszanunk, semmitől, senkitől nem kell félnünk vagy tartanunk. Az idei szezon tapasztalatszerzéssel telik el, minden meccsből tanulnunk kell, illetve minden edzésen törekednünk kell a fejlődésre és az előrelépésre. Sok hiányosságunk van, de igyekszünk minden területre időt szakítani, viszont amatőr klubként nyilván nem lehetünk minden nap 24 órára összezárva.

asrgazgyar.fw.hu
Van átjárás a két együttes között?

Balogh Péter
Nem jellemző, de volt néhány eset, hogy páran feljöttek edzésre. A bajnokikon a kisebb korosztályból nem nevezhetünk gyerekeket, mivel ez a versenykiírás. Viszont az U17-es csapatból vannak páran, akik meccsekre vissza tudnak játszani és jó pár edzésen részt tudtak venni. Külön köszönöm mind Lajos Noéminek, mind a játékosoknak, akik kisegítettek minket, illetve mindig rendelkezésre álltak. Szeretném megemlíteni a nevüket is, hiszen nagyon fontos szerepük van abban, hogy pontokat tudtunk szerezni, és abban is, hogy jó mentalitásukkal segítik a fiatalabbakat. Voidoc Balázs, Maruyama Mariusz, Domonkos Benedek, Nagy Bátor és Hubay Jenő ezúton is köszönjük nektek, és bízom benne, hogy tavasszal is számíthatunk rátok!

asrgazgyar.fw.hu
Ősszel az eddigiekhez képest kevesebb szerepet kaptál az első csapatban. Mi ennek az oka, és hogyan éled ezt meg?

Balogh Péter
Huh, éles váltás... Nehéz volt ez az őszi szezon, játékosként és edzőként is helyt kell állnom. Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy mind a két szerepben a maximumot nyújtsam. A teljesítményem nem volt annyira kiegyensúlyozott, mint az eddigi gázos szezonjaimban. A keretünk is sokat erősödött, így senki sem pótolhatatlan, tehát ha nem megy valakinek a játék, akkor más fog játszani. Négyszer voltam csere, amit nyílván nehezen éltem meg, de nem vagyok sértődékeny típus, és nincs bennem tüske emiatt. A csapat érdekei az elsők, eddig is mindent megtettem érte, a srácokért és a klubért. Amikor idejöttem, a BLSZ II-ből való feljutás volt a cél, azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán. Hihetetlen, hogy mennyi nagy csatát vívtunk már meg, és háborút is sikerült nyernünk (BLSZ I-be jutás, BLSZ I. bajnoki cím). Nagyon sok mindent átéltem már veletek, voltak boldog és szomorú pillanatok is, amik ezután is lesznek, de nagyon jó közösséget sikerült kialakítanunk, és remélem, ezt más is látja. Arról biztosíthatlak, hogy kitartok a klub mellett és a csapat mellett, valamint soha nem hagynám cserben a játékosainkat. Bízok a sikeres téli felkészülésben és a végső sikerben is!
Zárásként hadd ragadjam meg a szót, és kívánjak kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben, egészségben gazdag boldog újévet a Gázgyár család minden tagjának! Sármány Péternek pedig mielőbbi felépülést kívánok, bízom benne, hogy látjuk még Gázgyár mezben rohangálni a pálya bal szárnyán! Gyógyulj meg Sármi! HAJRÁ GÁZ!


Lajos Noémivel (2017.12.19.)

asrgazgyar.fw.hu
Tavaly 16 csapat volt a csoportotokban, akik közül szezon közben hármat kizártak. Idén van kilenc, de közülük is egy igencsak kilóg lefelé! Ennyire nincsenek csapatok jelenleg az U17-ben?

Lajos Noémi
Azért észlelni ezt az óriási különbséget a két bajnokság létszáma között, mert az U16 kötelező korosztály a BLSZ I-ben induló felnőtt csapatoknak, míg az U17 nem. Idén a bajnokság kezdete óta két csapattal lett kevesebb, mert a Merkaptot kizárták, míg a Lőrinc United a visszalépés mellett döntött. Azok a csapatok viszont, akikkel a tavalyi szezonban jó középmezőnyt képeztünk, az idén is benne vannak a bajnokságban (RAFC, Budatétény, Pestszentimre).

asrgazgyar.fw.hu
Mindössze hat meccset játszottatok az ősszel, ami nyilván kevés, és nem szolgálja jól a fejlődéseteket...

Lajos Noémi
Sajnálatos módon tényleg nagyon kevés meccset játszottunk, és ami még ennél is rosszabb, hogy az ellenfelek hibájából nem tudtunk időben elrajtolni. Az első bajnokinkat a Csepel otthonában játszottuk, de a körülmények inkább hasonlítottak egy vízilabda meccsre, mint egy futball mérkőzésre.  Utána közel egy hónapig nem létünk pályára, csak edzettünk, ami egyáltalán nem tett jót a csapatnak, így nem is csoda, hogy pocsékul játszottunk az első normális körülmények között megrendezett bajnokinkon, október közepén... Itt megjegyzem, hogy nekünk ez volt a második pályára lépésünk! Az alacsony meccsszám sajnos a tavaszi szezonban sem fog meg változni: nyolc mérkőzésen kell majd bizonyítanunk. Annyi szerencsém azért van, hogy - mivel vegyes korosztályban vagyok edző - a 2002-es játékosaim a Balogh Peti vezette U16-ban többször pályára tudtak lépni.

asrgazgyar.fw.hu
A hét meccsből hármat nyertetek (egyet papíron), négyet elveszítettetek! Ennél szerinted több van a csapatban?

Lajos Noémi
Az előző szezonokhoz hasonló hektikusság még továbbra is benne van a csapatban. Aki ismeri az eredményeinket, illetve látott bennünket játszani, annak szembetűnő ez igazán! Képesek voltunk egyedüliként legyőzni a most éllovas Airenergyt (1-0), továbbá egy végéig kiélezett mérkőzésen legjobban megszorítani a második helyen álló RAFC együttesét (0-1, nem ide...). Ezzel szemben játszi könnyedséggel gyalogolt át rajunk a Budatétény és a Pestszentimre is...

asrgazgyar.fw.hu
A bajnokságon kívül milyen tornákon indultok, és ott hogyan szerepeltek?

Lajos Noémi
Úgy döntöttem, hogy idén télen kedvezek kicsit a srácoknak: legyen egy kis felszabadult, kötöttségek nélküli játék, így három teremtornára neveztük be őket. December elején Ercsiben jártunk egy hétcsapatos tornán, ahol a hetedik helyet értük el.  Az elmúlt hétvégén pedig hatcsapatos tornánk volt Hidegkúton, ahol a döntőben büntetőrúgásokkal 2-1-re legyőztük a Pénzügyőr csapatát. A tavaszi idény kezdete előtt még egy torna vár ránk az Újpesti Haladás szervezésében, ahová címvédőként látogatunk, és remélem jó élményekkel fogunk majd távozni.

asrgazgyar.fw.hu
Hány edzésetek van hetente, általában mennyien vagytok rajta? Mekkora jelenleg a játékoskeret?

Lajos Noémi
A játékoskeret jelenleg 23 főből áll (3 kapus, 20 mezőnyjátékos). Hetente három edzésünk szokott lenni, többnyire elég magas létszámmal, átlag körülbelül 16-17 fővel. A bajnoki időszakban a Gázgyár pályán edzünk, most pedig a téli felkészülést a II. kerületi UFC pályáján fogjuk tartani.

asrgazgyar.fw.hu
Mikor kezditek a felkészülést? Milyen alapozást tervezel? Lesz edzőtábor?

Lajos Noémi
Január 15-én kezdjük meg a tavaszra való felkészülést, és szeretnénk minél több edzőmérkőzést játszani, főleg olyan csapatokkal, akik nálunk magasabb szinten játszanak. Így a mondhatni hagyománnyá vált III. kerületi TVE - ASR Gázgyár mérkőzés már lekötött időponttal rendelkezik :D, és szervezés alatt vannak a KISE, Ikarus, Üröm, Szent István elleni meccsek is. Hogy milyen alapozást tervezek, az legyen az én titkom, annyit azonban elmondhatok, hogy a bevált módszereken nem fogok változtatni. Mivel a srácok iskolába járnak, és amatőr klub vagyunk, így edzőtáborozni télen nincs lehetőségünk.

asrgazgyar.fw.hu
Tavasz végén mivel lennél elégedett?

Lajos Noémi
Igazán azzal lennék elégedett, hogy ha a csapat az összes mérkőzésünkön minden tőle telhetőt megtenne, és nem lenne a teljesítményünk ennyire hektikus, azután pedig még bármi lehetséges. Ja, és persze, ha a nagy riválisunkat le tudnánk győzni, aki tavasszal igazán nálunk hagyhatná a három pontot! Továbbá természetesen nagyon örülnék, ha egy-két játékosom, akár csak rövid időre is, de be tudna mutatkozni a felnőttek között.


Scheiber Bencével (2017.12.17.)

asrgazgyar.fw.hu
A bajnoki aranyéremmel zárult 2015/16-os szezonunk után eligazoltál az NB III-as Dunaharasztiba, hogy kipróbáld magad az NB III-ban, ahol végül a középmezőny alján fejeztétek be a bajnokságot. Mennyire váltak be a számításaid, és általánosságban milyen volt az itt eltöltött egy éved?

Scheiber Bence
Számítottam rá, hogy nehezebb lesz, mint a BLSZ I-ben, mert az NB III-ban más a játék: a fizikai küzdelem jóval dominánsabb. Sok mindent tanultam tavaly, de összességében nem vagyok elégedett a teljesítményemmel, mert nem tudtam magamnak stabil helyet kiharcolni a kezdőcsapatban.

asrgazgyar.fw.hu
Mikor és hogyan merült fel, hogy visszaigazolsz hozzánk? Mennyire érezted/érzed ezt visszalépésnek?

Scheiber Bence
A Dunaharasztiban eltöltött egy évem során is - amikor tehettem - kilátogattam a Gázgyár meccseire, ahol beszélgettem a klub játékosaival és vezetőivel. Már a téli átigazolási időszakban felmerült a visszaigazolás kérdése, de végül csak nyáron döntöttem mellette, mert egyre inkább hiányzott a csapat, a barátaim, és szerettem volna újra rendszeres játéklehetőséget kapni. Ha csak az osztályokat nézzük, akkor valóban visszalépés, de nem ez a legfontosabb, mert játszani szeretek, és az időmet olyan emberekkel tölteni, akiket szintén szeretek. Boldog vagyok, hogy újra az ASR Gázgyár játékosa lehetek!

asrgazgyar.fw.hu
Ha valaki, akkor talán Te tudod a legjobban megmondani: mi változott leginkább a csapaton a 2015/16-os kiírás óta?

Scheiber Bence
Nagy változás nem volt, a klub filozófiája semmit sem változott, csak kisebb változások voltak a játékoskeretet illetően. A csapat szerintem legalább annyira jó, mint két éve volt, igaz akkor elsőként teleltünk 36 pontot szerezve 5 pont előnnyel, most pedig harmadikok vagyunk 34 ponttal, 4 pontra lemaradva az első REAC-tól és 1 pontra a második Újpest II-től. Bár 2 ponttal kevesebbet szereztünk, mint két éve, amikor bajnokok lettünk, de a bajnokság összességében sokat erősödött.

asrgazgyar.fw.hu
Ősszel a négyvédős helyett előtérbe helyeztük a háromvédős felállást. Melyik rendszerben szeretsz jobban játszani?

Scheiber Bence
Kezdetben nem szerettem annyira a háromvédőst felállást, mint a négyvédőset, mert itt kevesebb lehetőségem van bekapcsolódni a támadásokba, és szokatlan is volt az új játékrendszer. Úgy érzem azonban, hogy mostanra már sikerült megtanulnom, ezáltal taktikailag is fejlődtem, és így már egyformán szeretem mindkettőt.

asrgazgyar.fw.hu
A Dunaharasztiban szerzett sérüléseidet mennyire érzed még, illetve befolyásolják-e a játékodat?

Scheiber Bence
A vállam már az elmúlt télen teljesen helyre jött, így az a tavaszi szezonban Dunaharasztin sem befolyásolta a játékomat. A lágyéksérvműtét helyén sokáig éreztem, hogy nem olyan erős és ruganyos az izomzatom, mint a műtét előtt volt, illetve nehezebben is melegedett be az a terület két-három hónapig, de ma már egyáltalán nem befolyásolják a játékomat.

asrgazgyar.fw.hu
Az idén melyik bajnoki meccsünkön ment a legjobban a játék Neked és a csapatnak?

Scheiber Bence
Csapatszinten az Újbudai FC-Voyage elleni találkozónkat emelném ki, ahol szerintem remek játékkal győztünk 4:2-re idegenben, nekem talán a TFSE ellen ment legjobban a játék.

asrgazgyar.fw.hu
Hogyan értékeled az őszt, és mit vársz a tavasztól?

Scheiber Bence
Ősszel a kezdeti nehézségeink miatt az első öt mérkőzésünkön csak hét pontot sikerült szereznünk, de ez természetesena sorsolástól is függött, hiszen az első öt fordulóban az első hét helyezett csapat közül öttel játszottunk. Itt még nem érzetem olyan gördülékenynek a játékunkat. Az elkövetkezendő tíz mérkőzésünkből viszont kilencet megnyertünk, valamint az Újpest második csapata ellen is - a játék képe és a helyzetek alapján - a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna. Nagyon fontos téli alapozás előtt állunk, mert az első öt forduló mindegyike rangadó számunkra, és ha ezeken a mérkőzéseken jó eredményeket érünk el, akkor komoly esélyeink lehetnek akár a bajnoki cím megszerzésére is, továbbá természetesen a Budapest Kupát is szeretnénk megnyerni!


Porvay Jánossal (2017.12.15.)

asrgazgyar.fw.hu
Nem túl biztatóan (három vereséggel) indítottátok a szezont, utána viszont négy győzelmet értetek el zsinórban. Ennyi idő kellett hozzá, hogy kezdjen beérni a közös munka?

Porvay János
Inkább úgy mondanám, hogy ennyi idő kellett ahhoz, hogy mindenki visszatérjen a nyaralásból! Sajnos a felkészülésünk nem sikeredett még csak jóra sem. Sokan nyaraltak augusztusban, és az edzőmeccsek sem úgy sültek el, ahogy szerettem volna!

asrgazgyar.fw.hu
A tizennégy csapatból hatodikként vonultok téli pihenőre. Elégedett vagy ezzel az eredménnyel?

Porvay János
Fontos volt, hogy olyan pozícióban teleljünk, hogy megmaradjon tavaszra a motiváció. Ez sikerült, hiszen csak 4 pont a hátrányunk a dobogótól.

asrgazgyar.fw.hu
A rajt előtt azt nyilatkoztad, hogy szeretnél egy olyan létszámú kerettel dolgozni, amelyik lehetővé teszi, hogy a bajnokikra a maximális létszámot tudd nevezni. Továbbá fontosnak tartod a heti két edzésen való megjelenést, mint a hétvégi csapatba kerülés egyik fő feltételét. Mik az őszi tapasztalataid ezzel kapcsolatosan?

Porvay János
Ezen a téren mindenképpen csalódott vagyok, mert alig pár játékos volt, aki ezt tudta teljesíteni. Ha eredményt akarunk elérni, akkor ebben mindenképpen előrébb kell lépnünk!

asrgazgyar.fw.hu
A főként a BLSZ IV. győztes csapatra épülő keret így optimális, vagy szükségesnek érzel további igazolásokat? Melyik csapatrésszel vagy elégedett, és melyiknél akad még több munka?

Porvay János
Mindenképpen jó lenne, ha bővülne a keret, már csak az előbb említettek miatt is. Mindegyik csapatrész összeállt, még egy igazi gólvágó csatárra lenne szükségünk, de arra nagyon!!!

asrgazgyar.fw.hu
A tabellát félévkor hibátlanul vezető MLTC ellen 1:0 volt a félidei eredmény, de a vége 8:0-ás vereség lett. Gondolom, ezt tartod a legrosszabbul sikerült meccsünknek. Mi történt?

Porvay János
Jaj, az egy olyan második félidő volt, ahol kis híján még az ellenfél felszabadító rúgása is a kapunkban kötött ki! De utána négy meccsből 10 pontot szereztünk, tehát CSAPAT az van szerencsére!

asrgazgyar.fw.hu
A jelenlegi második helyezett Csillagheggyel itthon 1:1-et értünk el, a harmadik 33 FC-t pedig idegenben vertük 0:3-ra. Feltételezem, hogy ezekre az eredményekre vagy a legbüszkébb!

Porvay János
Érdekes, de nem! Ezeken a meccseken jól játszottunk, úgy meg "könnyű" nyerni! Ellenben december 3-án, Budakeszin a második félidő elején hátrányba kerültünk. Az amúgy is göröngyös pálya le volt fagyva, lelkes ellenfelünk meg "betolta a buszt" a kapuja elé. Hogy még nagyobb legyen a baj, a kapusuk bravúrral hárított mindent, úgyhogy szinte szó szerint be kellett passzíroznunk két gólt! Ez szerencsére a mérkőzés végén sikerült. Na, ennek a meccsnek a megnyerése igazi férfimunka volt!

asrgazgyar.fw.hu
A BLSZ III. edzői posztja mellett az utánpótlás koordinálása és vezetése is a Te feladatod. Per pillanat hogy áll az itteni munkád?

Porvay János
Igyekszem megismerni az edzéseken folyó munkát, és több mérkőzést is sikerült megnéznem. Azt gondolom, hogy az edzőink jól látják el a teendőiket, az pedig a jövő feladata, hogy egységes mederbe tereljük a dolgokat ott, ahol a korosztályoknál folyó munka egymásra épül!

asrgazgyar.fw.hu
Mit vársz a tavasztól?

Porvay János
Sok fog múlni a felkészüléstől! Ezen a szinten ez jó alap lehet a mérkőzéseken. Ha sikerül, és mindenki a lehetőségei szerint odateszi magát, akkor reális esély van a dobogóra. Ebben a bajnokságban nincsenek nagy különbségek a csapatok között, így még fontosabb, ki mennyire felkészült egy-egy találkozóra!


Metzger Tiborral (2017.12.05.)

asrgazgyar.fw.hu
A szezon előtt ezt nyilatkoztad: "Idén sok nagy csatára, több jó csapatra és hatalmas versenyre számítok. Amely csapatok a végén felkerülnek a dobogóra, azt komoly teljesítményként könyvelhetik el, mivel idén minden eddiginél erősebb mezőny jött össze!" Az ősz igazolta ezen várakozásaidat?

Metzger Tibor
Már csak ha a tényeket nézte valaki, annak nyomban feltűnhetett, hogy az átszervezésekkel, minden bajnokság - az NB III-tól kezdve - igencsak megerősödött. Nálunk jóval szervezettebb és tehetősebb csapatok jelentek meg felülről, a középcsapatok közül nem egy jelentősen befektetett, és alulról is jobbak kerültek fel a kiesőknél. Ha mindezt reálisan és hozzáértően nézzük, igencsak állt az akkori kijelentésem. A bajnokságba sok minőségi játékos érkezett, a gyors játék és a jó állóképesség alap lett ahhoz, hogy versenyképes tudjál maradni. Ezen a téren tudtuk tartani a lépést a riválisokkal, sőt a kiegyensúlyozottság terén egyelőre föléjük is tudtunk nőni. Azt hiszem kihoztuk a maximumot a szezonból, a jelenlegi helyezésünket nemhogy javítani, de még tartani is nagy munka lesz.

asrgazgyar.fw.hu
A jelenlegi harmadik helyünkkel tehát akkor elégedett vagy?

Metzger Tibor
Maximálisan. A dobogón maradásért még irtózatosan kemény fél év elé nézünk.

asrgazgyar.fw.hu
Három vereséget szenvedtünk az ősszel, pont a jelenlegi három közvetlen riválisunktól! Min múlt, hogy a REAC, az Újpest II. és az Ikarus ellen nem tudtunk pontot szerezni?

Metzger Tibor
A REAC és az Ikarus elleni mérkőzések abban a helyzetünkben teljesen reális képet mutattak, ott nem érdemeltünk többet. Az Újpest ellen szerintem egy ikszet elvettek tőlünk a bírók, mivel szabályos gólt szereztünk, de ez mára már történelem. Tavasszal ezért is vár ránk nagy feladat, mert ezeken a mérkőzéseken sikeresebbnek kell lennünk, mint most voltunk. Ezzel együtt ezért is csak három pont jár, mint a többi csapat elleni sikerért.

asrgazgyar.fw.hu
A Testvériség elleni 0-0-át leszámítva a többi meccsünket viszont megnyertük, sokszor a 2015/2016-os, aranyérmes szezonunkban látott stabilitással, magabiztossággal. Jobbak vagyunk, mint az előző bajnokságban?

Metzger Tibor
Gyorsabb, dinamikusabb lett a csapat, az új játékosoknak is kellett egy kis idő, mire beilleszkedtek. Új játékrendszerben játszunk az idén, amihez megint csak kellett egy kis idő, hogy minden a helyére kerüljön. Az, hogy szinte hibátlanra hoztuk a mögöttünk álló csapatokkal szembeni mérkőzéseket, még engem is meglepett. Ennek köszönhetjük a jó helyezésünket, mivel erre egyik csapat sem volt képes.

asrgazgyar.fw.hu
Melyik győzelmünk volt szerinted a legértékesebb ősszel?

Metzger Tibor
Mind az volt. Egyik nélkül sem állnánk ott, ahol vagyunk.

asrgazgyar.fw.hu
Tavasszal meg tudjuk őrizni a dobogós helyünket?

Metzger Tibor
Azt majd szenteste megpróbálom kideríteni.


Balló Harolddal (2017.01.12.)

asrgazgyar.fw.hu
Tavaly nyáron az FFC-től érkeztél hozzánk, ami fradistaként nyilván érzelmi döntést is jelentett. Miért jöttél el tőlük, és miért minket választottál?

Balló Harold
Az FFC-től azért jöttem el, mert akkoriban a brigád széthullóban volt, és nem volt már meg az a varázsa a csapatnak, ami előtte mindig is jellemezte azt a társaságot! Ennek az lehetett a fő oka, hogy az alapító tagok és játékosok közül kevesen maradtak, illetve ők is belefáradtak már a folyamatos nehézségekbe, amikkel a BLSZI-ben találkoztak. Új kihívásokra vágytam, és komolyabb célokért akartam küzdeni, ezért váltottam. A Gázból meg kerestek, amihez kellett Balogh Peti közbenjárása is. Eljöttem egy megbeszélésre, ahol nagyon korrekt dolgokat vázoltak fel előttem, tetszett ez az „amatőr prifizmus”, ami ezt a klubbot jellemzi, ezért úgy döntöttem, hogy örömmel igazolok ide!

asrgazgyar.fw.hu
Öt góloddal az ősz házi gólkirálya lettél. Fél távnál hogyan értékeled a csapat szereplését és a saját teljesítményedet?

Balló Harold
A csapat teljesítményét közepesre értékelném, ahogyan a magamét is! A tavalyi évhez képest jóval több gólt kaptunk, és kevesebbet is lőttünk. A játékunk nem volt elég gördülékeny előrefelé, sok helyzetet is kihagytunk. Szezon közben az edzéseken azon voltunk, hogy a hibáinkat kijavítsuk, amit több-kevesebb sikerrel végül megtudtunk valósítani. Nem vagyunk még nagyon lemaradva az élmezőnytől, egy jó felkészülés után, kellő motivációval oda tudunk érni a dobogóra, ebben biztos vagyok!

asrgazgyar.fw.hu
A 43. sz. Építőkhöz, a Tintahalakhoz és az Ikarushoz képest tavaly is, idén is kevesebb gólt lőttünk. Miért nem tud eredményesebb lenni az előbb már említett támadójátékunk? Ezt „elölről” hogy érzed?

Balló Harold
A támadójátékunk erőssége a gyors és kreatív játékosokban rejlik, amire az előző szezonban szerintem nem voltak felkészülve az ellenfelek, ezért nyíltabb támadójátékot játszottak ellenünk, így labdaszerzés után gyors kontrákat tudtunk vezetni ellenük, amiből jó pár gólt lőttünk. Ebben a bajnokságban már más a helyzet, hiszen megismertek minket, visszahúzódnak mélyen a térfelükre, és onnan próbálnak meg építkezni. Hiába van sok kreatív játékosunk, sokszor nagyon nehéz feltörni ezeknek a csapatoknak a védekezését. Ez is oka lehet annak, hogy ebben a bajnokságban kevesebb gólt lövünk, meg persze a rossz helyzetkihasználásunk, amin a tavaszi idényre mindenképpen próbálunk javítani!

asrgazgyar.fw.hu
Ivancsó Dávidtól Te „örökölted meg” a büntetők elvégzésének jogát. Miként alakult így?

Balló Harold
Nem volt semmi baj azzal, ahogyan Iva a tizenegyeseket lőtte, csak volt neki rövid időn belül egy-két kihagyott büntetője, ami abszolút benne van a pakliban! Kell neki is egy kis pihenő, addig pedig szívesen vállaltam a feladatot!

asrgazgyar.fw.hu
Habitusodból fakadóan elég hamar fel tudod kapni a vizet a pályán, ami sokszor nem válik a csapat hasznára. Átérzed ezt, és próbálsz változtatni rajta?

Balló Harold
A habitusom ilyen, én mindig nyerni akarok! Utálok veszíteni, és mindent meg is teszek azért, hogy a végén az én csapatom örülhessen! Úgy érzem sokat változtam már, de én csak szenvedéllyel tudom játszani ezt a játékot!

asrgazgyar.fw.hu
Melyik ellenfelünk védelme ellen a legkellemetlenebb pályára lépni?

Balló Harold
A saját védelmünk ellen edzésen!

asrgazgyar.fw.hu
Civilként - ha jól tudom - fogtechnikusként dolgozol Vecsésen. Erről mondanál bővebben néhány szót? Például azt, hogy miként férnek ebbe bele az edzések?

Balló Harold
Hét és fél éve dolgozom fogtechnikusként. Nagyon szeretem a szakmámat, mert úgy érzem, hogy ezt is ugyanolyan örömmel és élvezettel tudom csinálni, mint a focit. Abszolút összetudom egyeztetni a focit a munkámmal, szerencsére nem keresztezik egymást időben.

asrgazgyar.fw.hu
Mit vársz magatoktól tavasszal?

Balló Harold
A csapattól azt, hogy egy jó felkészülés után megmutassuk az ellenfeleknek, hogy ki ennek a bajnokságnak a favoritja, és a tavalyi elsőségünk nem csak a véletlen műve volt. Magamtól pedig azt, hogy jó játékkal és gólokkal segítsem mindebben a csapatot!


Lajos Noémivel (2017.01.01.)

asrgazgyar.fw.hu
Lassan egy éve, hogy átvetted a - most már - U16-os csapatot! Sikerült azóta a gárdát teljesen a saját arculatodra formálni?

Lajos Noémi
Jó úton járunk afelé, hogy minden összeálljon az általam bevezetett és preferált 4-2-3-1-es játékrendszerben. Azt szokták mondani, hogy a szerencse forgandó, én pedig hiszek benne, hogy tavasszal Fortuna mellettünk fog állni, és nem engedi el a kezünket, de ezért természetesen mindent meg is fogunk tenni.

asrgazgyar.fw.hu
Tavaly 13 együttesből 5-ek lettetek, jelenleg 15 csapat közül a 9. helyen álltok. Tavasszal szerinted előrébb tudtok lépni?

Lajos Noémi
Az idei bajnokság merőben más, mint a tavalyi! Sok olyan együttes szerepel a mostani kiírásban, akik az osztály szintjét meghaladó teljesítményre képesek, hiszen az MLSZ U17-es bajnokságban szereplő csapatuk kvázi tartalékgárdájaként funkcionálnak. A tabella első négy helyezettjével nagyon nehéz felvenni a versenyt egy amatőr klubnak, de bízom benne, hogy a tavaszi idényben két-három helyet előrébb tudunk majd lépni.

asrgazgyar.fw.hu
Mely eredményetekre vagy a legbüszkébb?

Lajos Noémi
Két mérkőzést szeretnék kiemelni! Az egyik a Mészöly Focisuli elleni mérkőzésünk, ahol töretlen győzni akarás mellett kilencven percen keresztül irányítottunk, és sanszot sem hagytunk ellenfelünknek, akiket végül 9:0-ra múltunk felül. A másik az Újpest FC elleni találkozó, amin új típusú felállásban játszottunk, amit a srácok nagyon fegyelmezetten, már-már profin valósítottak meg. Bár vereséget szenvedtünk, de nagyon büszke voltam rájuk, és örültem annak, hogy fejtörést tudtunk okozni egy élcsapatnak. Ha valaki csak az eredményt látja (0:5), akkor annak ugyan elég egyértelműnek tűnhet a mérkőzés kimenetele, de csak nagyon kevesen képesek arra a középcsapatok közül, hogy egy félidőn át tartani tudják a lépést egy Újpesttel.

asrgazgyar.fw.hu
Szerinted mi az, amiben az elmúlt évben a legtöbbet fejlődtetek, és mely területeken van még szükség komolyabb előrelépésre?

Lajos Noémi
Taktikailag nagyon sokat fejlődtünk: elkezdtük a labdakihozatalt és az oldalforgatást, és itt még akkor is jelentőset léptünk előre, ha nem vagyunk mindig pontosak, de legalább már látszik, hogy hogyan akarjuk csinálni. Ezekben kellene még továbbfejlődnünk, és én szentül hiszem, hogy a befektetett munkánknak meg lesz az eredménye! A legnagyobbat az önbizalmunkon kellene javítanunk: a srácoknak hinniük kellene önmagukban és a csapattársaikban.

asrgazgyar.fw.hu
Azon a véleményen vagyok, hogy ennyi idős korban a játék és az egyéni fejlődés a legfontosabb, az eredmények másodlagosak. Egyet értesz ezzel?

Lajos Noémi
Ez egy jól hangzó dolog lenne, de gondoljunk csak bele abba, hogy az emberek döntő többsége nem azt kérdezi meg, hogy hogyan játszottatok a hétvégén, hanem azt, hogy mi lett az eredmény?! Ezért én a két szegmens ötvözését látom fontosnak, a játék és az edzések minden esetben az egyén fejlődését szolgálják.

asrgazgyar.fw.hu
Mennyi játékosból válogathatsz? Hogy álltok létszámilag?

Lajos Noémi
Szerencsére a nyáron jól igazoltunk, fel tudtuk tölteni a csapatot, és nem csak mennyiségről, hanem minőségről is beszélhetünk. Jelenleg a keretünk 20+3 főből áll.

asrgazgyar.fw.hu
Elégedett vagy a hozzáállásukkal?

Lajos Noémi
Azt gondolom, hogy hozzáállási problémáról nem beszélhetünk, inkább hullámvölgyek voltak a csapat életében, illetve megint végigsöpört rajtunk egy sérüléshullám.

asrgazgyar.fw.hu
Mely posztokon szorul leginkább erősítésre az együttes?

Lajos Noémi
A védelmet erősíteném meg némileg.

Ezúton szeretném megköszönni a csapatomnak és természetesen öcsémnek, Lajos Lacának az egész félévi áldozatos munkáját, valamint szeretnék az egész Gázgyár családnak sikerekben és gólokban gazdag újesztendőt kívánni!


Sármány Péterrel (2016.12.23.)

asrgazgyar.fw.hu
Papíron egy ponttal, de a folyamatban lévő óvások miatt akár majd többel is vezetitek a téli szünetben a BLSZ IV. 4. csoportját. Ősz elején reméltétek, hogy így lesz?

Sármány Péter
A szezon megkezdése előtt egyértelmű célunk volt az idei évre a feljutás. Rosszul kezdtünk, hiszen az első fordulóban 2-0-ra kikaptunk a Rákosszentmihály II. csapatától, ezt követően azonban rendeztük sorainkat, és jöttek a győzelmek az elvárásainknak megfelelően. Azt gondolom, jól dolgozott a csapat, és megérdemelten állunk féltávnál a tabella legfelső fokán.

asrgazgyar.fw.hu
A tavalyi szezonhoz képet a szövetség idén leszabályozta, hogy az egész szezonban maximum hány előre megnevezett játékos játszhat át egy klub első és második csapata között. Okozott egy a megkötés nehézséget Nektek?

Sármány Péter
Valóban újítás a tavalyi szezonhoz képest, hogy nincs szabad átjárás, hanem csak öt előre megnevezett játékos játszhat át egy klub első és második csapata között. Ez az újítás számunkra szerencsére semmilyen nehézséggel nem járt, a keretünk a tavalyi szezonhoz képest még bővült is.

asrgazgyar.fw.hu
Több csapat figyelmen kívül hagyta ezt az előírást, Ti is megóvtátok (sikerrel) az RTK II. elleni döntetlent jogosulatlan játékos szerepeltetése miatt. Szerintetek más együttesek is éltek meg nem engedett eszközökkel?

Sármány Péter
Rendkívül bosszantónak tartjuk, hogy egyes csapatok az előírásokat nem tartják be! A mi célunk a bajnokság megnyerése, korrekt módon, a szabályokat betartva. Igen, vannak még együttesek, akik nem tartják be a szabályokat! Például riválisunk, a Hegyvidék II. ősszel a mérkőzések nagy részében több olyan első csapatbeli játékost is játszatott, akik nem voltak megnevezve a szezon elején leadott öt fős listában. Mi végezzük a saját dolgunkat, és amit tudtunk, megtettünk, hiszen mindkétszer megvertük őket. Igazából nem foglalkozunk azzal, hogy ki az ellenfél, meg azzal sem, hogy kik játszanak benne! Aki szembe jön, azt meg akarjuk verni, hiszen célunk a feljutás! Ettől függetlenül azért kétségkívül bosszantó, hogy ha mi betartjuk a szabályokat, akkor mások miért nem?

asrgazgyar.fw.hu
Mindössze nyolc gárda van a csoportotokban, ami azt eredményezi, hogy ősszel és tavasszal is kétszer mérkőztök meg az ellenfelekkel. Ez jó, vagy inkább rossz? Csak egy csapat jut fel a BLSZ III-ba?

Sármány Péter
Véleményem szerint jobb lenne, ha több csapat lenne az osztályban, mert most minden gárda ellen négyszer játszunk egy szezonban, ami nem túl változatos. Tudomásom szerint csak egy csapat jut fel a harmadosztályba, ezért is kell az összes tavaszi meccsünkön hozni a három pontot, hogy egy percig se kelljen a végén számolgatnunk.

asrgazgyar.fw.hu
Kikből áll a társaság? Nyilván többen vagytok, akik korábban az első csapatban szerepeltetek, de a többiek honnan érkeztek?

Sármány Péter
Igen, vagyunk páran, akik korábban az első csapatban játszottunk. Rajtunk kívül színes a társaság: többen Gyöngyösről érkeztek, van, aki az Újpesti Haladástól, ketten Budakalászról. Olyan is akad, aki korábban a III. kerületi TVE csapatát erősítette, majd szüneteltette a játékot, és most hozzánk került. Sőt, egyik csapattársunk a nagypálya mellett még futsallozik is, két játékosunk pedig az öregfiúk csapatában is szerepel. Egy szó, mint száz, színes a keretünk, és jó képességű labdarúgók alkotják. Szeretnénk, ha sokáig együtt maradna a csapat, és sok közös sikerélményben lenne részünk!

asrgazgyar.fw.hu
Ha jó tudom, akkor heti egy, maximum két edzésetek van. Ez gondolom elég a BLSZ IV-hez?!

Sármány Péter
Igen, alapvetően heti két edzésünk van, de sajnos ebből gyakran csak heti egy szokott lenni, mert munka, egyetem vagy egyéb elfoglaltságok miatt nem lennénk elegen a másodikon. Mindenképpen szeretnénk elintézni, hogy tavasztól heti kettőt stabilan tudjunk edzeni, ehhez azonban mindenkivel egyeztetve olyan időpontokat kell találnunk, ami a keret 80 %-ának megfelel. A heti egy-két edzés szerintem elégnek mondható a budapesti negyedosztályhoz, ám mi a következő szezonban nem itt szeretnénk játszani, ezért hétről hétre az osztály szintjénél magasabban kell hoznunk a meccseket, hogy jövőre eggyel feljebb is a sikerekért küzdhessünk.

asrgazgyar.fw.hu
Edzőtökkel, Mészáros Lajossal milyen a viszonyotok?

Sármány Péter
Jó a kapcsolatunk! Hozzánk hasonlóan ő is kellően elhivatott, pedig nincs egyszerű dolga, hiszen gyakran csak heti egy edzés jön össze, úgy meg nem egyszerű összerakni a dolgokat, de ebből még semmi problémánk nem akadt. Csapatkapitányként majdhogynem napi szinten beszélek vele az együttesről, az edzésekről és persze a meccsekről.

asrgazgyar.fw.hu
Most már gondolom végképp egyértelmű cél az első hely és a feljutás?!

Sármány Péter
Természetesen! Nincs számunkra más opció!


Metzger Tiborral (2016.12.16.)

asrgazgyar.fw.hu
Tavaly ilyenkor öt ponttal vezettük a bajnokságot, most pont ennyivel vagyunk lemaradva az éllovas THSE-től. Csalódás vagy realitás?

Metzger Tibor
Is-is. Tavaly NB III-as szinten teljesítettünk. Minden poszton kiemelkedő tudású, felettébb motivált és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó játékosok szerepeltek, akik az adott pillanatban mindig hozzá tudták tenni azt a kis pluszt, ami a győzelmekhez kellett. Mondhatnám úgy is: minden ment magától, mint a karikacsapás. Idén már „csak” BLASZ I-es szinten teljesítettünk, ezt mindenki kicsit csalódásként éli meg. Ellenben ha tavaly álltunk volna így, azt is fantasztikus eredménynek tekintettük volna. Nincs mese: magasra tettük a lécet a tavalyi teljesítményünkkel!

asrgazgyar.fw.hu
Előző szezonban harminc mérkőzésen kaptunk tizenöt gólt, míg a mostaniban tizennégyen már tizenhatnál járunk, pedig a védelmünk a jobb-bekk pozíciót leszámítva változatlan. Ennyit számítana Scheiber Bence hiánya?

Metzger Tibor
Szerintem ez a kérdés nem a valós tényeken alapszik, illetve csak egy kis része igaz. Kezdjük a kapusokkal! Idén közel sem volt olyan megbízható a teljesítményünk ezen a poszton, mint tavaly. Sérülések miatt többször kellett változtatni, és ez is kihatott az egyéni és csapatteljesítményre. Ebből fakadóan bizonytalanabb lett ez a poszt, ami ritkán párosult bravúrokkal, inkább a hibák voltak jellemzők. Itt sajnos pontokat hozhattunk volna jobb teljesítményekkel. A jobb oldali védő helyén az utolsó néhány fordulót leszámítva nagy gondjaink voltak. Az előző idényben itt olyan meghatározó játékos szerepelt mind védekezésben, mind támadásban, akinek az eligazolása hatalmas érvágást jelentett az őszi idényünkben. A bajnokság elején már jeleztem, ne érjen senkit váratlanul, hogy ez az eligazolás 5-6 pontunkba fog kerülni. A védelemben a jobb belső pozíció is problémás volt, szintén a hiányzások, illetve formahanyatlás miatt. Egyedül a bal belső pozíció volt rendben. A bal oldali védelmünk is megbomlott sérülés miatt már az első fordulókban, de itt azért volt alternatíva. A kapott gólokat igazából a csapat közösen szedi össze, de tavaly ugyanilyen szerkezetben, ugyanazok a játékosok szerepeltek a védelem előtt, és akkor a védekezésünk hatékonynak bizonyult. Tehát elsősorban a védelmet kell rendbe tennünk valahogy, mert ilyen formán nincs sanszunk az előrelépésre.

asrgazgyar.fw.hu
Véleményed szerint a bajnoki cím mennyire tett kényelmessé bennünket? A tudat alatti esetleges „jóllakottság” hatással lehet az idei szereplésünkre?

Metzger Tibor
Biztosan akad néhány ilyen játékos is, de én inkább azt láttam rajtuk, hogy őket is frusztrálta az a két-három mérkőzés, ami nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Sok összetevős dolog ez, kezdve attól, hogy megerősödött a mezőny, és minket már egy olyan skalpként kezel minden csapat, amit büszkén tűz az övére, míg tavaly szinte senki sem számolt velünk.

asrgazgyar.fw.hu
Az Ikarust leszámítva a pillanatnyilag előttünk álló (és előzetesen jó eséllyel legnagyobb ellenfeleinknek gondolt) csapatokkal hazai pályán játszottunk. Ezeken a meccseken összesen öt pontot szereztünk. Ezzel a mérleggel elégedett vagy?

Metzger Tibor
Ez pontosan azt jelenti, hogy kilenc pontból szereztünk úgy ötöt, hogy közben egyik riválisunktól sem kaptunk ki. Igen, elégedett vagyok!

asrgazgyar.fw.hu
A kapott góljaink száma lényegében a négy riváliséval megegyező, lőtt gólok tekintetében viszont rosszabb a mutatónk, mint tavaly ősszel. Hogyan tudnánk elől hatékonyabbak lenni?

Metzger Tibor
Itt is pontosítani szeretnék, bár a tényekkel nehéz vitatkozni. Hat gól a különbség, ami egyrészt az említett játékos előző évi góljaival, gólpassz számaival és azzal is magyarázható, hogy - ne felejtsük el - egy mérkőzéssel kevesebbet játszottunk a tavalyihoz képest. Ezzel együtt a szerzett gólokból sosem elég!

asrgazgyar.fw.hu
Feltűnő, hogy az újoncok ellen nagyon rosszul szerepeltünk (két vereség, egy döntetlen), és emellett többször is igen gyengén játszottunk. Vajon miért?

Metzger Tibor
A Kelen ellen már a mérkőzés előtt rossz előérzetem volt, amit főleg az eléggé felforgatott összeállításunknak tulajdonítottam. Fel is hívtam a játékosok figyelmét a mérkőzés előtt arra, hogy véleményem szerint ez lesz az egyik legnehezebb meccsünk, ahol könnyen borsot törhetnek az orrunk alá. Ez sajnos be is következett! A Pestszentimre elleni vereséget megérdemeltük, sok közünk nem volt hozzá, ez benne van a futballban. Itt az egyéni hibák voltak fájóak, amik sajnos sok esetben előfordultak a szezon során. Viszont két középmezőnyben vitézkedő csapatról beszélünk, akik más meghatározó csapatoktól is vettek el számukra értékes pontokat.

asrgazgyar.fw.hu
Milyen szempontok alapján döntöd el, hogy a hétvégén ki kerüljön a kezdőcsapatba? Edzéslátogatottság? Ellenfél? Pillanatnyi forma?

Metzger Tibor
Mindez így együttesen.

asrgazgyar.fw.hu
Szezon előtt nyilatkoztad, hogy nem elvárás a fiúktól a bajnoki cím megvédése, az éremszerzést viszont tekinthetjük annak?

Metzger Tibor
Én azt mondtam, hogy cél a bajnoki cím, de ezt senki nem garantálhatja a másiknak. Tavaly nem volt teher rajtunk, hiszen a bennmaradást tűztük ki célnak, mint frissen feljutó és átalakult csapat. Kérdezem: milyen sportemberek lettünk volna, ha nem az első helyet tűzzük ki célként a bajnoki cím birtokosaként? Azzal is tisztában voltunk, hogy ez buktatókkal járhat, és sajnos az említett okok miatt közel sem voltunk olyan szerencsések, mint tavaly az egész bajnokságban. A céljaink egyébként változatlanok: a Budapest Kupa mellett a bajnokság megnyerése. Közel sem lefutott még, mert az öt pont nem tetemes hátrány, de jobbá és kiegyensúlyozottabbá kell válnunk tavasszal. A sorsolásunk bizonyos szempontból jó, de az idegenbeli rangadókon jól kell szerepelnünk ahhoz, hogy feljebb tudjunk lépni a tabellán, és nyáron egy hasonlóan tartalmas évzárót tudjunk tartani, mint tavaly. Engem ez motivál leginkább!


Baksa Bálinttal (2016.06.22.)

asrgazgyar.fw.hu
Bátyád, Baksa András korábban a Vízművekben (is) védett! Adott volt hát előtted a példa, hogy Te is kapus legyél?

Baksa Bálint
Valamilyen szinten egyértelműen befolyásolt, de nem a Vízművek miatt, hanem, hogy mellettük a Fradiban és pár NB II-es csapatban is szerepelt. Az, hogy focizni fogok, már kiskoromban egyértelmű volt! Serdülőben egy ideig a mezőnyjátékkal is megpróbálkoztam, ám a kapus poszt volt az, ami igazán érdekelt és felkeltette a figyelmemet. Ezért is maradtam inkább a ketrecben, úgyhogy mondhatjuk, hogy ez ilyen családi vonás! :)

asrgazgyar.fw.hu
A számunkra oly gyászosan sikeredett 2011/12-es NB III-as szezon tavaszi idényében, 19 évesen már voltál egyesületünk igazolt labdarúgója, de a bajnokságban csak a kispadra ülhettél le párszor. Hogyan és milyen elvárásokkal kerültél akkor ide Budakalászról?

Baksa Bálint
Elvárások igazából nem voltak! Borbély Laci keresett meg, hogy nincs-e kedvem a Gázművek ifijében védeni?! Mivel akkor már túlkoros voltam, és rajtam kívül még két kapus tartozott az ifi keretéhez, ezért megkérdezett, hogy nem próbálom-e meg a felnőtt csapatnál?! Ott akkor László Peti volt az egyedüli kapus, de úgy tűnt, hogy sokakkal egyetemben ő is eligazol, és nem tudnak a helyére más hálóőrt hívni. Én erre igent mondtam, belevágtam, és egy ideig úgy is nézett ki, hogy védeni fogok. Utána viszont kiderült, hogy Peti mégis marad a klubnál, valamint az utolsó pillanatban igazoltak még egy kapust (Kovács Lehelt – a szerk.). Így végül csak harmadik számú kapus lettem, és ha jól emlékszem, talán három meccsen, ha ültem a padon.

asrgazgyar.fw.hu
A nyáron távoztál, majd a megye II-es Ürömben védted végig a szezont, ezek után mégis visszatértél hozzánk, ahol két idényen keresztül jobbára csak padoztál László Peti mellett. Miért jöttél vissza és hogyan viselted ezt az időszakot?

Baksa Bálint
Ürömön eleinte jól éreztem magam, örültem a kapott lehetőségnek és a bizalomnak. Az őszi idényben jól is ment a védés, csak sajnos nem volt számomra megfelelő az edzések száma és milyensége. A formám tavasszal ezért is kezdett visszaesni, és már nem tudtam úgy teljesíteni, mint a szezon első felében. Nyáron aztán megkeresett Wágner Ádám, a Gázművek vezetőedzője, hogy nem szeretnék-e visszaigazolni a Gázba, mert nincs kapusuk?! Nekem akkor elsősorban az számított, hogy megfelelő edzések és körülmények legyenek a fejlődésem szempontjából, ami a Sujtás utcában adott volt, és így vissza is igazoltam. Elkezdtük a nyári felkészülést, majd kiderült, hogy László Peti is visszaigazol, akire sokkal tapasztaltabb és rutinosabb kapusként nyilvánvalóan kezdőként számítottak. De hát ilyen ez a kapusposzt! Nyilván nehéz volt ez az időszak számomra, de egyáltalán nem sajnáltam, mert Petinek is jól ment a védés, és a csapat is egészen jól szerepelt a bajnokságban, nekem pedig – mint korábban már említettem – ekkor a fejlődésem volt a fő cél, nem a rutinszerzés.

asrgazgyar.fw.hu
Tartalékkapusként türelmesen megvártad, amíg László Petit kiszorítottad a kapuból, majd a távozásával „egyedül” maradtál. Milyen volt a kapcsolatotok, és azon túl, hogy az elején az ő sérülése miatt kerültél be a kezdőbe, szerinted mivel sikerült bevédened magad a csapatba?

Baksa Bálint
Petivel már az elejétől kezdve remek viszonyt ápoltunk, kifejezetten jó volt vele edzeni, mert mindig odatette magát, és egy percig sem állt meg. Ez nagyon motivált, és jelentősen hozzájárult a fejlődésemhez! Peti a 2014-es őszi idény vége felé összeszedett egy makacs lágyéksérülést, amivel nem tudta vállalni a játékot, és akkor megkaptam a lehetőséget Metzitől (Metzger Tibortól – a szerk.). Jó fizikai állapotban illetve formában voltam, és szerencsére ez a meccseken is kijött belőlem. Szerintem ez lehetett az oka, hogy Peti felépülése utána is bennmaradtam a kezdőcsapatban, de erre Metzi tudna pontosabb választ adni!

asrgazgyar.fw.hu
Saját tapasztalatból is mondom, hogy a kapusok általában flúgosak, de Te a meccseken pont az ellenkezőjének tűnsz; azaz higgadtnak és megfontoltnak! Belülről ezt az egészet hogyan éled meg?

Baksa Bálint
A tesóm ebben sokat segített! Mindig mondta, hogy a mentális hozzáállás, felkészültség egy meccsen legalább olyan fontos, mint a megfelelő fizikai állapot, főleg kapusoknál. Szerencsére erre mostanság sikerült ráéreznem, a pályára így mindig pozitívan és magabiztosan megyek fel, ami talán már fél siker!

asrgazgyar.fw.hu
Tavalyelőtt tavasszal összeszedtél egy sérülést, ami miatt több meccset is ki kellett hagynod, és azon a nyáron pedig megműtöttek. Hogy van a térded? Ezek szerint bírja a sorozatterhelést?!

Baksa Bálint
Szerencsére jól van (lekopogom…), köszönöm az érdeklődést! Igen, a terheléseket is bírja, persze előfordul néha, hogy fáj, de a futballban ez benne van.

asrgazgyar.fw.hu
Nyilván embere válogatja, de ettől még sokak részéről örökérvényűnek látszó megközelítés, hogy a kapus csak hibázhat! Szoktad rágni magad bekapott gólokon, elkövetett hibákon, hogy mit kellett volna esetleg másképpen csinálni?

Baksa Bálint
Persze, hogy szoktam! Ami nagyon fontos, hogy ne a meccsen gondoljunk erre, mert ott még lehetnek lövések, helyzetek, amiket meg kell fogni. Meccsek után otthon viszont mindig visszaemlékezek a mérkőzésen történtekre, és átgondolom, hogy mit lehetett volna másképpen megoldani, vagy mit kell még megtenni az edzéseken, hogy legközelebb jobb legyek.

asrgazgyar.fw.hu
Az elmúlt szezonban szerencsére ritkán kellett a hálóból kiszedned a labdát, hiszen mindössze tizenöt gólt kaptunk, és abból is Te mindössze csak hetet! Gondolom nagy könnyebbséget jelentett, hogy a Lóska-Lajos-Kovács D.-Scheiber fémjelezte védősor gyakran élő falként állta útját az ellenfél támadásainak?! Védtél már valaha ilyen jó védelem mögött?

Baksa Bálint
Nagy erénye a csapatunknak, hogy ilyen védelme van, akik a szezon minden meccsén a maximumot tudták hozni. Hozzáteszem, szerintem ez volt a legfőbb oka annak, hogy sikerült megnyernünk a bajnokságot! Még nem védtem ilyen jó védősor mögött, ami egyrészt könnyebbség, mert tudtam azt, hogy amit kell, azt mindig megoldják, másrészt viszont nehézség, mert így nem sok lövés érkezett a kapumra, volt, amikor csak egyetlen egy a 85. vagy a 90. percben, ám azt akkor meg kellett fogni! Ilyenkor kell a legjobban toppon lenni fejben!

asrgazgyar.fw.hu
A könnyebbnek tűnő meccseken, illetve a bajnoki cím bebiztosítása után Garai Viktor és egyszer Kovács Tibi kapott lehetőséget a kapuban! Akceptálod, hogy az ilyen típusú mérkőzéseken nem Te védesz?

Baksa Bálint
Természetesen! Általában minden csapatnak van egy alap kezdő tizenegye, ahonnan ki és ahova be lehet kerülni. Szerencsére ebben a szezonban nekem sikerült bekerülnöm, és remélem a következő szezonban is benne leszek! De ez még a jövő zenéje, mert meg kell érte küzdeni, és folyamatosan hozni kell magad. Ezen felül persze mindenkinek jár a lehetőség az együttesben, hogy játszhasson és bizonyítson. Ilyen egy jó csapat! Mellesleg kifejezetten nagy örömmel töltött el, hogy Tibcsi is kapott lehetőséget, és nagyon jól védett!

asrgazgyar.fw.hu
A korábbi kiváló NB I-es kapus; Bíró Szabolcs tartja a kapusedzéseiteket! Mekkora szerepe van ezeknek az idei jó teljesítményedben?

Baksa Bálint
Nagyon nagy örömmel tölt el, hogy egy profi kapus edz minket, akivel ráadásul emberileg is nagyon jól kijövünk, ami nagyban megkönnyíti a közös munkát! Profi edzéseket és gyakorlatokat tart, aminek természetesen hatalmas szerepe van abban, hogy mi kapusok jó formában vagyunk, legyünk. Sokat köszönhetünk neki, és remélem sokáig együtt fogunk dolgozni!

asrgazgyar.fw.hu
A Pesti Foci weboldal beválasztott az év BLSZ I-es csapatába és a Budapest válogatottban is lehetőséget kaptál! Te magad is úgy érzed, hogy rászolgáltál ezekre az elismerésekre, más szóval elégedett vagy az idei teljesítményeddel?

Baksa Bálint
Nagyon jól sikerült számomra ez a szezon, és ezt sok mindenkinek köszönhetem! Az eddigi legjobb évemet produkáltam felnőtt bajnokságban, és még boldogabbá tesz, hogy ezt egy ilyen jó csapatban élhettem meg! Minden meccsen remek mentális és fizikai állapotban tudtam pályára lépni, és ez a teljesítményemre is nagyban kihatott. Szóval igen, elégedett vagyok! Mondjuk az, hogy beválogattak a BLSZ I. álomcsapatába, egy kicsit meglepett, de egyben nagy örömmel is tölt el.

asrgazgyar.fw.hu
A pályán miket tartasz az erősségednek és gyengeségednek? Miben szeretnél még elsősorban fejlődni?

Baksa Bálint
Erősségemnek mindenféleképpen a mentális felkészültségemet, illetve a foci iránti „szerelmemet” mondanám! Gyengeségemnek pedig a genetikai adottságomat! Itt konkrétan arra gondolok, hogy nem nőttem túl nagyra… :) Éppen ezért kell a gyorsaságomra és a ruganyosságomra koncentrálni, valamint folyamatosan javítani rajtuk. Ezen kívül még a gyengébbik lábammal szeretnék fejlődni sokat!

asrgazgyar.fw.hu
Szinte minden kapusnak van valami babonája, Te hogy állsz ezzel a kérdéssel?

Baksa Bálint
Természetesen van babonám! Az egyik, hogy a kapuskesztyűimet nem veheti fel más, illetve én sem veszem fel más kesztyűjét. A másik pedig, hogy minden meccs előtt meghallgatok két zenét, mindig ugyanazokat, de hogy pontosan miket, azok inkább maradjanak titokban! :)

HAJRÁ ASR! HAJRÁ GÁZ! ÉS HAJRÁ MAGYAROK!


Metzger Tiborral (2016.06.18.)

asrgazgyar.fw.hu
Az öt évvel ezelőtti bravúrt sikerült megismételned azzal, hogy ismét BLSZ I-es bajnoki címre vezetted csapatunkat! Össze tudnád vetni a két gárdát? Mi az, amiben hasonlítanak egymásra?

Metzger Tibor
Először is helyesbítenék! Akkor és most is mi közösen, azokkal az emberekkel együtt vezettük első helyre, akik mind egy kicsit hozzátettek ahhoz, hogy ilyen sikeresek legyünk. Egy ember akarata nagyon kevés a közösség ereje nélkül. Ezek nem közhelyek, a mai magyar válogatott esetében ott a párhuzam. Ami nagy hasonlóságot mutat mindkét csapatunk esetében, az pedig nem más, mint az erős baráti és közösségi szellem, ami alapja a sikerességnek. Ennek kialakításában viszont nagy felelőssége van az edzőnek. Véleményem szerint itt kezdődik az edzői szakma szépsége. A két csapat között pedig sok téren valóban nagy a hasonlóság, ez tény, ami egyértelműen egyfajta ars poétikája is lehet a futballról alkotott elképzeléseimnek.

asrgazgyar.fw.hu
Elnézve a 2010/11-es és a mostani bajnokság zárótabelláját, elmondható, hogy közel hasonló mérleggel végeztünk (72 vs. 73 pont valamint 22-6-2-es vs. 22-7-1-es győzelem-döntetlen-vereség mutató), de ami ennél is szembetűnőbb, hogy mindkétszer mi kaptuk magasan a legkevesebb gólt, egyaránt 15-öt! Alapvetően (megint) ezzel nyertük meg a bajnokságot?

Metzger Tibor
Sokszor hallom edzőkollégáktól, hogy ők mennyire szeretik a támadó futballt, és ezt akarják mindenáron viszontlátni a csapatuktól. Ez mind szép és jó! De kérdem én: ez realitás? Szurkoló, játékos, edző mind azt szeretné, hogy a meccseiken látványosan szép játékkal és sok gólt rúgva futballozzon a csapata. Ez sok esetben még egy Barcelonának sem jön össze, pedig ott játszanak a világ legjobbjai. Sok mindent mérlegelve és reálisan felmérve kell a célt meghatározni, illetve egy játékstílust kialakítani. Én szeretem, ha a csapataim kiegyensúlyozottan stabilak és megbízhatóan teljesítenek. Majd ha nálunk játszik Neymar és Messi, akkor nekiugrunk az ellenfeleinknek!

asrgazgyar.fw.hu
A szezont a biztos bennmaradás célkitűzésével kezdtük el, ami az idő előrehaladtával és az eredmények érkeztével folyamatosan módosult. Mikor érezted elsőnek, hogy meglehet a bajnoki cím?

Metzger Tibor
Erre egyszerű a válaszom: az itthoni, Inter elleni mérkőzésünk után.

asrgazgyar.fw.hu
Ha a teljesítményünkről mégis valami negatívumot kellene mondani, az talán elsősorban a szoros meccseken, rangadókon történő gyenge helyzetkihasználásunk! Egyet értesz ezzel? Mi lehet ennek az oka?

Metzger Tibor
Erre viszont nehéz válaszolni, mert szubjektív, és ezzel kapcsolatban semmilyen adat nem áll rendelkezésünkre. Egy profi csapatnál erre azonnali és pontos választ kaphatnánk, mivel ott statisztikai elemzések sora könnyíti meg az edző dolgát. Ettől függetlenül én is úgy érzem, hogy a befejezésekkel jobban is sáfárkodhattunk volna. Én bízom a játékosainkban, de ettől függetlenül keressük erre is a megoldást!

asrgazgyar.fw.hu
Az edzéseken egész évben megközelítőleg ugyanazokat az elemeket gyakoroltátok, vagy specifikusan mindig a következő ellenfélre, annak várható játékéra koncentráltatok?

Metzger Tibor
Ne felejtsük el azért, hogy amatőrök vagyunk, heti három-négy edzéssel! Rengeteg mindent lehetne finomítani, de nem áll rendelkezésre kellő idő ezek begyakorlására. Ettől függetlenül mi inkább olyan olaszos csapat vagyunk, aki figyel az ellenfélre, és próbál a gyengeségeire ráerősíteni. Ennek eléréséhez van egy remek megfigyelő-elemző státusú kollégánk is, akinek a munkáját ezúton is szeretném megköszönni!

asrgazgyar.fw.hu
Csalódásként élted meg vagy átérezted és akceptáltad vezetőségünk felelősségteljes döntését, hogy a jelenlegi helyzetünkben nem vágtunk bele egy esetleges NB III-as kalandba?

Metzger Tibor
Nagyon szerettem volna megmérettetni a csapatot az NB III-ban! Ehhez viszont a bajnokság átszervezése miatt nagyon fel kellett volna kötnünk azt a bizonyos alsóneműt. Az álmok helyett most a realitás győzött, amit én elfogadtam. Ennek ellenére nem adom fel annak lehetőségét, hogy egyszer még összejöjjön az, ami idén nem sikerült.

asrgazgyar.fw.hu
Szerinted ez a csapat – személyi változások nélkül – mire lett volna képes a harmadosztályban, továbbá milyen posztokon kellett volna erősítenünk az ottani sikeresebb szereplés reményében?

Metzger Tibor
Ez a csapat, ha már össze kell hasonlítani az öt évvel ezelőttivel, akkor azt kell mondjam, hogy jobb játékosanyaggal rendelkezik, mint az akkori. Azonban így is nagy kihívás lett volna a bennmaradás, főleg úgy, hogy ha nem tudtuk volna minden csapatrészünket két-három, NB III-as szinten is meghatározó játékossal megerősíteni!

asrgazgyar.fw.hu
Jövőre is Te irányítod együttesünket! Mi az, ami a közös folytatás mellett szólt? Felmerült egy pillanatra is Benned, hogy esetleg máshol folytatod?

Metzger Tibor
Még ha lakóhelyileg nem is, de én már rég óbudai gyereknek érzem magam! Életem meghatározó része volt a III. Kerületi TVE-nél eltöltött játékos és edzői pályafutásom, de most már lassan itt is ugyanannyi időt töltöttem el, és hasonlóan meghatározó élményekkel gazdagodtam egy életre! Érzelmes embernek gondolom magam, akinek az emberi kapcsolatok sokszor többet jelentenek, mint bármi más. Jól érzem magam itt a Gáz családban, és remélem még sokáig hasznára tudok lenni az egyesületnek!

asrgazgyar.fw.hu
Megvédeni mindig nehezebb egy címet, mint megnyerni, de nyilván ezek után jövőre nem lehet más a célunk! Szükség van-e változtatásokra a keretben? Várhatók-e távozók?

Metzger Tibor
Távozó vagy távozók, ha kis számban is, de lesznek. Jó játékosaink vannak, akik annak ellenére, hogy keresetté váltak a játékospiacon, jól érzik magukat, és maradni szeretnének nálunk. Ez azt hiszem, hogy mindent elmond a csapat körüli hangulatról és a pozitív szemléletről, ami továbbra is jellemezni fogja az ASR-t! A keret kialakításánál törekszünk arra, hogy minden poszton megfelelő minőségű és mennyiségű játékos álljon bevetésre.

asrgazgyar.fw.hu
Szerinted kik azok az ellenfelek, akik a 2016/17-es kiírásban a legnagyobb riválisaink lesznek? Ugyanazok, mint idén, vagy lesznek meglepetéscsapatok?

Metzger Tibor
Ezt nehéz megjósolni! A bajnokságból el kell majd telnie egy kis időnek, hogy képben legyünk a riválisokkal kapcsolatban. Azt gondolom, hogy nekünk most már a tabella tetejét kell megcéloznunk, annak ellenére, hogy ez közel sem ígérkezik sétagaloppnak! Ám ez a csapat az elmúlt bajnokságban kivívott magának egy olyan rangot, aminek minden téren meg kell tudnunk felelni. Meggyőződésem, hogy jó úton járunk, de mivel mindig van hová fejlődni, így a következő bajnokságban is azon fogunk dolgozni, hogy még jobbakká és sikeresebbeké váljunk. Ha pedig újra megcsinálnánk, akkor...


Lajos Noémivel (2016.03.04.)

asrgazgyar.fw.hu
Váratlanul érhetett a lehetőség, hogy Te lehetsz az U15-ös csapatunk vezetőedzője! Milyen érzésekkel fogadtad a kinevezést?

Lajos Noémi
Tényleg váratlanul ért a dolog, de nagyon örültem a megkeresésnek, és annak, hogy bizalommal van irányomban a vezetőség. Ezúton is szeretném megragadni az alkalmat, hogy még egyszer megköszönjem annak az embernek, aki elsősorban engem javasolt!

asrgazgyar.fw.hu
Milyen edzői papírod van? Korábban edzősködtél-e valamilyen együttesnél?

Lajos Noémi
Jelenleg MLSZ D licencel rendelkezem, azonban a közeljövőben szeretnék egy következő szintre lépni! 2012 márciusától a III. Kerületi TVE női utánpótláscsapatának voltam az edzője, ami igen rövid életűnek bizonyult, de emellett a felnőtt női csapat másodedzőjeként is dolgoztam, egészen 2015 augusztusáig. Továbbá szerepet vállaltam a III. Kerületi TVE, mint Bozsik alközpont szervezői munkájában.

asrgazgyar.fw.hu
Játszottál is a csapatban? Illetve miért kellett tavaly megszűnnötök?

Lajos Noémi
A csapatnak ugyan elsősorban, mint másodedző voltam tagja, ám kényszerűségből néhány bajnokin és edzőmérkőzésen előfordult, hogy pályára kellett lépnem. Létszámgondokkal küzdöttünk, és mivel jó pár játékost elvesztettünk, akik oszlopos tagjai voltak a csapatnak, így augusztus végén sajnos vége szakadt egy sokéves munkának, együttműködésnek.

asrgazgyar.fw.hu
A Gázhoz nyáron a tesóddal (Lajos Lacival, az első csapat védelmének oszlopával) érkeztél, mint szurkoló. A foci mióta játszik szerepet az életedben, és mennyire tölti ki azt?

Lajos Noémi
A foci nagyon régóta része az életemnek. Lacát egészen kis utánpótláskorától kezdve vittem edzésekre, és ha tehettem, akkor minden mérkőzésre elkísértem. Most, hogy már felnőtt játékos lett sem teszek másképpen, ott a helyem a bajnokikon! A hétvégi mérkőzéseket Borbély Laci után most már én rögzítem videóra, mely remélhetőleg segítség a szakmai vezetésnek; a kolléga uraknak. :D Ezenkívül segítem a III. Kerületi TVE alközpontvezetőjének munkáját, amiben csak tudom.

asrgazgyar.fw.hu
Ha jól tudom, jelenleg a Nyíregyházi Egyetemre jársz, ahol a földrajz-történelem tanár szak MSC-jét végzed. Ezt össze lehet egyeztetni az új feladatoddal?

Lajos Noémi
Utolsó évemet töltöm az egyetemen, és már csak ritkán kell bemennem, de ha ez néha esetleg mégis egybeesne egy edzéssel, akkor a segítőm maximálisan ki tud segíteni. Az edzői feladatomat nagyon fontosnak tartom, így természetesen ahhoz igazítom majd a többi programomat is!

asrgazgyar.fw.hu
Ki lesz a segítőd?

Lajos Noémi
Egy nagyszerű embert kaptam magam mellé, aki nem más, mint az öcsém. Azt hiszem, ez mindkettőnknek egy új korszak kezdetét jelenti, hiszen én először leszek vezetőedző, ő pedig először fog tevékenykedni edzőként. Mivel jó testvérek vagyunk, ezért remélem, hogy a munkában való együttműködésünk is zökkenőmentes lesz!

asrgazgyar.fw.hu
Szerinted származhat-e hátrányod abból, hogy egy kamaszkorba lépő gyerektársaságnak nem férfi, hanem női edzője van? Itt elsősorban a tekintélyre gondolok!

Lajos Noémi
Szerintem a futballban általánosan eleve előítélettel vannaka nők iránt. Remélhetőleg hamar megtalálom a játékosaimmal a hangot, és a közös célért való küzdelem hamar összetudja kovácsolni a társaságot!

asrgazgyar.fw.hu
Van-e konkrétan megfogalmazott célod, elvárásod a közös munkát illetően (eredményesség, közösségépítés stb.)?

Lajos Noémi
Természetesen vannak célok, hiszen meg kell határozni egy irányt, amerre elindulunk a munkában. A legfontosabb, hogy az úgymond „Gázos” filozófiát követve egy szilárd közösséget alakítsunk ki. Ennek érdekében minden hónapban szeretnénk valamiféle közösségépítési programot szervezni, amelyen remélem, hogy sokan részt fognak venni! A bajnokságban pedig ebben a korban még az eredményességnél fontosabbnak tartom a játékot. Szeretnénk szilárd alapokra helyezni a játékosok technikai és taktikai tudását, melyet remélhetőleg később majd a felnőtt csapatban is tudnak hasznosítani az arra érdemesek.


Borbély Lászlóval (2016.01.23.)

asrgazgyar.fw.hu
Hogyan értékeled az első csapatunk számára két és fél évvel ezelőtt megfogalmazott célkitűzésünk (visszajutás a BLSZ I-be) teljesülését, illetve miként vélekedsz az idei őszi idényükről?

Borbély László
Így utólag azt hiszem jól jártunk azzal, hogy elsőre nem jutottunk vissza a BLSZ I-be, mert egyrészt egy évet még erősödni tudtunk a másodosztályban, másrészt lehetőségünk nyílt arra, hogy a III. Kerülettől játékosokat hozzunk. A nyári felkészülés alatt három minőségi játékost szerettünk volna igazolni; Nagy Robival és Balló Harolddal már megállapodtunk, amikor lehetőségünk nyílt arra, hogy a TVE-től további játékosokat tudjunk a csapatunkba építeni. Bár a biztos bennmaradás volt a kitűzött célunk, e váratlan erősödés miatt - kilencen érkeztek - tikon azért reménykedtünk benne, hogy akár a hatodik helyet is megcsíphetjük. Mindezek tükrében az ősz magasan felülmúlta az előzetes várakozásainkat, de azt hiszem, hogy tizenöt forduló elteltével jelen pillanatban megérdemelten vezetjük a tabellát.

asrgazgyar.fw.hu
Az akkor alapelvként megfogalmazott edzésre járás és közösségépítés terén mik a tapasztalatok?

Borbély László
Szerencsés helyzetben vagyunk! Egyrészt mind a klubvezetés, mind a szakmai stáb azonos elveket vall a csapategység kialakításáról („egy rohadt almától is megromlik az egész kosár gyümölcs”), másrészt az összes új játékosunk sportszakmai és emberi szempontból is értéket tudott hozzátenni a közösségünkhöz. Amatőr létünk ellenére nagyon jó az edzéslátogatottság, a közösség pedig nagyon egyben van, amit a meccs után összetartások is erősítenek.

asrgazgyar.fw.hu
A közösségépítés az utánpótláscsapatainknál is nagy hangsúlyt kap! A Bozsikos, az U13-as és az U15-ös korosztályunk elmúlt évét hogyan jellemeznéd?

Borbély László
Az U15 kezd lassan összeállni, sokáig vezették is az osztályukat, de a lényeg, hogy mind egyénileg, mind csapatként sokat fejlődtek. Reisz Attila jól összekapta a társaságot, pedig nem volt könnyű dolga, mert sok új fiatal érkezett, akik nem nálunk szocializálódtak.

Az U13-ban nem is olyan kicsi az a lépcsőfok, amit az összevont korosztályú gyermekfoci után egy csapatban, felépített edzéseken történő aktív szerepléssel kell meglépnie a gyerekeknek. Szerencsére a szülők is partnerek a munkában, de már látom, hogy lesznek lemorzsolódók, ahogy remélem érkezők is. Nekik jövőre kell összeállniuk, amikor már bajnokságban kell indulniuk.

A Bozsikos korosztályokban folytatódik az évek óta folyó „zajos” munka. Alkalmanként 25-35 gyermek is pályán van Sanyi és Gyuri bácsi óvó tekintetétől kísérve. Összetartó gyerek- és szülői közösséget alkotnak.

asrgazgyar.fw.hu
Az öregfiúk mellett old-boys csapatot is indítottunk, akiket azonban sajnos vissza kellett léptetnünk! Róluk gondolom kevésbé pozitív a kép?

Borbély László
Szívességből vettük nevünkre az old-boys csapatot, az öregfiúkból kiöregedő sporttársak miatt, de végül nem tudtak elég játékost összeszedni, ezért visszaléptettük őket. Legközelebb mi is jobban meggondoljuk, hogy belevágjunk-e egy hasonló kalandba?! Az öregfiúkról az utolsó fordulóig csak jókat tudtam volna elmondani, de akkor sajnos egy nagyon csúnya balhét okoztak, amivel rontották a klub hírnevét. Eckstein Gabival átbeszéltük az eseményeket; két és fél évig semmi probléma nem volt velük, azonban ilyen súlyos sportszerűtlenség többé nem fordulhat elő ebben az egyesületben!

asrgazgyar.fw.hu
A tartalékgárda megfelelő hátországa az első csapatnak, vagy azért még itt is van hová fejlődnünk?

Borbély László
Egyelőre létszámgondokkal küszködünk! Alapvetően kettő cél vezérelt bennünket a gárda felállításánál. Mivel még nincsenek kiöregedő ifistáink, akiknek játéklehetőséget kellene biztosítanunk a felnőtt labdarúgásban, ezért korábbi játékosainknak és az első csapatban a hétvégén nem szereplő focistáinknak akartunk kellő játéklehetőséget adni. A télen még ide kell hoznunk négy-öt stabil játékost, mert többször is csak tizenegyen tudtunk kiállni. Hosszabb távon viszont szeretnénk BLSZ II-es csapatként szerepeltetni őket.

asrgazgyar.fw.hu
Néhány szót az az elmúlt év sporttelepet érintő beruházásairól és a várható további fejlesztésekről!

Borbély László
Ez Mankó Feri szakterülete, de tovább folytatódott a sporttelep csinosítása. Az idei tervünk az aquincumi romok felőli oldalon egy fejlesztés (műfüves egyéni képző terület, illetve koordinációs futófolyosó kialakítása), amennyiben sikerül elég forrást találnunk hozzá. Jelen pillanatban a tervezettnél kicsit drágább lenne a kivitelezés, ezért lehet, hogy máshová fogjuk átcsoportosítani a pénzünket.

asrgazgyar.fw.hu
Mennyire láttok előre a szakosztály finanszírozási költségeinek biztosítása szempontjából?

Borbély László
2016-ra a gazdasági feltételek adottak. Sajnos évről-évre élünk, de a szigorú költségvetés miatt minden vállalásunkat teljesíteni tudjuk.

asrgazgyar.fw.hu
Az esetleges és még nagyon távoli NB III-as szereplésünkhöz milyen feltételeknek kellene teljesülniük a felnőtt csapat eredményes szereplése mellett?

Borbély László
Sok feltételnek kell megfelelni egy esetleges bajnoki cím és sikeres osztályozót követően. Szigorú előírások vonatkoznak a létesítményre, a kötelező utánpótláscsapatokra, a szakmai stábra és a pénzügyi biztosítékokra. Azon dolgozunk, hogy ezeket a feltételeket nyárig megteremtsük, de a lényeg a zöld gyepen és nem az asztalnál fog eldőlni!


Balogh Péterrel (2015.12.16.)

asrgazgyar.fw.hu
Honnan jött a kedv az edzősködéshez? Van már valamilyen papírod is róla?

Balogh Péter
A kedvem régóta megvan hozzá, sőt kimondottan vonz az edzői szakma. Tavaly már segíthettem az akkori U14 es csapatot illetve Reisz Attila kollégám munkáját. Papírt még Írországban szereztem, ami az itteni „MLSZ D”-nek felel, felelt meg, mivel azonban módosították a licencszerzés folyamatát, így az „UEFA C” lett a legelső lépcsőfok, amire idén sajnos nem sikerült felvételt nyernem.

asrgazgyar.fw.hu
Az edzők döntő többsége saját filozófiát vall a labdarúgást illetően. Nálad ez már nagyrészt kialakult, vagy még csak körvonalazódik?

Balogh Péter
Saját filozófia nyílván még csak körvonalazódik, hiszen most kezdtem el igazán az edzői munkát. Elképzelésem van, hogy mit szeretnék és mit kéne megismertetni a gyerekekkel, de ezt nyílván nehezebb véghez is vinni velük.

asrgazgyar.fw.hu
Az újonnan alakult U13-as csapatot irányítod Ivancsó Dáviddal egyetemben! Milyen a köztetek lévő munkamegosztás?

Balogh Péter
Így van! Szerencsémre kaphattam egy másodedzőt magam mellé, aki a távollétemben ellátja az edzői feladatokat, valamint segíti a munkámat. Ez nyilván Ivának is jó, mert nincs rajta akkora „teher”, viszont kipróbálhatja magát edzőként. A kettőnk közti viszony baráti, ami érthető, hiszen több időt töltünk egymás társaságában, továbbá kikérjük egymás véleményét. Az ütközőpont egyedül a szurkolói „hovatartozás”, mert amíg ő zöld-fehér párti, addig én a lila-fehér színkombinációt részesítem előnyben. Remélem, nem romlik meg a viszonyunk a szombati „fölényes” győzelem után! :D

asrgazgyar.fw.hu
Mennyi játékos öregedett ki hozzátok az alsóbb - Szél Sándor és Ferenczy György edzette - korcsoportból, és hány játékost kellett toborozni?

Balogh Péter
Tehetséges játékosokat vehettünk át Gyuri és Sanyi bácsitól, így sok jó képességű gyerek van a csapatban. Hozzájuk három-négy új játékos érkezett a nyáron, természetesen őket is igyekszünk hasznosítani. Jelenleg 18 fős kerettel dolgozhatunk, mert sajnos páran már lemorzsolódtak, de szerencsére vannak új érkezők is.

asrgazgyar.fw.hu
Milyen versenykiírásokban indultatok az ősz során, azokon milyen eredményeket értetek el?

Balogh Péter
A Bozsik program U13-as korosztályának 11. csoportjába soroltak minket, aminek keretében hat alkalommal vehettünk részt Bozsik tornán. Ezeken felemás eredményeket értünk el, melynek fő okai a hiányzók számában és több esetben a rossz körülményekben keresendők. Sajnálom, hogy nem tudtuk bajnokságban elindítani ezt a korosztály, hiszen sokkal jobb lehetőség lenne minden hétvégén játszani, mintsem két-háromhetente Bozsik tornán részt venni, ahol nem minden csapat jelenik meg. Egyelőre rossz tapasztalataim vannak a Bozsik tornákkal kapcsolatban, de nincs jogom bírálni a programot, hiszen nálam jóval nagyobb múltú és tudású szakemberek találták ki.

asrgazgyar.fw.hu
Heti hány edzésetek van? Azokat elsősorban a Gáz pályán tartjátok?

Balogh Péter
Szerencsére a szezon alatt minden edzésünket a Gáz pályán tarthattuk meg. Heti két alkalommal volt másfél órás edzésünk, de próbáltam a Bozsik tornán kívül edzőmeccseket is szervezni a csapatnak. Ezúton is köszönettel tartozom az Újpesti Haladásnak, a Budakalásznak és a III. Kerületnek, hogy ellátogattak hozzánk, és színvonalas edzőmeccset játszhattunk velük! Remélem erre tavasszal is sor kerülhet majd!

asrgazgyar.fw.hu
Saját tapasztalataid alapján milyennek ítéled meg (röviden) a magyar labdarúgó utánpótlás helyzetét?

Balogh Péter
Mivel még abszolút zöldfülű vagyok az edzősködés terén, ezért nem fogalmaznék meg semmilyen kritikát vagy dicséretet! Eddigi észrevételem az, hogy szerencsére manapság is vannak focizni akaró és tudó tehetséges magyar gyerekek. Bízom abban, hogy fejlődni fog a magyar utánpótlásképzés, valamint tanulni fogunk a nálunk jóval nagyobb tudással rendelkező országoktól, akiktől el tudunk lesni pár dolgot, ami előre viheti a magyar futballt és az utánpótlás képzését.

asrgazgyar.fw.hu
Mennyire tudod összeegyezetni játékos és edzői pályafutásodat egymással illetve a civil élettel?

Balogh Péter
Az elején nagy kihívás volt, de szerencsére rugalmas vezetőségünk van, így tudtunk alkudozni az edzésidőpontokat illetően. A civil élet és a munka nyílván nagyban befolyásolja az edzéseken való jelenlétemet, ezért is kaptam segítséget Ivancsó Dávid személyében, hogy az ilyen helyzetekben kisegítsen, amit ezúton is köszönök!

asrgazgyar.fw.hu
Van-e valamilyen konkrét elvárás Veled és a csapattal szemben?

Balogh Péter
Konkrét elvárás annyi van, hogy hasonlóan családias és baráti légkört alakítsunk ki az U13-as csapatnál, mint ami a felnőtt együttesnél megtalálható, illetve minél jobban fejlesszük a fiatalok képességeit, hogy akár már pár év múlva a felnőtt öltöző ajtaján kopogtathassanak. Bízom benne, hogy mindez nemcsak a gyerekekre lesz jó hatással, hanem a szülőkre is, akiknek egy indokkal több lehet, hogy ide járassák csemetéiket. Itt is szeretném megköszönni mindenkinek, aki segítette az idei évi munkámat, munkánkat, továbbá azt, hogy bíznak benne és bennünk! HAJRÁ ASR!!! HAJRÁ GÁZ!!!


Lajos Lászlóval (2015.12.14.)

asrgazgyar.fw.hu
Elsőnek is: hogy vagy két hónappal az Inter elleni mérkőzésen történt komoly sérülésed után? Mi történt pontosan, hogyan emlékszel vissza az akkori eseményekre?

Lajos László
Köszönöm, most már jól vagyok! Próbálom visszaszedni a sérülés előtti fizikumomat, és ezért még a holtszezonban is megteszek mindent. Emlékeim az esetről igen hiányosak, az első emlékképem, hogy a földön fekszem, vérzik a szám és az orrom, továbbá a két középső fogam nincs a helyén. Videón visszanéztem az esetet, amiben látszik az ellenfél játékosának fellendülő keze, ami elérte az arcomat.

asrgazgyar.fw.hu
Egy hónappal később, a RAFC ellen csereként újra pályára léphettél, majd az utolsó bajnokinkon (a Voyage ellen) már a kezdőben kaptál helyet. Mennyire érezted meg a kihagyást?

Lajos László
A sérülésemből fakadóan jó pár kilót leadtam, így nem voltam igazán jó erőállapotban, és a kihagyott edzések is fokozták a lemaradásomat a sérülés előtti önmagamhoz képest. De ennek ellenére alig vártam a visszatérést, és nagyon boldog voltam, hogy már a RAFC ellen lehetőséget kaphattam! Kimondottan örültem annak, hogy a Voyage ellen a kezdő tizenegyben lehettem, ugyanis ez nekem nagyon fontos mérkőzés volt, mert néhány régi csapattársam ellen léphettem pályára. Igaz a mérkőzés sajnos nem úgy sikerült, ahogy terveztük.

asrgazgyar.fw.hu
Az idei szezonra az MLSZ megszűntette az U21-es kiírást, ahol addig a III. Kerületi TVE-vel játszottatok, így a csapatod gyakorlatilag szétszéledt! Hogyan élted ezt meg? Miként jöttetek át jó páran a Gázhoz próbajátékra?

Lajos László
Sajnáltam, hogy az U21-es csapat megszűnt, hiszen szerettem ott játszani, nagyon jó volt a légkör, még most is tartjuk a kapcsolatot a régi társakkal. A volt edzőm, Sólyom Ferenc jó viszonyt ápol Metzivel (Metzger Tiborral - a szerk.), aki rajta keresztül keresett meg minket telefonon, hogy szüksége lenne ránk.

asrgazgyar.fw.hu
Az egyébként adott volt, hogy labdarúgó leszel, illetve mindig is belső védőt játszottál, vagy más posztokon is otthonosan mozogsz?

Lajos László
Mivel a családban mindenki sportolt, így adott volt, hogy én is ebbe az irányba indulok majd el. Óvodás korom óta focizom, más sport soha nem mozgatta meg igazán a fantáziámat. Tízéves koromig csatárt játszottam, utána kerültem a hátvédsorba, és révén ballábas vagyok, ezért először balhátvéd pozícióban játszottam. Miután a Kerületbe kerültem, ott váltam igazán belső védővé.

asrgazgyar.fw.hu
Tízes skálán hányas osztályzatot adnál a csapatnak és magadnak az őszi idény alapján?

Lajos László
A csapatnak mindenképpen tízes osztályzatot adnék, fantasztikus fél szezont tudhatunk magunk mögött, mindenki 100%-osan tette a dolgát és maximálisan koncentrált a feladatára! Hát.... magamnak hetest adnék, mert nem vagyok teljesen megelégedve  saját teljesítményemmel, csak két találattal tudtam segíteni a csapatomat, és nem minden meccsen tudtam tudásom legjavát nyújtani. Ugyanakkor fiatal korom ellenére stabil kezdő játékos tudtam lenni az elmúlt félévben, ráadásul még Budapest válogatott meghívót is kaptam.

asrgazgyar.fw.hu
Megítélésed szerint melyik bajnokin nyújtottad a legjobb teljesítményt, továbbá elégedett vagy-e a kettő (MAFC és Szent Pál ellen) szerzett góloddal?

Lajos László
Véleményem szerint egyik mérkőzésen sem nyújtottam kiemelkedő teljesítményt, amin a második félévben mindenképpen szeretnék változtatni. Örülök, hogy első felnőtt szezonomban gólokat tudtam szerezni, de a számukkal - mint mondtam - elégedetlen vagyok!

asrgazgyar.fw.hu
Az eddigi tapasztalataid alapján melyik az a csapat és ki az a játékos a BLSZ I-ben, aki(k) ellen a legnehezebb védekezni?

Lajos László
Az Inter ellen nagyon nehéz játszani, hiszen támadóik gyorsak és nehéz velük versenyt futni. Jelenleg a góllövőlista élbolyában tartózkodó, a Testvériséget erősítő Jakab Mátét emelném ki, aki rendkívül jó fizikumú és remekül fejelő játékos, góljai magukért beszélnek.

asrgazgyar.fw.hu
Ha jól tudom, idén érettségiztél! Hogyan tovább ezen a fronton, és mik a távlati terveid a zöld gyepen?

Lajos László
Jelenleg személyi edző és labdarúgó edző szakképzésre járok, és ebben szeretnék majd a jövőben elhelyezkedni. Az OKJ elvégzése után azt tervezem, hogy továbbtanulok, és elvégzem a Testnevelési Egyetem testnevelő-edző szakát. A focipályán most nem tervezek előre, csak és kizárólag a jelennel foglalkozom, igyekszem minél jobban a csapatom segítségére lenni, és nem titok, hogy BAJNOKSÁGOT szeretnék nyerni!

asrgazgyar.fw.hu
Több csapattársaddal együtt meghívott kaptál a Budapest Válogatottba, ahol néhány összetartással a hátatok mögött, a megyei válogatottak tornáján végül nem jutottatok tovább. Csalódás ez számodra, vagy az egészet inkább egy „jó buliként” fogtad fel?

Lajos László
Megtiszteltetésnek tartom, hogy behívtak a válogatottba, sajnos a sérülésem miatt csak kettő összetartáson tudtam részt venni. Csalódott voltam, hogy nem jutottunk tovább, hiszen győztes típus vagyok!

asrgazgyar.fw.hu
Tavasszal csak az első hely lenne számodra elfogadható?

Lajos László
Igen, a szememben csak az első hely elfogadható, hiszen a téli szünetben öt ponttal vezetjük a bajnokságot. Véleményem szerint, ha a csapat továbbra is ilyen mentalitással játszik és edz, akkor nem lehet problémánk. Úgy érzem, a csapatunkban sok hozzám hasonló gondolkodású ember van, aki minden áron győzni akar. Természetesen ennek ellenére nem szabad egyetlen ellenfelet sem lebecsülnünk, ugyanúgy kell tenni tovább a dolgunkat, mint eddig, vagy még annál is jobban!


Reisz Attilával (2015.12.13.)

asrgazgyar.fw.hu
Jelenlegi csapatoddal az idei az első szezonotok nagypályán, mennyire ment könnyen az átállás?

Reisz Attila
Az átállás úgy érzem nem okozott gondot, szerencsére végül a létszámunk is elegendő volt ahhoz, hogy tudjuk vállalni a nagypályás játékot.

asrgazgyar.fw.hu
Negyedik helyen teleltek a tizenhárom csapatos BLSZ U15-ös osztályban. Ezt az eredményt szezon előtt elfogattad volna?

Reisz Attila
Nagy „sikernek” és erőn felüli teljesítménynek tartom, hogy a srácok ilyen jó helyezést értek el! Én az erőviszonyok és a lehetőségek alapján a 6-7-ik helyet tartom reális célkitűzésnek, de annak ellenére, hogy ősszel magasra állítottuk a lécet, szeretnénk azt átugrani, és ha van rá lehetőség, akkor még feljebb tenni. Az már a bajnokság kezdete előtt látható volt, hogy lesznek olyan csapatok, akik lifteztetik majd játékosaikat a BLSZ és MLSZ csapataik között, így adott esetben irreális eredmények is születhetnek. Ez a bajnokság pár fordulóját követően be is igazolódott, így egyértelművé vált számomra, hogy 100% felett kell teljesítenünk, ha szoros meccseket akarunk játszani például a II. Kerületi UFC, a Hegyvidék (Gerrzo Kft.), a Vasas Kubala Akadémia vagy a Mészöly Focisuli csapataival. Kérdésedre a válaszom az, hogy igen, elfogadtam volna a jelenlegi eredményt, helyezést! Azt azonban hagy tegyem hozzá, hogy véleményem szerint nem korrekt, de legalább is komolytalanná teszi a bajnokságot, hogy ha az egyik fordulóban egy BLSZ-es - úgymond - „B” csapattal, a másikban pedig MLSZ-es „A”csapattal áll ki egy együttes. Hogy miért? Mert például amíg ellenünk az egyik elől lévő gárda több MLSZ-es csapatukban szereplő srácot küldött a pályára, addig a következő fordulóban a „B” keretüket szerepeltették, és kikaptak egy tabella alján szereplő együttestől. Innentől kezdve le van játszva a bajnokság, és a hozzánk hasonló kis csapatoknak 30-40% esélyük van megközelíteni a dobogót.

asrgazgyar.fw.hu
Mely győzelmetekre vagy a legbüszkébb, és mely vereségeteket felejtenéd el legszívesebben?

Reisz Attila
Egyértelműen a jelenlegi első helyezett Hegyvidék elleni 5-2-es győzelmünket sorolom előre, míg a II. Kerületi UFC elleni 0-7-es összeomlást a végére.

asrgazgyar.fw.hu
Hány játékosból válogathatsz? Mely posztokon lenne szükség erősítésre?

Reisz Attila
Azt kell mondanom, hogy bár nyáron érkezett négy játékos a TVE-ből, de közülük igazán csak egy főt tudtam stabilan beépíteni, mert benne éreztem igazán a potenciált arra, hogy valóban erőssége legyen a csapatnak. Tehát alapvetően még mindig azok a játékosok adják a magot, akikkel annak idején elkezdtük a 3/4-es bajnokságot, a Bozsikot. A keret létszáma engem hidegen hagy, mert a körülbelül 20 főből 14-15 üti meg a BLSZ-es szintet, de legalább is ők azok, akiket be lehet vetni. A többiek alapvetően a mozgás és a társaság miatt járnak le, illetve én jeleztem nekik, hogy egyelőre nem tudom őket játszatni. Ha őszinte akarok lenni, kellene egy jó belső védő, egy védekező középpályás és egy bravúrokra is képes kapus.

asrgazgyar.fw.hu
Mennyi edzésetek van és menyire vagy elégedett a látogatottsággal?

Reisz Attila
A nyári időszakban heti háromszor edzettünk a Gázgyár pályán. A bajnokság ideje alatt nagyjából 15 fő mindig jelen volt a foglalkozásokon, de előfordult olyan is, amikor 26-an, persze ez akkor fordult elő, amikor lejött pár új érdeklő srác. Közülük aztán akadt olyan, aki nem bírta a kiképzést, akit én tanácsoltam el, és aki a rosszabb tanulmányi eredményei miatt nem járhat.

asrgazgyar.fw.hu
Szerinted a jelenlegi játékosaid közül hányan érhetnek majd oda öt-hat év múlva a felnőtt csapatba

Reisz Attila
Ha most kell válaszolnom, azt mondanám, hogy két-három játékosban látok rációt, de minden attól függ, mennyire lesznek alázatosak, mennyire lehet majd rájuk számítani akkor is, amikor esetleg nehezebb időszak, átmeneti hullámvölgy köszönt a csapatra. Hiszen azt azért ne felejtsük el, hogy ezek a srácok most kezdenek serdülni, és ez az időszak nagy elszívó erővel bír, szóval most jön majd ki igazán, hogy ki gondolja komolyan ezt a játékot, ki az igazi csapatember.

asrgazgyar.fw.hu
A szülők mennyire partnerek a „közös munkában” (utaztatás, étkeztetés, közös programok stb.), szóval milyen a „szülői munkaközösség”?

Reisz Attila
Mint korábbi csapataimnál, hála Istennek itt is van pár segítőkész szülő, akikre számíthatok, akik maguktól ajánlják fel szolgálataikat. Alapvetően a szülőkkel nincs gondom! Megmondó szülőkből kevés van, a többiek pedig többnyire csak a meccsekre jönnek el, illetve van, akit nem is érdekel a foci.

asrgazgyar.fw.hu
Mit kívánsz a tavaszi idényre?

Reisz Attila
Maradjon együtt a csapat és érkezzen két-három igazán erősítést jelentő játékos, továbbá jól sikerüljenek az edzések, érjük el a céljainkat, maradjunk dobogó közelben!


Lóska Csabával (2015.12.08.)

asrgazgyar.fw.hu
A nyáron nem sokkal az átigazolási határidő előtt váltak el útjaitok a III. Kerületi TVE-vel, azzal az egyesülettel, ahol 2008 óta játszottál, és az előző két szezonban már stabil NB III-as kezdőjátékosnak számítottál! Hogyan élted mindezt meg?

Lóska Csaba
Az első időszakban természetesen elég furcsa volt otthagyni azt a csapatot, ahol felnőtt játékos lettem, azokat a csapattársakat és barátokat, akikkel legalább két éve együtt játszottam, és azt a családias közösséget, ami az egyesületet jellemezte. Aztán a Gázgyárnál egy hasonlóan jó közösségbe csöppentem, ezért egyáltalán nem volt nehéz beilleszkednem, és a sors is úgy hozta, hogy néhány korábbi csapattársammal továbbra is együtt játszhatom. Nem mellesleg a pályán is jól teljesítettünk ősszel, így minden téren jó választás volt a Gázhoz igazolnom, örülök, hogy ide kerültem.

asrgazgyar.fw.hu
Korábban mennyire voltál „képben” a Gázművekkel/ASR Gázgyárral kapcsolatban?

Lóska Csaba
Természetesen ismertem már az egyesületet, mint az óbudai „El Clásico” másik résztvevőjét. :) Voltak/vannak csapattársaim, akik mindkét klubban megfordultak, és időnként egy bajnokságban is szerepeltünk velük, bár bevallom, a Gázművek/ASR Gázgyár szereplését amúgy nem követtem.

asrgazgyar.fw.hu
Milyen várakozásokkal jöttél a klubhoz?

Lóska Csaba
Amikor az egyesülethez kerültem, még nem teljesen tudtam, hogy mire számíthatok, hiszen egy frissen feljutott, de alapból jó csapatba sikerült új játékosokat igazolni szinte minden posztra. Nyáron a biztos bennmaradás lett kitűzve, mint elsődleges cél, ám a szezon elején már éreztük, hogy valószínűleg nem a kiesés elől fogunk menekülni. Mikor Mészöly Kálmi azt mondta, hogy szerinte a tabella elején helyezkedünk majd el, még szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban, inkább a középmezőny elejét tippeltem, de szerencsére Neki lett igaza!

asrgazgyar.fw.hu
Hol kezdtél el focizni, és kinek köszönheted eddig a legtöbbet pályafutásod során?

Lóska Csaba
Több sportágat is kipróbáltam, de végül csak visszatértem a labdarúgáshoz. Sajnos elég későn jött az elhatározás. Egy barátom révén mentem a Kerületbe, az ASR Gázgyár előtt csak ott játszottam. A legtöbbet talán Varga Lászlónak köszönhetem, Ő szavazott nekem bizalmat a felnőtt csapatban, ahol aztán sikerült is megragadnom. Természetesen Penge bá-t (Tóth Gábort) és Lilik Józsefet sem hagyhatom ki, ők még az utánpótlásban voltak edzőim.

asrgazgyar.fw.hu
Szerinted mik voltak a fő okai az őszi jó szereplésünknek?

Lóska Csaba
Szerintem első sorban a stabil csapatvédekezésünknek köszönhetjük, hogy első helyen fordulhatunk a tavaszra. Akadt jó pár meccsünk, amit az ebből indított kontráinknak köszönhetően tudtunk megnyerni. Persze az egyéni képességek is kellettek mindehhez, továbbá a jó felkészítés edzőink részéről. :) Szerencsére a csapatban mindenki jó hozzáállású játékos, ezért ilyen tekintetben sem igen akadt probléma. Fordulóról fordulóra egyre inkább összeszoktunk, és így a kulcsfontosságú meccseken is jól szerepeltünk.

asrgazgyar.fw.hu
A saját teljesítményeddel elégedett vagy?

Lóska Csaba
Többé-kevésbé. Védőként az alapvető feladataimat általában teljesítettem, de a támadásokba nem mindig tudtam (jól) bekapcsolódni. Ezen tavaszra okvetlenül javítanom kell, és akkor elégedettebb leszek a játékommal. Szeretnék néhány gólt is szerezni, és a szövegelésből is vissza kellene vennem! :D

asrgazgyar.fw.hu
Posztodból fakadóan ugyan elsősorban nem a gólszerzés a feladatod, de a KISE elleni fejesgólod mellett a felfutásaid következtében többször is adódott gólhelyzet előtted. Mi hiányzott hozzá, hogy végül nem sikerült a hálóba találnod? Szerencse, koncentráció, rutin?

Lóska Csaba
Hirtelen két ziccer jutott eszembe! Szerintem a koncentráció és a szerencse hiányzott leginkább. Az első példa a Szent Pál Akadémia elleni helyzetem 1-1-es állásnál, emberhátrányban, amikor kb. 1 méterről sikerült a pattogó labdát kapu fölé lőnöm... A második pedig az FFC elleni ziccer, amit végül az egyik védő kézzel állított meg, de abból legalább gólt lett, mert Iva (Ivancsó Dávid – a szerk.) belőtte a büntetőt. Főleg az első lett volna fontos a csapat szempontjából. Valószínűleg tavasszal sem lesz sok helyzetem, úgyhogy jó lenne javítani az arányon!

asrgazgyar.fw.hu
Mit tartasz a fő erősségeidnek?

Lóska Csaba
A kitartásomat és azt, hogy néha az utolsó pillanatban is oda tudok érni, hogy elkotorjam a labdát az ellenfél elől.

asrgazgyar.fw.hu
Meglátásod szerint mik a legfontosabb különbségek az NB III. és a BLSZ I. között, már ami a mérkőzéseket illeti?

Lóska Csaba
Első sorban az iram az, ami erősebb az NB III-ban. Talán egyéni képességekben is jobbak a játékosok, és az ellenfelek is jobban megbosszulják az eladott labdákat.

asrgazgyar.fw.hu
Mivel lennél elégedett szezon végén?

Lóska Csaba
A szezon előtt azt mondtam volna, hogy az ötödik-hatodik helyre kis szerencsével odaérhetünk, de miután már ismerem a csapatot, és mögöttünk van egy ilyen őszi szereplés, így szerintem a bajnoki címért fogunk küzdeni. Persze nem szabad elbíznunk magunkat, legalább ugyanennyi, sőt még több munka kell ahhoz, hogy a tabella élén maradjunk!


Metzger Tiborral (2015.12.02.)

asrgazgyar.fw.hu
Mennyire ért váratlanul a remek őszi szereplésünk? Benne volt ez szezon előtt a pakliban?

Metzger Tibor
Arra, hogy az első helyen fordulunk öt pont előnnyel semmiképpen nem számítottam. A tavalyi keretünkből kiindulva, úgy éreztem a bennmaradás gond nélkül megoldható. Viszont közvetlenül a bajnokság előtt - az erősítéseinkben bízva - már az első hat hely valamelyike sem tűnt elérhetetlennek. Ettől függetlenül a csapat felé célként a BLSZ I. tagság megőrzését tűztük ki, amit vastagon teljesítettünk. Innentől minden más már csak hab a tortán!

asrgazgyar.fw.hu
A nyári igazolásaink igencsak „ültek”! Könnyű volt az újakat a csapatba integrálni?

Metzger Tibor
Az új és egyben jól sikerült igazolásaink az előre megtervezett erősítési koncepciónk eredményei. Igaz, mindehhez kellettek a futball világában elengedhetetlen kapcsolatok, amik meghozták azt a stabilitást és versenyszellemet, amivel végig kiegyensúlyozottan tudtunk szerepelni. A beilleszkedéssel nem volt gond, mivel egyrészt a közösségünk eleve befogadó, másrészt az új játékosoknál a teljesítmény mellett az emberi oldalt is nézzük, ami nagyon fontos tényező a hibátlan csapatszellem megőrzése érdekében.

asrgazgyar.fw.hu
A fiúktól többnyire azt kaptad vissza a pályán, amit edzésen gyakoroltatok?

Metzger Tibor
A bajnokság első harmadában még az összecsiszoláson volt a hangsúly. A kezdőcsapatunk az előző bajnoksághoz képest öt helyen változott, így türelemre és időre volt szükségük ahhoz, hogy megszokják egymást a játékosok. Folyamatosan fejlődtünk és egyre magabiztosabbá váltunk, legalább is én ezt tapasztaltam menet közben. A játékstílusunk - ami az előző idényhez képest változott - a  stabilitáson és a szenvedélyen alapszik. Úgy érzem ezt a fajta gondolkodást hamar befogadták a játékosok, és ennek szellemében játszottak az egész szezon során.

asrgazgyar.fw.hu
Mely játékelemekkel vagy elégedett, és melyek azok, amikben okvetlenül előrébb kellene lépnünk a további sikeres szereplés érdekében?

Metzger Tibor
A védekezésünkkel és ezzel kapcsolatosan a kapott gólok számával maximálisan elégedettek lehetünk. Az átmeneteknél folyamatos fejlődés volt tapasztalható, de itt tavasszal még sok gyakorlásra lesz szükség! A kombinatív játékunk is alakult, azonban kevés a szerzett gólok száma. Ez addig nem is nagy baj, amíg jönnek a győzelmek, de itt is jó lenne hatékonyabbá válnunk.
Tehát összességében van hová és kell is fejlődnünk a tavaszi szezonra, hiszen az ellenfeleink is ezen fognak dolgozni, mi pedig nem ülhetünk karba tett kézzel a babérjainkon.

asrgazgyar.fw.hu
Szerencsésen alakultak a meccseink egészen az utolsó fordulóig: sikerült 1-0-ás vezetéseket megőriznünk, mérkőzéseket megfordítanunk, utolsó percben egyenlítenünk. A Voyage ellen mi történt?

Metzger Tibor
Az első félidő szerintem teljesen rendben volt. Ezen időszakban vezettünk is 1-0-ra, és ha három- négy góllal megyünk, egy szava sem lehetett volna az ellenfélnek. Sajnos a szünetben elkövettem egy nagy hibát. A kontrajáték és a fegyelmezett védekezés helyett a mérkőzés mielőbbi lerendezését kértem a játékosoktól. Ez egy intő jel számomra, hogy továbbra is két lábbal kell a földön járnunk, mert a futball mindig tartogathat meglepetéseket, amire fel kell készülnünk, ahogy ezt eddig is tettük.

asrgazgyar.fw.hu
A jó szereplés és a hosszú veretlenség nyílván mindenkinek adott egy egészséges optimizmust, ami viszont könnyen átbukhat egyfajta elbizakodottságba. Sikerül(t) a srácokat a „földön tartani”?

Metzger Tibor
Mivel egytől egyig intelligens, komoly gondolkodású emberek, nem volt nehéz megértetni velük, hogy csak csapatban gondolkodva lehetünk eredményesek. Óhajtják a sikert és sokat is tesznek érte.  Ezért elképzelhetetlennek tartom, hogy elszálljanak maguktól, mivel annyira ambiciózusak és tudatosan teszik a dolgukat, hogy szinte nekünk kell visszafognunk őket. Amennyiben még is változna a helyzet ezen a téren - ismernek annyira, hogy tudják - pillanatok alatt képes vagyok visszarángatni őket a földre.

asrgazgyar.fw.hu
Edzői szempontból melyik volt a legnehezebb bajnoki találkozónk?

Metzger Tibor
Inkább úgy mondom, hogy az Inter elleni mérkőzés egy igazi derbi volt! Ezen a meccsen nálunk minden klappolt egy igazán nehéz ellenféllel szemben. Valahol itt vált mindenki számára világossá, hogy igen is jó csapatunk van. Volt szenvedély, odaadás és jó foci. Ez a győzelem még inkább összehozott minket, nagy diadal volt!

asrgazgyar.fw.hu
Várhatóan mikor kezdjük a felkészülést?

Metzger Tibor
A felkészülést január utolsó hetében kezdjük. Sok munka vár ránk, hiszen még jobbá kell válnunk, egyénileg és csapatként is van hová fejlődnünk. Tavasszal még többet kell nyújtanunk, hogy ne érhessen minket meglepetés. Mindent aprólékosan meg kell terveznünk, még véletlenül sem ülhetünk a babérjainkon. A szezon második felében nagyon sokat fog érni az ASR Gázgyár skalpja, és ha nem leszünk maximálisan felkészültek, göröngyössé is válhat az utunk!

asrgazgyar.fw.hu
Mit vársz a tavasztól, mivel lennél a szezon végén elégedett?

Metzger Tibor
A tavaszi szezonban nyilván mindent meg fogunk tenni a lehető legjobb helyezésért. Rajtunk nincs kényszer a feljutást illetően, ezt a lépést tavaly már teljesítettük. Stabil BLSZ I-es csapattá szeretnénk válni hosszú távon. De mint tudjuk, a sors útjai kifürkészhetetlenek, és ha rászolgálunk, bizony isten besöpörjük az első helyet!


Nagy Róberttel (2015.08.08.)

asrgazgyar.fw.hu
Az elmúlt szezonotok ősze rendkívül jól sikerült a KISÉ-vel a BLSZ I-ben, hiszen az előzetes várakozásotokat magasan felülmúlva az ötödik helyen fordultatok, a tavaszotok viszont korántsem alakult ilyen jól. Szerinted mi volt ennek az oka?

Nagy Róbert
Sajnos a tavaszi idényben folyamatosan létszámgondokkal küzdött a csapat, ami elsősorban sérülésekből adódott. A mélypontot az jelentette, amikor tíz fővel kényszerültünk kiállni az egyik mérkőzésre. Bár így sem okoztunk csalódást, de objektív okokból meg sem tudtuk közelíteni az őszi eredményeinket. Mindazonáltal büszkeséggel tölt el, hogy ilyen nehézségek ellenére is a KISE a Budapest Kupában negyedik helyezést ért el!

asrgazgyar.fw.hu
Rád sok panasz nem lehetett, hiszen a kőbányaiak második legeredményesebb játékosa voltál! Hogyan értékeled saját, múlt szezonbeli teljesítményedet?

Nagy Róbert
A 2013/14-és szezonban a csapat gólkirálya voltam, ami a 2014/15-ős szezonban ugyan nem jött össze, de így sem kell szégyenkeznem, mert az őszi idényben kiváló teljesítményt nyújtó csatárunk (Tóth Bálint - a szerk.) kiszolgálása is szép feladatot jelentett, hiszen az általa szerzett gólok java részében én is szerepet játszottam. Tavasszal a létszámproblémák miatt szerepem jobban eltolódott a csapategység összetartására és a játékunk gondos szervezésére, irányítására. Sajnos a csapat gondjai az én egyéni teljesítményemre is rányomták a bélyeget, mert nem egyszer sérülten is vállaltam a játékot.

asrgazgyar.fw.hu
Mi döntött a váltás mellett?

Nagy Róbert
Profi pályafutásomat két év kihagyás követte, ami után a KISE csapatával tértem vissza a labdarúgás világába a BLSZ II-ben. Jó érzés volt megélni a KISE sikereit, feljutni a BLSZ I-be, és ott egy remek őszi szezont teljesíteni, azonban a tavaszi idény viszontagságai felvetették bennem egy esetleges átigazolás gondolatát. A szezon végeztével több klub is megkeresett, én pedig éltem az általam legjobbnak vélt lehetőséggel.

asrgazgyar.fw.hu
Eddig milyenek a nálunk szerzett tapasztalataid?

Nagy Róbert
Ami a legjobban meglepett - abszolút pozitív értelemben - az a rendkívüli szervezettség és profizmus, az igazán kiváló körülmények, a sportvezetők, valamint a csapattársak példaértékű, egyben siker- és eredményorientált hozzáállása, ami rendkívül inspirálóan hat rám is

asrgazgyar.fw.hu
Te leszel a rangidős a csapatban! Jelent ez számodra pluszterhet, vagy inkább feldob a tudat, hogy komoly szerep hárul rád?

Nagy Róbert
Pályafutásom során magam is sokat tanultam a tapasztaltabb, idősebb játékosoktól, és nagyon bízom benne, hogy jó példával járhatok a fiatalok előtt. Inkább feldob, mint terhet jelent a rutinosabbak közé tartozni, amivel együtt több figyelem is irányul rám a csapattársak részéről.

asrgazgyar.fw.hu
Tavaly Balogh Peti szervezte csapatunk játékát, akivel nagyjából hasonló poszton érzed jól magad. Milyen a kapcsolat közöttetek, hogy tudjátok majd megértetni magatokat a pályán?

Nagy Róbert
Peti egy tehetséges középpályás, a csapat bérletes hangadója! :) Nem gondolnám, hogy rivalizálnunk kéne a csapaton belül, mindkettőnknek megvan a maga feladata, és bízom benne, hogy összehangoltan, egymást támogatva tudjuk majd erősíteni a középpályát.

asrgazgyar.fw.hu
A kérdést már másnak is föltettem, de jó rálátásodat figyelembe véve, Tőled is megkérdezném; szerinted mi a fő különbség a BLSZ I. és BLSZ II. között?

Nagy Róbert
A játékosok felkészültsége mindenképpen eltér a két osztályban, és ebből adódóan a játék gyorsasága is más. A BLSZ I-ben sokkal nagyobb jelentősége van az edzettségnek, a csapategységnek és a helyzetkihasználásnak, sokkal kevesebb hiba fér bele a játékba, mert az ellenfelek az ilyen lehetőségeiket azonnal kihasználják.

asrgazgyar.fw.hu
Miben látod sikerességünk zálogát a következő szezonban? Mire lehetünk képesek?

Nagy Róbert
Nagyon fiatal, energikus, gyors és ambiciózus a csapat, ami ha kellő higgadtsággal és odafigyeléssel párosul, akkor biztosan a sikerek sem maradnak el. A csapat vezetői mindent megtesznek, hogy a bajnokság indulásáig igazán összetartó csapatot faragjanak belőlünk a pályán és azon kívül is, illetve mindemellett adottak azok a jó körülmények, amik lehetővé teszik, hogy a játékosok csak a játékra koncentráljanak.
Az NB I átszervezésének következményei legyűrűznek a BLSZ I-be is, így erősebb, nehezebb szezon várható, mint a tavalyi. Ennek ellenére, az eddig látottak és tapasztaltak alapján - hiába friss fejutó a csapat - én azért szeretném a Gázt az első hat között látni!

asrgazgyar.fw.hu
Milyenek ítéled meg az edzőtábort és az eddigi felkészülésünket?

Nagy Róbert
Az edzőtábornak nemcsak az erőnlétünk fejlesztése, de a csapatösszetartás szempontjából is különös jelentősége volt. Nekem és a többi újonnan érkezőnek is remek lehetőséget adott a csapattársakkal való ismerkedésre, beilleszkedésre és a játékunk összehangolására.


Mihut Mihállyal (2015.07.14.)

asrgazgyar.fw.hu
Az előző bajnokságban Te voltál a fix jobbhátvédünk, azonban ebben a szezonban meg kellett osztoznod e poszton Hostyisovszki Patrikkal. Hogyan élted meg ezt a szituációt és milyen a viszonyod Patrikkal?

Mihut Mihály
Eleinte fura volt padon kezdeni a meccset. Patrik viszont többször is bizonyította, hogy helye van a kezdőben. Előfordult, hogy végigjátszottam egy győztes meccsen, a  következő héten pedig "pados" voltam. Olyankor kissé csalódottan vágtam neki a következő heti munkának, de tudtam, hogy eljön majd újra az én időm, amikor majd tudok lendíteni a csapaton, és segíteni, hogy a helyes mederben, a végső célunk irányába haladjunk tovább. Szerencsére ez így is történt!
Viszonyom Patrikkal abszolút baráti, tetszik a hozzáállása a játékhoz, az edzéshez. Ő egy igazi győztes típus. Örülök, hogy egy csapatban szerepelhetek vele (is).

asrgazgyar.fw.hu
Az Inter elleni tavaszi első fordulóban két sárgával kiállítottak, ami védő létedre sem jellemző rád! Mi történt pontosan?

Mihut Mihály
Valóban nem jellemző rám, igyekszem tisztán, sportszerűen játszani. Azon a meccsen nagyon erős tempót diktált az ellenfelünk, amit szerintem ugyan fel tudtunk venni, de kisebb hibák ennek ellenére előjöttek. Ilyen volt esetemben, amikor egy tőlük jobb oldalról érkező beadás után szerencsétlenül értem labdához, onnan pedig a kezemre pattant a labda. Ezért kaptam az első sárgát, és ami fájóbb volt, hogy büntetőt is, ami végül szerencsénkre kimaradt. A második lapot egy szögletnél osztotta ki a jatékvezető, ami érzésem szerint nem volt jogos. Az Inter játékosa próbált a kapus elé állni, hogy ezzel zavarja vagy akadályozza Baksa Bálintot. Nekem pedig a ficánkoló, könyökkel erősen küzdő játékost kellett onnan kiterelnem, mivel őt osztották rám. Ebből adódott, hogy a játékvezető figyelmeztetéséig én sem hagytam magam, viszont utána már csak széttárt karral álltam Bálint és az ellenfél közé, ami nem tetszett ellenfelemnek, és csak folytatta addigi harcát. Ezért a spori mindkettőnknek sárgát mutatott fel, ami sajnos nekem egyben a meccs végét is jelentette.

asrgazgyar.fw.hu
A Wágner ikrek edzőssége alatt kerültél hozzánk, de most már jó ideje Metzger Tibi irányítja a gárdát! Miben látod a fő különbséget köztük, nyilván a tapasztalatot nem számítva?

Mihut Mihály
Szakmailag a Wágner testvérek szinte mindent tudtak, percről-percre meg volt tervezve minden edzés, következetesen haladtak, jól építették fel a felkészüléseket... Ők egy képzett, jó csapatot hoztak össze. Ugyanezeket az érdemeket tudnám felsorolni Metzi mellett is, azzal kiegészítve, hogy nála nem csak az edzés jó vagy a meccs hozz sikereket, hanem a hangulat, amit teremtett, a közösség, amit összehozott, az fantasztikus! Igazi CSAPATTÁ formálta a társaságot, egy erős közösséggé, ami képes volt együtt átvergődni a nehezebb időszakon. Ez a fő különbség szerintem, ami meg is hozta az áhított sikert!

asrgazgyar.fw.hu
Tavaly is közel álltunk a feljutáshoz, ami idén végül „csont nélkül” összejött. Szerinted miben fejlődött a csapat a legtöbbet az elmúlt évhez képes?

Mihut Mihály
Csapatszintű védekezésben fejlődtünk sokat. Az őszi szezonban kevés gólt kaptunk, ami sajnos tavasszal már nem volt jellemző ránk. Ennek ellenére a védekezésünk szerintem erősödött, illetve nagyobb arányban volt nálunk a labda, mint ellenfeleinknél. Meccseinek 80-85%-án mi tudtunk irányítani.

asrgazgyar.fw.hu
Nagyváradon születtél, de Lajosmizséről kerültél az ASR Gázgyárhoz. Miként alakult így a hozzánk vezető utad?

Mihut Mihály
Még két éves sem voltam, amikor Lajosmizsére költözünk a családommal. Három esztendős koromban már ismerkedtem különböző sportokkal, de csak 9-10 évesen döntöttem végleg a foci mellett, amiben sokat segített, hogy Mizsén újra beindult a foci, nevelőedzőmnek; Faragó Gyulának köszönhetően. Innen néhány éves kitérőm volt a ladánybenei csapatnál. Itt az utánpótlás csapattal sikert sikerre halmoztunk, közben kipróbáltam magam a futsal világában is. 19 évesen Pestre jöttem, hogy folytassam tanulmányaimat, ekkor már újra mizsei színekben játszottam. Az egyetemi foci tornák során megismertem sok barátot, akik közül az egyik meghívott egy NB II-ben indulni szándékozó futsal csapathoz. Itt találkoztam a Wágner ikrekkel, akikre valószínű jó benyomást tettem, mert egy évvel a futsal csapat megszűnése után megkerestek, hogy szeretnék, ha csatlakoznék a Gázgyárhoz. Nem kellet sokat gondolkodnom a pályát és a körülményeket látva, egy-két megbeszélés után már alá is írtam a papírokat. :-D

asrgazgyar.fw.hu
A csapat sikeressége ellenére, egyéni szempontból maradt-e benned hiányérzet az elmúlt szezont illetően?

Mihut Mihály
Igen maradt! Szerettem volna góllal vagy gólokkal kivenni a részemet a csapat sikerességéből, ami ugyan ebben az évadban nem jött össze, de majd a BLSZ I-ben hamarosan pótolni fogom. :-)

asrgazgyar.fw.hu
Ha adnának Neked most egy papírt, hogy jövőre 14. helyen bennmaradunk a BLSZ I-ben, akkor aláírnád?

Mihut Mihály
Elsődleges célunk a bennmaradás, egy magasabb osztályban való tisztes helytállás. Viszont én nem lennék elégedett a 14. hellyel. Ugyan még csak egy hét telt el a felkészülésből, de már most érződik ezen a csapaton, hogy erősítésekkel ugyan, de többre képes, mint az utolsó bennmaradó hely. Én nem írnám alá!


Fehér Márkkal (2015.07.03.)

asrgazgyar.fw.hu
Az elmúlt szezon második bajnoki mérkőzésén kaptad meg a csapatkapitányi karszalagot, és azóta is - kivéve, ha sérülés nem hátráltatott - viseled! Mit gondolsz, miért pont rád esett a választás, és mit jelent mindez számodra?

Fehér Márk
A tavaly nyári edzőtábor alatt sor került csapatkapitány választásra is az egyik edzés után, amelyen a többiek engem szavaztak meg ennek a megtisztelő feladatnak az ellátására, így vehettem át  a karszalagot az első fordulót követően, mert a nyitómeccsen sérülés miatt még nem játszhattam. Azt, hogy miért rám esett a választás, nem beszéltük meg, de talán annak köszönhető, hogy szinte a kezdetek óta a csapatnál játszom, régóta stabil tagja vagyok a közösségnek, mindenki jól ismer. Ez pedig egyes rutinosabb játékosokra nem volt igaz a szezon elején, gondolok itt elsősorban a Vízművektől érkezőkre. Természetesen megtisztelő a társak bizalma, amivel még nagyobb szerep és teher hárult rám a szezon során, de remélem senki nem bánta meg döntést. :)

asrgazgyar.fw.hu
Korábban néhányszor előfordult, hogy belső védő helyett védekező középpályást játszottál. Melyik posztot szereted jobban, és mi a játékodat érintő legfontosabb különbség a két pozíció között?

Fehér Márk
Egy-két alkalommal valóban előfordult, hogy a középpályán kaptam szerepet korábbi edzőink keze alatt, de nem éreztem igazán otthonosan magam abban a pozícióban, mondhatni engem is meglepett, hogy egy sorral előrébb láttam a nevemet a mágnestáblán. Igazán a védelem közepén szeretek játszani, amióta a csapathoz kerültem, itt kellett helyt állnom, így ez az a poszt, ahol gondolkozás nélkül tudom, mit kell tennem az adott szituációban, ellentétben a középpályával, ahol a társak irányítására szorultam adott esetben.

asrgazgyar.fw.hu
Ősszel mindössze nyolc kapott gól állt csapatunk neve mellett, amiben még az Internél is jobbak voltunk. Tavasszal azonban ennek több mint a dupláját, tizenhetet szedtünk be. Mitől estünk vissza ennyire ebben a mutatóban?

Fehér Márk
Mondhatnám, hogy a második félévben, amikor a pályán voltam, közel annyit kaptunk, mint az első félévben, de nem teszem. Egyrészt nem lenne fair a társakkal szemben, másrészt a saját teljesítményemmel sem voltam megelégedve a tavasz bizonyos szakaszaiban, viszont a gyengébb játék okát nem igazán tudnám megmondani. A védekezéshez - ahogy az edzések gyakorlásából is kiderül - nem csak a védők és a kapus kell, így valószínűleg a több kapott gól arra vezethető vissza, hogy míg az első félévet teljes csapat szinten maximális koncentrációval hoztuk le, addig a tavaszi kezdés gyengébbre sikeredett, továbbá a második félévben egy-egy nagyobb gólarányú vezetésnél túlságosan megnyugodtunk, és becsúszott pár hiba védekezésben.

asrgazgyar.fw.hu
Egy sérülés miatt az utolsó négy fordulóban már nem játszottál! Mi történt pontosan, és hogy állsz a felépüléssel?

Fehér Márk
Köszönöm kérdésed, már teljesen rendbe jött a lábam, egy lágyék húzódás tartott távol a pályától! Metzi révén sikerült az MTK-hoz kezelésekre járnom, így ha szükség lett volna a játékomra, talán az utolsó fordulóban már pályára is léphettem volna, de egy újabb sérülést kockáztattunk volna ezzel, amely lehet a következő szezon elejéig sem jött volna rendbe. Így viszont teljesen fitten várom az alapozást!

asrgazgyar.fw.hu
Melyiket tartod a legjobban és a legkevésbé jól sikerült mérkőzésednek a szezonban?

Fehér Márk
Nehéz kérdés... Nem tudnék kiemelni nagyon egy-egy konkrét meccset, úgy érzem az első félévben az egész védelem jól teljesített, és már nem is nagyon emlékszem a meccseken történtekre, viszont a második félévben - mint már említettem - nem voltam megelégedve magammal, így összességében azt tudnám mondani, hogy az őszi szezon a pozitív, a tavaszi a negatív oldal.

asrgazgyar.fw.hu
Mit tartasz az erősségednek, és miben érzed úgy, hogy még komolyabban előrébb kellene lépned?

Fehér Márk
Erősségeim közé sorolnám a fejjátékomat, a fizikumomat, az alázatosságomat és remélem a kellő játékintelligenciám is megvan. A gyengeségeimet illetően - még ha nem is értek egyet vele 100%-ig - mindenképp meg kell említenem a Horváth Laci által rendre felvetett íveléseimet, valamint olykor keményebb lehetnék, egyes esetekben a „favágó stílust” sem mellőző belépőket kellene elővennem. De minden meglévő képességemet lehetne javítani, az sosem árt! :)

asrgazgyar.fw.hu
Van összehasonlítási alapod: szerinted melyek a fő különbségek a BLSZ I. és a BLSZ II. illetve egyesületei között?

Fehér Márk
Az elmúlt két év alapján inkább a BLSZ II. csapatairól tudnék nyilatkozni, a BLSZ I-et illetően a Vízművektől érkező „kontingens”-től hallottak, illetve egy-egy edzőmeccs szolgálhat alapul. Utóbbiak alapján azt mondhatom, hogy a játék valamivel gyorsabb, több az ütközés és a csapatok szervezettségében is van különbség a két osztály között. A BLSZ II-ben több csapattól is hallhattuk, hogy nem is edzenek vagy csak heti egy, maximum kettő alkalommal jönnek össze, ami egy osztállyal feljebb gondolom nem megszokott. A csapatok a BLSZ I-ben talán fiatalabb játékosokból állnak, míg a BLSZ II-ben több csapat is korosabb, tapasztalt futballistákból tevődik össze.

asrgazgyar.fw.hu
Mivel lennél elégedett a szezon végén mind egyénileg mind csapatszinten?

Fehér Márk
Mivel a mezőnyt nem ismerem, így jóslatokba nem bocsátkoznék, de szerintem mindenki maximálisan elégedett lenne a korábbi őszi szezonjainkat megközelítő első féléves teljesítménnyel, amely remek alapot nyújtana a tavaszi szezonra, ami persze nem lesz könnyű feladat. A kitűzendő céljainkat az is befolyásolhatja, hogyan alakul számunkra az átigazolási időszak, úgyhogy korai is lenne erről beszélni. Egyénileg nem tűznék ki külön célokat, próbálok mindenben a csapat segítségére lenni!


Ivancsó Dáviddal (2015.06.29.)

asrgazgyar.fw.hu
Hamarosan kezdődnek a nyári edzések! Hogy telik a szünet, sikerül kipihenni magad az alapozás kezdetére?

Ivancsó Dávid
A pihenést a családommal és a barátaimmal töltöttem, ennek köszönhetően kipihentnek érzem magam. Szünetben se áll meg az élet, heti háromszor így is lejárok edzeni.

asrgazgyar.fw.hu
Megérdemelt a pihenés, hiszen feljutottunk, Te pedig tizennégy góllal és feltehetően ennél is több gólpasszal járultál hozzá az eredményeinkhez! Valahogy így képzelted el a szezont tavaly nyáron?

Ivancsó Dávid
A szezon jól sikerült számunkra, hiszen teljesítettük a két éves álmunkat; a feljutást. A tavaszi idény elejétől eltekintve így képzeltem el az idei évet. Úgy gondolom, hogy magammal szemben sosem lehetek elégedett, mindig van hova fejlődni. A szezonnak úgy indultam neki, hogy minél hasznosabb tagja tudjak lenni a csapatomnak, illetve 15 góllal szerettem volna zárni, de ettől eggyel végül elmaradtam

asrgazgyar.fw.hu
Góljaid felét bűntetőből szerezted! Ősszel Bőgér Dáviddal, tavasszal Kaltenekker Atival osztoztatok a 11-eseken. Min múlik, hogy ki rúgja, és jelent-e ez számodra pluszfelelősséget?

Ivancsó Dávid
Sokat jelent számomra, hogy én lőhetem a büntetőket. Nevelőegyesületemnél is én állhattam a labda mögé, de előfordult, hogy megremegett a lábam. Úgy döntöttem, hogy ráfekszem a dologra, és minden edzés előtt gyakoroltam, hogy minél eredményesebb legyek. Azóta már magabiztosan és higgadtan állok oda minden egyes büntetőhöz. Bárhogy is álljon a mérkőzés, mindig felelősséggel jár. Az, hogy mi alapján dől el, szerintem a bizalmon és a higgadtságon alapszik.

asrgazgyar.fw.hu
A játék mely elemében érzed még, hogy fejlődnöd kell(ene)?

Ivancsó Dávid
A fejjátékban mindenképpen szeretnék fejlődni, de ahogy korábban is mondtam, mindig van hova előre lépni.

asrgazgyar.fw.hu
Sokak szerint – én is köztük vagyok – még hasznosabb lenne a játékod, ha három ember kicselezése után passzolnál, de sokszor még a negyedik emberen is megpróbálod átvinni, és ez gyakran nem sikerül. Hogy állsz ehhez a kérdéshez?

Ivancsó Dávid
A focihoz mindenki ért. A második kérdésedben elhangzott, hogy a góljaim számát jóval megelőzik a gólpasszaim, tehát a "sokszort" erősnek érzem azoktól, akik így gondolják. Ilyen szituáció nem miden mérkőzésen fordul elő, de igaz, NÉHA előbb kéne letennem a labdát. Nagyon sok mindentől függ, hogy egy játékos mikor passzolja le a labdát, ezeket véleményem szerint külső szemmel csak nagyon sok megnézett meccs után lehet észrevenni.

asrgazgyar.fw.hu
Azt nyilván többen tudják, hogy 2013 nyarán, Wágner Adám és Gábor ideje alatt, az ő közvetítésükkel kerültél a csapathoz Portugáliából. Hogy kerültél ki oda, és miért jöttél haza?

Ivancsó Dávid
A Wágner testvéreknek nagyon sokat köszönhetek, hiszen az ő segítségükkel jutottam ki egyhetes próbajátékra Portugáliába, ahol megfeleltem. A VSI akadémiánál töltöttem kint fél évet, de sajnálatos módon az akadémia bezárt. Hazajövetelem után fél évet a Fradi korosztályos csapatába játszottam, ahol jobb védőként játszattak. Sikerült a kezdőbe kerülnöm, de hiányzott a támadó szellemű poszt betöltése. Innen tovább akartak vinni Kaposvárra, amit nem vállaltam, így a Wágner testvérek megkeresésére igent mondtam.

asrgazgyar.fw.hu
Maradsz nálunk vagy vannak egyéb lehetőségeid is?

Ivancsó Dávid
Vannak lehetőségeim.

asrgazgyar.fw.hu
Ha maradsz, milyen várakozásokkal tekintesz a következő szezonunk elé?

Ivancsó Dávid
Jövőre a BLSZ I. kimenetele megjósolhatatlan. Az alap célunk a bennmaradás. Hogyha sikerül megfelelő játékosokat igazolnunk, akkor jövőre bármi előfordulhat!


Metzger Tiborral (2015.06.25.)

asrgazgyar.fw.hu
Az, hogy elégedett vagy a második helyünkkel, gondolom nem kérdés, hiszen az Inter idén kiemelkedett a mezőnyből! De van-e olyan dolog, amit utólag másképpen csinálnál a szezont illetően?

Metzger Tibor
Az én szememben mi vagyunk a BLSZ II. bajnokcsapata. Az Inter a kizárása miatt került ide, ha ez nem így történik, mi végzünk az első helyen. Min változtatnék utólag? Talán a meccsek utáni bulikba hívnék egy profi DJ-t.

asrgazgyar.fw.hu
A tavaszt nem éppen acélosan kezdtük, a riválisaink már a nyakunkon voltak! Mi volt, ami átlendítette a csapatot a holtponton?

Metzger Tibor
Nálunk nagyobb csapatok is kerültek hullámvölgybe egy idény során. Baj akkor van, ha a játékunk kilátástalan, meddő, szenvedély nélküli lett volna. Nálunk ezt egy percig sem tapasztaltam, sem edzésen, sem mérkőzésen. Ezért bár furcsa volt a helyzet, de igazából egy percig sem aggódtam túlságosan, mert csak idő kérdése volt a megindulásunk.

asrgazgyar.fw.hu
Fehér Kende súlyos sérülésből tért vissza március közepén, utána viszont tizenhárom meccsén tizennyolc gólt lőtt! Mondhatjuk, hogy ő jelentette a szükséges pluszt, ami végül átlendített bennünket a holtponton?

Metzger Tibor
Kende tehetséges, fontos játékosunk. A góljai kétségtelenül jó hatással voltak a csapat eredményességére. Azonban a végig kitartó csapatszellem volt a döntő ebben az időszakban.

asrgazgyar.fw.hu
Tudom, hogy nem nagyon szeretsz személy szerint senkit sem megvevezni, de Kendén és a huszonöt gólig jutó Kaltenekker Attilán kívül mégis kit emelnél ki a gárdából a szezon során nyújtott teljesítményéért?

Metzger Tibor
Kellenek az úgy nevezett sztárok egy csapatba, de hozzám ugyan olyan közel állnak az olyan beállítottságú játékosok, mint például Mihut Mihály.

asrgazgyar.fw.hu
Balogh Petit elsősorban azért igazoltuk tavaly nyáron, hogy a többekhez képesti rutinjával vezére legyen a csapatnak! Hogy látod, ezt a feladatot hogyan látta el a bajnokság során?

Metzger Tibor
Balogh Péter a pályán és - ami legalább olyan fontos - a pályán kívül is az egyik vezére a csapatunknak. Nagy hálával tartozunk neki ezért!

asrgazgyar.fw.hu
László Peti távozása után Baksa Bálint és Garai Viktor jutottak szerephez a kapuban, akik nem okoztak csalódást! Róluk mi a véleményed?

Metzger Tibor
Kapusaink hozzáállásával igen, teljesítményükkel már kevésbé vagyok elégedett. Javulniuk kell ez kétségtelen!

asrgazgyar.fw.hu
Mit vársz a következő szezontól, mire lehetünk képesek a BLSZ I-ben?

Metzger Tibor
Minden osztályváltás egy hatalmas kihívás, ezt játékos és edzői pályafutásom során volt szerencsém többször megtapasztalni. Fontos, hogy ne vállaljuk túl magunkat, lépcsőfokról lépcsőfokra haladjunk. Legyünk stabilak, szervezettek, és akkor nagy bajunk már nem lehet.

asrgazgyar.fw.hu
Milyen posztokon lenne szerinted szükség a gárda megerősítésére?

Metzger Tibor
Minden poszton. Kell a konkurencia és a versenyszellem!


Dékány Dániellel (2015.02.27.)

asrgazgyar.fw.hu
Egy szokásos rövid bemutatkozást szeretnék kérni!

Dékány Dániel
Dékány Dánielnek hívnak, '90-es születésű vagyok, jelenleg még az egyetem padjait koptatom, de mellette dolgozom is. Budán lakom, azon belül is Aquincumon. Hobbim a horgászat.

asrgazgyar.fw.hu
Legutóbbi egyesületed a megye I-es Pilisszentiván volt, ahol az őszi idény feléig játszottál, utána nem, miért?

Dékány Dániel
A pilisszentiváni pályafutásomnak egy sérülés vetett véget (az egyik kupa meccsen fejbe rúgott a kapus).

asrgazgyar.fw.hu
Bár még nem szerepeltél a BLSZ-ben, de a Pest megyei első osztályhoz képest mennyire gondolod erősnek/gyengének a BLSZ II-őt és a BLSZ I-et?

Dékány Dániel
Nagyából egy forma erősségüre saccolom a BLSZ II-t és a megye II-t, de a BLSZ-ben még nem játszottam tét meccset, szóval majd az első pár forduló után kiderül.

asrgazgyar.fw.hu
Alapvetően milyen poszton számíthatunk rád, hol mozogsz otthonosabban a pályán?

Dékány Dániel
Játszottam már jobb oldali és bal oldali középpályást illetve voltam már csatár is, de legjobban a belső középpályás poszton érzem jól magam.

asrgazgyar.fw.hu
Veled együtt bátyádat, Gábort is leigazoltuk, aki játszott már korábban nálunk. Milyen a kapcsolatod vele? Örülsz, hogy együtt játszhattok? Mikor szerepelteket utoljára egy csapatban?

Dékány Dániel
Bratyómmal nagyon jó a viszonyunk, szeretek vele játszani, mert érezzük egymást a pályán, mondjuk eddig csak kispályán szerepeltünk együtt.

asrgazgyar.fw.hu
Ideérkezésed előtt rajta kívül ismertél már másokat is a srácok közül?

Dékány Dániel
Balogh Petit, Garai Viktort valamint László Petit és egy két játékos ellen korábban talán játszottam is.

asrgazgyar.fw.hu
Mit vársz magadtól és a csapattól a tavasz során?

Dékány Dániel
Mindenképpen szeretnék feljutni a fiúkkal a BLSZ I-be, amit a csapat már szerintem félig ki is harcolt a bajnokság első felében. Szeretnék jól teljesíteni és hasznos tagja lenni a csapatnak.


Sáth Zoltánnal (2015.01.18.)

asrgazgyar.fw.hu
Először is szeretnék kérni egy rövid bemutatkozást!

Sáth Zoltán
Sáth Zoltán vagyok, 26 éves leszek februárban. Pályafutásomat a III. Kerületben kezdtem meg, ahonnan a Vasasba igazoltam 13 évesen. Később megfordultam még Turán, Újbudán, Budafokon, a Vízműveknél, és legutóbb a Tápiószecső csapatában.

asrgazgyar.fw.hu
Az előző szezonban a Vízművekkel a BLSZ I középmezőnyének elején végeztetek volna, ha nincs a huszonegy pontos büntetés. Huszonhat meccsen léptél pályára, valamivel többször csereként, mint kezdőként. Nyáron a több játéklehetőség miatt mentél el a megye I-es Tápiószecsőhöz?

Sáth Zoltán
Nagyon jól éreztem magam a Vízműveknél,  jó társaság jött össze. Leginkább az motivált az egyesületváltásban, hogy kaptam a Tápiószecsőnél egy lehetőséget, és nagyon sokan eligazoltak a Vízművekből, a több játéklehetőség csak egy plusz volt. Nem mellesleg a megye I-et erősebb bajnokságnak éreztem, mint a BLSZ I-et, ez is egy kihívás volt számomra.

asrgazgyar.fw.hu
Miként jött a lehetőség, hogy hozzánk igazolj, és mi döntött mellettünk?

Sáth Zoltán
Budapesti a csapat, ami pozitívum, mert a munkám mellett a Tápiószecsőre való utazás sok időt es energiát igényelt. Balogh Peti barátom már nyáron hívott a Gázgyár csapatához, mert profik a körülmények, fiatal, egységes a csapat, jók az edzések, és a célok abszolút komolyak!

asrgazgyar.fw.hu
Sérülésből visszatérve kezded a téli alapozást. Mi történt pontosan, és szerinted mennyi időre van szükséged, hogy újra 100 %-os állapotban legyél?

Sáth Zoltán
A sérülésem szerencsére teljesen rendbe jött. A bokámmal volt egy kis gond, de már semmi baja! Sajnos így sem tudom 100%-osan kezdeni a felkészülést betegség miatt, de remélem 20-án, kedden már edzhetek a csapattal!

asrgazgyar.fw.hu
Mely poszton/posztokon számíthatunk rád, és mi az, amiben még fejlődni szeretnél?

Sáth Zoltán
Játszottam már szélső középpályást, támadó középpályást es csatárt is, de legszívesebb a csatár mögött szerepelek. Az erőnlétemen szeretnek sokat javítani és a helyzet kihasználásokon!

asrgazgyar.fw.hu
Milyen tavaszra számítasz, és mik a személyes céljaid az idény során?

Sáth Zoltán
Remélem minimum olyan tavasza lesz a csapatnak, mint amilyen ősze volt! Személyes céljaim, hogy minél több időt a pályán tölthessek és segítsem a csapatot a feljutásban!


Mankó Ferenccel (2014.12.18.)

asrgazgyar.fw.hu
Szakosztályvezetőként hogyan értékeled az első csapat őszi teljesítményét?

Mankó Ferenc
Itt rögtön álljunk is meg egy kis tisztázásra, mielőtt a nyugati média keselyű-cézárjai vagy valami ideiglenes ügyvivő kiadná az utasítást: éket verni, bomlasztani. A hivatalos irományokban valóban az én nevem szerepel szakosztályvezetőként, azonban a klubbot Borbély Lacival ketten, egyenrangú társként irányítjuk.
A szakmai értékelés - bár szívesen lubickolnék én is a témában - a szakmai vezetés dolga.
Amire én szeretnék kitérni, az a csapaton belüli és a csapat körüli hangulat, a meghirdetett célok és a módszerek összhangja. Mire is gondolok? A csapat elé világos CÉLT tűztünk ki augusztusban. Fel kell kerülni a BLSZ I-be. Ugyanakkor azonban a csapat ALAPELVEIT is megfogalmaztuk:
Edzésre kötelező járni; érvényesüljön a játsszon a jobbik elv, DE mindenkire szükség van; kapjon játéklehetőséget mindenki; nincs bérelt hely; legyen kitűnő öltözői hangulat; CSAPAT formálódjon a játékosokból (és ne csak a pályán);
Az alapelveken belül is vannak egymásnak feszülő dolgok, hát még ha a fő célt is el akarjuk érni. A félév legnagyobb sikere, hogy feljutó helyen állunk, az elvek betartására pedig törekszünk. Ez nem könnyű, természetesen vannak vitáink, néha bizony egyik-másik elvet ideiglenesen félre kell tennünk. Ilyenkor van arra szükség, hogy mindenki alárendelje időlegesen saját érdekét a csapatérdeknek. Hiszem, hogy ez tavasszal is így lesz.
Külön ki szeretnék térni egy változásra az előző idényhez képest. Játékban is előreléptünk, de legalább ugyanekkorát léptünk a közösségépítés tekintetében. A hazai meccsek után rendszeresen együtt marad a csapat, kieresztünk egy kis gőzt. Külön köszönet ebben Mecinek, Kálmánnak, Bencének, Gabinak és nem utolsó sorban Stabilnak (aki amúgy Lajos). Jól sikerült a nyári egyhetes edzőtábor, színházban voltunk és az évzáró még előttünk van...

asrgazgyar.fw.hu
Mennyire vagy elégedett a szakmai stáb munkájával?

Mankó Ferenc
A kérdés szakmai részének megválaszolását passzolom Borbély Lacinak.
Amit én kiemelek az a stáb brutális motivációja. Nagyon sok társadalmi munka van az eredmények mögött. Sok esetben magánéleti konfliktusokat is felvállalva dolgozunk az egyesületért. Ezt remélem a csapat is érzékeli és értékeli...

asrgazgyar.fw.hu
Sikerült a sporttelepre tervezett idei beruházásokat megvalósítani?

Mankó Ferenc
Köszönöm ezt a kérdést, kedvenc témám a sporttelep fejlesztése. Nem azért, hogy peckeskedjek az eredményeinkkel, hanem mert szívügyem. 2014-ben befejeztük a pálya világítás kiépítését. Öröm a kivilágított pályára ránézni és mindezt saját erőből csináltuk meg. Letelepítettük a második kispadot, amit a köznyelv csak buszmegállóként emleget. Azt hiszem tényleg formabontó, nem láttam még ilyet más sporttelepen. Az öltözőépület homlokzata is bohókásabb lett. Még az utcai kerítés bejárati részét is megújítottuk.
Nyáron a játéktéren is gályáztunk, de itt a fő feladatok 2015-re maradtak

asrgazgyar.fw.hu
Mi a helyzet a 2015-ös évben lehívható támogatásokkal, azokat mire kívánjátok fordítani?

Mankó Ferenc
A 2015-ös évre egy ambiciózus Sportfejlesztési Tervet adtunk be, amit az MLSZ értékelt és jóváhagyott. Most már ki merem mondani, hogy a Terv végrehajtásához szükséges TAO támogatásokat sikerült teljeskörűen begyűjtenünk. Következik a végrehajtás nem kis munkával járó feladata. Mi is van a Tervben? A sportpályát automata öntözőrendszerrel látjuk el, a bejáratnál lévő kapu mögé labdafogó hálórendszert telepítünk és éves folyamatos munkával megújítjuk a gyepszőnyeget. Szeretnénk továbbá sportszereket, kapuhálókat és kapukat is beszerezni.

Két érzékenyebb kérdés:

asrgazgyar.fw.hu
Mi az egyesület közép-hosszútávú távlati terve?

Mankó Ferenc
A jelenlegi egyesületi modell (vezetés-szakmai stáb-utánpótlás) és a hozzá kapcsolódó anyagi háttér BLSZ I szintű szereplést tud menedzselni. Az egyesület célkitűzése stabil BLSZ I-es vagy magasabb osztályú szereplés. Magasabb osztály kitűzése esetén változtatni kell a klubmodellen és stabil üzleti partnert kell bevonni.
Amennyiben eljutunk odáig, hogy ez a kérdés reálissá válik, lépni fogunk.

asrgazgyar.fw.hu
És végül megvilágítanád különös vonzódásodat Szenegálhoz?

Mankó Ferenc
Hát igen... időről-időre felbukkan ez a téma a mértékadó nyugati sajtóban. A magyarázathoz azonban egy kicsit jobban vissza kell nyúlnom az időben. A mi családunk ősi besenyő család, elődeink a hagyomány szerint az 1068-as kalandozás során rekedtek Mo-on. Az évszázadok során együtt harcoltak a magyarokkal és itt érünk el a tulajdonképpeni kérdésedhez. Szépapám a 48-49-es szabadságharc bukása után Franciaországban kötött ki. Egy “gáláns” kalandját követően azonban menekülnie kellett és már csak az idegenlégió maradt. A mai Szenegál területén szolgált, azonban vére itt sem hagyta nyugodni,
 szívét elrabolta egy gazellatermetű fekete szépség. Megszökött a légióból és boldogan élt új népével. Felesége tragikus halála (ez egy külön történet) után visszaköltözött Mo-ra. De nem egyedül. A fiával...és innét már nyilvánvaló a folytatás.

 


Balogh Péterrel (2014.12.15.)

asrgazgyar.fw.hu
Nagyjából így képzelted el az őszi idényt, amikor nyáron hozzánk igazoltál?

Balogh Péter
Lehet azt mondani, hogy nagyjából igen, de ez nem lenne igaz, mivel sokkal több mindent kaptam, mint amit egy BLSZ II-es csapattól képzelne egy játékos. Nagy támogatást kaptam minden egyes vezetőtől és minden egyes embertől, aki nap mint nap megfordul a klub háza táján. Az őszi idény miatt nem vagyok elégedett, de a 2. helyen való telelésünk nyugalomra ad okot.

asrgazgyar.fw.hu
Mennyire volt szokatlan, hogy huszonöt évesen az együttes rutinosabb játékosaiközé tartozol, és gyakorlatilag neked kell összefognod a csapatot a pályán?

Balogh Péter
Szokatlan volt, hiszen az előző csapataimnál nem tartoztam a legrutinosabb játékosok közé. Ez új dolog nekem, de örülök neki, hogy új kihívásokkal találkozom a "pályafutásom" során. Az meg, hogy úgymond nekem kell egybe tartani a csapatot és fazont szabni a csapatnak a pályán, nem újdonság, hiszen a szervező középpályások egyik fő feladata ez kortól és rutintól függetlenül.

asrgazgyar.fw.hu
Gólerősen kezdted a bajnokságot, utána viszont „átadtad a lehetőséget” a többieknek. Van emiatt hiányérzet benned?

Balogh Péter
Hiányérzet mindenképp van bennem emiatt, de a sérülésem is sajnos vissza vetett a teljesítményemből. Az meg, hogy éppen ki lő gólt, az nekem teljesen mindegy, mert ha a csapat nyer mindenki örül, és ez a lényeg. Az idei szezon az eredményességről szól, nem pedig arról, hogy ki mennyi gólt lő vagy éppen hogy játszik. A csapategység a kulcs, voltak olyan meccseink amelyeken ez segített minket a győzelemhez.

asrgazgyar.fw.hu
Reményeid szerint hogyan alakul a tavaszi folytatás?

Balogh Péter
Fel fogunk jutni a BLSZ I-be, és ez nem is lehet remény, mert ez így lesz. Egy sikeres téli alapozás után meg kell verni a még veretlen Intert. Nagy hiányérzet van bennem amiatt, hogy hagytuk őket nyerni a mi pályánkon a saját hibáinkból. Remélem stabilak tudunk maradni a tavaszra is. HAJRÁ GÁZ!!!


Reisz Attilával (2014.12.13.)

asrgazgyar.fw.hu
Kisebb kihagyás után tértél vissza a klubhoz edzősködni. Az U17 után mennyivel másabb U14-esekkel foglalkozni?

Reisz Attila
Köszönöm kérdésed. Alapvetően nem érzek különbséget, legfeljebb annyit, hogy míg korábbi csapatom tagjaival 6-7 éves koruktól foglalkoztam - akkori kollégámmal, Kis Balázzsal karöltve - , így ők a kezdetektől sajátíthatták el a labdarúgás alapjait, míg a mostani csapatban a gyerekek nagy része nem rendelkezik előképzettséggel, sőt van aki korábban nem is focizott.

asrgazgyar.fw.hu
Jelenleg hány játékosod van és mekkora pályán játszotok?

Reisz Attila
A keret 14 főt számlál, viszont elég képlékeny, mivel közöttük vannak olyan játékosok, akiknek a foci a második, kiegészítő sportáguk, így nem mindig tudnak edzésre, meccsre jönni, illetve többen messzebbről járnak, így rájuk sem számíthatok minden alkalommal. Továbbá vannak, akik - mint ahogy mondtam - most kezdték el a játékot, és igazából még nem alakult ki bennük a stabil elhatározás, hogy akarják-e egyesületi keretek között is művelni a labdarúgást. Annyit kell tudni, hogy a csapat szeptember óta van együtt, ez az első bajnoksága és a legtöbb mérkőzésre éppen ki tudtunk állni. A pályaméret 3/4 pálya, 8+1 fővel. Bízom benne, hogy még érkeznek új játékosok, akik igazi erősítést jelenthetnek, nem különben egy egészséges versenyszelem is kialakulhat a gyerekek között, mert tegyük hozzá, az sem feltétlenül egészséges, ha a játékos, már a mérkőzést megelőző napokban úgy edz, hogy tudja, biztosan pályára lép, mert nincs ellenlábasa, akivel megküzdhetne a csapatba kerülésért.

asrgazgyar.fw.hu
Hol tartjátok az edzéseiteket és milyen jellegű gyakorlatokat végeztek?

Reisz Attila
A tömegközlekedéssel (106-os busz) is könnyen megközelíthető Sujtás utcai ASR Gázgyár pályán edzünk, a nyári időszakban heti 2-3 alkalommal, míg a téliben - így most is - a Zipernovszky suli tornatermében, illetve a Csillagvárban, a Team Fittnesnél. Mivel egyelőre behatároltak az edzéslehetőségeink, keddenként a Ziperben a technikai-taktikai képzésen van a hangsúly, míg a Csillagvárban egy fél órás futópadozást követően van lehetőségünk kis területen gyakorolni az 1:1., 2:2 elleni játékot, nagyobb terheléssel.

asrgazgyar.fw.hu
Mely versenysorozatban szerepeltek és milyen eredményességgel?

Reisz Attila
2014 szeptemberétől a BLSZ U14 csoportjában kezdtük el életünk első bajnokságát, amiben jelenleg a 11-ik helyen telelünk. Ami az eredményességet illeti, van bennem hiányérzet, de ismerve a körülményeket és ahogy összeállt a csapat, nem csodálkozom. Ezt tudtam, tudtuk akkor is amikor nekiláttunk ezen korosztály toborzásának. Tavasszal szeretnénk sokkal érettebb játékot felmutatni, amihez talán egy eredményesebb szereplés is társulhat, ehhez igyekszünk mindenkiből a maximumot kihozni és főleg mentális téren felkészíteni a srácokat, hogy rendben legyen a néha megtépázott önbizalmuk, önértékelésük.
Egyébként ezúton szeretnék gratulálni a felnőtt csapatunk sikeres szerepléséhez és a legkisebbek győzelmeihez is!


Borbély Lászlóval (2014.12.06.)

asrgazgyar.fw.hu
Hogyan értékeled csapataink őszi teljesítményét?

Borbély László
Első csapatunk teljesítményével maximálisan elégedett vagyok. Azt hiszem az Inter bizonyította, hogy az I. osztályban is komoly játékerőt képviselne. A 12 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség reális az őszi mérkőzések fényében. Azon kell dolgoznunk, hogy a tavasz ezúttal ugyanilyen jó legyen. A II. csapatunk is jól megállta helyét a IV. osztályban, csakúgy, mint az U14-es fiatalok. Nekik volt egy szép sorozatuk (3 győzelem zsinórban), azt kellene folytatniuk. A Bozsikos korosztályok is remekül szerepeltek a tornákon. Az öregfiúk pedig ezen a szinten példátlan csapategysége - talán idén aranyat ér?

asrgazgyar.fw.hu
Jelenleg elég nagy űr tátong a felnőtt és a hozzá legközelebbi „saját” utánpótlás korosztályunk között! Sikerült rendezni a helyzetet annak érdekében, hogy előbb-utóbb ez a rés eltűnjön?

Borbély László
Igen az gond, hogy kiürültek az U15-U19-es korosztályos csapatok. Szerencsére a felnőtt csapat tagjai fiatalok, ezért néhány évig nem okoz majd problémát, hogy nincs közvetlen utánpótlásunk, addig pedig szeretnénk újból felépíteni a korosztályokat. Jövőre lesz U15, U13, U11, U9 és U7-es csapatunk, és tárgyalunk egy olyan megoldásról, mellyel egy U19 vagy U21-es csapatot tudnánk saját jogon versenyeztetni.

asrgazgyar.fw.hu
Miként alakul az elképzelt szakmai modell kialakítása?

Borbély László
Lassan haladunk az általam elképzelt családias hangulatú, mégis egyfajta mini profi egyesület kialakításában. A családias hangulat már az összes csapatra jellemző, amiben a kisebb korosztályok szüleinek is nagyon nagy szerepe van. A profi körülményeket is igyekszünk mindenütt kialakítani, igaz ebben még van tennivalónk, eszközök, szerelések tekintetében. A felnőttek körül viszont már igazi stáb dolgozik edzővel, pályaedzővel, kapusedzővel, gyúróval, fizioterapautával, kondi edzővel és hamarosan okleveles erőnléti edzővel, 3+1 edzéssel. Fontos célom, hogy saját nevelésű játékosaink közül azok, akiket érdekel az edzői pálya, saját utánpótlás csapatainknál tudjanak a jövőben edzői feladatokat ellátni.

asrgazgyar.fw.hu
Várhatók erősítések, változások az első csapatnál? Van már esetleg valami konkrétum?

Borbély László
Elsősorban a fiatal tehetségeinket akarjuk megtartani, hiszen szezon közepén, az út felénél tartunk, de mivel lényegében 14 mezőnyjátékossal játszottuk végig az őszt, elkerülve a sérüléseket, a tavaszi szezon miatt létszámban erősödnünk kell. 2 játékosunk komoly sérülésből jön vissza (Fehér Kende és Sármány Péter) de most még nem tudjuk milyen formában vannak, ezért 3-4 új játékost szeretnénk a csapathoz csábítani, de neveket egyelőre nem tudok mondani.

 


Fehér Kendével (2014.12.04.)

asrgazgyar.fw.hu
Hogy haladsz a felépüléssel és mikorra tervezed a visszatérést?

Fehér Kende
A felépüléssel remekül haladok, most már sajnos 8 hónapja partvonalon túlról figyelem a csapatot, viszont elmondhatom, hogy kezd jó állapotban lenni a lábam, illetve egy alkalom van hátra a gyógytornából. Legközelebb a gyógytornászommal már a rehabilitáció utolsó szakaszát beszéljük majd meg, amikor egyedül az edzőteremben kell gyakorlatokat végeznem az elért állapot megtartása érdekében! A visszatérést januárban tervezem, a felkészülési időszakot már szeretném a többiekkel elkezdeni, de csak óvatosan és annyit, amennyit a lábam bír, illetve vissza kell szereznem az erőnlétemet is! A bajnoki visszatérést pedig - ha minden jól megy - tavasszal az 1. vagy 2. fordulóra tervezem, de ehhez az kell, hogy minden jól menjen és 100%-os legyen a lábam.

asrgazgyar.fw.hu
Látsz esélyt arra, hogy az eddig hibátlan Intert még be lehet hozni, vagy már eldőlt a bajnoki cím kérdése?

Fehér Kende
Nem dőlt el a bajnoki cím, ebben biztos vagyok, hiszen 15 forduló alatt rengeteg pontot lehet szerezni. Az viszont igaz, hogy nagyon jól kell játszanunk tavasszal ahhoz, hogy be tudjuk fogni az Inter csapatát. Idénykezdésnek például tökéletes lenne, ha meg tudnánk verni őket. Ha legalább olyan teljesítményt nyújt a csapat tavasszal, mint amilyet az ősszel, akkor szerintem van esélyünk az első helyre. Persze nem lesz könnyű dolgunk!

asrgazgyar.fw.hu
Mit vársz magadtól és a csapattól a tavaszi idényben?

Fehér Kende
Magam számára az elsődleges kitűzött cél, hogy még  ebben a szezonban visszanyerjem azt a formámat, amit a sérülésem előtt tudtam hozni, illetve nagyon örülnék, ha pár góllal tudnám segíteni a srácokat tavasszal. A csapattól - látva az őszi meccsek nagy többségét - egyértelműen feljutást várok, és remélem én is segíthetek majd annak kivívásában! Nagyon várom már a visszatérést!!! Hajrá Gáz!


Metzger Tiborral (2014.12.02.)

asrgazgyar.fw.hu
Elégedett vagy a fiúk őszi teljesítményével, vagy azért van benned hiányérzet?

Metzger Tibor
Hiányérzet semmiféleképpen sincs bennem, hiszen közel a maximumhoz teljesítettünk. Ugyanilyen tavasszal szívesen kiegyeznék!

asrgazgyar.fw.hu
A csapatrészeknek külön-külön hányas osztályzatot adnál?

Metzger Tibor
A csapatrészek mint az egyének függenek egymástól. Van amikor úgy
tűnik, talán az egyik jobban teljesít mint a másik, de az a többi

csapatrész és egyén együttes munkáját dicséri.

asrgazgyar.fw.hu
Mikor kezditek a felkészülést, várhatók-e változások az edzésmódszerekben?

Metzger Tibor
Az edzéseket január 15-én kezdjük, és a felkészülésben lesznek
változások. Mivel a labdarúgás folyamatosan fejlődik, ezért nekünk is keresni kell a lehetőségeket a továbblépésre.
Egy futball-specifikus erőnléti edzővel bővül a szakmai stáb. Szeretnénk egy új irányvonalat, modern szellemiséget bevezetni a fizikai felkészítés területén is. Az ASR-nél szerencsére tele vagyunk tettre kész, ambiciózus emberekkel, akik mindíg jobbat és többet szeretnének tenni a klubbért. Az edzésekre visszatérve pedig változatos programokat állítunk össze az adott időszaknak megfelelően.

asrgazgyar.fw.hu
A dobogó második fokán telelünk. Hét pont a hátrányunk az eddig hibátlan Inter mögött, és kilenc pont az előnyünk a harmadik helyezett SZAC-cal szemben. Milyen tavaszt vársz?

Metzger Tibor
A kilenc pontos előny csalóka, én már játékosként megéltem egy hasonló szituációt, ami az egyenesági NB I-es felkerülésünkbe került. Nem szeretnék még egyszer ebbe a hibába esni, úgyhogy ígérhetem, végig nyomjuk a Gázt!


Wágner Ádámmal 2013.07.07-én

asrgazgyar.fw.hu
Arra nyílván nem érdemes rákérdeznem, hogy csalódott vagy-e a kieses miatt! De arra igen, hogy szerinted a csapat mindent tőle telhetőt megtett-e a bennmaradás kiharcolása érdekében, csak a körülmények most így alakultak?

Wágner Ádám
Csalódottság tehát kipipálva. A tavaszi folytatás megkezdése előtt egyértelműen hittem a bennmaradásban. Minden egyes téli edzés, felkészülési mérkőzés ennek a jegyében telt. A fiúk közül néhányan ezt nem így gondolták. És ennek jelei is voltak. Az őszi lendület tavaszra az edzéslátogatottságban kopott meg leginkább. Az utolsó 15 fordulóban a vezéregyéniségek nagyon hiányoztak a pályáról, akiknek egy-egy mérkőzésen, krízishelyzetekben át kellett volna lendíteniük a csapatot a 3 pont irányába, akiknek bele kellett volna hajtani a fiatalokat a győzelembe! Hozzáteszem, én "elvileg" mind a 15 meccsen pályára küldtem őket.

 

asrgazgyar.fw.hu
Nagyon jó sorozattal fejeztük be az őszi idényt, ami reményt adott a tavaszi jó folytatásra is. Az első két tavaszi mérkőzésünket mégis úgy buktuk el, hogy reális esélyünk volt a győzelemre. Ez mennyire vetette vissza a társaságot?

Wágner Ádám
Összefügg az előző kérdésre adott válaszommal a mostani folytatás. A Népligetben, a Ferencvárosi FC ellen 1-1-es állásnál az utolsó percekben ziccert hibáztunk, majd abból kontráztak le minket, és kaptunk ki egy demoralizáló potyagóllal. A Budatétény SE ellen pedig kétgólos hátrányból egyenlítettünk, de ezt a morális többletet sem tudtuk a javunkra fordítani, és az utolsó pillanatokban megint elveszítettük az összecsapást. A pályán kívülről kötve vagyok, mint edző, belülről pedig nem volt meghosszabbított kezem. Ez nagy tanulság számomra a jövőt illetően.

 

asrgazgyar.fw.hu
A március közepi tél miatt több fordulót is májusra kellett halasztani, ami a bajnoki program összesűrűsödését eredményezte, és az amúgy is két fronton (felnőtt, ifi) helyt állni kénytelen játékosainkra többletterhet rótt. Ez sem a mi malmunkra hajtotta a vizet! Ugyanakkor a fejlődésük szempontjából kamatozhat, hogy a 18-19 évesen ilyen sok lehetőséget kaptak?

Wágner Ádám 
A Gázművek MTE-nél eltöltött eddigi edzői munkám legnagyobb eredménye egyértelműen az, hogy az előttünk álló szezonban 10 olyan játékossal dolgozhatok együtt az átalakuló ASR Gázgyár BLSZ II-es keretében, akik '94-ben, '95-ben és '96-ban születtek. Ők általam estek át a "tűzkeresztségen", tehát bemutatkoztak a felnőttek között, sőt, stabil, rutinos játékossá váltak. Ezt csapatépítésnek hívják a szakmában, és ennek meg kell, hogy legyen az eredménye, ennek kamatoznia kell a folytatásban.

 

asrgazgyar.fw.hu
Meglehetősen nagy fluktuációt mutatott a tavaszi teljesítményünk, hiszen a Hegyvidéket (még ha szerencsésen is) 4-0-ra vertük, később a Vízműveket 5-3-ra, az Unionet 5-0-ra, a Goldballt 9-0-ra múltuk felül, ugyanakkor pont azokat az alsóházi csapatokat, akik ellen ősszel rendre begyűjtöttük a három pontot nem sikerült két vállra fektetnünk. Ennek mi lehet az oka?

Wágner Ádám
Ennek kicsit mosolyra fakasztó okai vannak. A mi csapatunk nagyon fiatalos volt, az éretlenség és az érettség határán mozgott. Csiszolatlan volt, hiszen a fiatalos lendület, a hév, az őszinte támadó játék sokszor azt eredményezte, ha elkaptuk a fonalat, akkor nem álltunk meg egészen az 5 gólig, a 9 gólig, de sorolhatnám. Ez a magyar futballra nem igazán jellemző. Persze, az éremnek másik oldala is volt. Amikor hiba történt, gólt kaptunk, és hátrányban voltunk, és rajtunk volt a nyomás, hogy győzni kell, mert kiesünk, akkor a fiatalságban ott lakozott a félelem. És megint csak, újra és újra visszatérek a korábbi válaszaimra: ekkor nem volt a pályán belül egy vagy két vezér, aki átsegítette volna a titánjainkat a holtponton.

 

asrgazgyar.fw.hu
A másik ezzel összefüggő megállapítás, hogy nagyon sok találkozón rossz volt nézni a fiúk játékát, míg például az említett nagy különbségű győzelmek alkalmával szinte rájuk sem lehetett ismerni! Belülről hogyan élted meg ezt a kettősséget

Wágner Ádám
Rosszul éltem meg, de a dolog okát az eredménykényszerben és a fiúk két fronton való helytállásában látom. Felnőtt bennmaradás, ifjúsági éremszerzés, érettségizés az iskolában, szóval ezek nagy terhek voltak. A szakmai stáb részéről abban talán hibáztunk, hogy olykor irreálisan nagyok voltak az elvárásaink, persze csak azt szerettük volna, hogy mosoly és siker jellemezze a fiainkat!

 

asrgazgyar.fw.hu
A vezetőség a két éven belüli visszajutást tűzte ki célul. Mekkora esélyét látod, hogy ez már az első évben megvalósulhat?

Wágner Ádám
Pontosan tudom, hogy a vezetőség milyen célt tűzött ki elém, illetve a csapat elé. A tavalyi szezonból tanulva, maradjunk annyiban, hogy elég az ígéretekből, a nagy szavakból, az üres frázisokból, a hangemberekből. Két szezonunk van, nyilván nem lennék boldogtalan a sikertől! Egyébként pedig, miért ne lenne annak realitása, hogy mi legyünk a jobbak minden hétvégén az aktuális ellenfelünkkel szemben?! Ezért focizunk!

 

asrgazgyar.fw.hu
Az erősítéseket elsősorban posztra keresitek, vagy játéktudás alapján „bárki” szóba jöhet?

Wágner Ádám
Is-is. Kapusposzton feltétlenül meg akartunk újulni, és ez sikerült. A mezőnyben pedig a húzóemberek, a már elcsépelt "vezéregyéniségek" azok, akik irányába elmentünk a játékos-keresésnél. A 10 titán mellé kerestünk rutint. Persze további fiatal játékosokat is kerestünk, hiszen a lendületet sem szeretnénk megtörni.

 

asrgazgyar.fw.hu
Hány edzőmeccset terveztek lekötni a bajnokság rajtja előtt?

Wágner Ádám
3 hetes koncentrált felkészülésünk lesz, mert nagyon nagy terhelést kaptak a fiúk az előző szezonban a kettős meccsterheléssel. Egészen pontosan 4 felkészülési mérkőzést fogunk játszani. A felkészülés egy részét edzőtáborban töltjük, Füzesgyarmaton. Az az időszak meghatározó lesz a csapat összerakását, kohéziójának kialakítását illetően. A Békés megyei I. osztályú Füzesgyarmati SK, a Békés megyei II. osztályú Bucsa SE ellen lépünk pályára Füzesgyarmaton. Budapesten, az otthonunkban pedig a BLSZ I. osztályú THSE-Sashalom, továbbá a BLSZ I. osztályba kerülő Pénzügyőr SE lesz az ellenfelünk a bajnoki rajtig.


Árpád Péterrel 2012.12.19-én

gazmuvekfoci.fw.hu
Nyáron Csepelre szerződtél, aztán kölcsönbe mégis visszakerültél hozzánk. Miért?

Árpád Péter
Igen, hívtak és mentem, mert előrelépésnek éreztem, ha Csepelre igazolok. A felkészülés első három hetében minden rendben is volt, majd hirtelen a semmiből újabb játékosok bukkantak fel, akik azonnal előtérbe kerültek, ezek után közölték velem - már szerződésem volt -, hogy kölcsönadnak. Mivel az átigazolás utolsó hetében jártunk, NB III-as klubok már meg sem néztek. Alacsonyabb osztályt kellett választanom, itt pedig már nem is forgott más az agyamban, csak az, hogy újra a Gázművek labdarúgója legyek. Mondhatnám, hogy megszívtam, de azért ezt mégse így érzem, hiszen remekül éreztem magam az őszi szezonban a Gázműveknek hála.

 

gazmuvekfoci.fw.hu
Tíz góllal magasan vezeted a házi góllövőlistát, és az összetettben is holtversenyben a második helyen állsz, így szerintem elmondhatjuk, hogy számodra remekül sikerült az ősz! Egyetértesz?

Árpád Péter
A szezon előtt az volt a célom, hogy minimum 10 góllal álljak a félszezonban, amit sikerült is elérnem. A teljesítményemmel azonban mégsem vagyok teljesen elégedett, hiszen tudom, hogy sokkal, de sokkal több van bennem. Az évek során nagyon sokat csalódtam a magyar futballközegben, talán ez is az oka annak, hogy nem tudtam kihozni magamból a maximumot, és nem sikerült még magasabb szintre jutnom. De még nem adtam fel az álmaimat!

 

gazmuvekfoci.fw.hu
A többiek és a csapat teljesítményét hogyan értékelnéd?

Árpád Péter
A szezon első felében döcögött a játékunk, elég rendesen már-már kilátástalan helyzetbe kerültünk. Ennek nem értettem, és nem is értem a teljes okát. A tagdíj kérdés után sok játékos távozott, helyükre lelkes, nagyon szimpatikus és tehetséges ifisták kerültek. Nem gondolom azonban, hogy a játékoskeretünk jobb lett, viszont egyértelműen jobban akarták a győzelmet. Szerintem ez hozta meg azt a változást, aminek az eredményeként 8 meccsünkből 6-ot megnyertünk, egyszer döntetleneztünk, és csupán egyszer kaptunk ki, ami úgy gondolom önmagáért beszél.

 

gazmuvekfoci.fw.hu
Melyik meccsen ment a legjobban és a legkevésbé a játék?

Árpád Péter
A legjobban szerintem az Unione meccs első félidejében játszottam. A legrosszabb meccsem talán a Grund elleni volt.

 

gazmuvekfoci.fw.hu
Mi az, amiben még mindenképpen fejlődni szeretnél?

Árpád Péter
Amit fejlesztenék magamon az egyértelműen az erőnlétem, hiszen sokszor elfáradtam a mérkőzések során, és ilyenkor nem a megfelelő döntést hozza meg az ember egyes szituációkban.

 

gazmuvekfoci.fw.hu
Milyennek tartod az edzéseket?

Árpád Péter
Az elején nekem nagyon furcsa volt a Wágner ikerpár által behozott új edzésterv, de szépen lassan megértettem a filozófiájukat. Nem mondom, hogy minden edzést élveztem, de tudom, hogy hasznosak a gyakorlatok. Három nagyon felkészült edző foglalkozik velünk, nem lehet panasz a tréningekre.

 

gazmuvekfoci.fw.hu
Szerinted melyik csapatrész szorul tavaszra a leginkább megerősítésre?

Árpád Péter
Igazából ebbe annyira nem mennék bele, ez kizárólag az edzők feladata. Az viszont egyértelmű, hogy igazi szélső védője nincs a csapatnak. De mindenképp számítok erősítésekre, mert a felnőtt csapat kerete nagyon vékony, és így óriási a terhelés az ifistákon, akik közül sokan minden hétvégén két meccsen lépnek pályára.

 

gazmuvekfoci.fw.hu
Mennyi esélyt látsz a bennmaradásra?

Árpád Péter
Így, hogy sikerült a szezon végét megnyomni, reális esélyt látok a bennmaradásra.

 

gazmuvekfoci.fw.hu
És arra - mivel a kölcsönadásod lejárt -, hogy tavasszal is zöld-fehér mezben fogunk majd látni?

Árpád Péter
Csepelre valószínűleg a szerződésemért fogok csak menni, nagyon kicsi rá az esély, hogy oda visszatérek. Szívem szerint a Gázműveknél maradnék, kedvelem az egész csapatot, az edzők megadták nekem a bizalmat, sőt még csapatkapitánynak is kineveztek, ami hihetetlenül jól esett. Én magam próbajátékra sehova nem fogok menni, de sajnos én is pénzből élek, és ha megkeresnek egy jó ajánlattal, nem mondhatok majd nemet. Ha azonban nem lesz ilyen lehetőségem a Gáznál maradok!


Wágner Ádámmal 2012.12.07-én

gazmuvekmte.fw.hu
Félidőben kilencedik hely, húsz pont. Ezzel az eredménnyel kiegyeztél volna a szezon előtt is?

Wágner Ádám
Az elmaradt mérkőzések tekintetében ez akár még a tizenegyedik hely is lehet. Nem egyeztem volna ki húsz ponttal a szezon előtt, én maximalista ember vagyok, de szerény számításaim szerint is jóval előrébb kellene szerepelnünk a táblázaton, nagyjából nyolc ponttal lehetne többünk, amellyel közvetlenül a dobogó alatt állnánk.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Az őszi idény felénél több kezdőjátékosunk is távozott a csapattól tagdíjkérdés miatt. Hogyan élted ezt meg?

Wágner Ádám
Az őszi gyengélkedésünk fő oka az volt, hogy a nyár legvégén vehettük át a csapat irányítását, közvetlenül a szezon előtt, és kényszerűségből olyan játékosoknak is lehetőséget kellett adnom, akik nem ütötték meg ennek az osztálynak a szintjét, és itt most nem csak sportszakmai szempontokról, hanem emberi tényezőkről is beszélek. A hetedik fordulóban meghozott vezetői döntésből a lehető legjobban jöttünk ki, hiszen azok a játékosok maradtak, akikre minden szempontból lehet számítani, akiknek ez az egyesület fontos, és melléjük kerültek azok a fiatalok, akik új lendületet hoztak.

 

gazmuvekmte.fw.hu
A hiányzók pótlására (más megoldás nem lévén) egyre jobban elkezdtétek beépíteni az ifi játékosokat a felnőttbe, előfordult, hogy a felnőtt kezdőjének átlagéletkora 19 év volt. Ez az elképzelés (a fiatalítás) amúgy is élt benned, bennetek, csak a folyamatot felgyorsították a távozó játékosok?

Wágner Ádám
Pontosan. A hetedik fordulóban történt keret átalakulás után egy új korszak kezdődött az ASR-Gázművek MTE életében, amelyre, mind a vezetők, mind pedig én büszkék lehetünk. Fiatal, ambiciózus és tehetséges fiatalembereknek adunk lehetőséget a magyar negyedosztályban hétről-hétre, és mint a példa is mutatja, ez volt a lehető legjobb döntés.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Mennyire vagy elégedett a játékosok hozzáállásával, akár edzésen, akár meccsen? 

Wágner Ádám
Az első hét fordulóban elégedetlen voltam, az utolsó nyolc fordulóban pedig élmény volt minden perc, amit a játékosokkal tölthettem, akár edzésen, akár mérkőzésen.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Kik nyújtották a legjobb teljesítményt a gárdából? Ha osztályozni kellene (1-5-ig) a csapatrészeket melyiknek hányast adnál?

Wágner Ádám
Összességében Árpád Péter és Fehér Márk teljesítménye tetszett nekem a legjobban, mindig hoztak egy átlagteljesítményt, és emellé sokszor pluszt is hozzáraktak. Kétarcú volt a csapatunk az első hét, illetve az utolsó nyolc fordulót tekintve, így reális osztályzat nehezen adható a csapatrészeknek. Sajnos közepest tudnék adni minden részlegnek, tehát 3-ast kap a védelem, a középpályás sor és a támadó szekció is, és ezzel elégedetlen vagyok.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Edzői szemmel melyik mérkőzésen nyújtottuk a legrosszabb és legjobb teljesítményt?

Wágner Ádám
A legkilátástalanabb teljesítményt a Voyage SE elleni 5-1-es vereségnél nyújtottuk, a legjobbat pedig az MLTC elleni 4 – 0-s győzelemnél, illetve az Ikarus BSE ellen 2-1-es vereségnél éreztem.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Jelen pillanatban van esély rá, hogy egy-két budapesti csapat bent marad az NB III-ban, ezzel csökkentve a BLSZ I-ből kiesők számát. Most mit gondolsz: jövőre is BLSZ I-esek leszünk?

Wágner Ádám
Egyértelműen ez a célunk, az álmunk és a vágyunk! Én amondó vagyok, hogy mindenkinek, vezetőnek, edzőknek, játékosoknak és szurkolóknak tennünk kell a sikerért. A lehetőség adott, mélyről tornásztuk fel magunkat a táblázaton olyan pozícióba, ahonnan van még lehetőségünk. Meg kell ragadni az alkalmat!

 

gazmuvekmte.fw.hu
Télen milyen erősítések várhatók, és főként hova?

Wágner Ádám
Több játékossal is kapcsolatban állunk, elsősorban kapust, belső, támadó középpályást és csatárt szeretnénk igazolni. Dolgozunk rajta.


Wágner Ádámmal 2012.08.17-én

gazmuvekmte.fw.hu
Először is szeretnék kérni egy rövid bemutatkozást!

Wágner Ádám
A 27. életévemben járok, 2003 óta, tehát közel kilenc esztendeje dolgozok főállású labdarúgó-edzőként. UEFA  "A", futsal és kapusedzői diplomával rendelkezem. Továbbá elvégeztem a Testnevelési Egyetemet is, sportmenedzser szakon. Az elmúlt években végigjártam az edzői ranglétrát. Óvodásoktól kezdve az U19-es korosztályig, az összes utánpótlás korcsoportban tevékenykedtem. Igen sok egyesületnél megfordultam már, többek között NB I-es utánpótlás-nevelő akadémiánál is. A hivatásomnak tekintem a munkámat, tudatosan készülök az edzői pályára. Játékosként a jelenleg is BLSZ I. osztályú Kelen SC-ben nevelkedtem, és a felnőtt csapatban is futballoztam. A labdarúgás szeretetét elsősorban édesapámnak köszönhetem.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Testvéredről mit lehet tudni?

Wágner Ádám
Gábor az ikertestvérem, aki végzettségét tekintve megegyezik velem. Csupán egy fél éves kitérőt leszámítva, mindig együtt dolgoztunk. A labdarúgásról szakmailag teljesen azonosan vélekedünk, és szavak nélkül is értjük egymás gondolatait. Különös kapcsolat az ikerség, és ami talán érdekes, ezzel is azonosítanak minket az emberek.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Milyen lesz a munkamegosztás köztetek?

Wágner Ádám
Én a vezetőedzői, Gábor pedig a pályaedzői szerepkört tölti be a csapatnál. Mindenről egyeztetek vele, de a végső döntések meghozatalában a felelősség az enyém.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Hogyan jött számotokra ez a lehetőség?

Wágner Ádám
Jó pár hónappal ezelőtt Borbély László szakmai vezetővel volt egy telefonos beszélgetésem. Akkor mint az egyik ifjúsági korosztály esetleges edzői kerültünk szóba, de a nyárig várni kellett ezzel a lehetőséggel. Később Mankó Ferenc szakosztályvezetővel kiegészülve, egy személyes tárgyalás következett, és ekkor már a felnőtt csapat szakmai munkájának irányítása volt napirenden. Az álláspontok egyeztek, így nagy örömmel vállaltuk el a munkát.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Ha jól hallottam kispályás csapatot is irányítotok?!

Wágner Ádám
Igen, egy pár hónappal ezelőtt megalakult, felnőtt futsal csapatot is vezetünk Ferenczi Attila kollégánkkal. Az NB II-es bajnokságban és a futsal Magyar Kupában induló Hegyvidék SE-nél edzői, illetve technikai vezetői pozíciót töltünk be.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Mennyire sikerült a nagyon szűk öt nap alatt összerakni a keretet? (Ennyi idő állt rendelkezésükre a kinevezés után - a szerk.)

Wágner Ádám
Július 26-án, csütörtökön este neveztek ki a csapat élére. Az elmúlt szezont az NB III-as bajnokságban eltöltő, és onnan kieső csapat keretéből mindössze 11 játékos maradt. Emiatt és az idő rövidsége folytán nagyon nehéz helyzetben voltunk. A korábbi években kialakított kapcsolataink révén pár nap alatt sikerült még 12 játékost igazolni, és jó néhány próbajátékost is teszteltünk. Szóval, igen keveset aludtunk azokban a napokban, de az első győzelmet már elkönyvelhetjük, hiszen bő kerettel vágunk neki a bajnoki szezonnak.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Mik az elvárások magatokkal és a csapattal szemben az idei szezonra?

Wágner Ádám
Magunkkal szemben maximalisták vagyunk. Edzőként életünk első nagypályás felnőtt csapatánál nem lehet más a célunk, minthogy emberileg és szakmailag is megfelelően lássuk el a munkánkat. A különböző futballközegből érkező játékosainkkal szemben az a legnagyobb elvárásunk, hogy a lehető legrövidebb idő alatt közös "hullámhosszra" kerüljünk. Elegendő gyakorlási idő híján eleinte tudatosan játszó csapatot szeretnék a pályán látni, majd az idő előre haladtával szeretném, ha a stílusos jelzőt is magunkra akaszthatnánk. Persze az eredményesség is fő elvárás egy felnőtt csapat esetében.

 

gazmuvekmte.fw.hu
És hosszabb távra?

Wágner Ádám
Elsőre talán furcsán hangozhat, de hosszabb távon a legnagyobb célom az, hogy visszacsalogassuk a mérkőzéseinkre a nézőket, a szurkolókat, mert tudom, hogy sokan voltak, illetve vannak! Idővel egy szerethető, stílusosan, tetszetősen és eredményesen játszó csapat kialakítása a cél, amelyre a szakma is odafigyel!

 

gazmuvekmte.fw.hu
Milyen lesz a felnőtt csapat kapcsolata a közvetlen utánpótlással?

Wágner Ádám
Az egyik legfontosabb feladatomnak tartom, hogy az alattunk lévő U19-es korosztállyal napi szintű kapcsolatban legyünk. Az ifisták előtt egyértelműen nyitva áll az a kapu, amelyik a felnőtt csapat keretébe vezet. Mind az edzéseiket, mind a bajnoki mérkőzéseiket szeretném minél többször megnézni, teljes rálátást szeretnék a keretre, és úgy tekintek a csapattagokra, mint potenciális játékosok. Borbély Lászlóval, a csapat vezetőedzőjével fogok minden héten arról egyeztetni, hogy kikre számítanék.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Ha most egy év elteltével beszélgetnénk mivel lennél elégedett?

Wágner Ádám
A BLSZ I. osztályú bajnokságban az elmúlt évtizedekben nem történt akkora változás, mint a mostani 2012-2013-as szezonban fog. Az MLSZ által elrendelt NB III-as átszervezések miatt a 16 csapatos bajnokságban csupán az 1-5. helyezett marad bent biztosan. Akár 11 csapat is kieshet. Mindez azt jelenti, hogy rendkívül kiélezett bajnoki küzdelem elé nézünk. Összeszokatlanságunk hátrányt jelenthet, de nem szeretek mellébeszélni! Őszintén szólva elégedett akkor lennék, ha jövőre is meglenne a BLSZ I-es tagság! Ehhez hatalmas bravúrsorozatra lesz szükség, de a lehetőség előttünk is adott!


Kolena Norbert 2012.04.11-én

gazmuvekmte.fw.hu
Miért éppen a focit választottad?

Kolena Norbert
Sok sportágat kipróbáltam, de mindig éreztem, hogy a futball az a sport, amit a legjobban szeretek és ebben érzem magam a legjobban. 4-5 évesen a játszótéren kezdődött minden, ahol egész nap pattogott a labda…

 

gazmuvekmte.fw.hu
Miért pont védő lettél?

Kolena Norbert
 Talán azért, mert sosem én voltam a csapat legkombinatívabb és legjobban cselező játékosa, illetve mindig is szerettem leszerelni az ellenfelet, illetve irányítani a csapatot hátulról.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Eddigi pályafutásod alatt hányszor állítottak ki?

Kolena Norbert
Meglepő lesz a válasz, de egyszer sem, beleértve az ifjúsági bajnokságokat is. De sárga lapból akad jó pár…

 

gazmuvekmte.fw.hu
Miért szerepel ennyire gyengén a csapat, mire lennénk képesek ezzel a kerettel BLSZ I-ben?

Kolena Norbert
Hogy mire lennénk képesek a BLSZ I-ben, arra nem tudok választ adni, mivel sosem játszottam abban az osztályban, de ott biztosan nem lennének kiesési gondjaink. Talán ha jobban elhisszük, hogy megnyerhetjük a mérkőzéseket és a szerencse is mellénk áll akkor biztos vagyok benne, hogy eredményesebbek leszünk.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Sör vagy bor?

Kolena Norbert
Sör.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Ki a kedvenc csapattársad?

Kolena Norbert
Kedvenc csapattársam talán nincs, de László Peti hozzáállása a mérkőzéseken és az edzéseken példaértékű, illetve számomra remek élmény Nagy Attilával belső védőt játszani, úgy gondolom, sokat tanulhatok tőle.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Gól, vagy gólpassz?

Kolena Norbert
Mindenki szeret gólt, gólokat lőni, de nekem, mint védőnek elsősorban gólpasszok adására van lehetőségem és szívesen szolgálom ki csapattársaimat, ha adódik rá lehetőség.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Mi hiányzott a tavaszi első öt meccsen a pontszerzéshez?

Kolena Norbert

Úgy gondolom, hogy még többet kell futnunk, illetve harcolnunk a pályán és akkor meglesz az eredménye az erőfeszítéseinknek. Egy győzelem nagy erőt adna a csapatnak.


Holczer Gáborral 2011.09.11-én

gazmuvekmte.fw.hu
Hogy kerül egy sümegi srác a III. Kerületbe, majd a Gázba?

Holczer Gábor
1998 őszén kerültem a Fradi serdülő 1-es csapatához egy válogatón keresztül. Ezután 4 évig fociztam a korosztályos csapatokban. 2002 nyarán volt egy hét próbajáték az akkori úgynevezett junior csapathoz, de oda nem kerültem be. Ezután gyorsan kellett csapatot találnom, mert lejárt az átigazolási időszak. Ekkor kerültem az akkori BLSZ I. osztályban induló III. Ker. TUÉ-hoz. Abban az idényben ugyanúgy feljutottunk, mint az előző szezonban a Gázművekkel. Abban a csapatban olyan barátokra illetve edzőpárosra leltem, akiket nem akartam más csapat kedvéért otthagyni.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Miért pont a labdarúgást választottad?

Holczer Gábor
Már gyerekkoromban is inkább rúgtam a labdát, mint dobtam, és édesapám futballszeretete volt az, ami rám ragadt.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Hány másodperc alatt futod le a 100 métert?

Holczer Gábor
9,82 s, vagy fél óra. Valahol a kettő között lehet :)

 

gazmuvekmte.fw.hu
Megragadunk-e az NB III-ban?

Holczer Gábor
Ez nem kérdés, hanem kijelentő mondat!

 

gazmuvekmte.fw.hu
Az eddigi legemlékezetesebb futballmeccsed labdarúgóként és nézőként?

Holczer Gábor
Labdarúgóként: 2011.02.26., Kerület - Gázművek  1:2
Nézőként: 2002, Magyarország - Olaszország 2:2, 60000 néző

 

gazmuvekmte.fw.hu
Zöld vagy kék?

Holczer Gábor
Zöld (illetve kék-sárga Sümeg)!


Metzger Tiborral 2011.08.17-én

gazmuvekmte.fw.hu
Milyen elvárásokkal indulsz neki a következő szezonnak? Csak a bentmaradással lennél elégedett, vagy már azzal is, ha végeredménytől függetlenül a csapat kihozná magából a maximumot?

Metzger Tibor
Egy teljesen új csapatot építünk, zömében 19-20 éves játékosokkal. A feladat nem egyszerű, mivel új játékrendszerre térünk át, illetve a rutinnal és az összeszokottsággal is gondjaink akadtak a felkészülés során. Sok tehetséges nagyreményű fiatalunk van, akikben látszik az alázat és az ambíció. Ha folyamatosan látnám, hogy a csapat hétről hétre fejlődik önmagához képest már elégedett lennék.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Még viszonylag látatlanban: kiket tartasz a bajnokság fő esélyeseinek, és kik azok, akikkel valószínűleg az alsóházban kell számolni?

Metzger Tibor
Szerintem lesznek kiemelkedő képességű csapatok, ahol a gazdasági háttér jóval magasabb a többiekénél. Lesznek stabil csapatok, ahol a szakmai munka és a tradíciók találkoznak, és lesznek  3-4-en, akik a kiesés elkerüléséért küzdenek majd. De neveket egyenlőre nem mernék említeni, csak sejtéseim vannak.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Közel tíz új játékos jött és régi ment el. Az újak közül kik kerülhetnek rögtön a kezdő csapatba? Hány fős keretből válogathatsz? Elégedett vagy az újak felkészülés alatti teljesítményével?

Metzger Tibor
Úgy látom, hogy az elmúlt évihez képest legalább öt helyen változik a kezdőcsapat összetétele. Sajnos meghatározó játékosaink közül többen is hosszabb időre dőltek ki a sorból sérülések miatt, így még inkább fiatal játékosaink kerülhetnek előtérbe. Egyébként csapatunk minden egyes tagjának hozzáállásával elégedett vagyok.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Általában támadó vagy védekező típusú felállásban szeretnéd játszatni a csapatot? Ha igen, mely posztokon küzdesz leginkább a bőség zavarával?

Metzger Tibor
Majdnem minden posztra sikerült minimum két játékost igazolnunk. Dőreség lenne ezzel a fiatal csapattal nekimenni az ellenfeleknek, inkább a hibáikra alapozunk. Masszív, akaratos, stílusos és természetesen eredményes együttesben gondolkodunk, aki minden ellenfelének komoly erőpróbát jelent, és már az első évben elfogadtatja magát az NB III-ban.


Bodó Jánossal 2011.06.11-én

gazmuvekmte.fw.hu
Hogy kerültél kapcsolatba a Gázművek csapatával és mikor?

Bodó János
Ha jól emlékszem kb. 10 éve, amikor sokan kiöregedtünk a III. Kerület ifi csapatából. A vezetőség átvezényelt minket ide a szomszédos Gázművekhez a felnőttbe játszani. Akkor a  két egyesület fuzionálásról is szó volt. Egy év elteltével azonban a Kerület BLSZ I-ben indult, és visszaparancsoltak minket, annak ellenére, hogy inkább maradtunk volna. Utólag nem bántam meg, hiszen egyből megnyertük a bajnokságot már a Metzger-Mészöly edzőpárossal (akkor 30 év után veretlenül), és jutottunk fel az NB III Duna csoportjába, ahol jobb és rosszabb évek követték egymást.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Mikor vetődött fel először benned a visszavonulás gondolata, és - ha szabad érdeklődnöm - mi áll dötésed hátterében?

Bodó János
Már jó pár éve foglalkoztatott a visszavonulás gondolata, de valahogy mindig úgy alakult az élet, hogy folytatni kellett még egy évet, aztán még egyet, és még egyet. A III. Kerületi TUE-ból azért igazoltam ide több mint 3 évvel ezelőtt, mert jól tudtam; nagyon sok régi csapattársam focizik már a Gáznál, ráadásul a vezetői és edzői gárda sem volt ismeretlen számomra. Életem legjobban sikerült NB III-as szezonja után - sokak számára váratlanul - úgy döntöttem visszatérek a Gáz pályára, hogy hozzásegítsem ezt a csapatot, és persze magamat egy újabb Budapest bajnoki címhez, amire reális esélyünk volt. Ha korábban megnyerjük, talán még ki is próbáltam volna magam újra egy osztállyal feljebb, de így azt hiszem kiszaladtunk az időből. Sajnos minden évben volt egy kiemelkedően jó csapat a bajnokságban, akiket ha meg is szakadtunk, de nem tudtunk megelőzni (2009-RKSK, 2010-III. Kerület), de azt is tudtuk egyszer eljön a mi időnk. Erre az évre beérett a gárda játéka, az eltelt évek alatt pedig kiismerhettük az ellenfeleinket, szóval tudtuk mi a dolgunk, és valljuk be néha a szerencse is velünk volt. Korábban is jeleztem, hogy ha megszületik a második gyermekem én inkább a családra koncentrálnék, mert ha valami, akkor az egész embert kíván.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Apropó! Család?

Bodó János
Eközben persze folyamatosan elláttam civil munkámat is, ami szintén egész embert kívánt. És nem utolsó sorban magánéletem is felfelé szálló ágban van, hiszen azok után, hogy 4 éve megházasodtam, terv szerint érkeztek a gyerkőcök is hozzánk. Először a most 2 éves csodaszép kislányunk Réka, akit a Gáz közönsége már sokszor megcsodálhatott, és a most 5 hetes Bence, aki akár majd rúghatja is a bőrt pár év múlva ugyanitt a Sujtás utcában, vagy a Hévizi úton. A család mindig is fontos volt számomra, és itt szeretnék köszönetet nyilvánítani szüleimnek, akiknek hála megtaláltam a boldogságot mind a sportban, mind a hivatásomban. Feleségemnek, Beának pedig a magánéleti boldogságomat köszönöm, és persze mindannyiuknak a sok támogatást. Bár sohasem fociztam NB III-nál magasabb osztályban, és Óbudánál távolabb, azt hiszem nekem ezt rendelte a sors, és én ezzel maximálisan megelégszem. Barátaim jelentős részét is a focinak köszönhetem.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Nézőként továbbra is járni fogsz a csapat mérkőzéseire?

Bodó János
Azt garantálom, hogy eleinte, amíg a barátaim is játszanak mindenféleképpen itt leszek, ha tehetem. Aztán, ha ne adj Isten évek alatt lassan lecserélődne a gárda, biztos ritkábban, de kinézek majd, hogy a tűző napsütésben a gesztenyefák árnyékából, egyik kezemben egy hideg sörrel, másikban egy zsírosdeszkával azt kiáltsam: Hajrá  GÁÁÁZ!!!!


gazmuvekmte.fw.hu
Melyik volt a legemlékezetesebb meccsed, gólod, emléked a Gázművekben eltöltött időszakból?

Bodó János
A legemlékezetesebb meccseim a Gázban mindig a Kerület elleni meccsek voltak. Ezek mindig presztizs meccsnek számítanak, hiszen a barátaim fele ott játszott, a másik fele meg itt a Gázban. Mindig már hetekkel korábban kóstolgattuk egymást, majd a meccsek után együtt iszogattunk, vigasztaltuk a másikat. Egyértelműen a legrosszabb pillanatokat is ellenük éltem meg (0-5), de tudtam visszakapják még ezt tőlünk, és idén oda-vissza vertük őket, méghozzá egyszer 0-1-ről fordítva, egyszer pedig 10 emberrel 2-0-ra.

Gólról nem tudok nyilatkozni, mert bár évente 1-2 összejött, de nem ez volt az erősségem, nem erről voltam híres. Talán életem helyzetéről tudnék nyilatkozni, amely a búcsúmeccsemen adódott, és ahogy azt kell, ki is hagytam….de sebaj, :-))  mint mondtam nem ez az erősebbik oldalam.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Szerinted mire lehet képes a csapat NB III-ban?

Bodó János
Egyszer már megéltem ezt az érzést, lehetőséget, bár az 9 évvel ezelőtt volt. Ott annyi különbség volt, hogy a játékosok átlagéletkora 20-21 év volt, és tele voltunk ambícióval, duzzadtunk az erőtől. Jelenleg kicsit más itt a felállás, mert nagyobb a játékosok átlagéletkora, mindenki munka mellett űzi a sportot, és lassan sokaknál eljön a családalapítás ideje is. Sajnos az sem elhanyagolható, hogy egyes Pest közeli NB III-as csapatoknál a játékosok megkeresnek akár 50-100 ezer Ft-ot is havonta, ami eléggé motiváló tud lenni a mai világban is. Egy biztos; a Gázművek csapatának stabil harmadosztályú csapatnak kell lennie, mert Óbuda megérdemli, hogy egy ilyen adottságokkal, és háttérrel rendelkező klubnak jó kis csapata legyen. A Gázművek az utóbbi 10 évben biztos, de lehet hogy már előtte is így volt; mindig az Óbudai játékosok pályafutásának végállomását jelentette. Pont ez a baráti légkör, már-már családi légkör jelenti a csapat varázsát. Olyan játékosok játszhattak itt újra együtt, akik lehet hogy utoljára sráckorukban a Kerületben, vagy a Csillaghegyben fociztak együtt. Ennek elégnek kell lenni a tervezett bentmaradáshoz most is, de ha nagyobb sikereket akar elérni a klub, akkor bizony szükséges a célzott erősítés és a frissítés. Bár hozzáteszem sok új fiatallal már nem az a nagybetűs CSALÁD lesz, mint eddig.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Visszavonulásod tiszteletére - ha már többszöri sajnálatodra sem tettem fel a játékosprofilodhoz - megkérdezném, hogy melyik a kedvenc ételed? :)))

Bodó János
Erre vártam már legalább 2 éve! Szóval a krumplistészta bármikor, hidegen-melegen, egyszóval mindig. (De csak ahogy édesanyám csinálja)

Köszönöm, hogy részese lehettem a klubtörténet eme fontos szakaszának, hogy egy picit én is hozzátehettem a sikerhez, és kívánok sok sikert a Gáznak az NB III-ban, és kitartást a barátaimnak akik megpróbálják!!!! 


dr. László Péter kapusunkkal 2011.05.07-én

gazmuvekmte.fw.hu
Erre az idényre felkerült a neved mellé a dr. megszólítás, minek is köszönhető ez pontosan?

dr. László Péter
Jogászkánt sikerült lediplomáznom a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi karán, jelenleg három éves gyakorlati időmet töltöm.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Mint szinte minden kapusnak Neked is biztosan vannak különböző meccsel kapcsolatos babonáid! Megosztanád ezeke velünk?

dr. László Péter
Persze! Természetesen nekem is vannak. Az egyik nagy babonám az, hogy a mérkőzés előtti beöltözésnél mindig jobb lábra veszem fel először a sípcsontvédőt, a sportszárat, majd a cipőt. Ezen kívül a mérkőzés kezdetén a kezdősípszó után két kézzel keresztet vetek (először jobb kézzel, majd azt követően ballal is), amit a félidő lefújásakor megismétlek.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Miért pont rózsaszín mezben és 56-os mezszámban védsz?

dr. László Péter
Ezt a mezt egy korábbi barátomtól kaptam még 2006-ban, aki nagy szeretettel adományozta nekem. Az 56-os szám azért különleges az életemben, mert egyrészt a szüleim születési dátuma, másrészt a magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján kaptam. A rózsaszínre visszatére: nagyon megtetszett nekem, igazán különlegesnek találtam, és abban az dőben sok olasz portás választotta ezt a mezszínt a Serie A-ban.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Akkor mondhatjuk, hogy ha Grosics Gyulát hívták "Fekete Párducnak", akkor Téged "Rózsaszín Párducként" is lehet emlegetni? :)

dr. László Péter
Ha így tetszik, akkor igen, mondhatjuk ezt is. De ez imponáló, hogy Grosics Gyulához lettem hasonlítva, úgyhogy köszönöm!

 

gazmuvekmte.fw.hu
A kapusok általában flúgosak. Neked is sokszor "elborul az agyad" mérkőzéseken, és így instruálod a csapattársaidat, akik ezt nem mindig veszik jó néven. Hogyan vélekedsz erről?

dr. László Péter
Igen, gyakorta elszakad nálam a cérna. A mérkőzések után, amikor már lehiggadtam, én is átgondolom, hogy mit kellett volna, vagy nem kellet volna odamondanom. Próbálok azért építőjelleggel szólni a csapattársakhoz, de sajnos nem mindig sikerül. Ilyenkor egy felfokozott idegállapotban vagyok, plusz az egyéni habitusom, temperametumom hevesebb az átlagnál. Ha egyszer véletlenül valakit megbántok a mérkőzés alatt az izgalom és idegeskedés hevében, akkor a mérkőzés után azonnal elnézést kérek tőle. Általában azért ez szokott működni.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Mit jelentene számodra a bajnoki cím?

dr. László Péter
Nagyon sok mindent. Felnőtt szinten még sohasem voltam bajnok, utánpótlás szinten is már bő 15 éve még a salgótarjáni serdülőcsapattal.


Tóth Gergely csapatkapitányunkkal 2011.02.26-án

gazmuvekmte.fw.hu
Mióta is állsz a klub alkalmazásában?

Tóth Gergely
Úgy emlékszem, hogy 2002 nyarán jöttem le először - amikor még Króner Péter volt az edző - a Gáz akkori kapusának; Erdélyi Karcsinak az ismertsége révén. Előtte Újpesten fociztam egészen az ifi B-ig, de akkor ott kihagytam egy évet, és utána hívott Karcsi.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Miért nem maradtál Újpesten, nem volt lehetőséged a feljebb kerülésre?

Tóth Gergely
Szerintem a lehetőségem meglett volna rá, csak az volt a gond, hogy új edzőt neveztek ki Schumann Péter személyében, aki nagyon az ő favoritjait játszatta, és így már nem sikerült odakerülnöm. Elegem is lett belőle, azért jöttem el.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Milyen benyomásokkal érkeztél a csapathoz?

Tóth Gergely
A Gáz akkor NB III-ban játszott, én meg ugye ifiből kerültem egy felnőtt csapathoz, így bíztam benne, hogy nagyon komoly előrelépési lehetőség lesz, és biztos voltam abban, hogy egy jól összerakott együtteshez kerülök. Sajnos utána anyagi okok miatt vissza kellet lépnünk, és büntetésből egészen a BLSZ I/B-ig visszaminősítettek minket, ahonnan azóta ugyan felkerültünk az I. osztályba, de most is folyamatosan azért küzdünk, hogy visszajussunk az NB III-ba.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Mi az oka annak, hogy lassan kilenc éve folyamatosan - immár csapatkapitányként - kitartasz az egyesület mellett?

Tóth Gergely
Nagyon szeretek itt focizni. A klub olyan profi körülményeket biztosít, hogy nem tudom van-e másik BLSZ csapat, ahol ennyire adottak a feltételek; remek pálya, frissen mosott szerelések, új mezgarnitúra. Szóval szerintem sehol máshol nem olyan fantasztikus, mint itt. Ebben óriási szerepe van Metzger Tibor és Ifj. Mészöly Kálmán idecsábításának! Az ő érkezésük óta nagyon komoly lehetőséget érzek a csapatban, s remélem ezzel idén végre élni tudunk.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Csapatkapitányként érzed a felelősségedet? Próbálsz minél nagyobb higgadtságot sugározni a csapattársaid felé?

Tóth Gergely
Ez így van! Nagy Petitől örököltem meg lassan egy éve a kapitányi karszalagot, aki a világ legjobb csapatkapitánya volt, csak sajnos sérülése miatt abba kellet hagynia a focit. Nagyon nehéz feladat az örökébe lépni, de az idő múltával kezdtem, kezdek belerázódni. Próbálok megfelelni a csapatnak és a srácoknak!

 

gazmuvekmte.fw.hu
Meglehet a bajnoki cím?

Tóth Gergely
Már a szezon elején azzal a céllal indultunk neki a bajnokságnak, hogy aranyérmesek legyünk, de a mai (Kerület elleni - a szerk.) győzelmünknek köszönhetően most már tényleg azt mondom; kezünkben a lehetőség. Ezt már csak mi ronthatjuk el!


Krivánik Szabolccsal, a csapat új szerzeményével 2011.02.26-án

gazmuvekmte.fw.hu
Melyik csapatból érkeztél, és miért pont a Gázműveket választottad?

Krivánik Szabolcs
A Rákosmenti Rojikból jöttem, mert úgy gondoltam, hogy több van bennem, és ezt szeretném egy bajnoki címre is esélyes csapatban megmutatni. Úgy látom, hogy a Gázművek egy egységes társaság, és minden esélyünk megvan az aranyérem megszerzésére.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Hogyan vetted fel a kapcsolatot a klubbal?

Krivánik Szabolcs
Balogh Zalánnal korábban együtt játszottam Kistarcsán. Őt kerestem meg, hogy van-e lehetőség lejönni egy edzésre, és felmérni, hogy be tudok-e kerülni a csapatba. Az a jövő zenéje, hogy be is tudom-e majd verekedni magam a kezdőbe.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Mik az eddigi benyomásaid a csapatról és milyen poszton játszol?

Krivánik Szabolcs
Nagyon egységes, jó társaság benyomását keltik. Nem lesz egyszerű a dolgom, mert középső védő vagyok és két nagyon erős játékos (Bodó Jani, Wallenstein Norbi - a szerk.) szerepel ezen poszton, de úgy érzem hozzáfogom tudni tenni a magam részét, hogy a bajnoki cím megszerzésében segítsek a fiúknak!

 

gazmuvekmte.fw.hu
Mivel lennél elégedett?

Krivánik Szabolcs
Mindenképpen az aranyéremmel!


Hentes Zoltánnal, a szakosztály elnökével 2010.10.09-én

gazmuvekmte.fw.hu
Mennyire elégedett a felnőtt csapat idei teljesítményével?

Hentes Zoltán
Elégedett vagyok. Ugyan van két elmaradt találkozónk, de hat mérkőzés már lement, és ezeken öt győzelem mellett csak egy döntetlen csúszott be. Nagyon szeretnénk az idei bajnokságot megnyerni. Negyedik éve ott vagyunk az első három környékén, de a végén mindig elcsúsztunk valamin.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Abban az esetben, ha sikerülne az első hely megszerzése, van lehetőség az egy osztállyal való feljebb lépésre?

Hentes Zoltán
Nagyon szeretnénk, hogy feljebb lépjen a csapat, ez egyértelmű. Ezért dolgozunk, és ezért járnak edzésre a fiúk. Előbb nyerjük meg a bajnokságot, és azután térjünk vissza a kérdésre, hogy van-e erre reális esélyünk. Mindenesetre mi nagyon szeretnénk NB III-ban szerepelni.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Jelen pillanatban biztos lábakon áll a labdarúgó szakosztály?

Hentes Zoltán
Igen. Szerencsére a Fővárosi Gázművek egyedüli támogatónkként mindenben mellettünk áll, és biztosítja a működéshez szükséges forrásokat. Ezt a támogatást e helyen is szeretném nagyon megköszönni a cégnek!

gazmuvekmte.fw.hu


Utánpótláscsapatainkkal, hozzáállásukkal, eredményeikkel mennyire elégedett?

Hentes Zoltán
Nagyon elégedett, főleg az óvodás és serdülő csapatunkkal. Az ifjúságiak megnyerték a 2009/2010-es bajnokságot, ami nem tudom megmondani hány éve nem sikerült (12 éve, 1997-1998, NB III. Duna csoport). Mivel egy pályánk van és öt utánpótlás csapatunk, így pályaproblémákkal küszködünk, ezért jó lenne, ha tudnánk még egyet szerezni, hogy az utánpótlásnevelés feltételeit és megfelelő körülményeit még jobban biztosítani tudjuk.

gazmuvekmte.fw.hu


Hány igazolt játékosa van a labdarúgó szakosztálynak?

Hentes Zoltán
Pontos számot így fejből nem tudok mondani, de több mint száz.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Mi a helyzet a pálya esetleges villanyvilágításával kapcsolatban?

Hentes Zoltán
A kérdés jelen pillanatban nem aktuális, mert még a sporttelep és az öltözőépület területhasználati kérdéseit és dokumentálását kell az önkormányzattal tisztázni.


Furdu Tiborral, a csapat technikai vezetőjével 2010.10.02-án

gazmuvekmte.fw.hu
Mikor és hogyan került a Gázművek csapatához, és mik az egyesülettel kapcsolatos feladatai?

Furdu Tibor
2006-ban kerültem ide, miután Herbka Laci bácsi (a korábbi intéző) sajnos beteg lett, és Hentes Zoltán szakosztály elnök megkérdezett, hogy tudnám-e vállalni a feladatot. Mivel nyugdíjba mentem, ezért időmilliomos voltam, vagyok, így tudtam elfogadni a felkérést. Jelenleg a negyedik évement taposom itt, kezdetben mint a Gázművek intézője, később - ahogy a pozíció elnevezése módosult - szövetségi képviselője, legújabban technikai vezetője. De ezzel együtt szélesedett a skála is, mert most már hozzám tartozik a felnőtt mellett az ifi, a két serdülő, és a három gyerekfoci csapat is. Mindannyiuknak én intézem többek között az igazolásait, a mérkőzéslekötéseit, és én tartom a kapcsolatot a szövetséggel, illetve az ellenfelek képviselőivel is. A felnőtt mérkőzésein én gondoskodom a játékengedélyekről, a mérkőzés jegyzőkönyvének megírásáról és hazai meccseken a jétékvezetőkkel való kommunikációról.


ifj. Mészöly Kálmánnal, a csapat kapusedzőjével, egyben a
III. Kerületi TUE elnökével 2010.08.14-én

gazmuvekmte.fw.hu
Több mint három éve vagy a Gázművek kapusedzője, segédedzője, nemrég pedig megválasztottak a III. Kerületi TUE elnökének. Hogyan lehet ezt a két pozíciót összeegyeztetni?

ifj. Mészöly Kálmán
Nehéz, ez tény. Az igazság az, hogy mind a két klub egy nagy szerelem, illetve az első nagy szerelem a III. Kerületnél kezdődött - családi vonatkozásban is -, hiszen édesapám (id. Mészöly Kálmán) a nagybátyámmal együtt a III. Kerületi TTVE-nél kezdte a pályafutását, ezért a családnak ez egy régi kötődése. Ugye tavaly a Kerület megnyerte a bajnokságot, de nem tudtunk elindulni NB III-ban, így idén ismét egy osztályban szerepel a két klub, amelyeknek majd ha összecsapásaira kerül sor, biztos, hogy borzasztó kellemetlen helyzetben leszek. De azt gondolom, hogy a Kerület-Gáz, Gáz-Kerület mérkőzéseken megfogom találni a helyemet, és ezen a két találkozón valahogy megoldjuk; mely kispadon, hogyan és milyen formában üljek. Nem vagyok kőbe vésve a III. Kerületnél, mint elnök; egy normális, jól működő klubbot szeretnék, szeretnénk ott is, és a Gázműveknél is, akár kéz a kézben, egymást karon fogva, hiszen ez a két klub két nagyon régi testvér, akiknek együtt kell működnie. Elég ha csak arra gondolunk, hogy a Gázművek elnöke Hentes Zoltán, vezetőedzője Metzger Tibor, illetve a Gázművek játékosainak 90 %-a valamikor Kerület játékosok voltak.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Hogyan alakult a Gázművek előtti „szakmai” életed, és hogyan ismerkedtetek össze Metzger Tiborral?

ifj. Mészöly Kálmán
Az életem úgy hozta, hogy Ruzics Mikin keresztül kerülten tizenhárom évvel ezelőtt a III. Kerület csapatához, ahol először NB 1/B-ben, majd NB 1-ben dolgoztam, mint kapusedző. Itt kötöttünk nagyon jó barátságot Metzger Tibivel, akivel egyébként elég régre nyúlik vissza az ismeretségünk, hiszen az öcsémmel (Mészöly Géza) együtt volt ifjúsági válogatott, illetve egymás ellen játszottak hosszú éveken keresztül. Akkor tehát Tibivel egy szoros barátságot kötöttünk, majd elkezdtünk együtt dolgozni; először Kiskunlacházán, ahova ő csalt el engem, és tulajdonképpen ott kezdődött el a tényleges edzői pályafutásom. A későbbiek során visszahívtak minket a III. Kerülethez, ahol már mint „Metzi” pályaedzője, segítője, kapusedzője kezdtem el dolgozni. Az egy nagy szerelem lett a Kerületnél, csak sajnos a klubnál jött egy furcsa váltás, amikor Bognár Gyuri odakerült. Onnantól kezdve már nem éreztük magunkénak azt az egészet, és befejeztük úgymond az edzősködést. Pontosabban Tibi átmenetileg befejezte, én maradtam a kapusaimnál, mert a III. Kerületnél, mint kapusedző a teljes klubnál dolgoztam, és nekem nagyon fontos volt, hogy az összes kapusommal tovább tarthassam a kapcsolatot, folytathassuk a közös munkát. Szóval maradtam az egyesületnél, és dolgoztam tovább a régi edzőkollegákkal, a régi barátokkal. Tettük a dolgunkat, és fokozatosan kiderült, hogy nem minden olyan szimpatikus, nem megy minden olyan tökéletesen a klubnál, ahogy azt mi szerettük volna. Ezért magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, majd a vezetést is, és jelenleg a négyfős elnökség egyik tagjaként viszem, visszük a Kerület ügyeit (is). Ez jelen pillanatban nehézségeket okoz, és - mint ahogy korábban említettem - sajnos NB III-ban sem tudtunk elindulni.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Miként fogadtad a Gázművektől jött felkérést, és hogyan értékeled az azóta itt töltött időt?

ifj. Mészöly Kálmán
Megmondom őszintén, sokáig hezitáltam rajta, hiszen a III. Kerületnél nagyon komoly beosztásnak éreztem a kapusedzői posztot, illetve nagyon sok játékosom volt, akikkel véleményem szerint elkezdtünk egy munkát, amit bekellett fejezni. Nem tudtam, hogyan fogom beilleszteni a rengeteg meló közé a Gázműveket, de a Tibivel való kapcsolatunk mindenféleképpen megkívánta ezt, hiszen egy igazi régi barátot nem lehet cserbenhagyni, a közös futballmúltat nem lehet csak úgy elfelejteni. Így tehát elkezdtünk dolgozni a Gázműveknél, ami egy fantasztikus nagy élmény itt az első csapatnál. Főleg úgy, hogy a Kerületből azok a játékosok, akik csalódottak voltak, vagy nem érezték igazán magukénak a Bognár érát, átjöttek ide, és itt Hentes úrral az élen nekiláttunk valami vadonatújnak, valami szenzációsnak. Egy BLSZ I-es csapatnál sikerült kialakítanunk profi körülményeket. Ahogy mondani szoktuk; a legkomolyabb amatőr profi csapat vagyunk, mert amatőrök között ennyire profi körülmények, és ennyire profi mentalitás, azt gondolom kevés helyen van.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Kettős pozíciódból adódóan mindkét klubra jó rálátással bírsz. Mi lehet a közös cél?

ifj. Mészöly Kálmán
Mind a két klubnál próbálunk olyan munkát végezni, ami a III. kerület sportjának az előrelépését jelenti. Tavasszal már szerveztünk egy gálamérkőzést a Gáz-Kerületre, amely egy nagyon komoly rangadó volt, mégis gálamérkőzéssé tudtuk emelni azzal, hogy a meccs előtt a Színészválogatott összecsapott az óbudai öregfiúk válogatottjával. Utóbbiban minden játékos örömmel fogadta a meghívásunkat, köztük azok is, akik valaha a III. kerület valamely csapatában - gondolok itt többek között a Csillaghegyre, a Gázművekre és a III. Kerületre – szerepeltek. Egy nagyon kellemes, nagyon szimpatikus bemutató mérkőzést játszottak. Ezt idén is szeretnénk, és szeretnénk még jobban „föltuningolni”! Feltett szándékunk, hogy a III. kerületi egyesületeket kicsit egymás mellé állítsuk, és nem a másik munkájának akadályozásával, hanem segítésével építsük fel a futballnak egy üde színfoltját a kerületben. Ilyen azt gondolom Magyarországon jelen pillanatban nincs, mert több az utálat, mint a segítség, vagy az elfogadás. Nekünk ez nagyon fontos feladat, és szerencsére jóban vagyunk a kerületi iskolákkal, testnevelőkkel, így talán könnyebb lesz elérnünk azon célunkat is, hogy legalább utánpótlás szinten közelebb tudjuk hozni az iskolai sportot a profi sporthoz.


Metzger Tiborral, a csapat vezetőedzőjével 2010.08.08-án

gazmuvekmte.fw.hu
Hogyan kerültetek ifj. Mészöly Kálmánnal a Gázművek együtteséhez? Mi volt az alapkoncepciótok?

Metzger Tibor
Három évvel ezelőtt Hentes Zoltán szakosztály elnök úr felkérésére kerültünk a klubhoz, de mielőtt igent mondtunk volna, mindenképpen tájékozódni szerettünk volna a csapattal kapcsolatban. Ez alatt az itteni lehetőségeket értem; a pályafelszereléstől kezdve minden egyebet. Ezek megvizsgálása után azt gondoltuk, hogy a meglevő adottságokat kibővítve a mi elképzeléseinkkel egy jól működő rendszert tudnánk létrehozni. A fő célkitűzésünk amatőr alapokon egy olyan profi csapat kialakítása volt, amelyben fiatal játékosaink hozzászokhatnak a profi körülményekhez - pl. több edző foglalkozik velük, egységes megjelenés, edzésre járás pontossága -, és ha közülük valaki a jövőben egy komolyabb csapathoz kerülne, ne érjék váratlanul az ilyen együttesekre jellemző körülmények és elvárások. Ezzel is szerettük volna, szeretnénk a képzésüket elősegíteni.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Hogyan értékeled az azóta eltelt időszakot?

Metzger Tibor
Annak ellenére, hogy számunkra az elején még nem voltak annyira ismerősök a játékosok, rögtön a feljutásban, tehát a lehető legjobb eredmény elérésében gondolkodtunk. Hentes úrral is abban állapodtunk meg, hogy csak akkor jönnénk a csapathoz, ha komolyak a tervek. Nem kellet sok hozzá, hogy mindjárt az első évben sikeresek legyünk, hiszen első helyen fordulhattunk a tavaszi idényre, azonban a 12-13 hadra fogható játékosunkból tavaszra két olyan meghatározó játékos is kidőlt, akiknek a hiányát nem tudtuk elviselni, így a végén kénytelenek voltunk megelégedni a harmadik hellyel.
A második évben megkaptuk az RKSK csapatát, amelyet tekinthetünk igazi profi csapatnak, hiszen komoly fizetésekért rendkívül jó játékosok szerepeltek benne, s végül fejet kellett hajtani előttük. Az előző évhez képest így is egy helyet előre léptünk; az ezüstérmet sikerült megszereznünk.
A harmadik évben éreztem egy kis törést a csapatnál. Az átigazolások sem úgy sikerültek, ahogy elképzeltük, és talán kissé monotonná vált a köztünk és a játékosok között a kapcsolat. Lehet a sikertelenség és a „mindig az első helyért” sulykolása visszavetette a srácok teljesítményét. Az utolsó előtti fordulóig versenyben voltunk a második helyért, az első helyet pedig ismét egy - papíron legalábbis mindenképpen - erősebb csapat, a III. Kerület együttese szerezte meg.
Ennek ellenére nem adjuk fel, és biztos vagyok benne, hogy egy ilyen klubnál, mint a Gázművek, ahol ennyire rendezettek a feltételek, amely akkora vonzerőt tud produkálni, hogy rengeteg játékos jelentkezik be, és szeretne itt futballozni, előbb-utóbb be kell érnie a közös munkánk gyümölcsének.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Hogyan sikerült az átigazolási időszak?

Metzger Tibor
Véleményem szerint az elmúlt három szezonnal összevetve - amióta itt vagyok - most sikerültek legjobban az átigazolásaink. Egy közel harmincfős, rendkívül bő kerettel tudunk együtt dolgozni, majd nekivágni a szezonnak, ami minden korábbi elképzelésemet felülmúlja. Azt gondolom; ez a profi csapatokra jellemző létszám egy egészséges versenyszellemet kell, hogy kialakítson a játékosok között. Mindenkinek tudása legjavát kell nyújtania a csapatba kerüléshez. Ez egy futballcsapat életében nagyon fontos, megkönnyíti egy edzőnek a dolgát, akinek természetesen megfelelően kell tudnia kezelni ezt a helyzetet. Emellett megemlíteném még, hogy sikerült fiatalítanunk is a kereten; rendkívül tehetséges játékosok kerültek hozzánk, akik minőségileg lendíthetnek a csapat teljesítményén, én legalább is nagyon bizakodva várom a szereplésüket.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Mik a célkitűzések a 2010/2011-es szezonban?

Metzger Tibor
Három fő célunk van; az első a Magyar Kupában minél tovább jutni, csapatunk nevét jobban megismerhetővé tenni. Szerencsés esetben talán még egy NB II-es csapattal is összekerülhetünk. Úgy gondolom; ez már az a szint, amikor az egyéni érdekek kerülhetnek előtérbe. Ez alatt azt értem, hogy itt már esetleg felfigyelhetnek a játékosainkra, néhányan elérhető közelségbe kerülhetnek ahhoz, hogy egy jobb csapat, egy profi csapat leigazolja őket. Mondtam a srácoknak; a Magyar Kupában lehet igazából megmutatni a tudást, amely erre szerintem tökéletesen alkalmas. Nem tartunk vissza senkit, mi annak is nagyon örülünk, ha egy-egy játékosnak sikeres lesz a pályafutása.
A második a Budapest Kupa. Itt is szeretnénk minél jobb helyen végezni. Terveim szerint - a bő keretből adódóan - itt inkább azok a játékosok kapnának szerepet, akik a bajnokikon kevesebb játékidőhöz jutnak. Ez egy jó lehetőség lesz nekik arra, hogy felhívják magukra a figyelmet, és bizonyítsák a rátermettségüket.
A harmadik a bajnokság, ahol egyértelműen a feljutás a cél, aztán majd meglátjuk, mire leszünk képesek. Az elmúlt években talán azért is torpantunk meg sokszor, mert szűk volt a játékoskeretünk, kiestek olyan játékosok, akiket nehezen, vagy nem megfelelően tudtunk pótolni. Meglehet ebből kifolyólag is volt kicsit ingadozó a teljesítményünk. Most azt gondolom, hogy minden posztra van két-három játékosunk, így remélem a kiesők pótlása nem okoz majd akkor a problémát, mint az elmúlt időszakban.

 

gazmuvekmte.fw.hu
Változott-e valamit az edzői stáb?

Metzger Tibor
Nem, csak kiegészült. ifj. Mészöly Kálmán maradt a kapusedző, Horváth László pedig a pályaedző. A felkészülési időszak alatt erőnléti edzéseket végzünk a Római parton, és ott dolgozik velünk egy edző, aki kimondottan a speciális erőnléti gyakorlatokért felel.